A betegek jogosultak lesznek arra, hogy a kezelőorvosuk ne csupán javaslatot tegyen, hanem konkrétan átirányítsa és időpontot is foglaljon számukra a következő szükséges szakorvosi konzultációra vagy diagnosztikai vizsgálatra.
Úgy gondolta, jogi pályára lép majd, és ügyvédként dolgozik. Most azonban elárulta, kiemelkedő karrierje ellenére gyakran érezte úgy, hogy igazából sosem végzett "hagyományos" munkát. A Rádió 1 reggeli műsorában azt is bevallotta, hogy eddigi munkája legutoljára diákként egy építkezésen volt – utána pedig leginkább beszélgetéseket folytatott és műs
re látogat Wang Yi, Kína külügyminisztere február 11-én – közölte a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter a videójában a barátjának nevezte Wang Yi-t, hiszen ez már a 24. alkalom lesz, hogy személyesen találkoznak az elmúlt 11 és fél esztendő során. Ez a kínai külügyminiszter idei első európai látogatása – tette hozzá Szijjártó.
A talk show koronázatlan királynője már évek óta egyedül él, most mégis komoly kritikát fogalmazott meg a férfiakkal kapcsolatban. Talán ez lehet az oka annak, hogy nem talál rá a szerelem?
Január végére a tavalyi év novemberéhez képest 27 csirkehús-termék ára mérséklődött átlagosan 10,6 százalékkal, emellett közel 100, magyar gyártótól származó tejtermék is olcsóbb lett a Spar üzleteiben. A Spar Magyarország az elmúlt hónapokban is folyamatosan azon dolgozott, hogy vásárlóinak kedvezőbb árakat biztosítson a mindennapi bevásárlás so
Francia elemzők szerint Oroszország tavaszi offenzívára készül Donyeck és Zaporizzsja térségében. Kijev közölte: a tervekről hónapok óta tudnak. ????????️????
A Vérteserdő Zrt. tegnap a Facebookon erősítette meg, hogy a nyilvános felhívásuk sikeres volt, és meglett az emlékmű egyik hiányzó darabja. A másik ujjért továbbra is családi vacsora a jutalom.
Az elmúlt hetek eseményei sokunkat arra késztettek, hogy átgondoljuk a prioritásainkat. A munkahelyi átszervezések, a költözések és a családi felelősségek újrarendeződése olyan hullámokat indítanak el, amelyek nemcsak napi rutint írnak át, hanem mélyebb érzelmi rezdülésekhez is vezetnek. Akár hisz valaki az asztrológiában, akár csak szeret reflektá
Az elmúlt hetek eseményei sokunkat arra késztettek, hogy átgondoljuk a prioritásainkat. A munkahelyi átszervezések, a költözések és a családi felelősségek újrarendeződése olyan hullámokat indítanak el, amelyek nemcsak napi rutint írnak át, hanem mélyebb érzelmi rezdülésekhez is vezetnek. Akár hisz valaki az asztrológiában, akár csak szeret reflektá
A Duda Éva Társulat előadása nem elmeséli Frida Kahlo történetét, hanem megérezteti. A kortárs tánc, a látvány és a zene együtt vezet végig egy női sors legszebb és legfájdalmasabb pillanatain.
A nap legnagyobb részében használjuk a telefont mégis sokszor észre sem vesszük rajta, pedig fontos üzenetet hordoz: a zöld pötty. Ez kimondottan az Android-telefonokon jelenik meg és a magánszféránkat érintő aktivitásra figyelmeztet. Ebben a cikkben megmutatjuk mit érdemes tudni, és azt is mikor és miért jelenik meg ez a jel. Emellett az is kiderü
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről.
