Munkaügyi központ

Felújították a foglalkoztatási főosztály épületét
2018 március 6.   Hírstart
Kedd délelőtt vágták át a nemzetiszínű szalagot a társadalombiztosítási és foglalkoztatási főosztály, régi nevén munkaügyi központ békéscsabai épületében. Az átadó ünnepségen Takács Árpád kormánymegbízott Békés megye lakosságmegtartó erejének a fontosságát hangsúlyozta, kiemelve ebben a foglalkoztatás jelentőségét. Legyen polgárbarát a közigazgat
Aki kapott végkielégítést, az nem kaphat álláskeresési járadékot?
2017 március 28.   Hírstart
Az alábbiakról szeretnék kérni felvilágosítást: férjem a hónap végén kapja meg munkahelyén a felmondását, végkielégítéssel küldik el. A kérdésem az lenne, hogy a 3 hónapi felmondási idő után, igényelhet-e álláskeresési járadékot? Olyan felvilágosítást is kaptam, hogy a munkaügyi központ megállapítja, hogy ha kapott végkielégítést, annak az összege
A kölcsön-munka végnapjai? - Változnak a munkaerő-kölcsönzés szabályai
2017 március 27.   Jogi Fórum
Várhatóan számos munkaerő-kölcsönző cég meg fog szűnni egy új szabály miatt. Jogszerűtlen esetén bírságra a kölcsönbe vevő is számíthat. - Mi változik és hogyan? Mire érdemes fokozottan figyelniük a kölcsönző cégeknek és a kölcsönzött munkavállalókat foglalkoztató vállalatoknak? Hatékony és mindkét fél számára előnyös foglalkoztatási forma a munkaerő-kölcsönzés. A Nemzetgazdasági Minisztérium…
Az állam 613 millió forintért vett meg egy pécsi házat a fideszes Bánki Erik testvérének cégétől
2017 február 28.   444
Bánki Erik, a Fidesz vezérszónoka (balra) a 2014-2020 közötti időszakban Magyarországnak járó EU-s források felhasználásáról szóló politikai vitában, az Országgyűlés plenáris ülésén 2016. november 28-án. Jobbra Kerényi János és Petneházy Attila fideszes képviselők (Fotó: Kovács Attila / MTI) Egy olyan épületet, amit a Baranya megyei munkaügyi központ használ 20 éve. Az ingatlan megvásárlásához…
Folyamatos a toborzás Zalában
2017 január 27.   Police
A Munkaügyi Központ Lenti Kirendeltségébe és nagykanizsai iskolákba látogattak el a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság toborzó csoportjai.
Csődeljárás Nógrádban. Mi lesz a Palóc Nagykereskedelmi Kft. üzleteivel?
2016 szeptember 21.   iroda.hu
A csődeljárás elrendeléséről öt munkanapon belül dönt a bíróság, és ha elrendeli azt, akkor vagyonfelügyelőt rendel ki. A cég ellen egyébként több hitelező nyújtott be felszámolási kérelmet. A felszámolást még nem rendelte el a bíróság, mert az adós rendelkezésére álló észrevételezési határidő még nem járt le. A Palóc Nagykereskedelmi Kft. Nógrád megyei CBA-boltjai múlt csütörtökön már nem…
Csődeljárás Nógrádban. Mi lesz a CBA-boltokkal?
2016 szeptember 21.   iroda.hu
A csődeljárás elrendeléséről öt munkanapon belül dönt a bíróság, és ha elrendeli azt, akkor vagyonfelügyelőt rendel ki. A cég ellen egyébként több hitelező nyújtott be felszámolási kérelmet. A felszámolást még nem rendelte el a bíróság, mert az adós rendelkezésére álló észrevételezési határidő még nem járt le. A Palóc Nagykereskedelmi Kft. Nógrád megyei CBA-boltjai múlt csütörtökön már nem…
Jól képzett migránsok
2016 január 13.   ProfitLine
Az Ausztriában lévő menekültek nagy része jól képzett, ők javarészt Szíriából, Iránból és Irakból érkeztek - derült ki az osztrák munkaügyi központ (AMS) kedden bemutatott elemzéséből. Az intézmény vezetője szerint ennek ellenére nem lesz könnyű beilleszkedniük.
Jól képzettek az Ausztriába érkező menekültek
2016 január 12.   Infostart
Az Ausztriában lévő menekültek nagy része jól képzett, ők javarészt Szíriából, Iránból és Irakból érkeztek - derült ki az osztrák munkaügyi központ (AMS) kedden bemutatott elemzéséből. Az intézmény vezetője szerint ennek ellenére nem lesz könnyű beilleszkedniük.
Jól képzettek az Ausztriába érkező menekültek
2016 január 12.   Híradó
Ez derült ki az osztrák munkaügyi központ elemzéséből.
