2024. augusztus 8. csütörtök

aug. 8
15:39
A harmadik gyorsabb volt, mint az első, világcsúccsal lett bronzérmes a gyorsmászó (Telex)
Sam Watson pár nap alatt másodszor döntötte meg a világrekordot.
aug. 8
15:45
"Halálhoz vezetett volna" – Megműtötték, de a tumor elvette a hallását az olimpikonnak (BorsOnline)
Súlyos betegségét követően tért vissza Keely Hodgkinson. Az athertoni születésű angol középtávfutónő a 2021-es tokiói játékokon mindössze 19 évesen ezüstérmet szerzett 800 méteren, aztán idén Párizsban már győzött.
aug. 8
15:45
A női nyílt vízi úszás olimpiai bajnoka: Kellett egy frissítő, úgy voltam vele, hogy akkor iszom a Szajnából (Telex)
A holland Sharon van Rouwendaal nem ijedt meg az állandóan vizsgált folyótól. A verseny után azt mondta, nem volt rossz íze a víznek.
aug. 8
15:51
Áll a bál Párizsban: ordenáré nagy csalás történt a magyarok futamában? (Ripost)
A nézők teljesen kiakadtak, és csalást emlegetnek.
aug. 8
15:57
Olimpia: Pálinkával fertőtlenített Fábián Bettina nyíltvízi úszónk a Szajnából kilépve (HírTV)
Remek hajrával a nyíltvízi úszó Fábián Bettina az ötödik helyen végzett a párizsi olimpián.
aug. 8
15:57
Szilágyi Áron nem került be a NOB sportolói bizottságába (Telex)
Az olimpikonok négy új tagot választottak a testületbe.
aug. 8
16:03
Szép Balázs biztató, Bőhm Csaba gyengébb eredményt ért el (Demokrata)
Szép Balázsnak közepesen, számára ugyanakkor biztató eredménnyel zárult a körvívás a férfi öttusázók olimpiai versenyében.
aug. 8
16:15
Búcsúzott az olimpiától Józsa Levente (Demokrata)
A magyar versenyző első meccsén a kínai Liang Jü-suajtól kapott ki, és csak abban bízhatott, hogy riválisa bejut a döntőbe. Ez végül nem történt meg.
aug. 8
16:27
Ogier jótanácsa Katsutának: „Ne kapkodj annyira!” (Racing)
A finnországi esése után Takamoto Katsuta csapattársától, Sébastien Ogier-től kért tanácsokat.
aug. 8
16:39
Szilágyi Áron nem került be a NOB sportolói bizottságába (Infostart)
A háromszoros olimpiai bajnok kardvívó Szilágyi Áron nem került be a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) sportolói bizottságába.
aug. 8
17:15
Brutális fotót tett közzé a magyar pólósok kapitánya a sérüléséről, amit az olaszok elleni meccsen szenvedett el (SzMo)
Jansik Szilárd szemét Francesco Condemi találta el. Elmondása szerint meg sem fordult a fejében, hogy ne térjen vissza a medencébe.
aug. 8
17:21
A Márton ikrek páratlan útja Párizsig (Telex)
A taekwondós Márton Viviána három éven át veretlen volt a juniorok közt, a most 18 éves, Madridban élő versenyző az olimpián is megmutathatja a képességeit. Nem kapott könnyű sorsolást, de meglepheti a mezőnyt, mert a világ legjobb klubjában készül fel. A felnőttek között világbajnok ikertestvérével együtt csábították őket a spanyolok, de fel sem m
aug. 8
17:27
Hamilton soha nem volt képes olyasmire, mint Verstappen, véli a korábbi világbajnok (Racing)
Villeneuve szerint Hamilton vezetésére mindig erőteljesen hatottak az érzelmek, és sohasem volt olyan teljes szezonja, mint amilyet Verstappen már letett az asztalra.
aug. 8
17:45
Az öttusázó Gulyás Michelle második a körvívás után (Telex)
A másik három magyar öttusázónak nehezebben indult az olimpia.
aug. 8
18:03
Szomorú bejelentést tett Rafael Nadal: hivatalos (Metropol)
Súlyos döntést hozott Rafael Nadal: bjelentette, hogy nem indul az idei US Openen
aug. 8
18:03
Ilyés Ferenc: A hatodik hely bizakodásra ad okot (Demokrata)
A Magyar Kézilabda Szövetség elnöke számára a magyar női válogatott olimpiai hatodik helyezése bizakodásra ad okot.