Február 15-ig lehet jelentkezni az egyetemekre a felvi.hu online felületen, a folyamat vasárnap éjfélkor zárul; az eljárás elektronikus, a jelentkezőknek ügyfélkapuval vagy digitális állampolgársággal kell rendelkezniük, és fontos, hogy a jelentkezést a hitelesítéssel fejezzék be - mondta Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztéri
Oroszország esetleges területfoglalásai Norvégiában komoly aggodalmat keltenek a skandináv ország katonai vezérkarában, különösen egy NATO-val való konfliktus esetén. Eirik Kristoffersen, a norvég védelmi parancsnok szerint Moszkva arra hivatkozva hajthat végre ilyen lépéseket, hogy megvédje északon található nukleáris fegyvereit, amelyek az Egyesü
Vannak olyan napok, hetek, amikor nem annyira foglalkozunk a pénzügyeinkkel, mint alapjából tennénk, s ilyenkor bizony a háttérben jócskán megmaradnak a problémák, csak éppenséggel nem veszük róluk tudomást. Most azonban, az alábbi három nagyon szerencsés csillagjegynek örömmámorban lesz része, hiszen annyi pénzt kaphatnak a héten, mint még soha! A
A legtöbb konyhában megszokott dolog a konyharuha enélkül nem is boldogulnánk. Használhatjuk arra, hogy nedves edényeket töröljünk vele szárazra, vagy letakaríthatjuk vele a munkapultot is. Emellett egyszerűen kezet is törölhetünk benne főzés közben, szóval számos praktikus dologra használható fel. Azonban manapság egy új trend kezd kibontakozni, a
Mi hívta életre az Asztaltársaságot? Volt bármilyen hazai vagy nemzetközi minta, ami inspirációként szolgált? Fölföldi Péter: Nem volt konkrét minta, az Asztaltársaság az adott helyzetre adott válasz. Az elmúlt években a Balatonnál tovább élesedett a szezonalitás: a tél gyakorlatilag kiesik. Ilyenkor kevesebb a vendég és ritkábbak a találkozások. K
Vannak olyan napok, hetek, amikor nem annyira foglalkozunk a pénzügyeinkkel, mint alapjából tennénk, s ilyenkor bizony a háttérben jócskán megmaradnak a problémák, csak éppenséggel nem veszük róluk tudomást. Most azonban, az alábbi három nagyon szerencsés csillagjegynek örömmámorban lesz része, hiszen annyi pénzt kaphatnak a héten, mint még soha! A
Ez a tudáspróba kvíz komoly feladat elé állítja a résztvevőket, hiszen a játékosok mindössze 10%-a oldja meg hibátlanul a mai kihívást. A kérdések az irodalomtól a földrajzon át a tudománytörténetig számos területet érintenek, így valóban széleskörű tájékozottságra lesz szükség a sikerhez. Tedd próbára a tudásodat és derítsd ki, hogy te a legjobbak
A külgazdasági és külügyminisztertől a többi között azt kérdeztük a Dellában, hogy emelkedhet-e az új paksi blokkok költsége, ki fogja azt fizetni, de szóba került Orbán Anita is, akit támogatott a NATO-főtitkárhelyettesi jelentkezésében, és aki Szijjártó állítása szerint nemrég még inkompetensnek tartotta a Tisza Párt elnökét.
Régóta köztudott, hogy a saját testsúlyos edzés és funkcionális tréning nagyon egészséges és fontos a hosszú távú fittség megtartásáért. Ez a mozgásforma ugyanis bárki számára és minden életkorban előnyös, de különösen 50 év felett válik igazán fontossá. Ugyanis az így elvégzett edzés nemcsak az izmokat erősíti, hanem javítja a mozgékonyságot, az e
Orbán Viktor szerint Ukrajna 2027-es EU-csatlakozása és a Zelenszkij-terv nyílt hadüzenet Magyarországnak. A kormányfő a Tisza Párt hatalomátvételétől tart. ????????️????
Az Európai Bizottság előterjesztett egy olyan cselekvési tervet, amelyet az Európai Unió biztonságára nézve egyre nagyobb kockázatot jelentő drónfenyegetések ellen alkotott meg.
Az Európai Bizottság a versenyképes európai drónpiac fejlesztését és a vonatkozó szabályozások frissítést célzó cselekvési tervet mutatott be szerdán a drónok által az Európai Unió biztonságára jelentett növekvő fenyegetések elhárítására.
A püspök következetesen kiállt az emberi méltóság, a szabadság, az igazságosság és a keresztény értékek védelmében, mindenféle diktatúrával és szélsőséggel szemben.
