Hírarchívum - Szórakozás - 2026 február

2026. február 14. szombat

febr. 14
2:19
Elmulasztott lehetőség – a nyílt forráskódú kormányhatározat története (Kárpátmedence)
Közel 10 éve, 2016 végén a magyar kormány egy olyan határozatot fogadott el, amely első olvasatra mérföldkőnek tűnt a hazai közigazgatási informatika történetében. A 1604/2016. (XI. 8.) Korm. határozat (Magyar Közlöny; 2016. évi 172. szám; 2016. november 8.; 76322-76324.nyílt forráskódkormányszabad szoftverMagyarországOLAF
febr. 14
2:27
Az Omoda és Jaecoo SHS hibridtechnológiája (Kárpátmedence)
Sokféle hibrid hajtás létezik ma már, talán nem mindegyiket ismered. Megmutatjuk, hogyan működnek az Omoda és Jaecoo márkák hibrid rendszerei.
febr. 14
2:33
Meghalt Kovács György (Kárpátmedence)
Fájdalmas csapás érte az újpesti labdarúgást: a klub egy egykori játékosát vesztette el. 81 éves korában elhunyt Kovács György, aki annak idején a legendás Szusza Ferenc hívására érkezett az Újpesti Dózsához. Bár később más együttesekben mutatta meg a tudását, a lila-fehérek körében megmaradt a népszerűsége.
febr. 14
2:37
A T1 partnerségre lépett a koreai haditengerészettel (Kárpátmedence)
A dél-koreai esport-szervezet, a T1 együttműködési megállapodást írt alá a Dél-koreai Haditengerészet Erőelemzési és Értékelési Csapatával. A megállapodás értelmében a felek közösen
febr. 14
2:39
Betty, a csúnya lány gyönyörűen öregedett (Kárpátmedence)
A világsikert aratott Betty, a csúnya lány főszereplője, Ana María Orozco a hírnév természetéről, a telenovellák átalakulásáról és új kihívásáról, A Nagy Duettben való részvételről mesélt az nlc-nek.
febr. 14
2:45
Az USA újabb nukleáris tesztek és robbanófejek telepítésére készül (Kárpátmedence)
Washington bővíti arzenálját.
febr. 14
2:49
Visszatérnek a dízelek Európába (Kárpátmedence)
A megváltozott piaci körülmények miatt a Stellantis úgy döntött, féltucatnyi típusánál vezeti be újra a bevált motortechnológiát.
febr. 14
2:51
Itt van a PlayStation Plus februári felhozatala (Kárpátmedence)
A Sony hivatalosan is megerősítette, hogy a 2026. februári PlayStation Plus Game Catalog legnagyobb durranása a Marvel’s Spider-Man 2, amely nyolc további
febr. 14
3:09
Továbbra is a fiatalok és az első lakásvásárlók az ngatlanpiac főszereplői (Kárpátmedence)
A Duna House legfrissebb adatai szerint 2026 elején is kitart a tavalyi év második felében felerősödött trend: a piacon továbbra is a fiatal, első lakásukat keresők dominálnak, miközben a befektetés céllal vásárlók aktivitása még nem tért vissza a korábbi szintekre.
febr. 14
3:13
Megszólalt a Borsnak A Nagy Ő győztese: "Úgy éreztem, várom azokat a perceket, amikor Andrással lehetek" (Kárpátmedence)
A Nagy Ő győztese, Kiss Kriszta a Borsnak mesélt a műsorról és Stohl Andrásról.
febr. 14
3:15
Mestermű vagy irodalmi vandalizmus? (Kárpátmedence)
A 2026-os Üvöltő szelek látványos és megosztó adaptáció.
febr. 14
3:19
"Queer" témájú könyveket ajánl a hannoveri önkormányzat óvodásoknak (Kárpátmedence)
A kiadványok a szexuális és nemi sokszínűség témáját dolgozzák fel.
febr. 14
3:21
Ennél olcsóbban aligha fürödhetsz gyógyvízben: 999 és 1500 forintos belépők az Alföldön (Kárpátmedence)
Nem kell mélyen a zsebbe nyúlni ahhoz, hogy minősített gyógyvízben pihenhessünk az Alföldön. Mutatunk két fürdőt, ahol 1500, sőt akár 999 forintért is megmártózhatunk a gyógyhatású termálvízben.
febr. 14
3:45
Újabb botrányra derült fény Franciaországban (Kárpátmedence)
A francia rendőrség kilenc embert vett őrizetbe.
febr. 14
3:49
Feltörték a magyar király sírját, hideglelős amit benne találtak, a tudósok is megrettentek (Kárpátmedence)
Dobó István sír feltárása után felfoghatatlan, amit találtak egy magyar vérvonalból származó király sírjában.
