-
Ennyit kereshetnek a diákok egy teljes nyári szezon alatt
2026 június 24.
HR Portál
-
Hogy egy-egy nyári cél mennyi diákmunkával érhető el, az elsősorban a vállalt óraszámtól és az elérhető órabértől függ. Ez utóbbiak a 2026-os nyári szezonban átlagosan bruttó 2200-2500 forint között mozognak, a Mind-Diák Szövetkezet adatai szerint. A fiatalok közül sokan saját keresetükből fedeznék a nyári programok költségeit; egy teljes szezon al
-
Erős Antónia már 14 évesen jól keresett! Igazán különleges munkája volt
2026 június 24.
rtl.hu
-
Meglepő titkot osztott meg kamaszkoráról Erős Antónia. A híradós arról mesélt, hogy ő bizony már tizennégy éves kora óta dolgozik, és átlagosnak egyáltalán nem mondható diákmunkája volt. Ebből pedig jól élt, fizetéséből ugyanis mindent meg tudott venni, amire éppen szüksége volt.
-
Vendéglátás, adminisztráció, kereskedelem – így alakult az első félévben a diákmunka-piac
2026 június 24.
Infostart
-
A diákmunkások toborzása már egész évben zajlik, és a munkáltatók is minden eddiginél nagyobb arányban tüntetik fel a bérinformációkat – a diákok örömére, hiszen náluk ez az egyik legfontosabb döntési szempont.
-
Nyári diákmunka órabérek - mennyivel kalkulálhatnak a fiatalok idén?
2026 június 24.
ProfitLine
-
Egész évben hasonló intenzitással toboroznak a vállalatok diákokat, és kimagasló arányban tüntetnek fel bérinformációkat az őket megszólító álláshirdetésekben, ami a fiatalok számára a legfontosabb döntési szempont. Átlagosan közel bruttó 2 200 Ft-os órabérrel kalkulálhatnak a tanulók – derül ki a Profession.hu legfrissebb adataiból.
-
Miért fizeti ki a kormány a diákmunkások bérének 75–100 százalékát?
2026 június 19.
Telex
-
Bőven van tér a foglalkoztatottság növelésére a diákok körében, ám könnyen lehet, hogy a bőkezű támogatás részben olyan pozíciókra megy, amelyek nélküle is létrejöttek volna.
-
Akár 280 ezres bértámogatás - Elindult a nyári diákmunkaprogram, mutatjuk a legfontosabb tudnivalókat
2026 június 18.
SzMo
-
A 16 és 25 év közötti, nappali tagozatos diákok regisztrálhatnak nyári munkára a kormány programján keretén belül. A részvétel feltétele, hogy a fiataloknak ne legyen meglévő munkaviszonyuk és a járási hivatalnál kérjék nyilvántartásba vételüket.
-
Akár havi 280 ezer forintos bértámogatást kaphatnak a vendéglátóhelyek idén nyáron minden diákmunkás után
2026 június 18.
Telex
-
A programba 16 és 25 év közötti fiatalok jelentkezhetnek, ehhez egy regisztrációs nyomtatványt kell kitölteniük.
-
Nyári diákmunkát támogató programot indított a Szociális és Családügyi Minisztérium
2026 június 17.
ProfitLine
-
Nyári diákmunkát támogató programot indított a Szociális és Családügyi Minisztérium, amelynek keretében bértámogatást nyújtanak a munkáltatóknak a 16-25 év közötti, nappali tagozaton tanuló diákok és egyetemi hallgatók nyári foglalkoztatásához.
-
Több százezres bértámogatást ad a minisztérium a nyári diákmunkára a cégeknek
2026 június 17.
444.hu
-
A támogatást a munkaadó cégek igényelhetik idén nyáron a 25 év alatti diákok után.
-
Ismét elindul a nyári diákmunkaprogram Békés vármegyében
2026 június 17.
Gyulatelevízió
-
Idén mintegy kétezer 16-25 év közötti, nappali tagozatos tanuló és egyetemi hallgató vállalhat nyári diákmunkát július-augusztusban szűkebb pátriánkban. A program megvalósításához a kormány Békés vármegyében 479 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosít. Idén is állami támogatással vállalhatnak munkát a nappali tagozatos 16-25 év közöt
-
Így kerülhetik el az átveréseket a diákmunkások
2026 június 16.
