Diákmunka

Ezekkel a feltételekkel lehet idénymunkákra diákokat alkalmazni
2023 június 9.   Agroinform
Czomba Sándor: június 15-én indul a regisztráció az idei Nyári diákmunka programra.
Állami támogatást lehet szerezni a diákmunkásokat foglalkoztatóknak
2023 június 9.   Piac és Profit
Idén nyáron 3,5 milliárd forintos keretösszegre pályázhatnak a jogosultak a Nyári diákmunka programra. A 2013 óta futó kezdeményezés elsősorban bértámogatással ösztönzi a középiskolások, egyetemisták vakációs foglalkoztatását, ami érdemben segíti elő a fiatalok munkatapasztalat szerzését.
Június 15-én indul a regisztráció az idei Nyári diákmunka programra
2023 június 9.   Demokrata
Az augusztus végéig tartó program részletei a Foglalkoztatási portálon olvashatók.
Mennyit pénzt vihet haza a nyáron diákmunkát vállaló diák?
2023 június 9.   ProfitLine
A jövő héten beköszönt a nyári szünidő, ami a diákmunka kezdetét is jelenti a tanulók tízezrei számára. A részben anyagi megfontolásból, részben szakmai gyakorlat szerzése céljából végzett munkából származó jövedelem után a diákok többsége nem fizet SZJA-t a 25 év alatti fiatalok kedvezményének köszönhetően. Ugyanakkor nem árt figyelni, hogy milyen
Ezekre figyeljen diákok alkalmazása során!
2023 június 8.   Adózóna
A jövő héten beköszönt a nyári szünidő, amely a diákmunka kezdetét is jelenti tanulók tízezrei számára. A részben anyagi megfontolásból, részben szakmai gyakorlat szerzése céljából végzett munkából származó jövedelem után a diákok többsége nem fizet szja-t a 25 év alatti fiatalok kedvezményének köszönhetően. Ugyanakkor nem árt figyelni, hogy milyen
Mennyit kereshet a nyáron munkát vállaló diák?
2023 június 8.   Üzletem
Nem árt figyelni, hogy milyen jogviszonyban foglalkoztatják a diákmunkásokat, mert az eltérő formákhoz tartozó különféle adózási kötelezettségek jelentős hatással vannak a nettó jövedelem alakulására. A főbb lehetőségeket járja körül a Moore Hungary elemzése.
Idén még többet kereshetnek a diákmunkások!
2023 június 7.   Szakmát Szerzek
Aki szeretne pénzt keresni a szünetben, annak remek lehetőség a nyári diákmunka. Még rengeteg lehetőség között lehet válogatni, és érdemes is, mert az idei szezonban tavalyhoz képest 18 százalékkal többet fizetnek. Igaz, az egyes területek között azért vannak különbségek. A témáról az UniSide oldal közölt cikket. Jól fizet a diákmunka: átlagosan 18
Ezek lesznek a legnépszerűbb diákmunkák az idén
2023 június 5.   MMonline
A Prohuman Diákmunka tapasztalatai alapján az átlagos órabérek 1700 és 2000 forint között alakulnak idén, de a kiemelt területeken akár 4000 forintos órabért is kézhez kaphat egy diákmunkás.Az utóbbi években egyre népszerűbb a diákmunka: tavaly több mint 100 ezren dolgoztak az országban, idén pedig várhatóan ennél is többen fognak majd. A piacvezet
Mennyi a diákmunkások órabére?
2023 június 4.   ProfitLine
A Prohuman Diákmunka iskolaszövetkezet szerint a diákmunkás átlagos órabérek 1700 és 2000 forint között alakulnak az idén, de a kiemelt területeken akár 4000 forintot is lehet keresni.
Egyre bátrabban alkalmaznak diákmunkásokat a cégek
2023 június 3.   autopro
Ma már nem csak egyszerűbb vagy back office munkára osztanak be diákokat hazánkban.
Akár 4000 forint is lehet a diákmunkások órabére
2023 június 2.   Adózóna
A diákmunkás átlagos órabérek 1700 és 2000 forint között alakulnak az idén, de a kiemelt területeken akár 4000 forintot is lehet keresni a Prohuman Diákmunka iskolaszövetkezet szerint.
