2022. június 27. hétfő

jún. 27
0:12
Visszatért az élet a Föld déli féltekének sípályáira (Síelők)
Amíg mi itthon a strandolást tervezzük, addig a Föld déli részén beköszöntött a tél. A hegyvidéki országok síterepeinek és turizmusának komoly gondot jelentettek az elmúlt 2 év járványügyi korlátozásai. Jelenleg teljesen szabadon, járványügyi intézkedések nélkül indul a szezon és sok helyre a havazás is megérkezett már.
jún. 27
3:24
Kutyafajták, amelyek kölyöknek néznek ki felnőtt korukban is (Joy)
Apró méreteiknek és édes pofijuknak köszönhetően ők aztán tényleg letagadhatnák a korukat.
jún. 27
4:18
A nagy Gatsby főszereplőnőjét anno nem tartották sokra, ma már Cannes és Hollywood is elhalmozza (ridikul.hu)
Minden drámaiskolából eltanácsolták, mára két Oscar-jelölése van.
jún. 27
4:54
Lol, haha, jaja - így nevetünk írásban a világ körül (Hamu és Gyémánt)
A nevetés egyetemes, hacsak nem próbáljuk meg írásban kifejezni.
jún. 27
5:12
Nem azért vagyok vékony, mert ilyen a genetikám, hanem azért, mert egészségesen élek (She)
Beszélgettem a minap egy kedves barátnőmmel, akivel lassan 30 éves az ismeretségünk, s megállapítottuk, hogy ugyanazokat a mondatokat kapjuk évek óta: de sovány vagy, eszel rendesen? Könnyű neked, ilyen a genetikád és biztos koplalsz.
jún. 27
5:12
A szabadtéri munkásoknál magas a bőrrák kockázata (WebBeteg)
A nem-melanoma eredetű bőrrák (angol rövidítéssel NMSC) messze a leggyakrabban diagnosztizált rák a fehér bőrű egyének körében. Az egyre többeket érintő probléma napjainkban különösen akut, mert Európa-szerte 15 milliónál is többen élnek, főként dolgoznak az UV-sugárzásnak való krónikus kitettségben.
jún. 27
5:24
“Ne beszélj, ne érezz, ne bízz” - egy alkoholista szülő mellett sosem lehetsz igazi gyermek (She)
Sokunk életében van egy könyv, egy film, vagy egy sorozat, amit olvasva vagy látva úgy érezzük, rólunk szól. Néha felemelő, néha pedig iszonyúan fájdalmas, amikor a hiányzó láncszemek szempillantás alatt a helyükre kerülnek, és megérti az ember az összefüggéseket.
jún. 27
5:42
"Kislányom, utalnod kéne egy kis pénzt..." (She)
Csörög a telefonom. A kijelzőn látom, hogy ő hív. Már előre görcsbe rándul a gyomrom és azon kattogok, vajon mi lehet. Vajon miért hív? Csak beszélgetni fogunk, mint egyébként minden nap, vagy megint bajban van és nekem kell kihúznom belőle – újra... és újra... és újra.
jún. 27
5:48
„Nekem sokat segített a rendszer azzal, hogy ennyire aljas volt” – Interjú Renner Erikával (WMN)
„Elhúztam a függönyt, és megmutattam, hogy mi zajlik a rendszeren belül, a háttérben az áldozatokkal” – mondja Renner Erika, akivel feldolgozásról, szolidaritásról, a bántalmazottak helyzetéről és a magyar igazságszolgáltatás sokszor sorsdöntő hiányosságairól beszélgetett Mózes Zsófi.
jún. 27
5:54
5 történelmi személy, aki nyomtalanul eltűnt (Hamu és Gyémánt)
A történelmi személyek többsége teljes életet élhetett vagy köztudott a haláluk oka. Vannak azonban olyanok, akik rejtélyes módon, nyomtalanul eltűntek, és csak találgatni lehet, mi történt velük. A lista közel sem teljes, de mutatunk 5 hírhedt történelmi alakot, akik sosem kerültek elő. Raoul Wallenberg Getty Images Raoul Wallenberg 1944-
jún. 27
6:00
A jó jakuzzik két ismérve (Spa Trend Online)
A Life Tv és a SpaTrend közös Wellness és életmód magazinműsorában újra a kültéri kikapcsolódáshoz szükséges termékek kerültekfókuszba. A második részből megtudhatod, hogy mi egy jó jakuzzi kételengedhetetlen ismérve, kinek jó választás egy gázgrill és mik a terasztrendek 2022-ben!