Haszon.hu
-
A nyári diákmunkaszezon kezdetével több ezer fiatal vállal munkát a kereskedelemben, a vendéglátásban és a turizmusban, ám szakértők szerint ilyenkor megszaporodhatnak a szabálytalan foglalkoztatási esetek. Érdemes résen lenni.
-
Mennyit tudsz a nyári diákmunka-lehetőségekről?
2026 június 15.
Diplomátszerzek
-
A nyári diákmunka nemcsak pénzkeresési lehetőség, hanem kiváló alkalom arra is, hogy valódi munkatapasztalatot szerezz. Kvízünk segít játékosan átnézni a legfontosabb tudnivalókat a jogaidról, a munkavédelemről és a pénzügyi alapokról.
-
Beindult a nyári diákmunkaszezon, itt vannak a fő kockázatok és garanciák
2026 június 15.
Infostart
-
Elindult a nyári diákmunka-szezon. A következő hetekben egyre többen vállalnak diákmunkát a kereskedelemben, a vendéglátásban, a turizmusban vagy egyszerű betanított munkakörökben. A tapasztalatok szerint a nyári időszakban az egyik legnagyobb veszélyt továbbra is a fekete vagy a szürke foglalkoztatás jelenti a fiatalok számára – mondta az InfoRádi
-
Így szabályos, így fizet a nyári diákmunka
2026 június 14.
Haszon.hu
-
Nem mindegy, hogy milyen formában dolgoznak nyáron a diákok. Bejelentésükre, adózásukra – a diákszövetkezeten keresztül vállalt munka kivételével – ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint más munkavállalókra. A legfontosabb, hogy minden 25 év alatti diáknak jár az szja-mentesség.
-
Feketemunka és trükközés a nyári diákmunkáknál – erre figyelmeztetnek a szakértők
2026 június 13.
Piac és Profit
-
Elindult a nyári diákmunkaszezon: a következő hetekben egyre többen vállalnak diákmunkát a kereskedelemben, a vendéglátásban, a turizmusban vagy egyszerű betanított munkakörökben. Nem árt azonban résen lenni, ugyanis a nyári időszakban nagyobb eséllyel találkozhatnak a diákok szabálytalan foglalkoztatási formákkal. Ha nincs írásos megállapodás vagy
-
Ajándékpénzzel kezdheted a diákmunkát, erre figyelj, ha dolgozni akarsz!
2026 június 13.
Telex
-
A BiztosDöntés.hu össezgyűjtotte a szabályokat, lehetőségeket és akciókat.
-
Itt a 2026-os nagy Diákmunka Körkép: ki, mit, hol, mennyiért?
2026 június 12.
Növekedés
-
Három év alatt 1 százalékról 48 százalékra emelkedett azoknak a diákmunkásoknak az aránya, akik 2500 feletti órabért várnak el munkáltatójuktól – derül ki a Meló-Diák felméréséből. Az elvárások egyáltalán nem túlzóak, az idei átlagos diákmunka-órabérek régiótól függően 2100 és 2450 forint között szóródnak – mondja Kováts Balázs vezérigazgató.
-
Online diákmunkák: mi működik, és mi lehet átverés?
2026 június 12.
Diplomátszerzek
-
Az online diákmunkák néhány év alatt teljesen hétköznapivá váltak. Egy laptop és internetkapcsolat elég ahhoz, hogy valaki otthonról dolgozzon, ügyfelekkel kommunikáljon vagy tartalmat készítsen. Ez rengeteg szabadságot ad, főleg egyetem vagy iskola mellett. Közben az online munkapiac egyik legnagyobb problémája éppen az, hogy nagyon könnyű hiteles
-
Diákmunka-kisokos a NAV-tól: minden fontos tudnivaló a szezon előtt
2026 június 12.
HR Portál
-
Nem mindegy, hogy milyen formában dolgoznak nyáron a diákok - kezdi az adóhivatal az összefoglalóját. Bejelentésükre, adózásukra – a diákszövetkezeten keresztül vállalt munka kivételével – ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint más munkavállalókra. A legfontosabb, hogy minden 25 év alatti diáknak jár az szja-mentesség.
-
Diákmunka jöhet a nyáron? Ezt kell tudnod a szabályokról!
2026 június 10.
Biztos Döntés
-
A nyár sok diáknak adhat lehetőséget egy kis plusz zsebpénz megkeresésére, de emellett egyre több középiskolás és egyetemista dolgozik év közben is. Diákmunkát többféle formában is vállalhatsz, és érdemes a szabályokkal tisztában lenned, hiszen ettől függ a fizetendő adód és a fizetésed nagysága is.