febr. 14
3:51
A német harmadosztályba ment a Veszprém kézise (Kárpátmedence)
Az amerikai válogatott Edwards Benjamin Glenn 2028 nyaráig írt alá.
febr. 14
3:57
Kvíz: nem fogja felismerni ezt a 10 különös állatot (Kárpátmedence)
A legtöbb ember még sosem hallott ezekről az állatokról.
febr. 14
4:01
Katasztrófa küszöbén a magyar gazdaság kirakatágazata: rengeteg magyar pénztárcája már most megérzi (Kárpátmedence)
Az autóipar lassulása már a dolgozók pénztárcáján is érezhető: pótlékok tűnnek el, bónuszok maradnak el, miközben a bérek legfeljebb mérsékelten nőnek - az érintettek szerint hamarosan egyre több munkavállaló számolhat azzal, hogy idén kevesebbet ér a fizetése, mint egy évvel korábban.
febr. 14
4:09
Fáklyákkal vonultak Pilisjászfalun az akkumulátor-feldolgozó ellen: "Nem adjuk a Pilist" (Kárpátmedence)
Mintegy két-háromszáz ember vett részt péntek este Pilisjászfalun azon a fáklyás felvonuláson, amelyet helyi civilek és az aHang szervezett az ipari parkba tervezett akkumulátor-hulladékfeldolgozó üzem ellen. A demonstrálók több pontot is érintettek - köztük a Pilis Logisztikai Parkot és a polgármesteri hivatal környékét -, és azt üzenték: nem kérn
febr. 14
4:13
Továbbra is a fiatalok és az első lakásvásárlók az ingatlanpiac főszereplői (Kárpátmedence)
A Duna House legfrissebb adatai szerint 2026 elején is kitart a tavalyi év második felében felerősödött trend, a piacon továbbra is a fiatal, első lakásukat keresők dominálnak, miközben a befektetési céllal vásárlók aktivitása még nem tért vissza a korábbi szintekre.
febr. 14
4:15
Napi horoszkóp - február 14: a Vénusz és a Merkúr Halakban oldottabb, intuitív kommunikációt jelez, a szavak mögötti tartalom most fontosabb, mint maga a… (Kárpátmedence)
Részletes asztrológiai áttekintés és napi horoszkóp a jegyeknek.
febr. 14
4:19
2025 volt a legvéresebb év az ukrajnai háborúban (Kárpátmedence)
Tavaly több ezer civil halt meg, és a sérültek száma is rekordot döntött.
febr. 14
4:21
Kiégnek az AI-felhasználó dolgozók a vállalatoknál – gyakran többet dolgoznak, mint korábban (Kárpátmedence)
Az amerikai munkakultúrában jelenleg nem az a legvonzóbb narratíva, hogy az AI elveszi a munkát, hanem az, hogy megment tőle. Az iparág az elmúlt három évben ezt az üzenetet közvetítette
febr. 14
4:25
Soha többé nem kell Pin-kód otthon? Ez az Android-trükk megváltoztatja az életét! (Kárpátmedence)
Hát nem lenne nagyszerű, hogy soha többé nem kell a PIN-kóddal vagy az ujjlenyomat-olvasóval bajlódnia, amikor otthon tartózkodik?! Az Android egyik kevésbé ismert, de zseniális funkciója, a 'Kiterjesztett feloldás (Extend Unlock)' pontosan ezt kínálja. Ez a rejtett beállítás megkíméli attól, hogy újra és újra fel kelljen oldania a telefonját, mikö
febr. 14
4:33
Összeomolhat a globális húsipar? Drámai tempóban tűnnek el a legelők (Kárpátmedence)
A kutatók szerint a világ kulcsfontosságú legelőterületeinek akár fele is eltűnhet az évszázad végére az éghajlatváltozás, a túllegeltetés és a nem fenntartható földhasználat miatt. A folyamat az állattenyésztést és az élelmiszer-ellátást is veszélyezteti.
febr. 14
4:37
Soha többé nem kell Pin-kód otthon? Ez az Android-trükk megváltoztatja az életét! (Kárpátmedence)
Hát nem lenne nagyszerű, hogy soha többé nem kell a PIN-kóddal vagy az ujjlenyomat-olvasóval bajlódnia, amikor otthon tartózkodik?! Az Android egyik kevésbé ismert, de zseniális funkciója, a 'Kiterjesztett feloldás (Extend Unlock)' pontosan ezt kínálja. Ez a rejtett beállítás megkíméli attól, hogy újra és újra fel kelljen oldania a telefonját, mikö
febr. 14
4:39
Erről az egy fogásról felismerhetjük az autentikus kínai éttermeket (Kárpátmedence)
Egy kínai étterem minőségét nem a mennyezetről lógó lampionok vagy a sárkánymintás abroszok döntik el. Sokkal inkább az számít, hogyan és mikor kínálják az ételeket. Különösen árulkodó lehet a tím szam, a gőzölt batyu, amelyet a hagyományos helyeken kizárólag ebédig szolgálnak fel.