aug. 8
18:03
Vogel Soma a büntetőölő: 15 ötméteres-párbajból 12-t nyert meg (Telex)
A magyar vízilabda-válogatott kapusának van egy olyan aurája, amivel az ellenfelei idegére megy.
aug. 8
18:09
Gulyás Michelle jól vívott, Guzi Blanka biztató eredményt ért el (Demokrata)
Gulyás Michelle kiemelkedő eredményt ért el, Guzi Blanka pedig megőrizte esélyét arra, hogy jól szerepeljen első olimpiáján.
aug. 8
18:15
Életveszélyes műtétje után már versenyzett a McLaren korábbi pilótája (Racing)
Újra versenyen indulva ralizott a komoly műtéten átesett Heikki Kovalainen, a McLaren korábbi Forma-1-es versenyzője.
aug. 8
18:27
A visszatérés után maradhat is a legendás szakasz a Finn Rallyn (Racing)
A hétéves kihagyás után visszatérő Ouninpohja volt a Finn Rally leglátványosabb szakasza.
aug. 8
18:33
Dráma: Bejelentette visszavonulását Pepe, a portugálok labdarúgója (Ripost)
Pepét mindenki nagyon szerette.
aug. 8
19:03
Nem vicc: Kyle Larsonék más csapatok szemetében guberálnak alkatrészekért (USAracing)
Kyle Larson az amerikai dirtpályák koronázatlan királyának számít, aki már szinte az összes létező koronaékszer-versenyt...
aug. 8
19:03
Nem vicc: Kyle Larsonék más csapatok szemetében guberálnak alkatrészekért (Racing)
Kyle Larson az amerikai dirtpályák koronázatlan királyának számít, aki már szinte az összes létező koronaékszer-versenyt...
aug. 8
19:15
Martín Zubimendiért tüntetnek a Liverpoolnál (Metropol)
A Liverpoollal az elmúlt időben a friss Európa-bajnok Martín Zubimendit hozták szóba, a rajongók álláspontja pedig világos a közösségi médiában.
aug. 8
19:15
Kalotaszegi esperes az olimpia megnyitójáról: "Valamennyit élve kiherélni [...] a lyukaikba égő parazsat tenni, majd élve megnyúzni és végül felnégyelni" (SzMo)
Kissé belehergelte magát a néhány érdekes jelenetbe Vincze Minya István. A pokol tüzébe is küldené a jelenetek szereplőit és kiötletelőit.
aug. 8
19:21
Legyőzték a görögöket, az 5. helyért játszanak a magyar női vízilabdázók az olimpián (Telex)
A magyar csapat nem kezdte jól a meccset, de a végén magabiztos, 12-9-es győzelmet arattak.
aug. 8
19:33
Kerékdarálós bukás jött a 65 km/h-s bringás száguldás végén (Telex)
Női keirinben buktak nagyot, a kínai versenyzőt le kellett segíteni a pályáról.
aug. 8
19:39
Borzalmasan fájó vereség után azonnal reagált a magyar csapat az olimpián (Metropol)
Szombaton már az ötödik helyért játszik a gárda.
aug. 8
19:45
A ritmikus gimnasztikázó Pigniczki Fanni tizenkettedik lett (Demokrata)
A magyar versenyző így második számú tartalékként várhatja a pénteki finálét.
aug. 8
19:51
A női vízilabda-válogatott legyőzte a görögöket (Demokrata)
A magyar válogatott az ötödik helyért játszhat a párizsi olimpián.
aug. 8
19:57
Egy felmérés szerint rossz döntést hozott a NOB, hogy engedték Imane kKhelifet elindulni az olimpián (HírTV)
Rossz döntést hozott a Nemzetközi Olimpiai Bizottság azzal, hogy engedték Imane Khelifet elindulni az olimpián - ez derült ki egy friss felmérésből.
aug. 8
19:57
A Puskás nyert, a Fehérvár kikapott a Konferencia-ligában (Telex)
A visszavágókat jövő héten tartják.
aug. 8
20:03
"Eljátszotta a nagy halált" – a paksiak így élték meg a szotyiszacskós botrányt (Metropol)
Remekelt Bognár György edző együttese.
aug. 8
20:21
Végre a Felcsút is megkezdte Európa meghódítását (444.hu)
A Felcsút mezében pályára lépő 14 játékosból 11 légiós volt.
