Magyarországon nagyjából félezer olyan település van, amely mindössze egyetlen úton kapcsolódik az országos közúthálózathoz. A zsákfalvak többsége Borsod-Abaúj-Zemplén, Somogy, Zala, Baranya és Veszprém vármegyében található, természetközeli fekvésük és alacsony lakosságszámuk miatt pedig ideális úti célok lehetnek, ha egy nyugodt, elvonulós hétvég
Magyar Péter csütörtöki vallomása úgy tűnik, egyelőre pontot tett a közvéleményt napok óta lázban tartó rejtélyre. A radnaimark.hu oldalon megjelent, rejtett kamerával készített képen egy széttúrt franciaágy látható, a szoba, ahol áll az ágy, Budapest belvárosában van. Vajon, hogy néz ki a lakás többi része?
A mangó lassi az egyik leghíresebb indiai üdítő, amit otthon is könnyen elkészíthetünk pár alapanyagból. A kész gyümölcsturmixot fogyaszthatjuk azonnal vagy jól behűtve is, a tetejét pedig tetszés szerint megszórhatjuk aprított maggal, így még esztétikusabb lesz a végeredmény.
A tegnapi State of Play – a PlayStation rendszeresen jelentkező online bemutatója – legnagyobb meglepetése a készülő John Wick-játék volt, melynek egyelőre még nem mutatták meg a játékmenetét, de a közzétett klipecske még így is képes volt feltüzelni minket.
Szakállasan vált országosan ismertté, legújabb filmszerepe kedvéért viszont megvált dús arcszőrzetétől a Hunyadi című sorozat sármos főszereplője. Kádár L. Gellért teljesen új külsővel tér vissza a vászonra Hermányi Mariann oldalán. Dobó Kata romkomjában megformált karaktere ráadásul sok mindenben hasonlít hozzá.
Az orosz FPV-drónok miatt 10-ről 40 kilométerre nőtt a halálzóna mélysége a fronton. Az ukrán logisztikát hátrébb kellett vonni a nyílt terepen. ????????️????
Kisorsolták a Nemzetek Ligája következő idényének csoportjait. A magyar labdarúgó-válogatott a grúzok és az északírek mellett az ukrán együttessel is összecsap. A keleti szomszédunk elleni találkozó különösen pikánsnak ígérkezik.
Három magyar is szerepel a milánói-cortinai téli olimpián, melynek hetedik versenynapján a legfőbb kérdés az lesz, hogy a norvég sífutó, Johannes Hösflot Klaebo megnyeri-e pályafutása nyolcadik aranyérmét. Az ötkarikás játékok mellett labdarúgás, küzdősport és kerékpár szerepel a pénteki élő kínálatban.
Csütörtökön az ETO 2-0-s, Fehérvár elleni győzelmével kialakult a Magyar Kupa negyeddöntőjének mezőnye: a győriek mellett továbbjutott a Soroksár, a Kazincbarcika, a ZTE, a Honvéd, a Ferencváros, a Kecskemét és a Diósgyőr. Ez tehát azt jelenti, hogy három NB II-es klub (Sori, Kispest, KTE) is ott lesz a legjobb nyolc között, amire legutóbb a 2014/2
A péntek 13 egészen biztosan szerencsés nap lesz a nyugdíjasok számára, hiszen itt a nyugdíjutalás! Tegnap már megérkezett a február havi, rendes nyugdíj, ma pedig a 13. havi és a 14. havi nyugdíj negyedét is átutalják a számljukra.
Király Linda számára nem újdonság a Valentin-nap hangulata, hiszen az Egyesült Államokban nőtt fel, ahol a szerelmesek ünnepe régóta hagyomány. Az idei február 14-e mégis különleges lesz számára: először ünnepelheti új párjával, akivel tavaly márciusban ismerkedett meg.
Donald Trump a félidős választások miatt heteken belül kiszállhat az ukrajnai közvetítésből. Kijev fájdalmas engedményekre készül, de garanciákat vár. ????????️????
Az Edda frontembere mindig erős, karizmatikus férfiként áll a színpadon, de a reflektorfény mögött egy mélyen érző ember rejtőzik. Pataky Attila most őszintén beszélt arról, miért sírta el magát, és miért nem szégyelli a könnyeit.
Öt orvosi egyetem rektora mondta el, mit és hogyan lát vagy épp nem lát kivitelezhetőnek Ilie Bolojan javaslatából a fiatal orvosok kötelező itthoni munkavállalására.
A Brüsszeli Autószalonon mutatkozott be a Toyota Hilux új generációja, amely 2026-tól már nemcsak lágy hibrid, hanem tisztán elektromos (BEV) hajtáslánccal is elérhető lesz.
A pajzsmirigy funkciója szorosan összefügg a testhőmérséklet szabályozásával, ezért a hideg időszakban a pajzsmirigy értékek – különösen a TSH – természetes módon változhatnak.
