2025. november 28. péntek

nov. 28
0:09
Varga Barnabás a Fener ellen is gólt fejelt, a Ferencváros továbbra is veretlen az Európa Ligában (rtl.hu)
Jól játszott a Ferencváros a klasszisokkal teletűzdelt Fenerbahce vendégeként, Varga Barnabás fejesgóljával vezetett is, de a hazaiak egyenlíteni tudtak. A végén a Fener rohamozott, de igazi ziccert nem tudott kidolgozni. Az FTC továbbra is veretlen, már szinte biztos továbbjutó.
nov. 28
0:27
Kizárások után jön a gumikorlátozás és hőség a Forma–1-ben, őrült zárásra készülnek a szurkolók és a pilóták (Blikk)
Pályafutása első Forma–1-es világbajnoki címét szerezheti meg Lando Norris, a McLaren brit versenyzője a hétvégi Katari Nagydíjon, amely az utolsó sprintfutamos forduló lesz az idei kiírásban, ugyanakkor el is tűnhet a 26 éves pilóta összetettbeli pontelőnye. A múlt hétvégén, Las Vegasban rendezett idei 22. versenyen Norris a második helyezésével m
nov. 28
0:31
Néhány órával felesége elvesztése után meghalt dr. Póka László egykori triatlonos és öttusázó (Blikk)
Gyászol a magyar sport, szomorú hírről számolt be a Magyar Triatlon Szövetség. A szervezet közleménye szerint elhunyt dr. Póka László, egykori triatlonos, öttusázó, orvos, és a sportág elkötelezett barátja, valamint szeretett felesége, dr. Póka Lászlóné. Mint az a lányuk Facebook-posztjából kiderült, a házastársak között olyan szoros volt a kapocs,
nov. 28
0:35
Újabb Fradi-bravúr az Európa-ligában – Ezt mondta Varga Barnabás és Dibusz Dénes a lefújás után (Blikk)
Újabb nagy csatát kellett megvívniuk csütörtökön este a Ferencváros labdarúgóinak az Európa-ligában, A magyar bajnok Isztambulban, a Fenerbahçe ellen játszotta az El-főtáblás szakaszban az ötödik mérkőzését. A zöld-fehérek az első négy fordulóban veretlenek maradtak, 10 pontot szerezve, és most csütörtökön sem kaptak ki, 1-1 lett a vége.
nov. 28
0:39
Bedaráltuk a szenegáliakat, Magyarország győzelemmel kezdte a női kézilabda-világbajnokságot (Blikk)
Csütörtök este megkezdte szereplését a női kézilabda-világbajnokságon a magyar válogatott. A mieinkre az első fordulóban Szenegál együttese várt, és számítani lehetett arra, hogy az első meccs nehéz lesz a mieink számára. Így is volt, a félidőben az esélytelennek tartott riválissal szemben csak háromgólos előnyre tettünk szert, a vége azonban sima
nov. 28
4:57
Norris vasárnap az F1 35. világbajnoka lehet, de egy szabálymódosítás Verstappennek kedvez (Telex)
A McLarenek Las Vegas-i kizárása után nagyon szoros szezonhajrá jön a Forma–1-ben, mutatjuk a forgatókönyveket.
nov. 28
6:51
Robbie Keane: Bizonyos mérkőzések esetében bizonyos játékosokra van szüksége egy edzőnek (Infostart)
A Ferencváros vezetőedzője szerint a csapata kiváló teljesítményt nyújtott csütörtökön a Fenerbahce vendégeként elért 1-1-es döntetlen alkalmával a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának ötödik fordulójában.
nov. 28
7:51
Néhány órával felesége elvesztése után meghalt dr. Póka László (SzMo)
Az egykori triatlonos és öttusázó felesége hosszan tartó betegség után hunyt el. A gyászoló férj a tragédia után agyvérzést kapott, lányuk közölte a drámai hírt.
nov. 28
7:57
Győzelemmel kezdte a vb-t a magyar női kéziválogatott (Demokrata)
Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar válogatott 26-17-re legyőzte Szenegált.
nov. 28
8:03
A vb-címért küzdök bírálták a szaúdi WRC-futamot (Racing)
A vb-címért küzdő versenyzők tetszését nem nyerte el a WRC új szezonzáró versenye, a Szaúd-Arábia Rally, mely inkább hasonlít egy Dakarhoz, mint egy rally világbajnoki versenyhez.
nov. 28
9:03
A Hyundai kezdte jobban a pénteket, Sesks már Fourmaux mögött Szaúd-Arábiában (Racing)
Adrien Fourmaux, majd Ott Tanak tudott szakaszt nyerni péntek reggel Szaúd-Arábiában, így tovább élesedett a csata a győzelemért, miközben a vb-címért harcolók még nagyobb hátrányba kerültek.