febr. 14
4:43
Benézel a lábai közé? Bugyi és melltartó nélkül fotózták a bevállalós modellt (Kárpátmedence)
Natalee csak a fehérneműket hagyta a szekrényben.
febr. 14
4:45
Elszabadultak a fogyasztói árak Magyarországon (Kárpátmedence)
A fogyasztói árak januárban éves szinten 2,1%-kal, egy hónap alatt pedig 0,3%-kal emelkedtek.
febr. 14
4:49
Stohl András levarrta a felnőttfilmes jelöltjét, majd inkább a másik nőt választotta a TV2 párkereső műsorában (Kárpátmedence)
"Elviszel egy darab Stohl Andrást magaddal, az biztos."
febr. 14
4:51
Kevesen nem is sejtik, hogy ez a növény az egyik legerősebb természetes inzulin (Kárpátmedence)
A legtöbb magyar konyhában ott a kapor, és egy megkerülhetetlen szereplő, ha tökfőzelékről vagy kovaszos uborkáról van szó. Kevesen tudják azonban, hogy ez a jellegzetes illatú növény nem csupán egy egyszerű ízesítő, hanem komoly élettani hatásokkal bíró gyógynövény is. Frissen fogyasztva valóságos vitaminbomba: kiemelkedő C-vitamin-forrás, de bősé
febr. 14
4:55
Állandó véradópont nyílt (Kárpátmedence)
Megnyílt az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) második állandó véradópontja a pécsi Forrás Üzletközpontban pénteken.
febr. 14
4:57
Ezért szúrj szegfűszeget a hagymába. Nem lesznek egész nyáron kellemetlen látogatók! (Kárpátmedence)
Ahogy közeledik a tavasz, űgy örül a lelkünk a sok napsütésnek, és a melegebb időnek is. Azonban, vannak hátulütők is a melegebb időjárásnál, hiszen ezzel együtt a rovarok, azon belül is a legyek megjelennek. Ezek a kártevők rengeteg veszélyes fertőzést terjeszthetnek, s a zümmökésük a legpihentetőbb relaxációt is képesek elrontani. Most elhoztunk
febr. 14
4:57
7 csillagjegy, akikhez most hétvégén jön a szerencse manó (Mazzi)
A hétvégék általában mindig valami különlegességet ígérnek, hiszen ilyenkor már mindenki a pihenést, a feltöltődést, valamint az új lehetőségeket várka. Azonban, csak kevesen gondolnak abba bele, hogy mi történik olyankor, amikor egy kis szerencse is bekopog a hétvégén az ablakon. A csillagok állása most ennek a 7 csillagjegynek kedvez, s minden tő
febr. 14
5:01
Pataky Attila szerelmi vallomása: Ha ő nincs, akkor nekem kampó! (Kárpátmedence)
Idén már 75 gyertyát kell elfújnia a születésnapi tortáján, de Pataky Attila szerint ez csak egy szám. Az Edda Művek frontembere ugyanolyan szenvedéllyel énekel, mint amikor több mint ötven éve elkezdte, legyen az a közelgő Aréna-koncert vagy a turné bármelyik bulija. Számára a rock nem műfaj, hanem életforma.
febr. 14
5:01
Ezért szúrj szegfűszeget a hagymába. Nem lesznek egész nyáron kellemetlen látogatók! (Mazzi)
Ahogy közeledik a tavasz, űgy örül a lelkünk a sok napsütésnek, és a melegebb időnek is. Azonban, vannak hátulütők is a melegebb időjárásnál, hiszen ezzel együtt a rovarok, azon belül is a legyek megjelennek. Ezek a kártevők rengeteg veszélyes fertőzést terjeszthetnek, s a zümmökésük a legpihentetőbb relaxációt is képesek elrontani. Most elhoztunk
febr. 14
5:03
Hogyan menthetjük meg a gyümölcsfákat a harkályok rongálásától? (Kárpátmedence)
Több gyümölcsfámat is megtámadták a harkályok. Hogyan tudom megmenteni azokat a harkályok rongálásától? Köszönöm.
