Munkanélküliség

Fogy a magyar munkaerő: egy év alatt több tízezerrel csökkent a foglalkoztatottak száma
2025 július 25.   HR Portál
2025 júniusában tovább csökkent a foglalkoztatottak száma Magyarországon, miközben a munkanélküliségi ráta stagnált – derül ki a KSH legfrissebb adataiból. A 15–74 évesek körében 4 millió 679 ezren dolgoztak, ami éves alapon közel 70 ezres visszaesést jelent, míg a munkanélküliek száma 212 ezer fő volt, 4,3 százalékos rátával. A trend már hónapok ó
4,5 százalékos volt a munkanélküliség 2025 második negyedévében
2025 július 25.   Üzletem
2025 második negyedévében a foglalkoztatottak átlagos létszáma a 15–74 évesek körében 4 millió 661 ezer fő volt, 49 ezer fővel kevesebb, mint egy évvel korábban; a munkanélküliek száma 219 ezer fő, a munkanélküliségi ráta pedig 4,5 százalék volt – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
Több a munkanélküli férfi, mint nő
2025 július 25.   Infostart
2025 júniusában a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 679 ezer főt tett ki. A munkanélküliek száma 212 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,3 százalék volt – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Eltűnt 49 ezer magyar dolgozó
2025 július 25.   Menedzsment Fórum
De így is van 212 ezer munkanélküli. Friss KSH-adatok.
Dupla adag pofont osztott ki az elemző a baloldalnak – íme két állítás, ami nagyon nem öregedett jól
2025 július 22.   Mandiner
Az osztrákoknak egyre jobban elege van az analfabéta, munkanélküli migránsokból.
Egyetlen apró hiba okozta ennek a cégnek a vesztét: egy rossz helyre került jelszó 700 embert tett munkanélkülivé
2025 július 22.   naphire.hu
Úgy tűnik, hogy egyetlen jelszó elég volt ahhoz, hogy egy kártevő szoftverrel foglalkozó bűnszervezet tönkretegyen egy 158 éves vállalatot és 700 embert munkanélkülivé tegyen.
Felfordulhat a világ – fontos adatokat közöl a KSH, és még kamatdöntés is lesz
2025 július 20.   vg.hu
Munkanélküliségi adat jön.
Varga Mihályékra vár egy nagy döntés
2025 július 20.   Piac és Profit
Kamatdöntő ülést tart kedden a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa, pénteken pedig a foglalkoztatás és munkanélküliség júniusi adatait közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Dönt a jegybank, jönnek a júniusi munkanélküliségi adatok
2025 július 20.   ProfitLine
Kamatdöntő ülést tart kedden a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa, pénteken pedig a foglalkoztatás és munkanélküliség júniusi adatait közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A munkanélküli magyar edző, aki a svédekkel világbajnokságon dolgozhat
2025 július 19.   Magyar Nemzet
Tóth Gábor, aki öt éven át volt a békéscsabai röplabdacsapat trénere, élete legnagyobb szakmai kihívására készül.
Eddig tartott a csoda? Kritikus hónapok előtt a válságország
2025 július 18.   Portfolio
Fordulóponthoz érkezett Javier Milei elnök argentin gazdasági reformja. Az elmúlt hónapok meghatározó eseményei a devizapiaci korlátok leépítése, a lassuló infláció, valamint a peso árfolyamának stabilizálódása voltak, jelenleg azonban kifulladni látszanak a reform kedvező hatásai. Az ország jelenleg magas munkanélküliséggel, gyengülő valutával és
Veszik a dollárt – Mi áll a háttérben?
2025 július 17.   Portfolio
Az amerikai gazdaságról érkező friss adatok továbbra is az ellentmondások jegyében érkeznek: miközben a philadelphiai régió feldolgozóipara meglepően erős hónapot zárt, a munkanélküli-segélykérelmek száma ötödik hete csökken. A befektetők most egyre kevésbé biztosak abban, hogy a Federal Reserve szeptemberben valóban kamatot csökkent – a dollár enn
2021 óta nem látott szintek közelében az amerikai munkaerőpiac
2025 július 17.   Portfolio
Az amerikai munkanélküli segélykérelmek száma ötödik hete csökken, a július 12-én zárult héten 221 ezer új igényt nyújtottak be, ami április közepe óta a legalacsonyabb érték – számolt be az amerikai munkaügyi minisztérium.
Itt a felpattanás a tőzsdéken, új csúcson a BUX
2025 július 17.   Portfolio
Izgalmas napokat élünk a tőzsdéken, elsősorban a kereskedelmi háborús hírek és a vállalati negyedéves gyorsjelentések vannak ma a befektetők fókuszában, ezek befolyásolhatják a hangulatot. Ami a gazdasági eseményeket illeti, délután az USA-ból egyszerre több kiemelten fontos adat is érkezik, lehet itt gondolni a munkanélküliségi kérelmek, a Philade
Mire számíthatunk a tőzsdéken?
2025 július 17.   Portfolio
Izgalmas napokat élünk a tőzsdéken, elsősorban a kereskedelmi háborús hírek és a vállalati negyedéves gyorsjelentések vannak ma a befektetők fókuszában, ezek befolyásolhatják a hangulatot. Ami a gazdasági eseményeket illeti, délután az USA-ból egyszerre több kiemelten fontos adat is érkezik, lehet itt gondolni a munkanélküliségi kérelmek, a Philade
Vadi új számokat közölt gazdaságáról Kína
2025 július 15.   Infostart
Gyorsult az ipari termelés és mérséklődött a kiskereskedelmi fogalom növekedése júniusban éves szinten, miközben stagnált a munkanélküliség májussal összevetve a kínai statisztikai hivatal keddi közlése szerint.
Az egész emberiség munkanélkülivé válhat húsz éven belül
2025 július 12.   ICT Global
Húsz éven belül az összes emberi munka helyettesíthető lesz. Itt az idő, hogy a társadalmak felkészüljenek a változásokra - állítja Adam Dorr jövőkutató.
Nincs munkájuk a kínai fiataloknak, a párt próbál segíteni
2025 július 10.   Telex
Kína egyszeri támogatást kínál a munkanélküli fiatalokat alkalmazóknak. A munkáltatók akár 1500 jüant (70 ezer forintot) is kaphatnak minden új felvételért az év hátralévő részében.
Rekordhiány ellen küzd a román költségvetés
2025 július 10.   vg.hu
Hosszú távon a költségvetési hiány további növekedése munkanélküliséghez és a lej leértékelődéséhez vezethet. Az eddig meghozott reformok rövid távon megoldást jelenthetnek a román gazdaságnak, azonban a fenntartható pálya biztosításához strukturális reformokra lesz szükség.
Drámai változások előtt állnak a dolgozók
2025 július 9.   Portfolio
Az OECD friss jelentése szerint a munkaerőpiacok továbbra is erősek, a foglalkoztatottság történelmi csúcson, a munkanélküliség rekordalacsony szinten van – de a gazdasági növekedést egyre inkább fékezik a geopolitikai kockázatok és a társadalom elöregedése. A következő évtizedekben drámaian csökkenhet a munkaképes korú népesség, miközben nőnek az