nov. 28
9:39
Új részlet derült ki a McLaren kizárásáról (Racing)
A McLaren csapatfőnöke is megszólalt a wokingi istálló Las Vegas-i blamájáról, és elmondta, mi vezetett a kettős kizáráshoz.
nov. 28
10:15
Négyes csata a győzelemért, Rovanpera és Evans is defektet szerzett Szaúd-Arábiában (Racing)
Péntek délelőtt nagyon szorossá vált az élmezőny, így négyes csata várható a győzelemért Szaúd-Arábiában, Kalle Rovanpera és Elfyn Evans is defekttel zárta a reggelt.
nov. 28
10:27
Ez a Forma–1-es hétvége akár százszor is fontosabb lehet, mint az utolsó – szakértő (Infostart)
Az utolsó előtti állomást rendezik most hétvégén az idei Formula-1-es világbajnokságon. A dohai versenyhétvégén sprintfutam is lesz, így maximálisan 33 pont szerezhető. Az összetettben éllovas Lando Norris 24 pontos előnnyel vezet csapattársa, Oscar Piastri és a négyszeres világbajnok Max Verstappen előtt is. Az esélyekről az InfoRádió Vámosi Péter
nov. 28
11:03
Forma–1, alpesi sí, NB I, európai top fociligák – lesz ma minden a tévében (Infostart)
Újra nyílt a verseny a Forma–1-ben, szabadedzésekkel és sprintfutammal kezdődik a versenyhétvége.
nov. 28
11:03
2026-ban is Magyarországra érkeznek a legjobb rallycross versenyzők (Racing)
Az FIA közzétette a 2026-os Rallycross Eb naptárt, melyben Nyirád ismét szerepel, így ismét hazánkba érkeznek a szakág legjobb versenyzői.
nov. 28
12:39
Sértődés miatt nem utaznak a vb-sorsolásra az irániak (Infostart)
Összeállítottak egy delegációt, de annak nem minden tagja kapott vízumot, így született a döntés.
nov. 28
13:21
Száz évvel ezelőtt született Bozsik József (Demokrata)
Száz évvel ezelőtt, 1925. november 28-án született Kispesten Bozsik József, az Aranycsapat és a Kispest legendája.
nov. 28
13:57
"Elkenték a szánkat" – Hevér Gábor megszólalt a fájó vereségről (rtl.hu)
Hevér Gábor gyerekkori titkát is megosztotta velünk – elárulta, hogyan lógta el az iskolát, hogy egy teljes hetet végig focizhasson. A színész nagy Barcelona-drukker, így a csapat keddi veresége után kissé csalódottan állt kameránk elé. Véleménye szerint több meggondolatlan döntés is közrejátszott az eredményben, bár a lestaktika szerinte sokszor m
nov. 28
14:09
Négyezer fiatal külhoni magyar focista képzését támogatja a Mol (Infostart)
Öt Kárpát-medencei országban nyolc sportegyesület utánpótlásképzését is magában foglalja a Mol – Új Európa Alapítvány sporttámogatási programja, amelynek nagykövete Priskin Tamás lett.
nov. 28
14:27
Sesks vette át a vezetést, a fél Rally1-es mezőny bajba került Szaúd-Arábiában (Racing)
Martins Sesks vette át a vezetést két péntek délutáni szakaszt követően a Szaúd-Arábia Rallyn, ahol nagyon sokat kerültek bajba délután.
nov. 28
14:39
Kitüntették a vb-ezüstre esélyessé váló sportklasszist (Demokrata)
Úgy tűnik, a frissen kitüntetett birkózó eggyel fényesebb érmet akaszthat a nyakába.
nov. 28
15:27
Olimpiarendezést forgat a fejében Lengyelország (Infostart)
Varsó megkezdte a 2040-es nyári olimpia megrendezésére irányuló pályázat előkészületeit.
nov. 28
16:15
Piastri tempót talált, de Norris ott van a nyomában – elstartolt a hétvége, amin eldőlhet a bajnoki cím (Racing)
A McLaren párosa zárta az élen a bajnokság szempontjából kulcsfontosságú Katari Nagydíj hétvégéjének első és egyetlen szabadedzését: Oscar Piastri gyorsabb volt Lando Norrisnál, de egy rövid lágygumis időszak mellett ez valószínűleg még nem sokat jelent. Katarban a szezon utolsó sprintfutamos hétvégéje nehezíti a mezőny dolgát, ennek értelmében ped
nov. 28
16:27
Fourmaux szoros csatában vezeti a káoszba fulladt szaúdi WRC-futamot (Racing)
Péntek délután a rengeteg probléma, főként defekt miatt káoszba fulladt a szaúdi WRC-szezonzáró, amit a nap végén Adrien Fourmaux szoros csatában vezet, holott ő sem maradt ki a bajból.