febr. 14
5:05
A japán filozófia hat titka: így érheti el a harmóniát és belső békét (Kárpátmedence)
A modern élet rohanása, a végtelen elvárások és a folyamatos kontrollvágy sokunkat kimerít. De mi lenne, ha nem a tökéletesség hajszolása, hanem az egyszerűség és az elfogadás hozná el a békét? A japán kultúra évszázadok óta őriz olyan alapelveket, amelyek nem a siker receptjeit kínálják, hanem azt tanítják, hogyan élhetünk harmóniában önmagunkkal
febr. 14
5:09
Kevesebb dugó, tisztább levegő, új zöldterületek – ezért jó a budapestieknek a Déli Körvasút (Kárpátmedence)
Megmutatjuk, hogy miért jó a fővárosiaknak ez a fejlesztés.
febr. 14
5:11
Csupasz hát és oldalcici, vele kavart a Real Madrid sztárja (Kárpátmedence)
Ugyan már nincs együtt a Real Madrid sztárjával, mégis rengetegen követik. Laura Celia Valk ezúttal az oldalcicijével került reflektorfénybe.
febr. 14
5:15
Azonnal frissítettek, már 12 vármegye citromban a brutális időváltozás miatt, havazás és lehűlés tör be (Kárpátmedence)
Így változik az időjárás Magyarországon.
febr. 14
5:17
Vadregényes kalandokkal teli kirándulás a Pilis mesébe illő szurdokvölgyében (Kárpátmedence)
Búcsúztassátok méltóképp a telet egy vadregényes kalandokban bővelkedő túra alkalmával.
febr. 14
5:21
Fordulat a hétvégi időjárásban: Viharos széllel, hóval érkezik a ciklon (Kárpátmedence)
A hétvégén és a jövő hét elején több hullámban lesz csapadék, vasárnap már a tél is megmutathatja magát.
febr. 14
5:23
A savanyított hagyma minden tányért feldob, és pofonegyszerű elkészíteni - recept! (Kárpátmedence)
Kevés olyan kiegészítő van a konyhában, amely minimális munkával hatalmas ízbeli változást ad. A savanyított hagyma pontosan ilyen: friss, savas, enyhén édes, roppanós, és szinte bármihez passzol: szendvicsekhez, salátákhoz, grillezett húsokhoz vagy akár egy egyszerű pirítóshoz is. Nem véletlen, hogy sok profi konyhában állandó helye van a hűtőben.
febr. 14
5:27
Műveltségi kvíz – Ha 3 kérdésre jól felelsz, már jobban állsz, mint a legtöbben (Kérdések és kvízek)
Ez a műveltségi kvíz kiváló lehetőség a tudásod tesztelésére, hiszen úgy véljük, ha 3 kérdésre jól felelsz, már jobban állsz, mint a legtöbben. A környezetvédelemtől a történelemig számos témát érintünk, így érdemes alaposan átgondolni a válaszokat. Vágj bele bátran, és derítsd ki, mennyire vagy tájékozott a világ dolgaiban! A klímaváltozás korunk
febr. 14
5:27
Kvíz: csak a könyvmolyoknak lesz max pontja! (Kárpátmedence)
Mennyire voltál jó irodalomból középiskolában? Emlékszel még a kötelező olvasmányokra? Felismered őket az első mondatuk mondat alapján?
febr. 14
5:29
Időjárás 2026. február 14.: Tavaszias idő kíséri a Valentin-napot (Kárpátmedence)
Valentin-napi időjárás: 2026. február 14., Magyarország: Ma kora tavaszias, barátságos idő uralkodik, de a szél néha csípősen élénk lehet.
febr. 14
5:33
Fordulat a hétvégi időjárásban: Viharos széllel, hóval érkezik a ciklon (Kárpátmedence)
A hétvégén és a jövő hét elején több hullámban lesz csapadék, vasárnap már a tél is megmutathatja magát.
febr. 14
5:35
Itt az olimpia meglepetése: Malinin nyert helyzetből csak 8. lett, fiatal kazahé lett az arany műkorcsolyában (Kárpátmedence)
Drámai körülmények között a kiváló kűrt futó kazah Mihail Sajdorov nyerte a férfi műkorcsolyázók aranyérmét a milánói-cortinai téli olimpián. Két japán, Kagijama Juma és Szato Sun végzett a második, illetve harmadik helyen, míg a 14 viadal óta veretlen, a rövidprogram után első amerikai Ilia Malinin csak a nyolcadik lett.
febr. 14
5:39
"A lányom barátnőjének szülei swingerek, a gyerekek szobáiban szoktak szexelni másokkal" (Kárpátmedence)
Egy születésnapi bulin döbbent rá az édesanya: lánya barátnőjének szülei swingerek. A swinger bulin még a gyerekek szobáiban is vadul szexelnek idegenekkel és halomban áll náluk az óvszer.

Keresés