Milyen vízzel kapcsolatos lakhatási kihívásokkal néz szembe a 21. század? Hogyan válhat a víz közösségformáló erővé, a közösségi tervezés és a kollektív cselekvés a megoldás részévé? Tud-e segíteni a sérülékeny társadalmi csoportoknak a social design? Mindezekre a MOME eseménye keres válaszokat a Co-operatives: Living with Water Collectively (Szöve
Ha elektromos rollerre vált, elfelejtheti a dugókat és a parkolóhely-vadászatot. Egy töltéssel akár 70 kilométert is megtehet, összecsukva magával viheti a tömegközlekedésben, és még csak jogosítványra sincs szüksége, hogy hajthassa. De mielőtt belevetné magát ebbe az új mobilitási trenbe, van néhány dolog, amit feltétlenül tudnia kell a gyerekekne
Tömegsírok, levágott végtagok és brutális kivégzések nyomaira bukkantak régészek Franciaországban. A hatezer éves csontvázak nem egyszerű csaták áldozatairól mesélnek, hanem gondosan megtervezett, hátborzongató győzelmi rituálékról. A friss kutatás szerint Európa első háborúi után az erőszak valójában látványos üzenet volt: így demonstrálták a hata
Magda Marinko jelenleg is a Csillag börtönben tölti többek között emberölések miatt rá kiszabott életfogytiglani büntetését. A Szegedi Törvényszék ismét döntést hozott, a szerb származású sorozatgyilkos továbbra sem hagyhatja el az intézményt. A törvényszék hetedszerre is elutasította a feltételes szabadlábra helyezés lehetőségét, így továbbra is b
"Előkapta a pisztolyt és azzal a kilátással, hogy ,, akkor ennek most vége van" háromszor rám lőtt." - mondta a polgármester, miután eltávolították az orvosok az állánál és a fülénél lévő lövedékeket.
David Petraeus és John Herbst szerint nincs esély gyors békére. Putyin csak az időt húzza, miközben kiderült: Jeffrey Epstein üzletelni próbált a Kremllel. ????????️????
Elhunyt Pardavi Károly, a Rába ETO egykori magyar bajnok és kupagyőztes labdarúgója. 68 éves korában rövid, súlyos betegség után érte a halál. A kiváló hátvéd 198 alkalommal lépett pályára győri színekben, később a Siófokkal is nyert Magyar Kupát.
Felrobbant egy ház Miskolcon szerdán kora reggel. A detonációban egy melléképület sérült meg. A balesetben két ember sérült meg, őket a mentők kórházba szállították - tudósított a katasztrófavédelem.
A Visegrad Film Forum szervezői idén is azt vállalják, hogy közelebb hozzák a szakmát és a filmrajongókat a kortárs film- és televíziós alkotások kreatív folyamataihoz. 2026. március 11–14. között a rendezvény olyan alkotókat lát vendégül Pozsonyban, mint Pálfi György (Hukkle, Taxidermia, Tyúk) és Alexander Nanau (Toto és nővérei, Colectiv) rendező
A Visegrad Film Forum szervezői idén is azt vállalják, hogy közelebb hozzák a szakmát és a filmrajongókat a kortárs film- és televíziós alkotások kreatív folyamataihoz. 2026. március 11–14. között a rendezvény olyan alkotókat lát vendégül Pozsonyban, mint Pálfi György (Hukkle, Taxidermia, Tyúk) és Alexander Nanau (Toto és nővérei, Colectiv) rendező
Felkerült a kormány honlapjára az a rendelettervezetet, amely szerint az Orbán-kormány a tömeges bevándorlás miatti válsághelyzetet újra meghosszabbítaná, ezúttal 2026. szeptember 7-ig.
Csak tippelni lehet, hogy mekkora összeg üthette Britney Spears markát ezzel az üzlettel, de egy üzenete mindenképpen van: tényleg nem akar visszatérni a zeneiparba.
Az Epstein-ügy újabb aktáiból kiderült, hogy András bizalmas információkat is átadott a néhai amerikai mágnásnak a brit kormány külföldi fejlesztési terveiről. Az ügyben bűnügyi vizsgálat indult.
A Blikk információi szerint vége Bereczki Zoltán és Bata Éva házasságának. A két színész hét év után döntött a szétválás mellett, jó ideje már külön otthonban hajtják álomra a fejüket. Zoltán maradt az egykori közös otthonban, Éva pedig úgy tudjuk, egy belvárosi lakásban él. A házassági kudarc ellenére egy dolgot azonban mindenek előtt a legfontosa
Eric Schmidt, a Google korábbi vezérigazgatója, aki jelenleg 70 éves, a pletykák szerint romantikus kapcsolatba kerülhetett a 27 éves Gloria-Sophie Burkandttal, a német Keresztényszociális Unió (CSU) vezetője, Markus Söder bajor miniszterelnök lányával.
A műsorvezető a Balázsékban mesélt arról, hogy eredetileg milyen civil pályát választott volna magának, aztán kifejtette azt is, hogy szerinte neki, valójában, soha nem volt normális munkája és munkahelye.
A 2026-os labdarúgó-világbajnokság nem csupán a sportvilág, hanem a globális szórakoztatóelektronikai piac számára is az év legmeghatározóbb katalizátora. A gazdasági folyamatok és a fogyasztói szokások változása azt mutatja, hogy a vásárlók a bizonytalanabb piaci környezetben is hajlandóak áldozni a prémium minőségre, ha az tartós technológiai ért