nov. 28
17:39
Fourmaux és Tanak is büntetést kapott, Sesks vezet Neuville előtt Szaúd-Arábiában (Racing)
Még a pénteki utolsó szakaszt követően is változott a Szaúd-Arábia Rally állása, Adrien Fourmaux és Ott Tanak is büntetést kapott. Szombaton Martins Sesks és Thierry Neuville között dőlhet el a győzelem.
nov. 28
19:57
Piastri megragadta az utolsó esélyt és mindenkit legyőzött a katari sprint pole-jáért (Racing)
Oscar Piastri – talán az utolsó szalmaszálat megragadva a bajnoki harcban – megszerezte a rajtelsőséget a Katari Nagydíj sprintversenyére, miközben közé és Lando Norris közé még George Russell is beékelődött. Max Verstappen csak a 6. lett, még csapattársa is megelőzte. Péntek este elérkezett az idő a szezon utolsó sprintversenyének kvalifikációs ed
nov. 28
19:57
Oscar Piastri nyerte a Katari Nagydíj sprintidőmérőjét (Telex)
A McLarenek most is jól mentek, Verstappen csak a hatodik lett.
nov. 28
20:00
Schmidt Mária: Azoknak a csapatoknak szoktam drukkolni, amelyeket a barátaim vesznek meg (444.hu)
Most éppen az Újpestnek kéne – mondja Orbán Viktor milliárdos harcostársa.
nov. 28
21:03
Katari Nagydíj: Oscar Piastri rajtol az élről a sprintfutamon (Infostart)
a McLaren ausztrál versenyzője érte el a legjobb köridőt a Forma-1-es Katari Nagydíj pénteki sprintkvalifikációján, így a szombaton sorra kerülő rövid távú futamot ő kezdheti majd az élről.
nov. 28
21:27
Férfi kosárlabda vb-selejtező: 89-82-re nyertek a magyarok a finnek ellen (Telex)
A térfélcsere után elkezdtek felzárkózni a finnek, de végül a magyarok győztek Szombathelyen.
nov. 28
21:57
Szakíró Lewis Hamiltonról: frusztráció, enerváltság és kiégés jelei láthatók, ennek így nem lesz jó vége (Infostart)
Minden jel arra utal, hogy jelenleg rossz munkahelyi környezet van a Ferrarinál, melynek vezetősége és mérnöki csapata nem tud közös nevezőre jutni a hétszeres brit világbajnokkal – mondta az IndoRádióban Vámosi Péter. Úgy véli, már Charles Leclerc is megelégelte a kudarcsorozatot.
nov. 28
22:45
Denny Hamlin: Hétfőtől vége a hazugságnak, eljött az igazság és változás ideje (Racing)
credit: Penske Entertainment/Matt Fraver Pár napon belül, az észak-karolinai Charlotte-ban megkezdődik az amerikai – sőt,...
nov. 28
22:48
Denny Hamlin: Hétfőtől vége a hazugságnak, eljött az igazság és változás ideje (USAracing)
credit: Penske Entertainment/Matt Fraver Pár napon belül, az észak-karolinai Charlotte-ban megkezdődik az amerikai – sőt,...
nov. 28
23:45
72 évesen is a focikapuban áll – Egri József unokái mellett játszik a megyei bajnokságban (rtl.hu)
Egri József 72 évesen is a Szentgál FC kapusa, és továbbra is ugyanolyan elszántan vetődik a labdák után, mint évtizedekkel ezelőtt. A megyei III. osztály nem a siker hajszájáról, hanem a közösségről, a családról és az örömfociról szól – ebben a veterán kapus különleges szerepet tölt be. Unokáival játszik együtt, kesztyű nélkül véd, és ígéri: legal

2025. november 29. szombat

nov. 29
0:27
Játék fejkendőben, menedékkérelem és elnyomás – A pofozógép szerepének is örülnek az iráni kézilabdázónők (Blikk)
Nem okozott gondot a női kézilabda-világbajnokságon az első ellenfél, a mieink a csoportjukban Szenegált 26-17-re győzték le. Szombaton (M4, 20.30) Irán együttese vár a magyar csapatra, és aligha jelenthet komolyabb akadályt a rivális, amely csütörtökön a nem túl erős svájciaktól 34-9-re kapott ki. Más kérdés, hogy az irániakra bizonyosan igaz: szá
nov. 29
0:31
Csak így tovább! Sikerrel kezdte a világbajnoki selejtezőt a magyar férfi kosárlabda-válogatott (Blikk)
A magyar férfi kosárlabda-válogatott 89-82-re legyőzte az Európa-bajnoki negyedik finn csapatot Szombathelyen a világbajnoki selejtezősorozat pénteki nyitányán.
