A hormonális fogamzásgátlás sok nő életének része, mégis kevesen tudják pontosan, mi történik ilyenkor a menstruációs ciklusukkal. Miért változhat meg a vérzés erőssége vagy rendszeressége? Van-e különbség a tabletta, a tapasz, a hüvelygyűrű vagy a hormonspirál hatásai között, és mit jelent az, ha a havi vérzés elmarad?
Kiderült, hogy a haj őszülésekor épp a rák kockázatát próbálja kivédeni a szervezetünk. Az ősz haj a rák elleni védelemként fejlődhetett ki: az öregedés őszüléssel jár, ami annak a jele lehet, hogy a szervezet aktívan csökkenti a rák kockázatát – állítja egy friss tanulmány.
Hatvan felett a séta és az úszás jó alap, de nem elég. A valódi mozgásbiztonságot és önállóságot az erőnléti edzés adja - mutatjuk, miért és hogyan érdemes beépíteni hatvan felett a mindennapokba.
Szombaton ugyan nem lesz Premier League forduló, de unatkozni azért így sem fognak az angol foci szerelmesei. A Liverpool a szintén első osztályú Brighton ellen küzd majd az FA-kupában, a tét Arne Slot csapatának a legjobb 16-ba kerülés lesz.
A MasterCard ebben az évben is kiosztotta Az év bankja verseny díjait, a fődíj ezúttal az OTP Bankhoz került. A Gránit Bank azonban három kategóriában is első lett.
Február 19-én érkezik a hazai mozikba az Itt érzem magam otthon (16), aminek az egyik főszereplője Molnár Áron lesz. A népszerű színész szerint a film nemcsak egy izgalmas thriller, hanem olyan alkotás is, ami kíméletlenül pontos képet ad az embert észrevétlenül bedaráló hatalom működéséről.A színész a történetben az Árpád család intézőjét, Marcit
Megírta a Blikk, hogy bár nagyon sokan (olimpiai, paralimpiai, siketlimpiai sakkolimpiai érmesek és edzőik) kapnak Magyarországon járadékot a korábbi sportsikereik nyomán, a legendás asztaliteniszezők gyakorlatilag egy fillér állami támogatást nem kapnak.
Jó hírt kaptak a Quimby rajongók, hosszú hallgatás után új dalokkal jelentkezik a formáció. Kiss Tibi, a zenekar frontembere szerint ezek a dalok nemcsak friss fejezetet nyitnak, hanem egy régi történetet is folytatnak. Az egyik dal balladai hangulatot ígér.
Az elmúlt húsz évet tekintve történelmi vereséget szenvedett az FC Barcelona a spanyol Király-kupa egyik elődöntőjének első mérkőzésén. A Barça 2003 óta nem kapott négy gólt spanyol csapat ellen egy félidő alatt.
Steffi Graf egy sportmárka nagykövete lett, férje, Andre Agassi pedig ezt nem hagyta szó nélkül. Büszkén osztotta meg a világgal, milyen büszke feleségére.
Mersiha Novalić, a Szarajevói Kantoni Belügyminisztérium szóvivője megerősítette, hogy letartóztatták azt a villamosvezetőt, aki a sínekről való kisiklással olyan balesetet okozott, amelyben egy személy életét vesztette, négyen pedig megsérültek, közülük egy kritikus állapotban van. A szóvivő elmondta, hogy A.K. (1978) villamosvezetőt azért vették
Végső tervezési szakaszába lépett a nagyszabású üvegházprojekt, a Green Gardens Dobrovnik az északkelet-szlovéniai térségben. Elsődlegesen babyleaf saláták termesztését tervezik, céljuk az egész éves hajtatás megújuló energiára épülve.
Ez a zsenik kvíze, amelyben a tapasztalatok szerint csak a legjobb kvízjátékosok érnek el legalább 6 pontot a nyolcból. A világ legnagyobb építményeitől a vallástörténeten át a hegycsúcsokig kalandozunk. Vágj bele bátran, és derítsd ki, hogy a te tudásod kiemelkedik-e az átlagból! Egy mérnöki csoda a Három-szurdok-gát, de melyik folyón épült fel ez
Vilmos herceg jelenleg hivatalos programján Szaúd-Arábiában tartózkodik. Friss fotóin pedig kiszúrtak valami furcsaságot a rajongók: szerintük a trónörökös stílusa egyre inkább hasonlít Tom Hiddlestonéra.