jún. 27
6:12
Napi horoszkóp június 27.: a Szüzek példaértékű céltudatossága ma elhozza a sikert számukra, a Bakoknak taktikázniuk kell egy bizonyos ügyben (Joy)
A csillagok a hét első napjára is izgalmas üzeneteket tartogatnak, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópodat!
jún. 27
6:18
Nincs menekvés, jön az igazi forróság: 40 fok közelébe emelkedik a hőmérséklet a héten (Femcafe)
Most lesz csak igazán érdemes vízpartra menekülni.
jún. 27
6:18
Kertben termő szuperélelmiszer: mire jó a rejtélyes gojibogyó? (egy.hu)
Időről időre felkapottá válik egy-egy bogyó vagy magocska: míg korábban nem is találkoztunk vele, aktuálisan lehetetlen úgy receptoldalakat böngészni vagy éppen vásárolni, hogy ne bukkanjon fel újra és újra. A gojibogyó is egy ilyen termés. Mivel igyekszem egészségesen táplálkozni és úgy etetni gyermekeimet is, arra jutottam, utánajárok, mi is ez a
jún. 27
6:36
Borkumriff Ii – Az elragadó klasszikus újjászületése (AQUA)
Egy nagyobb átalakítást követően a 31 méteres szkúner ismét szeli a habokat. Körbehajózták már vele a világot, míg korábban négyszer kelt át az Atlanti-óceánon. Mára a klasszikus vitorlás jachtok eleganciáját, kényelmét és a modern mindennapok tökéletes keverékét kínálja. A 31 méteres Borkumriff Ii-t eredetileg a német Lubbe Voss gyártotta 40 évvel
jún. 27
6:54
A gyümölcs, ami ötödével csökkentheti a szívbetegség kialakulásának kockázatát! (Joy)
Érdemes betáraznod belőle, ha jót akarsz a szívednek!
jún. 27
6:54
Bécset nem lehet letaszítani a trónról! Ismét a legélhetőbb város lett (Travelo)
Az osztrák főváros korábban évekig fej-fej mellett versenyzett Melbourne-nel az első helyért.
jún. 27
7:00
Gasztro fesztivál, ahol szinte az összes hazai grilltípus bemutatkozik (Spa Trend Online)
Július 2-án nyitja meg kapuit az egész napos Gasztro Grill Fesztivál Ürömön, ahol megismerheted a legújabb grill típusokat, rengeteg hasznos előadást hallgathatsz a kültéri sütésről és működés közben is megnézheted a grilleket. Lesz faszenes, gázos, fával, pellettel fűtött grill, sőt, kemencével és smokerrel is találkozhatsz majd. A sztár séfek kez
jún. 27
7:12
A görögöknek 4, az araboknak 11 szava van a szerelemre (Hamu és Gyémánt)
Lehet szeretni egy romantikus partnert, de egy háziállatot, egy könyvet, Istent vagy valakinek a hangját is. A szeretetre sokkal több szóra van szükségünk.
jún. 27
7:18
Valóban nincs egészség 10 ezer lépés alatt? A tudomány válaszol! (Igényesférfi.hu)
Mindenki hallotta a keleti bölcsességet, miszerint ahhoz, hogy megőrizd az egészséged, legalább napi 10 ezer lépést meg kell tenned.
jún. 27
7:48
Ne döntsön ma elhamarkodottan az Ikrek jegy szülötte (Metropol)
Minden jó csak addig tart, amíg megbecsülik. Erre gondolj, ha úgy érzed, valamit veszítesz a jelenlegi helyzeteddel. Talán csak az unalom teszi, hogy másra vágysz. Vagy ami még rosszabb, egy rossz példa.
jún. 27
7:48
A Nap a barátod, de csak akkor, ha védekezel ellene – így néz ki az orvos által előírt fényvédelem (egy.hu)
„Arra vagyunk kitalálva, hogy minél többet legyünk a természetben, és annak, hogy a napon vagyunk, rengeteg jótékony hatása van. Élvezzük hát ezeket a jótékony hatásokat, de tegyük mindezt megfelelő körültekintéssel és védjük meg magunkat a káros hatásoktól” – javasolja professzor dr. Gyulai Roland bőrgyógyász, a Magyar Dermatológiai Társulat elnök
jún. 27
7:54
Megvan a harmadik magyar érem! (Igényesférfi.hu)
A magyar válogatott ezüstérmet nyert a nyíltvízi úszók csapatversenyében a Lupa-tavon zajló világbajnokság vasárnapi nyitónapján.
