Megasztár

Nem csitulnak a kedélyek: kőkemény kritikával reagált a Megasztár volt zsűritagja Oláh Ibolya vádjaira
2022 január 19.   Femcafe
Tovább gyűrűzik a botrány a Megasztár első szériájával kapcsolatban. Tóth Vera után most a tehetségkutató volt zsűritagja, Pierrot is megfogalmazta a véleményét a felhozott vádakról.
Megasztár-háború: „Oláh Ibolya nem mond igazat” – állítja Pierrot
2022 január 19.   SzMo
A volt zsűritag szerint az énekesnő „mentálisan instabil”, és ezzel többször veszélyeztette az élő adásokat.
Kitört a Megasztár-háború: „Oláh Ibolya nem mond igazat” – állítja egy volt zsűritag
2022 január 19.   Blikk
Pierrot is elmondta a véleményét Oláh Ibolya interjújáról, amiben azzal vádolja a produkciót, hogy manipulálták a végeredményt, és valójában nem Verának, hanem neki kellett volna nyernie a Megasztárt annak idején. Az egykori zsűritag kemény kritikát fogalmazott meg.
Súlyos vádakkal állt elő Oláh Ibolya: nem Tóth Verának kellett volna győznie a Megasztárban
2022 január 19.   Femcafe
Komoly kijelentést tett Oláh Ibolya. A Megasztár egykori felfedezettje állítja, a tehetségkutató végeredménye nem a valóság szerint alakult.
Nem Tóth Verának kellett volna nyernie a versenyt? Oláh Ibolya vádjai: belenyúltak a Megasztárba
2022 január 19.   Blikk
Komoly vihart kavart Oláh Ibolya minapi nyilatkozata, amelyet a Partizán című online műsornak adott. Az énekesnő ugyanis meglehetősen sötét képet festett a Megasztár című műsorról, amely elindította a karrierjét.
Tolvai Reni ezúttal mindent megmutatott: fedetlen keblekkel fotózta magát
2022 január 16.   Femcafe
A villantás sosem állt távol a Megasztár egykori üdvöskéjétől, de most szinte teljesen közszemlére tette bájait. Vajon ez már tényleg túl sok vagy még épp ízléses?
Puskás Peti szalámizós poszttal vágott vissza Bakács Tibor beszólására
2021 december 29.   SzMo
Korábban Bakács azt mondta, szomorúnak tartja, hogy Puskás Peti televíziós figura lett, hiszen ők a Megasztárban előadóművészeket próbáltak keresni.
Puskás Peti reagált az őt ért kritikára: „Most lett 15 perc hírnév”
2021 december 29.   Blikk
Puskás Peti rövid levélben válaszolt a személyét ért kritikára, amelyben Bakács Tibor, a Megasztár egykori zsűritagja kifejtette, egyetlen hibás döntésük volt, hogy a zenészt a döntőbe engedték.
Bakács Tibor keményen beleszállt Puskás Petibe - ezt mondta róla
2021 december 28.   Blikk
Talán a zsűri egyik nagy tévedése az volt, hogy Puskás Petit engedte továbbjutni - igy értékelte utólag a Bakács Tibor Settenkedő egykori zsűritag a Megasztár 2006-os döntőit, illetve a döntőbe jutott fiatal énekest.
Rúzsa Magdi végre elárulta születendő hármas ikrei nevét
2021 december 14.   Femcafe
Az egész ország meglepődött, amikor kiderült: Rúzsa Magdi, a Megasztár egykori felfedezettje hármas ikrekkel várandós. A kimagasló tehetségű énekesnő a babák nemét már korábban tudatta a nagyvilággal, most azonban azt is elárulta, milyen nevet választott születendő gyermekeinek.
Ismert énekes ült az újpesti hatos karambol egyik autójában
2021 december 11.   ATV
A karambolban felborult egy autó, amiben Pál Tamás, a Megasztár második évadának döntőse utazott.
11 évvel ezelőtti, sosem látott fotó került elő Csobot Adélról – Az énekesnő raszta hajjal próbált szerencsét a Megasztárban
2021 december 3.   Femcafe
Szinte rá sem ismerni az akkor 16 éves énekesnőre.
Megmutatta gömbölyödő pocakját a hármasikrekkel várandós Rúzsa Magdi
2021 november 10.   Femcafe
A Megasztár egykori felfedezettje épp a második trimeszterben jár, és boldogan villantott terheshasat.
Barátai meséltek Kandeh Evelyne utolsó hetéről: kísérleti rákterápiában bízott halála előtt
2021 október 27.   Blikk
Élni akart, a gyógyulása érdekében élete utolsó napjaiban még egy kísérleti kezelésre is bejelentkezett Kandeh Evelyne. Így, vezetéknevében a C betű nélkül: a barátai szerint a Megasztár egykori énekesnője ugyanis születésétől fogva így írta a nevét, valamint a legnagyobb közösségi oldalra is így regisztrált.
Szívszorító sorok Vujity Tvrtko Facebook-oldalán: "Nyugodj az örök békességben Drága!"
2021 október 22.   ATV
Mindenkit megrázott Kandech Evelyne halála, többen fájó szavakkal búcsúztak a Megasztár volt sztárjától.
Ez az oka, hogy Kandech Evelyne édesapja nem lesz ott a lánya temetésén
2021 október 21.   Promotions
Megszólalt a Megasztár egykori versenyzőjének édesapja, aki azt is elárulta, miért nem lesz ott lánya temetésén.
Elveszítheti ikerfiait a börtönben ülő Fekete Dávid
2021 október 20.   Femcafe
A Megasztár egykori versenyzőjének kálváriája egyre drámaibb fordulatokat vesz.
Fekete Dávidot kipécézték a rabok: ha nem perkál, pokollá változtatják az életét – Kiszivárogtak a hírek a börtönből
2021 október 20.   Blikk
Egyre dagad Fekete Dávid börtönszámlája. A több mint százmillió forintos sikkasztást elkövető egykori megasztáros énekes májusban került hűvösre, ahol már csak azért sincs egyszerű dolga, mert a személyét különleges érdeklődés övezi. Meghúzni nem tudja magát, a hírek szerint a többi rab szüntelenül vegzálja, ezért nincs más választása, kénytelen me
Kiderült, miért halt meg Kandech Evelyne
2021 október 18.   Infostart
A 37 évesen elhunyt egykori megasztáros énekesnő súlyos betegséggel küzdött.
Kandech Evelyne magányosan küzdött a rákkal, de sosem adta fel
2021 október 18.   SzMo
A volt Megasztár-énekes a múlt héten, 37 éves korában hunyt el.