Hosszú klubjának egykori edzője ellen indított etikai eljárást a MÚSZ, de Hosszú nem érti, miért csak most, amikor hónapokkal korábban jelezték nekik a problémákat.
A spanyol élvonalban szereplő Barcelona megerősítette, hogy Marc Bernal legalább 1 évig nem játszhat, miután még a 3. fordulóban kellett lecserélni, s mint később kiderült keresztszalag-szakadást szenvedett a bal térdében.
A Magyar Labdarúgó Szövetség hétfői tájékoztatása szerint elhagyta a válogatott edzőtáborát Yaakobishvili Antal, aki csatlakozott az U21-es együttes keretéhez.
A háromszoros olimpiai bajnok úszó, Hosszú Katinka közösségi oldalán reagált a Magyar Úszó Szövetség közleményére és feltehetően a Sportal alább mellékelt cikkére.
Életének 40. évében, súlyos betegség következtében elhunyt Juric (Gáspár) Cecília, a 28-szoros válogatott, a magyar női labdarúgó-válogatott korábbi csapatkapitánya
A Nemzetek Ligájában a második csoportmérkőzésére készülő magyar labdarúgó-válogatott a telki edzőtáborban tartott sajtótájékoztatót, előbb Szoboszlai Dominik, majd a születésnapját ünneplő Marco Rossi felelt az újságírók kérdéseire. A szövetségi kapitány nem tagadta, még ég az arcuk a Németországban kapott öt gól után, de abban bízik, hogy a megal
A feladat, hogy a mindennapokban is nőjön a fogyatékkal élők iránti elfogadás, mindenkié, a médiáé is: "ne mástól várjuk el, hogy majd ő elvégezze azt a munkát, amit a fogyatékosok érdekében lehet végezni, hanem nézzük meg, hogy mi mit tehetünk értük" – fogalmazott az InfoRádióban a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke.
A magyar labdarúgó-válogatott keretéből kikerült Yaakobishvili Antal a bosnyákok elleni Nemzetek Ligája-mérkőzés előtt. A 20 éves védő elhagyta az edzőtábort és csatlakozott az U21-es együtteshez.
Életének 40. évében, súlyos betegség következtében elhunyt Juric (Gáspár) Cecília, a 28-szoros válogatott, a magyar női labdarúgó-válogatott korábbi csapatkapitánya.
Nehéz időszakon megy keresztül a legendás kézilabdaedző, Németh András. A női válogatott korábbi szövetségi kapitánya szűk egy hónappal ezelőtt a közösségi oldalán számolt be róla, hogy leégett a váci otthonuk teljes tetőzete, illetve emeleti része. A tűzben szerencsére senkinek nem esett baja, de az anyagi kár sajnos jelentős.
Kulcsfontosságú szerepe lehet egy múlt heti gumitesztnek a Red Bull egyenesbe kerülésében? Helmut Marko előrebocsátotta, az autójuk év eleji változatának visszahozásával dobhatnak mentőövet versenyzőiknek.
Az elmúlt négy évben, mióta Abel Ferreira irányítja a Palmeirast, először nem jutott be a brazil együttes a legjobb négy közé a Libertadores-kupában. A patinás Sao Pauló-i csapat 2020-ban és 2021-ben megnyerte, az elmúlt két alkalommal pedig az elődöntőig jutott az első számú dél-amerikai nemzetközi kupasorozatban, a 2024-es kiírásban viszont már a
York város történetében fontos szerepet játszik a római időkből származó kőfal, amely megihlette a helyi egyesület vezetőit, és immár az új stadion előcsarnokában is találhatnak a szurkolók egy falat, amelyet a klublegendák alakjairól készült portréképek és a legelhivatottabb szurkolók üzenetei díszítenek. Ez a City Wall, amely egyszerre lett a lét
Benczédi Balázs, az Újpest labdarúgócsapatának ügyvezetője szerint még nem volt akkora átalakítás a magyar futballban, mint amekkora a lila-fehér együttesnél történt a nyáron.
Frédéric Vasseur elismerte, hogy egyeztetett a Red Bulltól távozó Adrian Neweyval, és azt is megerősítette, hogy a szakember nem Maranellóban folytatja.
Csomós Mixi és Nagy Attila szoros küzdelemben, de magabiztos teljesítménnyel nyerték meg a II. WHB Győr Rallyt, amivel jelentősen növelték bajnokságban is előnyüket.