A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése idén 97. alkalommal rendezi meg a kortárs magyar irodalom legnagyobb szabadtéri eseményét, az Ünnepi Könyvhetet. Az év egyik legfontosabb irodalmi rendezvénysorozatára június 11–14. között kerül sor a Vörösmarty tér, a Vigadó tér és a Duna-korzó területén.A megnyitó programja június 11-én 16 órakor
Ítéletet hirdettek pénteken Kecskeméten, az egykor DK-s politikus Czeglédy Csaba ügyében. A vád költségvetési csalás bűnszervezetben, gazdasági csalás és hamis magánokirat felhasználása. Az ítélet első fpkon: 7 év fegyház és feltételesen sem bocsájtható szabadlábra. Czeglédy volt egykor az "ördög ügyvédje-ügy" főszereplője is, de sosem bizonyosodot
Volodimir Zelenszkij tanácsadói szerint Ukrajna kész lehet lemondani Doneck egy részéről. Tavasszal választást és népszavazást tarthatnak a kérdésről. ????????️????
A városvezető arra kéri a labdarúgó Szuperliga versenyét működtető testületet, hogy vizsgálja felül az FK Csíkszeredával szemben alkalmazott szankciókat.
Az Észak-Kazahsztánban található Kizilzsarben, 11,3 milliárd kazah tenge (kb. 7,3 milliárd forint) értékű beruházással az ECO Glade LLP megépítette az ország legnagyobb és technológiailag legfejlettebb gombatermesztő komplexumát.
A környezetünk virágosítása nemcsak esztétikai élményt nyújt, de jelentős hatással van a közérzetünkre éss a lelki egészségünkre is. Egy gondozott, virágokkal teli utca vagy kert barátságosabbá teszi a környezetet és
Az árrésstop alkalmatlan az áremelkedés kezelésére, erre csak az egészséges verseny képes - közölte az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSz) csütörtökön az MTI-vel. Az érdekképviselet az árrésstop-rendelet hatályának május végéig tartó meghosszabbítására reagálva kifejtette, hogy a "bárminemű szakmai egyeztetés nélküli" döntés jól jelzi a szabályo
Eltűntként keresi a rendőrség Pesty László dokumentumfilmest, filmrendezőt és producert, a Pesty Fekete Doboz vezetőjét. A körözésben az eltűnés dátuma február 9-e.
Itt a legújabb vegyes kvíz és a nagy kérdés az: vajon hány helyes választ adsz a 8 kérdésre a történelem, a nyelvtan és a csillagászat világából? A kvíz változatos és gondolkodtató, így remek kikapcsolódást nyújt a nap bármely szakában. Szánj rá néhány percet, és bizonyítsd be, hogy a te műveltséged sokrétű! A Habsburg-ház családfája szövevényes, [
Ahogyan az várható volt, megkezdődött a politikai adok-kapok Magyar Péter állítólagos, titokban rögzített szexvideója kapcsán. Az ügyre már reagált a Tisza Párt elnökének korábbi barátnője, Vogel Evelin, valamint Menczer Tamás és Jeszenszky Zsolt is. A legfrissebb hír, hogy Magyar Péter bejelentette: feljelentést tesz a rendőrségen az üggyel kapcso
Németország csökkentené hadiipara függőségét Kínától és az USA-tól. A Trump-korszak és a nyersanyaghiány új stratégiát kényszerít ki Berlinben. ????????️????
Még el sem indult az új évad, de már most kapkodhatják a fejüket a tévénézők a Séfek Séfe vadonatúj séfjének aranyköpései után. A Wolf Andrást váltó Tischler Petra amellett, hogy nagyon jól főz, a szavakkal is jól tud bánni. A zsűritag olyan kemény beszólásokkal érkezett a konyhába, hogy csak pislogunk majd a népszerű gasztroműsor új epizódjaiban.
Az elmúlt 24 órában összesen 56 személyt mentettek ki a hegyvidéki területekről – tájékoztatott péntek reggel az Országos Hegyimentő-szolgálat (Salvamont) diszpécserközpontja.
A Cseh Centrum koordinálásával idén február 24. és március 6. között rendezik Budapesten a Focus on Ukraine nevű ingyenes programsorozatot, melynek keretében filmvetítések, fotókiállítások és panelbeszélgetések várják az érdeklődőket. A programok az orosz-ukrán háború kapcsán a napi híreken túlmutató nézőpontokat kínálnak: a szervezők a személyes m
A Cseh Centrum kezdeményezésére idén február 24. és március 6. között rendezik Budapesten a Focus on Ukraine nevű ingyenes programsorozatot, melynek keretében filmvetítések, fotókiállítások és panelbeszélgetések várják az érdeklődőket. A programok az orosz-ukrán háború kapcsán a napi híreken túlmutató nézőpontokat kínálnak: a szervezők a személyes
A józan ész diktálja az Egyesült Államok hatalmának és erejének helyreállítását az amerikai kontinens egészén – jelentette ki Pete Hegseth amerikai hadügyminiszter a kontinens 34 országának katonai vezetői előtt tartott beszédében.