Jóbarátok

Az otthoni iroda paradoxona: hol a munka vége, és hol kezdődik a magánélet?
2025 október 13.   Éva Magazin
Bár hálás vagyok érte, hogy olyan munkám van, amit bárhonnan – például az ágyból ki sem kelve, pizsamában, a Jóbarátok részeivel a háttérben – végezhetek, gyakran azon kapom magam, hogy fogalmam sincs, tulajdonképpen hány órát ültem aznap a laptopom előtt, és ha úgyis a kezem ügyében van a telefonom, akár késő este is válaszolok a munkahelyi e-mail
Könnyfakasztó interjút adott Jennifer Aniston, most először beszélt arról, miért nem lett gyereke
2025 október 9.   Médiapiac
Jennifer Aniston, a Jóbarátok 56 éves sztárja először beszélt őszintén arról, hogy több mint húsz évig próbált gyermeket vállalni, miközben a világ önző, karrierista nőként bélyegezte meg. A színésznő a Harper’s Bazaar UK novemberi számában adott megrázó interjút, amelyben elmondta, mennyire fájdalmas volt végignéznie, ahogy az emberek tévesen ítél
Jennifer Aniston megrendítő vallomása: 20 éven keresztül küzdött azért, hogy gyermeke lehessen
2025 október 9.   Glamour
A Jóbarátok sztárja, Jennifer Aniston nyíltan beszélt arról a két évtizedes harcról, amelyet azért vívott, hogy gyermeke lehessen. A színésznő egy friss interjúban őszintén mesélt az őt körülvevő pletykákról és a fájdalmas igazságról is.
Ennyit keresnek a Jóbarátok sztárjai az ismétlésekből
2025 október 2.   Magyar Hírlap
Döbbenetes számok.
2004-ben egy magazin megjósolta, hogyan fognak kinézni a Jóbarátok szereplői húsz év múlva
2025 szeptember 30.   Player
A kétezres évek elején még minden a Jóbarátok című sitcomról szólt, hiszen a világsikerű sorozat nagyjából akkor trónolt népszerűségének csúcspontján. Nem csoda, ha a sikerből minden médiaszereplő szerette volna kivenni a részét, a Star Magazine pedig ezt úgy kísérelte meg, hogy közölt egy kis színest arról, hogyan fognak szerintük kinézni a soroza
Fotókon Jennifer Aniston orrplasztikája - A beavatkozás hatalmas változást hozott a filmcsillag életében
2025 szeptember 28.   Joy
Jennifer Aniston évtizedek óta Hollywood egyik legnépszerűbb és legszeretettebb színésznője, akinek karrierjét a Jóbarátok című sorozat indította be. De kevesen tudják, hogy bizony ő is kés alá feküdt, ráadásul orrát csináltatta meg. Íme a fotók!
8 fotó Jennifer Aniston színésznőről, amikor valószínűleg elsétáltál volna mellette az utcán
2025 szeptember 21.   Glamour
Jennifer Aniston a világ egyik leghíresebb színésznője, aki a Jóbarátok című ikonikus sorozatnak köszönhetően már évtizedekkel ezelőtt meghódította Hollywoodot. Bár a vörös szőnyeges eseményeken általában káprázatos ruhakölteményekben láthatjuk, természetesen vele is előfordul, hogy egy teljesen átlagos farmer-fehér póló kombinációban lép ki az utc
New Yorkban is megnyitja kapuit a Jóbarátok ikonikus helyszíne
2025 szeptember 20.   in.hu
A Jóbarátok legendás kávézója, a Central Perk 2025 őszén a New York-i Times Square szívében nyílik meg, ahol exkluzív meglepetések várják a rajongókat.
11 frizura Jennifer Aniston-tól, ami örökre beírta magát a divattörténelembe
2025 szeptember 19.   Bien
Jennifer Aniston ikonikus frizurái a 'Jóbarátok' című sorozatból örökre beírták magukat a divattörténetbe. A különböző hajviseletei ma is inspirációt nyújtanak.
A Jóbarátok ikonikus kávézója visszatér oda, ahol minden elkezdődött
2025 szeptember 18.   Roadster
A Central Perk Coffeehouse több lesz, mint egy kávézó. Egy találkozóhely, ahol a Jóbarátok rajongói saját történeteiket írhatják tovább.
