A gólvágó Viktor Gyökeres helyén ezúttal a dán Conrad Harder kapott lehetőséget a Sporting mezében, és ő is betalált! Ezzel állította be az 1-1-es végeredményt a Bologna ellen. A Sporting igencsak megizzadt a szervezett és taktikusan futballozó olasz csapattal szemben, aztán Quenda és Joao Simoes beállítása a második félidőben már elegendőnek bizon
Továbbra is ártatlannak tartja magát, és ha kell, "a falig elmegy" Kenderesi Tamás olimpiai bronzérmes úszó, aki doppingvétség miatt jelenleg négyéves eltiltását tölti.
A Ferencváros 3-0-ra vezetett, aztán 4-1-re is, majd a hajrában nehézzé tette magának a mérkőzést, Varga Ádám óriási bravúrja tartotta meg a győzelmet. A magyar bajnok a számítások szerint a 17. helyen végzett a főtáblán, az AS Romával vagy a Viktoria Plzennel játszik majd, először itthon.
Csupán három pontot szerzett Gulácsi Péter és Willi Orbán csapata, a német Leipzig a Bajnokok Ligája alapszakaszában, miután a zárókörben 1-0-ra kikapott az osztrák Sturm Graz otthonában. Gulácsi ezúttal a kispadról figyelhette (Orbán kezdő volt), amint megtérült a Sturm sok gyakorlása. Mert ahogy Arjan Malic, a találkozó egyetlen góljának szerzője
A Bajnokok Ligája elmúlt 7 fordulójában számtalan mérkőzést követhettek végig a nézők az RTL+ Prémium felületén, most pedig adunk egy kis betekintést a kulisszák mögé. Mi minden kell ahhoz, hogy zökkenőmentesen működjön egy ilyen közvetítés? A Fókusz riportjából kiderül.
Lövés, előkészítés, nagy kihagyott helyzet. A Real Madrid sztárja, Kylian Mbappé a Brest ellen sem tétlenkedett! Nézd vissza a francia játékos legemlékezetesebb pillanatait!
Nem történt meglepetés: a bukaresti FCSB-t 2-0-ra győzte le idegenben a Manchester United, ezzel a negyedik helyen zárt az Európa-liga alapszakaszának zárókörében, vagyis ott lesz a nyolcaddöntőben. Dalot és Mainoo gólja jelentette a különbséget a két csapat között.
A Ferencváros a 82. percben még 4-1-re vezetett az Európa-liga-alapszakasz zárókörében a holland AZ Alkmaar ellen, aztán a végén egy Varga Ádám-bravúr kellett ahhoz, hogy legalább 4-3-mal sikerüljön nyerni. Ben Romdan nagyot játszott, két fejes gólt szerzett, Traoré pedig gólpassz mellett egy fantasztikus átlövésből betalált. A Fradi sokáig kifogás
"Szerettünk volna egy kicsit nagyobb káoszt teremteni a tizenhatosukon belül, hiszen Varga Barnira általában két-három védő is figyel, ezért játszott Traoré ballábasként a jobb oldalon, középen pedig Ben Romdhane és Tóth Alex feladata volt, hogy gyakran betörjön a büntetőterületen belülre."
Esapekka Lappi és új navigátora, Enni Mälkönen a pénteken kezdődő Lappföld Rallyn versenyez először együtt. Esapekka Lappi tizennégy évet felölelő WRC-pályafutása ért véget azzal (talán végleg), hogy a Hyundai hosszas maszatolás után végül nem jánlott neki állást az idei szezonra. A kétszeres WRC-futamgyőztes finn pilóta így visszatért a Finn Ralib
Zajlik a műkorcsolya- és jégtánc-Eb, szomszédvári rangadó női kézilabdában, Portugália próbál keresztbe feküdni Dániának, rengeteg hó, kerék és persze labda.
Bravúrgyőzelmet aratott a Fradi az Európa-liga alapszakaszának utolsó fordulójában, hazai pályán 4-3-ra legyőzte a holland AZ Alkmaar együttesét. A magyar bajnok négy gólja és továbbjutást érő diadala az európai szövetséget is magával ragadta, az Uefa hivatalos oldalán a hét teljesítménye, a hét gólja és a hét védése is ferencvárosi lehet.
Jari-Matti Latvala, a Toyota csapatfőnöke felkészült a legrosszabbra is a Monte-Carlo Rally power stage-én, de nem valósult meg a rémálma. A Toyota tökéletesen kezdte a WRC-szezont, hiszen a maximálisan megszerzhető 60 ponttal tért haza Monte-Carlóból. A versenyen Ogier és Evans, a vasárnapi értékelésben Evans és Rovanperä, a power stage-en pedig i
Mindkét légiós meghatározó tagja a saját csapatának és vélhetően mindketten kezdők lesznek szombaton délután, amikor a vendéglátók visszavághatnak a Poolnak a szeptemberben elszenvedett 3-0-s vereségért.
