Eddig több mint 350 felajánlás érkezett a Digitális Összefogás akcióban – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). A tárca kezdeményezésére, a Digitális Jólét Program koordinálásával elindított akcióban eddig 353 felajánlást tettek távközlési szolgáltatók, más iparági szereplők, és több esetben egyéb ágazatokban működő cégek is. A
Az Oracle bejelentette, hogy a Zoom Video Communications Inc. az Oracle Cloud Infrastructure felhőszolgáltatást választotta. “Azért választottuk az Oracle felhő infrastruktúrát, mert az elérhető legmagasabb biztonságot, kiemelkedő teljesítményt és páratlan szintű támogatást nyújt” – mondta Eric S. Yuan, a Zoom vezérigazgatója. A fokozott biztonságr
Egy olyan frissítés érkezett a Huawei P40 szériára, ami egy nagyon hasonló funkciót hozott ahhoz amit a Galaxy S20 Ultra-ban is megtalálunk. Az idén bemutatkozó Samsung Galaxy S20 és Huawei P40 modelleknél jelentős fejlődést tapasztalhattunk a kamerarendszer terén. A Galaxy S20 és Huawei P40 termékcsalád a kereskedelmi forgalomba kerülésüket megelő
Mind szeretnénk a közösségi távolságtartást valami ingergazdagabb környezetben gyakorolni, de ha valaki emiatt tábort ver egy Disney Worldben, annak letartóztatás lesz a vége.
Az Extraction, avagy Kimentés az utóbbi évek egyik legjobb akciófilmje lett, így cseppet sem meglepő, hogy a Netflix berendelte Chris Hemsworth mozijának folytatását.
A Salesforce júniustól Work.com név alatt teszi elérhetővé azokat a szolgáltatásokat, amelyeket több száz szakembere kifejezetten az újbóli munkába állás és az új szervezési vagy biztonsági szabályok hatékony bevezetése érdekében fejlesztett a cég ügyfeleinek.
Mick Gordon zeneszerző a közösségi médiákon keresztül adott hangot nemtetszésének a játék zenei albumával kapcsolatban, de a jelek szerint ő sem vétlen a dologban.
Az IDC az elmúlt hónapokban folyamatosan rontotta az informatikai piac idei kilátásaival kapcsolatos előrejelzését. Jelenleg 5 százalékos recessziónál járunk, de nem biztos, hogy ez a gödör alja.
A Poco nemrég különvált a Xiaomi-tól, majd meg is érkezett a második mobiljuk az X2, és rövid időn belül jön az F2 Pro is, pontos dátumot viszont még nem tudunk. A cég Twitter csatornáján közzétett posztok alapján már nem kell sokat várni, gyaníthatóan ebben a hónapban bemutatkozik Poco F1 régóta várt folytatása. A specifikációkkal kapcsolatban
Ügyfélszolgálat vagy "vásárlóiélmény-központ"? Mint a vállalkozások minden részének, egy contact centernek is az ügyfelek igényei és elvárásai szerint kell fejlődnie. Ez pedig ma azzal jár, hogy át kell fogniuk minden értékesítési csatornát a telefonostól a közösségi oldalakig. Ennek a kihívásnak a legjobban a felhőalapú contact center megoldások t
Folytatódik a Game Pass Online Fesztivál, ezúttal Isti és Unfield mérik össze tudásukat a Forza Horizon 4 aszfaltján. Most kiderül, ki a tapasztaltabb sofőr.
A brit kormányzat egy olyan, arcfelismerő technológiára épülő azonosítási megoldást vizsgál, amely a megfelelő helyeken gyorsan ellenőrizheti a fertőzéssel szembeni védettséget – már ha létezik egyáltalán ilyen védettség.
A rally játékok szerelmeseinek kellemes hír lehet, hogy egy új Dirt van születőben, de sajnos még csak csigáznak minket, és simán lehet, hogy nem lesz akkora öröm a vége.
Az Xbox Series X játékok és a Game Pass jövője is kiemelt figyelmet kap majd a héten induló Xbox 20/20 sorozat keretében. Bejelentések, trailerek, és folyamatos marketinghadjárat hergel.
Az IP65/IP68 víz- és porálló technológiával, Gorilla Glass 6 kijelzővel, a vékony, 69 mm-es széles, 151 grammos Xperia 10 II tökéletesen illeszkedik a felhasználók kezébe, így ezekben az időkben – amikor a szórakozásra még soha nem volt nagyobb igény – helytől függetlenül válik kényelmessé a tartalomfogyasztás. A legmagasabb fokú, magával ragadó fo
Akár utazás, akár otthonlét, hódítanak a miniatűr, bluetooth-os füldugók. A Honor Magic Earbuds a felsőkategória állóvizét igyekszik megzavarni aktív zajszűréssel és barátságos árazással.
A Samsung Galaxy S20 Ultra előlapi kamerája elég jól teljesített a DxOMark tesztjén, de így sem tudta beelőzni az első helyen lévő Huawei P40 Pro-t. Egy ideje már vártuk, hogy a DxOMark kezei közé vegye a Galaxy S20 Ultra-t. Erre a a februári bemutatót követően csak a múlt hónapban került sor annak ellenére, hogy egyes
A The Clone Wars hetedik szezonjából végre pontosan megtudtuk, hogyan alakult Ahsoka Tano, Darth Maul vagy épp Rex sorsa a galaxis történetének ezen zavaros időszakban. Na de milyen volt a sorozat lezárása?
Hollywood egyik legtöbb kockázatot vállaló sztárja, Tom Cruise lehet az első színész, akinek a filmjét tényleg az űrben forgatják. Ebben a NASA és Elon Musk cége, a SpaceX lenne segítségére.
Koronavírusjárvány és kedvezőtlen gazdasági hatások ide vagy oda, a következő-generációs konzolok úgy néz ki, hogy menetrend szerint érkeznek a boltokba.
Az Amazon Games Crucible címmel egy csapatalapú ingyenes TPS játékot jelentett be, de vajon mekkora igény van még erre a stílusra a jelenlegi kínálat mellett?
Mindössze egy hét van az új Apex Legens indulásáig, ennek örömére pedig közelebbről is megismerhetjük Loba, az új karakter tudását. Nálunk ráadásul magyar felirattal nézhetitek a videót!
Koronavírus idején sokaknak fontos, hogy a gyakran használt eszközeit is minél tisztábban tarthassa. A Kyocera DuraXV Extreme erre kiváló választás, de a járványhelyzet után is sok téren hasznos lehet.
Az Xbox aktuális kedvezményei között király verekedős játékok, a Doom Eternal, a Dark Souls trilógia, illetve rengeteg Assassin's Creed vár kedvezményes áron.