Közel egy évet vártunk a Honor 9X folytatására, egy picit más néven végre befutott a következő generáció, ami a Huawei almárkájának legolcsóbb 5G-s készüléke lett. Nem lehetett Honor 10X néven kiadni a mobilt, mivel a Redmi hamarosan bemutatja a Redmi 10X 5G és Redmi 10X Pro 5G telefonokat, ami megtévesztheti a nem hozzáértő felhasználókat. Ezért
Az otthoni munkavégzést biztonságosan és egy-két nap alatt megoldották a magyarországi pénzintézetek, mi több a távoli munkavégzés lehetőségét tartósan, a járvány utáni időkben is fenn kívánják tartani. Az Unicreditnél a távoli munkavégzés már a járvány megjelenése előtt is bevett gyakorlat volt számos területen, így a kiterjesztett távoli munkavég
A 4iG Nyrt. az első negyedévben 8,62 milliárd forint konszolidált árbevételt ért el, 78 százalékkal magasabbat, mint az előző év azonos időszakában, a társaság adózott eredménye pedig 11,14 százalékkal, 311,7 millió forintra nőtt – közölte az informatikai vállalat szerdán a nemzetközi pénzügyi jelentési szabványok (IFRS) alapján készült tőzsdei gyo
Tavaly év végén 22,7 millió aktív sim-kártya volt, amelynek 58 százaléka előfizetős, 42 százaléka feltöltős kártya. Egy mobilhasználó átlagban havonta 4 órát és 44 percet beszél telefonján és 44 sms-t küld. Mindkét érték enyhe csökkenést mutatott, és ezzel párhuzamosan megnőtt az egyéb alkalmazásokon keresztüli kommunikáció. Az aktív sim-kártyák sz
Bár online vásárlás meghaladta az összes egyéb költési formát az elmúlt hetekben a koronavírus-járvány hatására, nőtt a virtuális élmények iránti igény, ugyanakkor a magyarok mintegy hatvan százaléka tart az online visszaélésektől – derült ki a Mastercard friss felméréséből. A felmérésből kiderült, hogy a magyarok több mint egyharmada szerint még s
A járvány miatt elszaporodtak az adathalász támadások az elmúlt időszakban – hívta fel a figyelmet Bor Olivér, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézetének sajtóreferense. Mint elmondta, a kiberbűnözők jól alkalmazkodnak a megváltozott helyzethez, így jelenleg a felhasználók járvánnyal kapcsolatos félelmére és kíváncsiságára ép
Dániából érkezett Budapestre az az önjáró gép, amely UVC fény kibocsátásával gondoskodik arról, hogy a mikroorganizmusok ne érezzék jól magukat a közelében.
Samsung csúcsmobilt még nem ismerhettünk meg online bemutatón, de ami késik nem múlik. Úgy néz ki ugyanis, hogy a koronavírus miatt a Note20 sorozat debütálását csak a neten keresztül lehet majd figyelemmel kísérni. Februárban még épphogy meg tudta tartani a Samsung a Galaxy S20 széria bemutatóját. Ezt követően felgyorsultak az események, több orsz
A Dell bemutatta az új XPS 15 és 17 modelleket. A vállalat újratervezte az XPS 15 laptopot, valamint bemutatta a vadonatúj XPS 17-et is. Tíz hosszú, várakozással terhes év után, minden idők legerősebb XPS-laptopjaként visszatért a termékcsalád 17 colos tagja, az XPS 17. Az új laptopnak nem csupán a teljesítménye csúcs, hanem a gyártó szerint […]
Magyarországra érkezik a Samsung Galaxy A sorozatának következő tagja, a Galaxy A41 okostelefon. Olyan iparági szinten is meghatározó funkciókkal, mint a lenyűgöző Infinity-U kijelző, a három hátlapi kamera és a hosszú üzemidőt biztosító akkumulátor, az A41 izgalmas audiovizuális élményt nyújt. A készülék május 22-től a hazai üzletekben is megvásár
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces, robot által generált podcast adásainkban.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces, robot által generált podcast adásainkban. :) A felolvasott hírek itt érhetők el.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces, robot által generált podcast adásainkban. A felolvasott hírek erre érhetők el.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces, robot által generált podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetők el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2020/05/08/237/
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces, robot által generált podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetők el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2020/05/09/250/
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces, robot által generált podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetők el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2020/05/10/265/
A Samsung bejelentette legújabb okostelefonját, ami a Galaxy S20 egy speciális változata terepre. Valószínűleg mi nem igazán fogunk találkozni vele, mivel kifejezettem az Amerikai Védelmi Minisztériumnak készült. A Samsung összefogott a Védelmi Minisztériummal és közösen fejlesztettek egy mobilt, katonai felhasználásra. A Galaxy S20 Tactical Editio
Ha a nemsokára kiadott kérdőív nem jut a klímavédelmi konzultáció sorsára, akkor idehaza is mindenki véleményt mondhat a technológiai platformok működéséről.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces, robot által generált podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetők el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2020/05/11/283/