jún. 27
7:54
Profi legyen, vagy szimpatikus? – Így érdemes dönteni az új munkatársról (WMN)
A válasz persze adja magát: mindkettő. Van, hogy mégis a szakmaiságot vagy a rokonszenvet helyezi előtérbe a vezető, gyakran tudattalanul. És tévesen.
jún. 27
8:00
A bőröd védelméért pakolj okosan a nyaralásra (Spa Trend Online)
A nyaralás alatt a legtöbben eltérnek a normál bőrápolási rutinjuktól. Nincs rá idő, rengeteg a program és az élmény vagy egyszerűen túl sok készítményt kellene a bőröndbe zsúfolni a maradéktalan eredményért! Szerencsére van megoldás!
jún. 27
8:18
Hányféle szerelem létezik? - Egész pontosan 7 (She)
Az antik hősök egész világokat pusztítottak el és teremtettek újjá a szerelem nevében, és ez a mai időkben sincs másként. Mert a szerelmes ember csak egyet akar, de azt mindennél jobban: a szerelmesét.
jún. 27
8:18
Michelisz balesetet szenvedett, nem ért célba Aragónban (Igényesférfi.hu)
A WTCR 2019-es bajnoka, a Hyundai-jal versenyző Michelisz Norbert az első viadalon ötödik lett, a második futamon viszont balesetet szenvedett, s nem ért célba.
jún. 27
8:20
Nem keres? Biztos csak "megijedt az érzelmeitől"... (She)
Mi, nők, sokszor hajlamosak vagyunk felmenteni a férfit - pláne, ha tetszik, vagy már bele is zúgtunk. Szinte mindenki belefutott már ebbe.
jún. 27
8:22
A szerelemből sosem lesz szeretet! (She)
A minap egy csajos estén Judit barátnőm halálra rémisztett azzal a kijelentésével, hogy már nem szerelmes a férjébe. Akkor most el fogtok válni? - kérdeztem rémülten. Szerencsére kiderült, csak arra gondol, hogy a szerelmük átalakult szeretetté.
jún. 27
8:24
A naptejen múlhat bőrünk hosszútávú egészsége! (ridikul.hu)
Ha kimegyünk a napra, s huzamosabb ideig szeretnénk is ott tartózkodni, nagyon fontos, hogy mindenképpen védjük a bőrünket a káros sugaraktól. Rengetegfajta napkrém, -tej, -olaj és -spray közül választhatunk, de akár el is készíthetjük magunknak.
jún. 27
8:30
Az 5 legjobb nyári kertmozi, ahol a szabad ég alatt filmezhetünk (Travelo)
Ingyenes budapesti vetítések és Balaton parti premierfilmek is szerepelnek a kínálatban.
jún. 27
8:36
5 hely a világon, ahol a legtovább élnek az emberek (Hamu és Gyémánt)
Az egyik módja annak, hogy megtudd, nagyobb az esélyed arra, hogy 100 éves legyél? Csak nézd meg az irányítószámod, hogy kiderüljön, kék zónában élsz-e.
jún. 27
8:42
Demi Lovato új rocksztár-frizurája a legmenőbb dolog a világon (Femcafe)
Demi Lovato viszonylag gyakran változtat megjelenésén, szinte mindenféle frizurával láthattuk már. Nemrégiben ismét kipróbált egy új stílust, és azt kell, hogy mondjuk, tökéletes állt az énekesnőnek.
jún. 27
8:54
A Bentley feltámasztja története legfontosabb modelljét (Igényesférfi.hu)
A Bentley Goodwoodban, a Festival of Speed keretein belül bejelentette, feltámasztja története egyik legfontosabb modelljét: 12 korhű példány készül az ikonikus Speed Six versenyautóból.
jún. 27
9:18
Fizetnünk kell, ha be akarunk lépni ebbe a brit faluba, de megéri (Hamu és Gyémánt)
Az Egyesült Királyság egyetlen magántulajdonban lévő falujának egyike, a festői, csak gyalogosoknak fenntartott Clovelly számos művészt és írót inspirált, JMW Turnertől Charles Dickensig.
jún. 27
9:24
Expresszsütik, gyorsabban elkészül, mint hinnéd (ridikul.hu)
Váratlan vendégek érkeznek vagy csak későn jut eszünkbe, hogy a gyereknek süteményt kell vinnie egy összejövetelre? Semmi pánik, vannak sütemények, desszertek, amelyek pillanatok alatt elkészülnek.
