Béren kívüli juttatások

Nyaralás autóval: mire figyeljünk?
2017 augusztus 10.   ProfitLine
Számos vállalatnál a céges autó a béren kívüli juttatások közé tartozik, így nemcsak munkaügyben, hanem magáncélra is használják a dolgozók. Különösen igaz ez a nyári szabadságok idején, amikor a munkatársak a rendszeresen szervizelt, karbantartott céges járművekkel biztonságosabbnak érzik az elindulást. A hőség, a túlzsúfolt utak és az ezekből adó
Ki veheti igénybe az óvodai támogatást?
2017 július 28.   HR Portál
A WTS Klient adómenedzsere az InfoRádióban elmondta: van egy olyan munkáltatói juttatás, ami a kisgyerekes szülők számára vehető igénybe, a gyermek nappali elhelyezésének költségeit lehet fedezni belőle.
Kérjen óvodai támogatást a cégétől!
2017 július 27.   Infostart
Bár vannak, akik még a nyári szabadságukat töltik, sok szülő elgondolkozik azon, ha ha ismét dolgozni kezd, milyen arányban áll majd egymással a megszerzett jövedelem és a gyermek nappali elhelyezésének költsége. A WTS Klient adómenedzsere az InfoRádióban elmondta, van olyan munkáltatói juttatás, ami segíthet.
Veszélybe kerülhet a mentősöknek járó összes béren kívüli juttatás
2017 július 3.   HR Portál
A mentődolgozóknak járó különféle pótlékok, jutalmak, valamint az összes béren kívüli juttatás veszélybe kerül, miután a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége (MOMSZ) megtámadta az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) kollektív szerződését - írja a kormányközeli Magyar Idők.
Elzárkóznak a kkv-k a cafeteriától?
2017 május 4.   ProfitLine
Történelmi mélypontra zuhant a cafeteriával tervező vállalkozások aránya. A következő egy év során a kkv-k mindössze negyede kívánja béren kívüli juttatással támogatni dolgozóit – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból. Az adótörvények változása következtében a pénzjuttatás felkerült a dobogó legfelső fokára az Erzsébet-utalvá
Változóban van a kafetéria gyakorlata
2017 április 28.   AQUA
A változó adótörvények miatt változik az a mód, ahogy a cégek a béren kívüli juttatásokat adják a munkavállalóiknak – derült ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból. A legtöbben a készpénzt részesítik előnyben, de továbbra is sokan adnak Erzsébet-utalványt és Szép-kártyát.
Mennyire lehet sokoldalú egy ajándékutalvány?
2017 április 28.   HR Portál
Mivel sok 2016-ban népszerű béren kívüli juttatás 2017-re egyes meghatározott juttatásként 43,66% közteherrel adózik, ezért egyre több munkáltató használ ugyanilyen közteherrel adható papír alapú vagy éppen elektronikus ajándékutalványt.
Egyre kevesebben számolnak a cafeteriával
2017 április 25.   ProfitLine
Mélypontra zuhant a cafeteriával tervező vállalkozások aránya, a következő egy évben a kkv-k mindössze negyede kívánja béren kívüli juttatással támogatni dolgozóit - közölte a K&H kedden a kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból.
Rengetegen elveszíthetik a cafeteria-juttatásaikat
2017 április 25.   Infostart
Történelmi mélypontra ért a béren kívüli juttatás, minden ágazatban csökkenő mértékben van jelen.
Mélypontra zuhant a cafeteriával tervező vállalkozások aránya
2017 április 25.   Menedzsment Fórum
A K&H jóslata szerint a következő egy évben a kkv-k mindössze negyede kívánja béren kívüli juttatással támogatni dolgozóit.
Semmi nem jár a fizetésen túl? Búcsút intettek a cégek a cafeteriának
2017 április 25.   Privátbankár
Történelmi mélypontra zuhant a cafeteriával tervező vállalkozások aránya. A következő egy évben a kkv-k mindössze negyede tervezi béren kívüli juttatással támogatni dolgozóit.
Mikor adják a választott béren kívüli juttatást?
2017 április 13.   HR Portál
A posta paletta sport és kulturális utalványt mikor adják, mert választva van béren kívüli juttatásként?
