-
Szívszaggatóan búcsúzott a Megasztár kiesője! Fotókon a legnehezebb pillanatok
2024 november 11.
Blikk
-
Ahogy arról a Blikk is beszámolt, izzasztó izgalmakat hozott a Megasztár első élő showja! A verenyzők produkcióit követően Imreh Zsanett, Bánsági Petronella, Papp Doma és Búzási Patrik kerültek a veszélyzónába. Az első kieső Imreh Zsanett lett, ugyanis ő kapta a legkevesebb szavazatot a nézőktől. A következő körös szavazásban pedig Búzási Patrik ma
-
Dráma! Hárman búcsúztak a Megasztártól az első élő show után
2024 november 11.
SzMo
-
Az este végére négyen kerültek a veszélyzónába. A szigorú új szabályok szerint a végén hárman is búcsúzni kényszerültek.
-
Eljegyezte szerelmét a Megasztár közönségkedvence!
2024 november 11.
Blikk
-
Érzelmi hullámvasút, így lehetne jellemezni Orbán Rudolf elmúlt pár hónapját. A Megasztár 13. évadának élő show-jában szereplő versenyzőt a középdöntőben hazaküldte a zsűri, ám újabb lehetőséget kapott, hiszen bekerült azok közé, akik közül a nézők még egy embert beszavazhattak a legjobbak közé. Ám a voksolás csak azután indulhatott, amikor az utol
-
Orbán Rudolf lett a 13. versenyző a Megasztárban, pedig páran csalással is próbálkoztak
2024 november 10.
SzMo
-
A közönség elárasztotta szeretettel, amiért nagyon hálás. Elárulta, miért volt nehéz neki a párbaj, ami után a zsűri nem őt választotta.
-
Orbán Rudolf lett a 13. versenyző a Megasztárban, pedig páran csalással is próbálkoztak
2024 november 9.
SzMo
-
A közönség elárasztotta szeretettel, amiért nagyon hálás. Elárulta, miért volt nehéz neki a párbaj, ami után a zsűri nem őt választotta.
-
Lesérült a Megasztár versenyzője, nem tudja folytatni a műsort?
2024 november 9.
Promotions
-
Az első élő adás előtt megsérült a Megasztár versenyzője.
-
Lesérült a Megasztár versenyzője - épp az élő adás előtt történt a baj
2024 november 9.
Sassy
-
Van, akinek már az indulás is extra nehézségekkel sikerül.
-
Három versenyző búcsúzik a Megasztár első élő show-jában
2024 november 9.
Digital Hungary
-
November 10-én az első élő show-val jelentkezik a Megasztár. A tét hatalmas, a tizenhárom versenyzőből csupán tizen mehetnek tovább a következő adásba, a zsűri pedig a négy veszélyzónás versenyzőből egyet megmenthet.
-
Megsérült a Megasztár versenyzője: egy próbán történt meg a baj
2024 november 9.
Blikk
-
A Megasztár versenye már önmagában hatalmas stresszt jelent az élő show-ba jutott versenyzőknek, a Kolozsvárról érkező Imreh Zsanettnak azonban egy extra nehézséggel is meg kellett küzdenie a napokban. A fiatal tehetség ugyanis az első adásra készülve az egyik próbán megsérült, napokat kellett kihagynia, míg versenytársai éjt-nappallá téve gyakorol
-
Felmosta a padlót Rúzsa Magdival a hírhedt Bakács Tibor
2024 november 8.
AC News
-
A Megasztár egykori zűrije, Bakács belerúgott a műsor jelenlegi ítészeibe, Magdi és Caramel sem lehet büszke rá, amit mondott.
-
Felmosta a padlót Rúzsa Magdival a hírhedt Bakáts Tibor
2024 november 8.
AC News
-
A Megasztár egykori zűrije, Bakáts belerúgott a műsor jelenlegi ítészeibe, Magdi és Caramel sem lehet büszke rá, amit mondott.