aug. 8
20:39
A birkózó Losonczi Dávid nem tudott érmet szerezni, ötödik lett az olimpián (444.hu)
Losonczi kemény mérkőzésen kapott ki a kötöttfogású birkózók 87 kg-os súlycsoportjában. A végére nagyon elfogyott az ereje.
aug. 8
20:39
Véres meccsen harcolt a bronzéremért, kikapott a magyar olimpikon (Ripost)
Losonczi Dávid ötödik lett.
aug. 8
20:39
A birkózó Losonczi Dávid elveszítette a bronzmeccset, ötödik az olimpián (Telex)
A magyar birkózó két győzelem után kétszer kikapott, így elúszott az éremszerzés lehetősége.
aug. 8
20:41
Hatalmas szabadrúgásgólt lőtt a PSG sztárja, Marokkó 6-0-ra verte Egyiptomot az olimpiai bronzmeccsen (Telex)
Ez a marokkóiak első olimpiai érme, amit nem atlétikában vagy bokszban szereztek.
aug. 8
20:57
Ötödik lett a birkózó Losonczi Dávid (Demokrata)
A kötöttfogású birkózók 87 kilogrammos súlycsoportjában szereplő Losonczi Dávid kikapott dán ellenfelétől.
aug. 8
21:03
„Miért ne?” – A Nascar-ba visszatérő Montoya lelkes és a belét is ki akarja taposni az autónak (USAracing)
Néhány nappal ezelőtt jelentette be a 23Xi Racing, hogy a szeptember 15-én rendezendő, Watkins Glen-i...
aug. 8
21:03
Krizsán Xénia és Nemes Rita sem javított (Demokrata)
A hétpróbázó magyar versenyzők egyelőre nem tudtak javítani helyezésükön a párizsi olimpián.
aug. 8
21:03
„Miért ne?” – A Nascar-ba visszatérő Montoya lelkes és a belét is ki akarja taposni az autónak (Racing)
Néhány nappal ezelőtt jelentette be a 23Xi Racing, hogy a szeptember 15-én rendezendő, Watkins Glen-i...
aug. 8
21:03
Megverték Lylest 200-on, Tebogo lett Botswana történetének első olimpiai bajnoka (Telex)
A 100-on győztes Lyles covidosan futott, csak harmadik lett, Bednarek is bejött elé.
aug. 8
21:15
"Élve kiherélni, a lyukaikba égő parazsat tenni, megnyúzni, felnégyelni" – ezt tenné a kalotaszegi református esperes az olimpiai megnyitó szereplőivel (444.hu)
Az esperes már korábban is közzétett egy felháborodott bejegyzést, amiben azt írta: "A pohár betelt. Öltözzétek fel az Isten fegyverzetét és írtsátok, vágjátok és küldjétek a pokol tüzébe az ördögnek ezt az elfajult nemzetségét."
aug. 8
21:21
"Tíz percig sírtam a telefonban apának" - Losonczi Dávid már tudja, miért nem nyert érmet (Ripost)
Fejben veszítette el a nagy harcát.
aug. 8
21:21
Losonczi Dávid jótékony célra ajánlotta fel az ötödik helyért kapott 15 milliós állami jutalmat (Telex)
A sírógörcs kerülgette az elődöntős veresége után, mélyre ásta magát, mentálisan elveszítette ezt a harcot.
aug. 8
21:45
A bronzmérkőzését elvesztő Losonczi Dávid jótékony célra ajánlja fel 15 milliós olimpiai jutalmát (444.hu)
Az elvesztett meccs után arról is beszélt, hogy lelkileg nincs jól, és elrontotta a bronzmérkőzést.
aug. 8
21:45
Mi köze Szoboszlainak a híres szőke ausztrál kebelcsodához? (Ripost)
Záporoznak a mémek, lázba jöttek a Liverpool rajongói.
aug. 8
21:45
Losonczi Dávid: Nagyon mélyről próbáltam visszajönni, nem sikerült (Demokrata)
"Az olimpiai jutalmamat felajánlom jótékony célra, mert én soha nem azért a pénzért sportoltam. Hanem hogy a hazámnak dicsőséget szerezzek."
aug. 8
22:09
Íme a csütörtöki olimpiai mérleg a magyarok számára (HírTV)
Az MTI nyolc sportágat felvonultató összesítéséből kiderül, hogy augusztus 8-án milyen eredmények és fejlemények születtek a magyar sportolók számára.

Keresés