jún. 27
9:42
Ebben a városban 20 guggolásért cserébe ingyen buszozhatsz (Femcafe)
Kolozsváron egy különleges kezdeményezés keretében ötvözik az egészséges életmódot a tömegközlekedés népszerűsítésével.
jún. 27
9:42
Íme az ország legjobb koktélbárjai a Dining Guide szerint (Travelo)
Mindegyik helyszín igazi különlegesség, ahol az italok mellé páratlan belsőépítészet társul.
jún. 27
10:12
A pajzsmirigygyulladás és tünetei (WebBeteg)
A pajzsmirigy gyulladásos betegségeit latinul thyreoiditisnek nevezzük, ezek a leggyakrabban előforduló endokrin betegségek. Három fő csoportba oszthatjuk őket: létezik akut, szubakut és krónikus formája is.
jún. 27
10:12
Drasztikusan növeli a nőknél a szívelégtelenség kockázatát egy növényi alapú étrend (Hamu és Gyémánt)
Meglepő, de a nőknél nagyobb valószínűséggel alakul ki szívbetegség, mint a férfiaknál, ha rossz növényi alapú élelmiszereket fogyasztanak. A nők étkezési szokásai eltérőek a férfiakétól. Ez jó és rossz hatással is lehet a a szív- és érrendszeri egészségre – attól függően, hogy mit esznek. A férfiak jellemzően naponta háromszor esznek, a n
jún. 27
10:18
A Pixar kreatív zsenije a Brain Baron (Igényesférfi.hu)
A Brain Bar idén sem riad vissza a kényes témáktól, sem a tabuktól vagy a heves vitától, a fesztivál az emberiség legfontosabb kérdéseit helyezi a fókuszba.
jún. 27
10:30
Készülj fel rá, hogy hazudni fog a stewardess, ha ezt a kérdést teszed fel neki a repülőn (Femcafe)
A légiutas-kísérőknek a tökéletesség álcáját kell magukra ölteniük egy-egy repülőút során: kész válaszokat kell adniuk olyan kérdésekre is, melyekről valójában halvány fogalmuk sincs.
jún. 27
10:30
Brutál árakkal várják a turistákat Míkonoszon (Travelo)
Két turistának 600 eurót kellett kifizetnie két koktélért és pár falatért.
jún. 27
10:32
Karrierváltáson gondolkosz? Ez a tökéletes megoldás, hogy meg tudd lépni ezt a nehéz döntést (Femcafe)
Napfény, csillogás, energia, rezgésszám és motiváció. Hogyan jönnek össze ezek a szavak? Az elmúlt években – részben a koronavírus-járvány miatt – átalakul a munkaerőpiac és egyre többen döntöttek úgy, hogy karriert váltanak. Ám ezt a döntést nem egyszerű meghozni, sokan csak gondolkoznak rajta és nem találják azokat a lépéseket, ami segíthet elind
jún. 27
11:24
Leépítés a Life Tv-nél: búcsúznak a képernyőtől a csatorna sztárjai (Femcafe)
A Life Tv-t és Ozone Tv-t működtető társaságnál csoportos létszámleépítést hajtanak végre, így megválnak sztárjaiktól: Bereczki Zoltántól, Csonka Andrástól, Ábel Anitától és Holdampf Lindától is.
jún. 27
11:36
Védelem a szájban nyaralás alatt (Vital)
.
jún. 27
11:36
Új szolgáltatásokkal segítik a kisgyerekeseket Ferihegyen (Travelo)
Frissen elkészült baba-mama szobák és ingyen használható babakocsik várják a családokat.
jún. 27
11:48
Indiai kirakodóvásár és jógabemutató az idei Szekérfesztiválon (ridikul.hu)
Az indiai Szekérfesztivál során az éneklő, táncoló résztvevők hatalmas kötelekkel húzzák végig a városon azt a tarka és díszes szekeret, amelyen Krisna, azaz Isten egy különleges formáját, az "Univerzum Urát" helyezik el.
jún. 27
11:48
A Nap olyan furcsán viselkedik, hogy leeshetnek az égből a műholdak (Hamu és Gyémánt)
A legtöbben valószínűleg nem gondolnak arra, hogy a műholdak képesek lehetnek lezuhanni, de az Európai Űrügynökség szerint igenis megvan rá az esély.
jún. 27
11:54
Életbe lépett a hőség miatti vörös kód (Vital)
2022. június 27-én (hétfő) 00.00 órától 2022. június 30-án (csütörtök) 24.00 óráig az ország egész területére harmadfokú hőségriasztás van érvényben

Keresés