-
A Megasztár zsűrijében ült, ma futószalag mellett pakol a híresség
2024 november 8.
AC News
-
A Megasztár hőskorszakában, az első három évadban is a zsűri állandó tagja volt Bakács Tibor "Settenkedő". Ma kétkezi munkát végez és ha kérdezik, kendőzetlenül nyilatkozik a tehetségkutatókról.
-
Ha bejön neki a Megasztár, családostul hazaköltözik Szilágyi József
2024 november 8.
Blikk
-
Tizenhárom évvel ezelőtt, a 18. születésnapján teljesen megváltozott Szilágyi József élete. A Megasztár élő show-ba jutott énekese a szüleivel nekivágott a nagy kalandnak, és Ausztriába költözött, hogy új életet kezdjenek. Azóta sok minden történt vele, most mégis Magyarországon próbált szerencsét, s indult a tehetségkutató műsorban.
-
Megtörte a csendet: Egykor milliók ismerték, ma így él a Megasztár legendás alakja
2024 november 8.
Most Hír
-
Van az úgy, hogy egy híresség civil szakmát választ. Így volt ezzel a Megasztár egykori zsűritagja, Bakács Tibor is, de idősgondozói karrierje is kisiklott.
-
Tolvai Reni kemény kritikát fogalmazott meg a mai generációról: "Annyi semmirekellő, céltalan fiatal van"
2024 november 8.
Blikk
-
Tolvai Reni keményen bírálta a fiatal generációt, akik szerinte sokszor céltalanul sodródnak az életben. A Megasztár egykori győztese a közösségi oldalán fakadt ki azokról, akik bulikról bulikra járnak. A szavai mögött a saját tehetségkutatós élményei és a karrierje iránti elkötelezettsége húzódik, amely azóta is hajtja őt előre.
-
"Nem vagyok egy nagy tévés arc és valószínű soha nem is leszek": Marsalkó Dávid elárulta, hogy miért vállalta el a Megasztárt
2024 november 7.
Femcafe
-
Vasárnap este kezdődik a Megasztár első élő showja, ahol ezúttal 13 énekes bizonyíthatja tehetségét a színpadon a zsűri és a nézők előtt. Az idei évad sajtótájékoztatóján lehetőségünk nyílt beszélgetni a zsűritagokkal is, köztük Marsalkó Dáviddal, aki elárulta, hogy miért vállalta el a TV2 felkérését.
-
Előkerült Bakáts Tibor, a csomagolószalag mellől kritizálta a Megasztár zsűrijét
2024 november 7.
Promotions
-
Kemény szavakat használt az ország legjobb énekeseivel szemben.
-
Nagy Feró kitálalt az X-Faktorról és a Megasztárról
2024 november 7.
AC News
-
Jelenleg két nagy tehetségkutató műsor fut egyszerre a legnépszerűbb kereskedelmi csatornákon. Az egykori mentor elmondta, mit gondol róluk.
-
"Teljesen megváltozott az életünk" – Már két hónapos Patai Anna kisfia: így élnek most a szerelmével
2024 november 7.
Blikk
-
Rohan az idő! Már két hónapja, hogy életet adott első gyermekének a Megasztár egykori felfedezettje, Patai Anna. A fiatal sztár már többször megszólalt az anyaságról, ám most abba is betekintést engedett, hogyan alakította házasságát a csöppség érkezése. Patai Anna szerint egyre szorosabb a kapcsolata férjével, mióta szülővé váltak.
-
Bakács Tibor belebukott az idősgondozói munkájába, most csomagpakolóként keresi a kenyerét
2024 november 7.
Blikk
-
Az egykor híres újságírót és kritikust a Megasztár első három évadának zsűritagjaként ismerte meg az ország. A mostani szériát azonban már nem is követi. Bakács Tibor korábban idősek gondozásával foglalkozott, ám megtudtuk, úgy érzi, az mégsem neki való hivatás, így azóta egészen más irányba sodorta őt az élet.