Óránként 4 ezer forintot is meg lehet keresni diákmunkával
2023 június 2.   Piac és Profit
A Prohuman Diákmunka tapasztalatai alapján az átlagos órabérek 1700 és 2000 forint között alakulnak idén, de a kiemelt területeken akár 4000 forintos órabért is kézhez kaphat egy diákmunkás.
Jön a diákmunkaszezon: óradíjak, munkák és amit a fiatalok szeretnének
2023 június 1.   HR Portál
Egy év alatt 15-20 százalékkal nőttek a diákmunkások óradíjai. Az idei első negyedévben pedig körülbelül 20 százalékkal több nappali tagozatos tanuló vállalt munkát iskolaszövetkezeten keresztül mint egy évvel korábban - számoltak be az általunk megkérdezett diákmunka-közvetítők. A középiskolások zöme csak nyáron dolgozik és könnyű fizikai munkát k
Magasabb órabérre számíthatnak a diákmunkások
2023 május 31.   MMonline
Május utolsó hetére az érintett cégek többsége már meghirdette, mely pozíciókra keres diákmunkásokat az idei nyári szezonban. Az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet adatai szerint a munkáltatók mezőgazdasági idénymunkára átlagosan 1400 forintos órabért kínálnak, míg gyártási, logisztikai, vendéglátási és kereskedelmi feladatok ellátása során 1600-17
A nyugdíjba beszámít a diákmunka is? Az Ön nyugdíja jól lett kiszámolva?
2023 május 30.   ProfitLine
Cikkünkben az ado.hu szakmai blog írása alapján megvizsgáljuk, hogy milyen kapcsolatban áll a diákmunka és a nyugdíj összege. Mikor szerez szolgálati időt a dolgozó diák, és mikor nem számít bele a nyugdíjba a diákként végzett munka?
Jobban kereshet egy diákmunkás, mint egy kezdő pedagógus
2023 május 29.   Portfolio
18-20 százalékkal nőtt idén a diákmunkások bére ha valaki 1700 forintos órabérért dolgozik heti 40 órában, akkor több pénzt vihet haza, mint egy pályakezdő pedagógus havonta - derül ki az RTL Híradó összeállításából.
Óránként kétezer forint felett is kereshet egy diák – nagy roham várható
2023 május 28.   Infostart
A Meló-Diák tapasztalatai szerint évről évre egyre többen vállalnak diákmunkát a nyári szünetben. A kínált állások között egyre népszerűbbek a szakmai pozíciók, de sokan helyezkednek el a vendéglátásban és a kereskedelemben is – mondta az InfoRádiónak a Viapan Group iskolaszövetkezetének igazgatója. Fuchs Bence szerint a munkavállaló diákok számára
Átlagosan 18 százalékkal magasabb órabérre számíthatnak a diákmunkások az idei nyári szezonban
2023 május 25.   Adózóna
Május utolsó hetére az érintett cégek többsége már meghirdette, mely pozíciókra keres diákmunkásokat az idei nyári szezonban. Az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet adatai szerint a munkáltatók mezőgazdasági idénymunkára átlagosan 1400 forintos órabért kínálnak, míg gyártási, logisztikai, vendéglátási és kereskedelmi feladatok ellátása során 1600-17
18 százalékkal magasabb órabérre számíthatnak a diákmunkások a nyári szezonban
2023 május 25.   Üzletem
Május utolsó hetére az érintett cégek többsége már meghirdette, mely pozíciókra keres diákmunkásokat az idei nyári szezonban. Az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet adatai szerint a munkáltatók mezőgazdasági idénymunkára átlagosan 1400 forintos órabért kínálnak.
Mennyit lehet keresni diákmunkával?
2023 május 25.   Piac és Profit
Május utolsó hetére az érintett cégek többsége már meghirdette, mely pozíciókra keres diákmunkásokat az idei nyári szezonban. Az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet adatai szerint a munkáltatók mezőgazdasági idénymunkára átlagosan 1400 forintos órabért kínálnak, míg gyártási, logisztikai, vendéglátási és kereskedelmi feladatok ellátása során 1600-17