-
Leveleket loptak és égettek el diákmunkások
2018 július 20.
Hírklikk
-
Sikkasztás miatt eljárás indult Nagykanizsán egy 16 éves fiatal és két társa ellen, mert a nyáron postásként dolgozó diák lopott a rábízott csomagokból, több száz levelet pedig elégetett vagy elszórt – közölte a zaol.hu.
-
Ennyiért húzza az igát nyáron 20 ezer diák: te fizeted a bérüket
2018 július 19.
Pénzcentrum
-
Már több mint 20 ezren vesznek részt a Pénzügyminisztérium által meghirdetett nyári diákmunka programban, akiknek a száma augusztus végére meghaladhatja a 30 ezret is - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter csütörtökön. Közölte...
-
Nőtt a nyári diákmunka támogatási kerete
2018 július 19.
Adózóna
-
Már több mint 20 ezren vesznek részt a Pénzügyminisztérium által meghirdetett nyári diákmunka programban, akiknek a száma augusztus végére meghaladhatja a 30 ezret is – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az MTI-nek csütörtökön.
-
Több mint 20 ezer diák kapott már nyári diákmunkát, megemelték a támogatási keretet
2018 július 19.
Portfolio
-
Már több mint 20 ezren vesznek részt a Pénzügyminisztérium által meghirdetett nyári diákmunka programban, akiknek a száma augusztus végére meghaladhatja a 30 ezret is - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az MTI-nek csütörtökön. Közölte...
-
Több mint 20 ezren vesznek részt a Pénzügyminisztérium által meghirdetett nyári diákmunka programban
2018 július 19.
ProfitLine
-
Már több mint 20 ezren vesznek részt a Pénzügyminisztérium által meghirdetett nyári diákmunka programban, akiknek a száma augusztus végére meghaladhatja a 30 ezret is - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az MTI-nek csütörtökön.
-
Varga Mihály: már több mint 20 ezren vesznek részt a nyári diákmunka programban
2018 július 19.
AQUA
-
A mintegy 20 ezer diákból több mint 1500-an a turizmus, vendéglátás területén, mintegy 300-an pedig mezőgazdasági cégeknél helyezkedtek el.
-
Diákmunkából ment haza Sári, elgázolták a zebrán – A fiatal lány két éve kómában fekszik
2018 július 14.
Blikk
-
Sződliget – Babafigyelő jelzi a Balkovics család otthonában, ha Sári (18) rosszul van: a fiatal lányt két éve elütötték egy zebrán, azóta tíz agyműtéten, összesen pedig harminc beavatkozáson van túl.
-
Így adózik a diákmunka
2018 július 12.
HR Portál
-
Az adóhivatal információs füzetéből megtudható, hogy miként kell a diákmunka utáni adókötelezettséget leróni, illetve miként vonatkozik egészségbiztosítás a diákokra.
-
A diákmunkások se mentik meg a munkaerőpiacot
2018 június 28.
ATV
-
A diákok kevesek lesznek ahhoz, hogy orvosolják az országban tomboló munkaerőhiányt – vélték az általunk megkérdezett szakmabeliek. Noha a fiatalok nem tölthetik be az üres állások mindegyikét, de órabéremeléssel további tízezreket lehetne munkára fogni a főiskolai, egyetemi szektorokból – vélekedett egy iskolaszövetkezeti igazgató. A Magyarországi
-
A diákmunkásnak is jár szabadság
2018 június 16.
Infostart
-
Az állami diákmunkaprogramban és diákszövetkezeti formában is van lehetőségük a tanulóknak nyári munkára. A nyári diákmunkát végző fiataloknak is jár szabadság, de ennek mértéke attól függ, hogy milyen formában foglalkoztatják őket.
-
Nem mindig adóköteles a diákmunka
2018 június 9.
Infostart
-
Adózás, közteherviselés szempontjából a diák ugyanolyan munkavállaló, mint bármelyik felnőtt, de vannak kivételes esetek.
-
Írásos szerződést javasolnak a diákoknak
2018 június 9.
Gondola
-
A legfontosabb a nyári diákmunkák kapcsán, hogy legyen írásos munkaszerződés – mondta szombat reggel az M1 hírcsatornán Czuglerné Iványi Judit munkajogász, aki szerint írásos dokumentum nélkül, szóbeli megállapodás alapján is létre jöhet a munkaviszony, de így nehéz bizonyítani, miben állapodtak meg a felek
-
Külföldi diákmunka - önállóan vagy diákszövetkezettel?
2018 június 9.
HR Portál
-
Küszöbön a hazai és nemzetközi fesztiválszezon: a nyári diákmunkák paradicsoma. A nyári időszakban 30-40%-kal nő a diákmunkát vállalók aránya. A kérdés: önállóan vagy diákmunka közvetítővel éri meg leginkább a külföldi nyári munka? Mindkét lehetőségnek vannak előnyei, bár a mérleg egyértelműen a biztonság oldalára billen.
-
Jobban oda kell figyelni a diákmunkásokra
2018 június 8.
AQUA
-
A diák is jogosult megtagadni a munkavégzést, ha azzal életét, egészségét vagy testi épségét közvetlenül és súlyosan veszélyeztetné.
-
Diákmunka hallgatói munkaszerződéssel: mikor, mennyi a kereset?
2018 június 7.
Adózóna
-
Hallgatói munkaszerződés alapján két formában lehet foglalkoztatni a diákokat. A díjazásban a törvény eltérő szabályokat állapít meg aszerint, hogy a munka közvetlenül kapcsolódik-e vagy sem a felsőoktatási intézmény képzési programjához. Mi a minimális díjazás alapja? Milyen speciális szabályokat kell alkalmazni a hallgató foglalkoztatására a munka törvénykönyvében foglaltakhoz képest?
-
Diákmunka hallgatói munkaszerződéssel: mikor, mennyi a kereset?
2018 június 6.
Adózóna
-
Hallgatói munkaszerződés alapján két formában lehet foglalkoztatni a diákokat. A díjazásban a törvény eltérő szabályokat állapít meg aszerint, hogy a munka közvetlenül kapcsolódik-e vagy sem a felsőoktatási intézmény képzési programjához. Mi a minimális díjazás alapja? Milyen speciális szabályokat kell alkalmazni a hallgató foglalkoztatására a munka törvénykönyvében foglaltakhoz képest?
-
Kegyetlen munkaerőhiány a Balatonon: ki sem nyitnak az üzletek?
2018 június 6.
Privátbankár
-
Egyre égetőbb probléma a munkaerőhiány a térségben, a szakképzett dolgozók inkább külföldön kamatoztatják tudásukat, amit minőségben nem pótolhatnak a diákmunkások. Sok vendéglátó egység később kezdi a szezont, a legtöbb üzlet képtelen minden nap nyitva tartani. A bérigények máris az egekbe szöktek, ez azonban a termékek árán is meglátszódik majd.
-
A diákok védelmében is ellenőriznek
2018 június 6.
AQUA
-
A NAV közleményében arra figyelmeztetett, hogy néhány foglalkoztatási formától eltekintve a nyári diákmunkával szerzett jövedelem is adóköteles.
-
Minden, amit a nyári diákmunka adózásáról tudni akart
2018 június 5.
Könyves Magazin
-
Adóköteles a nyári diákmunkával szerzett jövedelem is, néhány foglalkoztatási formát kivéve – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.
-
A nyári diákmunkával szerzett jövedelem is adóköteles
2018 június 5.
ProfitLine
-
Adóköteles a nyári diákmunkával szerzett jövedelem is, néhány foglalkoztatási formát kivéve - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.