Faramuci csapdába esnek a közmunkában jeleskedő települések
2015 július 28.   HVG
Több község azzal szembesült, hogy sikeres közmunkaprogramja után kiesett a halmozottan hátrányos települések közül, mert ilyen "kedvezményezett" település csak az lehet, ahol jelentős a munkanélküliek száma. Kettős mércével mérik a közmunkásokat: a statisztikában munkavállalónak számítanak, de a munkaügyi központ álláskeresőnek tekinti őket.
Hajléktalanokat foglalkoztatnak Salgótarjánban
2015 május 18.   orientpress
Tizenöt hajléktalan foglalkoztatását kezdték meg Salgótarjánban a munkaügyi központ támogatásával. A jövő év márciusáig tartó, 23 millió forintos program résztvevői növénytermésztési és mosodai munkát végeznek - tájékoztatta a Salgótarján Foglalkoztatási Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója hétfőn az MTI-t.
A közfoglalkoztatott jogilag nem minősül álláskeresőnek - A szociális törvény pontosítását javasolja az ombudsman
2015 március 23.   Jogi Fórum
A szociális törvény pontosítását kérte Székely László ombudsman az emberi erőforrások miniszterétől, annak érdekében, hogy a közfoglalkoztatásban töltött időtartam minősüljön a munkaügyi szervvel való együttműködési időszaknak - tájékoztatta az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala. Egy panaszbeadvány nyomán indított vizsgálat tapasztalatai szerint ugyanis a jelenlegi szabályozás az álláskeresők…
Éves összevetésben csökkent az álláskeresők száma Szabolcsban
2014 december 19.   MaHu
A legutóbbi, október végén közzétett statisztika szerint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 40 105 munkanélkülit tartott nyilván a munkaügyi központ, számuk szeptemberhez képest 4,4 százalékkal nőtt, 2013 októberéhez mérve azonban 21,6 százalékkal csökkent.
Czomba: a munkaerő száma és képzettsége a legfontosabb
2014 november 20.   Híradó
Pályaválasztási kiállítást és szakmabemutatót tartott Zalában a megyei munkaügyi központ.
Vas megyében 5 százalékra csökkent a munkanélküliségi ráta
2014 augusztus 6.   GazdaságPortál
Vas megyében 5 százalékra csökkent a munkanélküliségi ráta. Június végén 5836 álláskeresőt regisztráltak a kirendeltségeken, mintegy 23,2 százalékkal kevesebbet, mint egy hónappal korábban – közölte a megyei kormányhivatal munkaügyi központja kedden az MTI-vel. Tájékoztatásuk szerint az álláskeresők számának csökkenése döntően a nyári közfoglalkoztatási programok eredménye. A munkaügyi központ…
Vállalkozóvá válást elősegítő támogatások
2014 augusztus 5.   orientpress
A Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központ pályázatot hirdet álláskeresők vállalkozóvá válását elősegítő támogatásra. A tőkejuttatás és a legfeljebb hat hónap időtartamra, havonta a kötelező legkisebb munkabér összegéig terjedő támogatás, valamint a szaktanácsadás költségeinek megtérítése együttesen és külön-külön is nyújthatóak.
Csökkent júniusban a regisztrált álláskeresők száma Pest megyében
2014 július 12.   GazdaságPortál
Évről évre csökken júniustól a regisztrált álláskeresők száma, ami nyilvánvalóan a nyári alkalmi munkák indulásával függ össze – tájékoztatta az MTI-t Hágen Tímea, a Pest megyei munkaügyi központ helyettes vezetője. Hozzátette: májusban közel 38 ezer regisztrált munkanélkülit tartottak nyilván, 39 százalékuk alapfokú, 55 százalékuk középfokú iskolai végzettséggel rendelkezik, a fennmaradó kis…
Nemek harca a munkaerőpiacon
2014 május 26.   iroda.hu
A munkaadók és a karrierszakértők egyre inkább a „férfias” szakmák felé terelnék a pályakezdő lányokat – írja a Profession.hu. Április közepén tartották például meg a Lányok Napja elnevezésű rendezvényt, ahol középiskolás lányok kipróbálhatták, hogyan állnák meg a helyüket az olyan „férfias” szakterületeken, mint az IT, az elektronika vagy műszaki tudományok. A kora kisgyermekkori neveléstől…
Képzés- és állásbörzével segítik a hátrányos helyzetű álláskeresőket Békés megyében
2014 május 20.   Elemzésközpont
Képzés- és állásbörzével segítik a hátrányos helyzetű álláskeresőket Békés megyében. Kilenc foglalkoztatási körzetben mintegy 250 munkaadót hívtak meg, akik közel nyolcszáz állást tudnak felajánlani az érdeklődők részére - mondta el a békéscsabai járási munkaügyi kirendeltségen szervezett első rendezvény megnyitóján kedden a Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központ igazgatója. tovább