A norvég Johannes Hösflot Klaebo nyerte a férfi sífutók szabadstílusú 10 kilométeres versenyét a milánói-cortinai téli olimpián, ezzel a nyolcadik ötkarikás aranyát gyűjtötte be, és már csak egy kell neki ahhoz, hogy minden idők legeresményesebbje legyen.
2022-ben a Fidesz győzelmét várta a piac, de akkor mindenki az orosz-ukrán háborúra figyelt. A jegybank pedig akkoriban szigorított, most a kamatcsökkentés időzítése a kérdés.
A tét az egész ország, így a hazai kis- és középvállalkozások számára a kiszámíthatóság, a biztonság, az eddigi eredményeink megvédése-- mondta a fideszes országgyűlési képviselő, a Magyar Vállalkozók és Munkaadók Pártjának elnöke.
A Mastercard - Év Bankja 2025 program fődíját és a Daily Banking szegmenst az OTP nyerte, az Innovation szegmensben a Gránit, a Beyond Banking szegmensben a K&H bizonyult a szakmai zsűri alapján a legjobbnak.
A Tisza Párt múlt szombaton meghirdette Működő és Emberséges Magyarország című választási programját, és nyilvánosságra hozta a 240 oldalas dokumentumot. Járókelőknek tettünk fel kérdéseket ezzel kapcsolatban.
Enyedi Ildikó és Alex van Warmerdam rendezők előtt tisztelegnek a március 7. és 15. között 44. alkalommal megrendezett Bergamói Filmfesztivál Europe, Now! (Európa, most) szekciójában - közölték a szervezők szerdán az MTI-vel. A magyar és a holland rendező életművét az észak-olasz fesztivál kortárs európai művészfilmekre fókuszáló szekciójában mutat
Szereted a logikai kihívásokat? Most itt a lehetőség, hogy próbára tedd a matektudásod! Nézd meg, sikerül-e hibátlanul megoldanod ezt a kvízt, és bizonyítsd be, hogy profi vagy a számok világában!
Enyedi Ildikó és Alex van Warmerdam rendezők előtt tisztelegnek a március 7. és 15. között 44. alkalommal megrendezett Bergamói Filmfesztivál Europe, Now! (Európa, most) szekciójában - közölték a szervezők szerdán az MTI-vel. A magyar és a holland rendező életművét az észak-olasz fesztivál kortárs európai művészfilmekre fókuszáló szekciójában mutat
Ukrajna folytatja durva beavatkozását a közelgő magyar választásba, ugyanis Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a kőolajszállítás újraindításának megakadályozásával is a kormányt akarja nehéz helyzetbe hozni, de ez nem fog sikerülni - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken.
A nappali az otthonunk központi tere, ahol a falak színe meghatározza a tér hangulatát. Nézd meg, mely színek kerülendők, ha barátságos légkört szeretnél teremteni.
Hamarosan érkezik az Üvöltő szelek új filmadaptációja, és nem véletlenül ekkora körülötte a felhajtás. Emily Brontë regénye évtizedek óta újra és újra megtalálja az olvasóit, mert egyszerre vad, szenvedélyes, kegyetlen és nyugtalanító, miközben olyan érzelmi mélységekbe visz, ahová kevés klasszikus merészkedik. Ha te is azok közé tartozol, akik nem
Katie Holmest teljesen összetörte egykori kollégája, barátja, James Van Der Beek halála. A színésznő most közösségi oldalán egy szívbemarkoló poszttal emlékezett meg a Dawson és a haverok sztárjáról.
A Magyar Cukrász Ipartestület javaslatára a cukrászdákra is kiterjeszti az 5+1 pontból álló vendéglátóipari akciótervet. Az intézkedéscsomag 2026-ban összesen 9–12 milliárd forintnyi pénzügyi könnyítést jelenthet az ágazat szereplői számára.
Térképre tettük, hogy melyik választókerületben élnek a legkevesebben, és hol szavazhatnak a legtöbben. Nagy különbségek vannak az ország egyes részei között. A választási rendszer kialakítása miatt annyira lejt a pálya a Fidesz felé, hogy egyes becslések szerint a Tiszának legalább 5 százalékpontos előnnyel kell nyernie a parlamenti többséghez.
Az Egyesült Államokban alapjaiban változhat meg az autóipari szabályozási környezet, miután a kormányzat visszavonta a klímaszabályozások egyik legfontosabb jogi alapját.