Az M-Sport versenyzője, Josh McErlean őszintén beszélt élete első versenyéről a WRC legmagasabb szintjén. Gyakorlatilag minden újdonság volt Josh McErleannek a Monte-Carlo Rallyn: a csapat, az autó, a navigátor, a gumik és nem mellékesen a helyszín is. Ehhez képest azon a hétvégén, amelyen három Rally1-es pilóta is kiesett (köztük csapattársa, Grég
A PSG talán még nem ebben a körben esik ki, hiszen a Brestet kapta, igaz, a francia kiscsapat története legnagyobb húzását mutatná be, ha kiverné az olajpénzeszsákokat. A fradisták ájultra sörözhetik magukat Plzenben.
A cseh Viktoria Plzennel mérkőzik meg a magyar bajnoki címvédő Ferencváros labdarúgócsapata az Európa-liga egyenes kieséses szakaszának első fordulójában a nyolcaddöntőbe kerülését.
Száz embert igazoltattak a rendőrök a csütörtökön Budapesten rendezett Ferencváros-AZ Alkmaar Európa-liga labdarúgó-mérkőzés biztosítása során - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (Brfk) a police.hu oldalon.
Sébastien Ogier a Monte-Carlo Rally koronázatlan királya, a WRC látványos összeállítással tisztelgett a tizedik győzelme előtt. Sébastien Ogier az eddigi kilenc győzelmével eddig is csúcstartó volt a Monte-Carlo Rallyn, ám a múlt héten tizedszer is megnyerte a hazai versenyét, a rekordja pedig hosszú ideig megdönthetetlen lesz, már ha valaki megdön
A cseh Viktoria Plzennel mérkőzik meg a magyar bajnoki címvédő Ferencváros labdarúgócsapata az Európa-liga egyenes kieséses szakaszának első fordulójában a nyolcaddöntőbe kerülésért.
A négyszeres Dakar-győztes navigátor, Mathieu Baumel súlyos közlekedési balesetet szenvedett el Franciaországban. Segítségnyújtás közben ütötték el a négyszeres Dakar-győztes navigátort, Mathieu Baumelt Franciaországban. A La Provence beszámolója szerint Baumel Reimsben tartózkodott a Monte-Carlo Historique rajtjánál, amikor a baleset megtörtént. B
A mindössze tizennyolc éves Tuukka Kauppinen a Lappföld Rally első napján maga mögött tartotta a teljes mezőnyt, beleértve Esapekka Lappit és Kalle Rovanperát. Hatalmas meglepetéssel zárult a Lappföld Rally első napja, a mindössze tizennyolc éves Tuukka Kauppinen ugyanis elporolta a teljes mezőnyt. A legközelebb Esapekka Lappi áll hozzá, mindössze
Nyonban elkészítették a labdarúgó Bajnokok Ligája 2024–2025-ös idénye rájátszásának párosítását. A sláger természetesen a Manchester City és a Real Madrid összecsapása lesz.
A Ferencváros óriási csatában 4-3-ra győzött a holland AZ Alkmaar ellen az Európa-ligában, és ezzel eldőlt, hogy az ún. rájátszáskörben folytathatja szereplését a második számú európai kupában. A lefújást követően a büntetőből gólt szerző Varga Barnabás, illetve a sérült Dibusz helyett szereplő, az utolsó pillanatban bravúros védéssel a győzelmet m
Az alpesi sí egyik legnagyobb celebje, Lindsey Vonn közel hat év kihagyás után tért vissza a mezőnybe. Sorozatos sérülései tönkretették a testét, de most egy titánból készült térdprotézisben bízva, 40 évesen akar újra a csúcsra érni.
A cseh Viktoria Plzent kapta ellenfélnek a Ferencváros a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért vívandó rájátszásban. Az első mérkőzést a Groupama Arénában játssza a magyar bajnok február 13-án, a másodikat majd idegenben, február 20-án.
Sok egyéb dolog mellett egy érdekes témát is boncolgatott Matthesz Flóra két vendégével, a korábbi válogatott Lisztes Krisztiánnal, illetve Koppányi Gergely futballelemzővel. Az Aston Villában egyre jobban felépített támadó, Jhon Durán Szaúd-Arábiába igazol, olvastuk. Majd már arról cikkeztek, hogy inkább a leverkuseni Victor Boniface-t választja a
George F. Hemingway 2006 és 2019 között volt a Budapest Honvéd tulajdonosa. A milliárdos üzletember most arról számolt be, hogy a Los Angeles-i tűzvészben az ő malibui otthona is lángok martalékává vált. A hatalmas pusztításról, és arról, hogy mi maradt a házból, egy megdöbbentő videót osztott meg YouTube-csatornáján. Ahhoz, hogy mindezt megmutath
A Red Bull a japán Cunoda Jukit, a Mercedes pedig a finn Valtteri Bottast szerződtette tartalékpilótának, de ha a szükség úgy hozná, más nagyon érdekes változások is lehetnek év közben a Forma–1 mezőnyében.
Az RTL+ Premiumon pénteken 21 órától elérhető Focipéntek című műsorban kiemelt helyet kapott a BL-sorsolás, de szóba került a még álló csapatok kapcsán sok finomság. Koppányi Gergely futballelemző például a PSG-t vette elő, és elmondta, ki volt, aki végül is megtette mindazt, amit igazából Ousmane Dembélétől vártunk.