nov. 29
0:35
Tóth Alex robog a világhírnév felé – Amerikában már Harry Kane-nel és Vinícius Juniorral említik egy lapon (Blikk)
Európa legpiacképesebb labdarúgói között említi az elemzésében Tóth Alexet a The Athletic. A nívós portál szerint a Ferencváros 21 éves középpályása akár 15 millió eurót is megérhet a leendő együttesének, amelyek között már most olyan gárdákról hallani, mint a Juventus vagy a Bayern München.
nov. 29
0:39
Nem volt kérdés: a Debrecen kiütötte a Nyíregyházát az Nb I keleti rangadóján (Blikk)
Alaposan visszavágott a Loki az ősi rivális Szparinak az augusztusi vereségért. A Debrecen idegenben 3-0-ra ütötte ki a Nyíregyházát a labdarúgó Fizz Liga 15. fordulójában. Sergio Navarro együttese így egy hetet még biztosan a tabella élén tölthet.
nov. 29
8:45
Fourmaux kezdett leggyorsabban, Neuville vette át a vezetést, Ogier gyorsabb volt Evans-nél Szaúd-Arábiában (Racing)
A Szaúd-Arábia Rally záró napjának első szakaszát Adrien Fourmaux nyerte, míg a verseny élére Thierry Neuville állt. Ogier egy hajszállal volt gyorsabb Evans-nél.
nov. 29
9:15
17 focimeccs közül választhatunk szombaton – sport a tévében (Infostart)
A spanyol, a német és az olasz focibajnokság meccsei mellett lesz motorcsónak-vb is, a napot a magyar-iráni női kézi-vb-meccs zárja.
nov. 29
9:39
Norris máris letett róla, hogy megelőzze Piastrit (Racing)
Lando Norris két hellyel csapattársa mögül rajtol a katari sprinten, és úgy véli, normál esetben nem reménykedhet a győzelemben.
nov. 29
10:33
Ogier közel Loeb rekordjához, a Hyundai a kettős győzelemhez a drámai szaúdi maratoni pálya után (Racing)
Sébastien Ogier hatalmas lépést tett a szaúdi leghosszabb szakaszon, hogy idén beérje Sébastien Loeb rekordját, míg Thierry Neuville a futamgyőzelem kapujába lépett a drámai szakasz után.
nov. 29
10:39
Priskin Tamás: ez az Arsenal már nem szimpatikus vesztes, minimális esélye maradt a Liverpoolnak (Infostart)
A csapatépítés nemcsak attól függ, hogy milyen képességű játékosokat szerződtet egy klub, hanem attól is, hogy az újak milyen gyorsan tudnak integrálódni az új környezetbe és az új csapatukba – ezt válaszolta a 63-szoros magyar válogatott labdarúgó arra a kérdésre, hogy miért gyengélkedik a Liverpool. A Watford korábbi csatára szerint ha az Arsenal
nov. 29
10:51
Beütéses győzelem – szóviccekkel tarkított könyv jelent meg a futball-vb-k történetéről (Telex)
Hegyi Iván egyik fejezetcíme Maradona híres kezezésére utal. A könyv címe ehhez képest meglepően puritán.
nov. 29
11:39
Verstappent csapatváltás helyett visszavonulásba taszíthatja, ami 2026-ban jön az F1-be? (Racing)
Max Verstappent nem foglalkoztatja a gondolat, hogy hétszeres világbajnok legyen, és ha jövőre nem tetszenek neki az új szabályok, az akár az F1-es pályafutása végét is jelentheti.
nov. 29
12:09
Elindulhatnak az orosz tornászok az európai versenyeken (Demokrata)
Ötven országból negyvenhat vett részt a kérdésről rendezett pénteki szavazáson.
nov. 29
12:51
Ogier megszerezte kilencedik vb-címét és utolérte Loeb-öt, Neuville nyert Szaúd-Arábiában (Racing)
Sébastien Ogier harmadik helyen ért célba a WRC-szezonzáró Szaúd-Arábia Rallyn, így megszerezte kilencedik vb-címét, amivel beállította Sébastien Loeb rekordját. A versenyen Thierry Neuville nyert Hyundai-os csapattársa előtt.
nov. 29
13:45
Megszólalt a szinte egyszerre elhunyt Póka-házaspár lánya: A szerelmük a halálban is összekötötte őket (SzMo)
Dr. Póka László végig ápolta súlyos beteg feleségét, majd az asszony halála után agyvérzést kapott. Lányuk szerint a férfi el sem tudta képzelni az életet élete szerelme nélkül.
nov. 29
14:39
Ogier bejelentette, hány versenyen fog indulni 2026-ban, akár a tizedik vb-címét is célba veheti (Racing)
Sébastien Ogier és Vincent Landais nem sokkal azt követően, hogy megnyerték az idei világbajnokságot, bejelentették, hogy 2026-ban legalább tíz futamon állnak rajthoz.

Keresés