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces, robot által generált podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetők el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2020/05/12/300/
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces, robot által generált podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetők el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2020/05/13/314/
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces, robot által generált podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetők el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2020/05/14/324/
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces, robot által generált podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetők el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2020/05/15/337/
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces, robot által generált podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetők el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2020/05/16/350/
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces, robot által generált podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetők el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2020/05/17/363/
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces, robot által generált podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetők el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2020/05/18/379/
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces, robot által generált podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetők el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2020/05/19/393/
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces, robot által generált podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetők el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2020/05/20/401/
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces, robot által generált podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetők el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2020/05/21/416/
A japán védelmi tárca vizsgálja, hogy a vállalatot még év elején ért kibertámadás következtében kikerültek-e kényes katonai fejlesztésekkel kapcsolatos információk.
Nagyobb kijelzővel és erősebb kamerákkal érkezett az LG Q60 utódja, ami nem egy teljesen új generáció csak egy “ráncfelvarrott” változat. Bejelentette legújabb készülékét az LG, ami a Q60 utódjaként érkezett. Az eszköz kisebb módosításokkal debütált és LG Q61 néven mutatták be. Az újdonság 19,5: 5-ös képarányú 6,5 hüvelykes Full HD+ felbontású megj
Izraeli kibertámadás béníthatta meg a hónap elején az iráni Sahíd Radzsí kikötőt – jelentette a ynet. A Hormuzi-szorosban, Bandar-Abbász iráni tengerparti városában található kikötő forgalma május 9-én állt le váratlanul, miután a hajóforgalmat és az áruszállítást összehangoló számítógépes rendszer összeomlott. Amerikai sajtóértesülés szerint izrae
Már 737-en használják a hatósági házi karantén elektronikus ellenőrzését szolgáló mobiltelefonos alkalmazást – mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a május 19-i online sajtótájékoztatón. Kiss Róbert rendőr alezredes hozzátette: jelenleg 10 394 házi karantén van érvényben.
Gömbpanoráma fotók, filmrészletek és lexikális információk segítségével mutatja be Budapest ikonikusnak gondolt filmforgatási helyszíneit a GUIDE@HAND Film Destination Budapest ingyenes okostelefonos alkalmazás kiegészítéseként létrehozott Filmdest Walking Budapest komplex webalapú csomag… jelentsen is ez bármit. Az elmúlt években Magyarországon me
A 64 GB tárhellyel rendelkező Honor 8S 2020 belépő kategóriás készülék előlapján 5,71”-es FullView kijelző, hátlapján 13 MP-es kamera található. A Honor 8S 2020 feltűnő hátlapja kettős textúrát kapott, az előlapon pedig egy 5,71 hüvelykes FullView kijelzővel rendelkezik. A hátlapon 13 MP-es f/1,8 rekeszértékű kamera kapott helyet, míg az előlap cse
A ruházati termékeket forgalmazó vállalatnál már a világjárvány előtt beindult az automatizálás, de a helyzet miatt gyorsított menetben kellett munkába állítani az önálló munkavégzésre képes gépeket.
Pénteken délben zárul a regisztráció az Újratervezés programra, amely szintén a járvány miatt esetleg munkahelyváltásra készülőket segíti. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium által meghirdetett ingyenes, nyolchetes informatikai online oktatásra már több mint 50 ezren jelentkeztek — közölte a minisztérium. A 2020. május 25-től induló Újraterv
A Magyar Telekom kétmillió ponton épített gigabites elérést optikai és kábelhálózatán, vagyis a magyarországi otthonok és vállalkozások negyven százaléka számára képes gigabites sávszélességet kínálni – közölte a távközlési vállalat. A társaság 2015 és 2019 között 246 milliárd forintot költött Magyarországon a mobil- és vezetékes hálózatai infrastr