Mennyire lépem át a kedvező adózású keretet, ha egyenletesen adom?
2017 március 1.   HR Portál
Az éves 100.000 forintos béren kívüli juttatásként adható pénzösszeg esetén találunk egy olyan szabályt, hogy a kedvező adózáshoz az éves keretet a munkaviszonyban töltött napokkal arányosítva kell figyelnünk, hangsúlyozza Fata László, cafeteria szakértő a Cafeteria TREND-ben.
Trendek a cafeteriaban 2017-ben - országos felmérés
2017 február 23.   HR Portál
A juttatásokat terhelő közterhek általában csökkentek, viszont az Erzsébet utalvány és több más népszerű juttatási elem kikerült a kedvezményes adózású béren kívüli juttatások csoportjából. Nem csökkent jelentősen cafeteria iránti munkáltatói érdeklődés - írta közleményében a felmérés elkészítésében részt vevő Szent István Egyetem Menedzsment és HR Kutató Központja, a Cafeteria TREND Magazin, az…
Gondoskodó munkáltató, nagyobb lojalitás
2017 február 22.   ProfitLine
A magyar munkavállalók 82 százalékának kiemelkedően fontosak a juttatások, ha a céghez való lojalitásról van szó, 43 százalékuknál a fizetés a legfontosabb szempont a munkahely kiválasztásakor – derül ki egy friss felmérésből. Az OTP Bank cafeteria üzletágának vezetője szerint azok a munkáltatók vannak előnyben, akik béren kívüli juttatások révén igyekeznek többet nyújtani a munkaerőpiacon.
Készen állunk az új kihívásokra
2017 február 20.   HR Portál
A MOL-nál szinte minden szakma képviselteti magát, ráadásul új üzletágak felé nyitnak, így e területeken is meg kell találniuk a legjobb szakembereket. Vajon, hogyan érik el a leginkább megfelelő munkaerőt? Mi a megoldás arra, hogy kollégáik a lehető legjobban használják ki a béren kívüli juttatásokat? Többek között e kérdéseket járja körül előadásában Fekete László, a MOL Magyarország HR vezetője…
Cafeteriamegvonást alkalmazhat a munkáltató a béremelés miatt
2017 február 8.   HR Portál
A trükköző munkaadók a rájuk kényszerített béremelés miatt ugyanannyival vágták meg a béren kívüli juttatásokat, amennyivel a bért növelni kellett - 168 óra.
Tankolás, üdülés, bevásárlás cafeteria kártyával
2017 február 6.   HR Portál
Hamarosan minden cégnek nyilatkoztatnia kell dolgozóit a 2017-es cafeteriáról. A piacon számos jogszabályi változás történt, amely egyrészről teljesen átalakította a dolgozói juttatások piacát, másrészről nagy kihívás elé állítja a cégeket, hogy olyan cafeteria szabályzatot állítsanak most össze, amely vállalatuk és munkavállalóik számára is egyaránt előnyös. A személyi jövedelemadó mértéke…
A rendvédelmi dolgozóknak elvették a lakáscafeteriáját?
2017 február 1.   HR Portál
Napokban jelent meg a a rendvédelmi hivatásos állomány 2017. évi cafeteriáját szabályozó 2/2017. (I. 11.) BM utasítás, mely a választható béren kívüli juttatások körét a 100 forintos készpénz cafeteriára és a SZÉP-kártyára korlátozta. Ezzel a miniszter kizárta, hogy a hivatásos állomány tagjai igénybe vegyék a személyi jövedelemadóról szóló törvény 1. számú mellékletének 2) pontja szerinti…
A kkv-kat egyelőre hidegen hagyják az új cafeteria szabályok
2017 január 30.   ProfitLine
Nem léptek még a kkv-k az idei évi cafeteria szabályok módosítására. Az enyhe javulás ellenére tízből csupán négy vállalkozás tervezi béren kívüli juttatással támogatni dolgozóit – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból. A top 3 cafeteria elemhez ragaszkodnak a cégek, csupán a sorrend módosult: a munkába járás költségtérítése lépett az első helyre, megelőzve az eddig…