A kevés előzési lehetőség nagy hangsúlyt helyez a rajtra a Katari Nagydíjon. Max Verstappen vesztenivaló nélkül támadhat, Lando Norris hendikeppel indul. A résztvevők a kilátásokról.
Hosszú szünet után Thierry Neuville ismét WRC-futamot tudott nyerni, miután az első helyen fejezte be a Szaúd-Arábia Rallyt, ahol a Hyundai Adrien Fourmaux második helyével kettős sikert aratott.
A megszokottól eltérő stratégiai forgatókönyvekre van kilátás a Katari Nagydíjon. A két kiállás kötelező – nézzük, ki hogy áll a 25 körös szabály szempontjából!
Irigység és rosszindulat. Buzsik Borka külseje nem várt szavakat váltott ki egyes emberekből; Szoboszlai Dominik nem tudott válaszolni az újságírók egyik kérdésére a Bl-meccs előtt; Ha eddig nem rajongtál a kézilabdáért, most biztosan kedvet kapsz hozzá. Ezek a Bors legolvasottabb heti sporthírei.
A kontinens első szurkolói különvonatát azért indították a magyar szervezők a Keletiből Bécsbe 1905 májusában, hogy az Everton budapesti vendégjátéka után Ausztriában is megcsodálhassák a Tottenham elleni hírverő meccsüket. A liverpooliak a bajnokságot alighanem éppen a pesti túra miatt vesztették el.
Átvehette az előző szezon legjobb férfi párbajtőrözőjének járó díjat az olimpiai bajnok Siklósi Gergely a nemzetközi szövetség bahreini ünnepségén. A Honvéd világbajnoka hosszú felkészülésen van túl, legközelebb a decemberi vancouveri világkupa-állomáson lép pástra.
Grosch Vivien szerint a Svájc elleni lesz a legnehezebb csoportmérkőzés az Európa-bajnoki bronzérmes magyar válogatott számára a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokságon.
A magyar férfi váltó negyedik lett a rövidpályás gyorskorcsolyázók olimpiai kvalifikációs világkupa-sorozatának negyedik, dordrechti állomásán, ezzel biztossá vált a kvótája a milánói játékokra, a nők két egyéni indulási jogot szereztek.
A lengyel, az izlandi és a feröeri válogatott is kiharcolta a középdöntőbe jutást a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokság csoportköréből, vasárnap.
A Forma-1-es Katari Nagydíj rajtját megelőzően Ujvári Máté, az M4 Sport helyszíni riportere egy villáminterjú erejéig megszólaltatta Gianni Infantinót, a FIFA elnökét, aki szót ejtett a 2026-os világbajnokságról és megjegyezte, legközelebb talán a magyar válogatott is ki fog jutni a vb-re.
Jövő héten a lengyelországi Lublinban rendezik a rövidpályás úszó Európa-bajnokságot. Az esélyekről az InfoRádió Sós Csabát, a magyar válogatott szövetségi kapitányát kérdezte.
Egy korai biztonsági autó a hétvégi speciális gumiszabállyal vegyítve egészen bizarr taktikai ívet adott a Katari Nagydíjnak. A McLaren nem követte mindenki más stratégiáját, amivel elveszítette a győzelmet: Max Verstappen nyert Oscar Piastri előtt, Carlos Sainz újabb remek dobogót szerzett a Williamsnek, miközben Lando Norris negyedik lett. A Kata
Egy héten belül a második vereségét szenvedte el a Vasas az NB II-ben, a hétfőn a Honvéd elleni hazai rangadón 2–1-re, vasárnap az Ajka Vendégeként 1–0-ra kapott ki az angyalföldi együttes, amely ugyan a feljutást jelentő második helyen telelhet, de Erős Gábor vezetőedző keserű szájízzel nyilatkozott a lefújást követően.
Robbie Keane a Puskás Akadémia–Ferencváros rangadó kezdése előtt egy órával az M4 Sportnak elmondta, Varga Barnabást azért nem nevezték a zöld-fehérek keretébe, mert fáradtság miatt nem kívánt játszani és ezt szombaton közölte a vezetőedzővel.
A Budapest Honvéd várja majd az élről a tavaszi folytatást a labdarúgó NB II-ben, miután a 15. forduló vasárnapi játéknapján hazai pályán simán, 3-0-ra legyőzte a BVSC-t.
Mindent tökéletesen csinált Oscar Piastri, mégis halvány reménye maradt a bajnokká válásra. Nem tud napirendre térni a McLaren által hozott döntés felett.
Az osztrák és a címvédő francia válogatott is középdöntőbe jutott a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokság csoportköréből vasárnap.
Összeesküvéssel, Lando Norris és a McLaren segítésével vádolta meg a Red Bull a katari hajrában hibázó Andrea Kimi Antonellit. Toto Wolff teljesen kiakadt Helmut Marko kijelentésén.