Hallgassunk Jennifer Anistonra, aki 20 éve erre a ruhára esküszik
2025 szeptember 17.   in.hu
Több mint húsz év telt el a Jóbarátok fináléja óta, de a sorozat világa még ma is hatással van a kultúránkra. A széria legnagyobb divathagyatéka kétségtelenül Jennifer Aniston volt, aki a kilencvenes évek és a kétezres évek elejének stílusikonjává vált. A képernyőn és azon túl is slip dress-ekben, azaz a vékony pántos szaténruhákban láthattuk, és e
Még most is csak a bosszú élteti? Jennifer Aniston csapást mért Angelina Jolie egyik legérzékenyebb pontjára
2025 szeptember 15.   Femcafe
Még mindig tartja magát a pletyka, miszerint Angelina Jolie miatt ért véget Brad Pitt és Jennifer Aniston házassága. Úgy tűnik, a Jóbarátok egykori sztárja azóta szeretne elégtételt venni Oscar-díjas kolléganőjén.
Jennifer Aniston 20 éve erre a divattrendre esküszik: itt az ideje, hogy ellesd tőle
2025 szeptember 11.   Glamour
Lehet, hogy már több mint 20 év telt el (mi sem értjük, hogyan) a Jóbarátok utolsó epizódja óta, de a '90-es és 2000-es évek divatja napjainkba is beszivárgott. Jennifer Aniston pedig akkoriban a képernyőkön és a való életben is igazi it girlnek számított, aki a mai napig kitart egy igazi klasszikus darab mellett, amit évtizedek óta rendszeresen vi
Újabb részletek a "Ketaminkirálynőről", aki bűnösnek vallotta magát Matthew Perry halálának ügyében
2025 szeptember 4.   Blikk
Matthew Perry halálának körülményei újabb fordulatot vettek: a "Ketaminkirálynőként" emlegetett Jasveen Sangha szerdán Los Angelesben bűnösnek vallotta magát a Jóbarátok színésze tragikus túladagolásával összefüggő vádakban. A nő a hatóságok szerint éveken át látta el a hírességeket és tehetős ügyfeleket ketaminnal, és Perry mellett egy másik férfi
Nyár végi kerti partik, tűzön főtt ételekkel
2025 augusztus 30.   Éva Magazin
A nyár végi kerti partik az év leghangulatosabb eseményei lehetnek, ha ügyesen megszervezed. A tűzön főtt ételek, a kert természetes díszei, a jóbarátok és a finom italok emlékezetes alkalmakká varázsolják augusztus utolsó napjait, hisz az esték ilyenkor még langymelegek, a csillagok pedig úgy ragyognak az égen, akárcsak a lustán gördülő borcseppek
Jennifer Aniston vallomása: ,,Anyám éveken át bántott, mérgező kritikáival rombolt" - új párja lett a gyógyítója!
2025 augusztus 30.   Sassy
A Jóbarátok csillaga, Jennifer Aniston (55) végre megtalálta azt a különleges embert, aki nem csak szereti. Jim Curtis hipnoterapeuta ugynanis nemcsak a színésznő párja, de lelki sebhelyeinek gyógyítója is lett.
Cameron Diaz visszatért a filmvászonra – Jennifer Aniston aggódik a rivális miatt
2025 augusztus 29.   rtl.hu
Augusztus 30-án ünnepli születésnapját Cameron Diaz, aki idén 53 éves. A színésznő több mint egy évtizedes szünet után tért vissza a filmes világba, és úgy tűnik, Hollywoodban nem mindenki örül a visszatérésének. Egy bennfentes szerint Jennifer Aniston, a Jóbarátok sztárja is érezheti a nyomást Diaz karrierlépései miatt.
Váratlan fordulat Matthew Perry halálának ügyében: elfogadta a vádalkut a "ketaminkirálynő", 65 évre börtönbe kerülhet
2025 augusztus 19.   naphire.hu
A "ketaminkirálynőként" ismert Jasveen Sangha elfogadta a vádalkut, és bűnösnek vallja magát abban, hogy kábítószert adott Matthew Perrynek, ami a Jóbarátok sztárjának halálához vezetett. A 42 éves nő öt vádpontban vallja magát bűnösnek, köztük ketamin terjesztésében, amely halálhoz vagy testi sértéshez vezetett, így akár 65 év szövetségi börtönt i
Jennifer Aniston és Courteney Cox közös szelfijétől felrobbant az Instagram: mintha egy testvérpárt látnánk
2025 augusztus 18.   Glamour
21 év telt el a Jóbarátok című sorozat befejezése óta, de mintha Jennifer Aniston és Courteney Cox semmit nem változott volna azóta. A két sztár most egy közös szelfit posztolt a közösségi oldalra.
Jennifer Aniston merész, nadrág nélküli szettjét nem hagyták szó nélkül a rajongók
2025 augusztus 14.   in.hu
A Jóbarátok és a The Morning Show című sorozatok sztárja, Jennifer Aniston lett a Vanity Fair szeptemberi címlaplánya, és bár a fotózás során több emlékezetes szettet is viselt, mindenki a merész fürdőruhás szettjéről beszél.