Rendkívül kínos, kellemetlen ügyben indított fegyelmi eljárást a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ). A történet középpontjában egy edző, Takács Imre áll, aki azért került bajba, mert Hosszú Katinka klubja, az Iron Swim alkalmazottjaként etikátlan, szexuális célzásokra épülő kommunikációt folytatott női sportolóival.
Deutsch Tamás ismét bizalmat kapott az MTK élén, miután a sportegyesület küldöttgyűlése egyhangúlag újraválasztotta elnöknek. A döntésről a politikus maga számolt be közösségi oldalán, ahol köszönetet mondott a támogatásért. A fideszes politikus már 2010 óta tölti be a jelentős pozíciót az együttes élén.
Nem csak a pályán zajló eseményekről szólt a Ferencváros 4–3-as sikerét és továbbjutását hozó csütörtök esti Európa-liga-mérkőzés az alapszakasz záró fordulójában. Az AZ-t elkísérő holland szurkolók ugyanis összetűzésbe keveredtek a biztonságiakkal.
Szombaton a téli szünetet követően újra útjára indul a labda a honi élvonalban, azonban a 18. fordulóban sajnos nem csak a futball lesz a középpontban. Az országban tombol ugyanis az influenzajárvány, ami a klubok és a szurkolók mindennapjaira is hatással van. A napokban két NB I-es egyesület is gyors lépéseket eszközölt játékosai védelmében.
Az Európa-liga alapszakaszának nyolcadik, utolsó fordulójában két elismerést is bezsebelt a Ferencváros labdarúgócsapata, amely 4-3-ra legyőzte holland vendégét, az AZ Alkmaart.
Zsinórban a harmadik idényben éli meg az egyenes kieséses szakaszt az európai kupákban a Ferencváros labdarúgócsapata, miután a holland AZ Alkmaar csütörtök esti legyőzésével továbbjutott az Európa-liga alapszakaszából. A Fradi máris jókora összeget keresett az UEFA pénzdíjaiból a jelenlegi évadban.
Teljes szezont vállal az ERC-ben a négyszeres Forma–1-es világbajnok Max Verstappen édesapja, így a Rally Hungaryn is rajthoz áll. Jos Verstappen megszerette a ralizást, és a jelek szerint elég gyorsan tanul. Eddig mindössze 38 versenyen indult, de máris tíz győzelemnél tart. A következő évben teljes szezont vállal az ERC-ben, amellett továbbra is
A téli szünet után hétvégén a 18. fordulóval folytatódik a labdarúgó OTP Bank Liga, melyben vasárnap 226. alkalommal találkozik egymással örökrangadón a Ferencváros és az MTK.
A minőség sem semmi. Kerkezék Szoboszlaiékat fogadják, vendég lesz a Real Madrid, magyarok a Bundesligában is, és Kanadával teniszezik Magyarország férfiválogatottja.
A Lappföld Rally pénteki napján nem Esapekka Lappi, Kalle Rovanpera, Jari-Matti Latvala szolgáltatta a meglepetést, sokkal inkább a 18 éves Tuukka Kauppinen, aki vezetett a nap végén.
A hírt az al-Fateh hozta nyilvánosságra pénteken, hozzátéve, hogy a 34 éves kapus tavaly nyáron két évre szerződött a gárdához, melynél "lenyűgöző teljesítményt nyújtott".
Szokolai László pályafutása legsikeresebb évének tartja a 2024-es esztendőt, hiszen tanítványai minden világversenyről aranyéremmel tértek haza, ráadásul olimpiai bajnoki címével Rasovszky Kristóf felért a csúcsra. A Balatoni Úszóklub edzője azt is mondta az InfoRádiónak adott interjújában, hogy barátsággal váltak el a nyíltvízi úszók 10 kilométere
Kalle Rovanpera a finn Lappföld Rallyn kis híján elgázolt egy nézőt a nyitó szakaszon, szerencsére a kétszeres világbajnok reagálni tudott a váratlan helyzetre és inkább hófalba tette a Rally1-es Toyotát.
A holland szurkolók nemcsak a Groupama Aréna biztonsági szolgálatával verekedtek össze, de a mellékhelyiségeket is súlyosan megrongálták a Ferencváros elleni csütörtöki Európa-liga mérkőzésen.
A norvég Mads Østberg sorozatban negyedszer is a MERC-sorozat katari versenyén kezdi aktuális versenyszezonját, a korábbi WRC2-es és magyar bajnok egy Skodával áll rajthoz.
A szerdán 33 éves sztárjátékos, aki korábban, a Santost követően az FC Barcelona és a Paris Saint-Germain színeiben is játszott, a hét elején közös megegyezéssel szerződést bontott a szaúdi bajnokságban éllovas al-Hilallal.
Nepálban a kormány drasztikusan megemeli a Mount Everest megmászásához szükséges engedély díját, és tervez egy másik szigorítást is, ami az InfoRádiónak nyilatkozó szakértő szerint véget vethet egy korszaknak a világ legmagasabb hegyén.
40 napja evez az óceánon, a cél Antigua és Barbuda, szerinte mostantól gyorsulni fog, egyrészt azért, mert kevesebb az élelem a hajón, ami így könnyebb.
Még Esapekka Lappi is hihetetlen teljesítménynek nevezte Tuukka Kauppinen vezetését a Lappföld Rally végén, melyen a 18 éves tehetség rekordot döntve szerezte meg a győzelmet.
Nem feltétlenül várt jó teljesítményt nyújtott Grégoire Munster a Montén, ahol megszerezte első szakaszgyőzelmét a WRC-ben, végül azonban nem sikerült célba érnie.
A Liverpool 2-0ra nyert idegenben a Bournemouth ellen, a végig a pályán lévő magyar játékos részben dícsérő, részben kritikus értékeléseket kapott a mérkőzés után.
A megegyezés értelmében Anthony Davis a Dallas Maverickshez kerül át. A nagyszabású, de váratlan cseréről egyik érintett sem tudott, és LeBron Jamest is sokkolta a hír.
Tukka Kauppinen berobbant a Finn ralibajnokságba és a globális köztudatba a Lappföld Rally megnyerésével, a 18 éves tehetség szerint nem kell nagy dolgokra gondolni a siker hátterében.
Az első téli olimpiai szereplésért lép pályára a jövő héten magyar női jégkorong-válogatott, amely Németországban harcolhatja ki a 2026-os milánói részvételt. Mayer Fruzsina elmondta, nincs veszítenivalójuk és álmaik beteljesüléséért utaznak a bremerhaveni tornára.