2022. június 27. hétfő

jún. 27
4:12
Boroszlói pestis: Egy pörgős, betonkemény krimi (Mafab)
Patryk Vega rendezte ezt a filmet, mely a Netflxnél kötött ki. Annak idején, 2019 körül már hallottam eme filmről, de valahogy elfeledkeztem róla. A napokban ismételten a szemem elé került, rávettem magam, hogy megnézzem. Nagyon jól jártam, hiszen egy végig feszült, másfél órás krimiről van szó, amely nem fél bevállalós lenni. Pozitív példa ez az a
jún. 27
5:06
Creole király: Haragban a királlyal (Mafab)
A Haragban a világgal valóságos moziszenzációt hozott magával 1955-ös bemutatásakor. A film nemcsak kasszasiker lett, hanem egy teljes generáció életérzését fogalmazta meg játékidejében. Ráadásul, a tragikuson fiatalon elhunyt James Deanből is kulturális ikont, valódi szimbólumot faragott. A történet persze azonnal megihletett számos új produkciót
jún. 27
8:30
A hazai mozikba is jön 2023 legjobban (?) várt filmje (Mafab)
A második világháborús Dunkirk után újabb Oppenheimer címmel történelmi filmet forgatott Christopher Nolan (Eredet, Csillagok között, Batman: Kezdődik!).
jún. 27
9:18
Thor meztelen hátsójával valóra vált Chris Hemsworth álma (Mafab)
Azt mindenki tudja, hogy Chris Hemsworthnek igazán nincs mit szégyellnie a külsején, a hamarosan mozikba kerülő Szerelem és mennydörgésben pedig meg is csodálhatják őt a rajongók teljes egészében.
jún. 27
12:36
A nagy pénzrablás: Korea - Ezt a kikacsintást az eredeti sorozatra csak a rajongók szúrhatták ki (Mafab)
A Netflix aktuális őrülete az ékes bizonyítéka annak, hogy akár alig egy-két év távlatából is simán újrázni lehet egy sztorit, a nép így is zabálni fogja. Most épp a Netflix egyik legnagyobb sikerének számító A nagy pénzrablás című spanyol sorozatról van szó, amely megkapta koreai remake-jét. Még a címet sem gondolták túl a készítők: A nagy pénzrab
jún. 27
13:24
A Bosszúállók sztárja mint az új Rozsomák? (Mafab)
Amióta a Disney felvásárolta a Fox stúdiót, a rajongók egyre türelmetlenebbül várják, hogy az X-Menek is végre felbukkanjanak az MCU-ban.
jún. 27
14:12
Stranger Things spin-off: Egyáltalán nem az, amire számítasz (Mafab)
Alig néhány nap múlva megérkeznek a Stranger Things negyedik évadának utolsó epizódjai, a sorozat alkotóinak viszont már most van néhány ötlete a jövőt illetően.
jún. 27
14:30
Videó: szexi fehérneműben akarta meglepni a férjét, kínos meglepetés érte a kocsiban (SzMo)
Az amerikai nő izgatottan ugrott be párja mellé az új autójukba, ám arra nem számított, hogy a hátsó ülésen is ül valaki.
jún. 27
15:54
Meztelen képekkel gyűjtenek pénzt a háborúra ukrán modellek (SzMo)
A TerOnlyFans tagjai eddig 700 ezer dollárt gyűjtöttek össze, amit az ukrán területvédelmi erők kaptak meg.
jún. 27
16:24
Giallo a Venezia: Hová tűnt a lábam? (Mafab)
Mario Landi kissé perverz és explicit, szexualitással és brutalitással túlfűtött giallója.Aldo Serio forgatókönyvéhez Berto Pisano szerezte a zenét és Leonora Fani biztosította teste minden (gyönyörű) porcikáját, alapos megtekintésre.Lessünk bele ebbe a kicsit extrém, szadizmussal átitatott mozifilmbe.Miről szól a történet?Két holttestet találnak V
jún. 27
17:18
A legjobb új sorozatok 2022-ben, amiket látnod kell (Mafab)
Megnézel egy filmet, az jó. Aztán megnézel még egyet, az még jobb. De minden jó film hagy maga után egy kis űrt, hiszen ha valamit szeretünk, ha valami szórakoztató, akkor abból jó lenne minél többet kapni. Éppen ezért szeretik annyian a sorozatokat. Nem csak egy estére kapnak a jóból, hanem heteken, hónapokon, de akár éveken keresztül is.
jún. 27
20:12
Halálos kitérő: Vacsoracsata (Mafab)
Rob Schmidt 2003-ban elkészítette, a mára már kultikus státuszba emelkedő horrorfilmjét, a Halálos kitérőt. Chris (Desmond Harrington) éppen úton van egy állásinterjúra, mikor dugóba kerül. Nem, most nem Budapest közlekedési helyzetéről beszélek, habár tökéletesen ide illik. Szóval, Chris dugóban van, gondol egyet, úgy dönt, hogy inkább átvág a heg
jún. 27
20:30
Lánya után az anya is belevágott az erotikus modellkedésbe, már sikeresebb, mint a kamasz (SzMo)
A 37 éves ausztrál nő újévi fogadalmát teljesítette azzal, hogy regisztrált az OnlyFansre, január óta már 20 millió forintnak megfelelő összeget keresett.
jún. 27
21:30
A jövő hotele egy mesterséges intelligencia által vezérelt repülő lehet, amely 5000 vendéget képes fogadni (SzMo)
A repülő szálloda megálmodója impozáns videóban mutatja be ötletét. Sokak szerint azonban ezt nem lehet és nem is szabadna megvalósítani, mert borítékolható lenne a katasztrófa.
jún. 27
21:32
8 és fél hónapos terhesen ment fesztiválozni egy angol kismama, Tiktokon közvetítette a napjait (SzMo)
Legtöbbször ülve figyelte a koncerteket és a délutáni szundit sem hagyta ki, de így is jól érezte magát.

Keresés