-
Tovább csökkent a munkanélküliek száma
2025 június 27.
Magyar Hírlap
-
Czomba Sándor szerint sikeres a "Közfoglalkoztatásból versenyszférába 2025." program.
-
A vártnál jobb lett a munkaerőpiaci helyzet
2025 június 27.
Piac és Profit
-
4,3 százalékra mérséklődött a munkanélküliségi ráta, szemben a várt stagnálással. A javulás azonban csak sebtapaszt a sok tekintetben többéves mélyponton lévő munkaerőpiac esetében.
-
Túl a csúcson - Kissé kevesebben dolgoznak, mint tavaly
2025 június 27.
Infostart
-
2025 májusában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 669 ezer volt. A munkanélküliek száma 210 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,3 százalék volt - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
-
Szép csendben lazul a munkaerőpiac
2025 június 27.
Portfolio
-
Májusban nem történtek érdemi változások a hazai munkaerőpiai folyamatokban. A mintavételen belüli elmozdulások beleillenek abba a képbe, miszerint a foglalkoztatotak száma enyhe csökkenő trendben van, de ez nem a munkanélküliek számának emelkedésében, hanem inkább a gazdaságilag aktívak számának csökkenésével párosul.
-
Egy kisebb városnyi emberrel dolgoznak kevesebben itthon, mint tavaly ilyenkor
2025 június 27.
vg.hu
-
Közel 4,7 millióan dolgoznak Magyarországon, a munkanélküliségi ráta 4,3 százalék volt.
-
Kevesebben dolgoznak, mint tavaly – Az átlagos munkakeresési időszak több mint egy év
2025 június 27.
Menedzsment Fórum
-
Itt vannak a friss munkanélküliségi adatok.
-
Egyre kevesebben dolgoznak Magyarországon, itt vannak a KSH számai
2025 június 27.
Privátbankár
-
A munkanélküliség stagnál.
-
Itt van Trump nagy bejelentése a vámokról - Mutatjuk a piaci reakciókat!
2025 június 27.
Portfolio
-
Csütörtök este Donald Trump bejelentette, hogy megvan a vámmegállapodás Kínával, ezt követően felemás hangulatban indult a nap az ázsiai tőzsdéken, Európában azonban emelkednek a tőzsdék. Amerikában is emelkedés jöhet: a Nasdaq és az S&P 500 is történelmi csúcson nyithat. A magyar munkanélküliségi adat mellett a francia és spanyol, valamint a délu
-
A potenciális munkaerő-tartalék negyedévenkénti alakulása - grafikon
2025 június 24.
HR Portál
-
Az üres álláshelyek betöltésének forrása lehet az úgynevezett potenciális munkaerő-tartalék, melyet a munkanélküliek, az alulfoglalkoztatottak, a dolgozni szándékozó, de munkát aktívan nem kereső, vagy a rendelkezésre állás kritériumát nem teljesítő inaktívak együttesen alkotnak. Az ő létszámuk hazánkban 2024-ben átlagosan 315 ezer fő volt, 17 ezer
-
A kínai fiatalok már fizetnek is, csak tűnjön úgy, hogy dolgoznak
2025 június 21.
Hamu és Gyémánt
-
2025 márciusára Kínában a 16 és 24 év közötti fiatalok munkanélküliségi rátája elérte a 16,5 százalékot, ráadásul ez az adat nem tartalmazza a tanulókat. Mivel a szám évek óta folyamatosan emelkedik, egyre komolyabb társadalmi problémáról van szó – erre mutat rá egy új, nagyon szokatlan trend is.
-
A 15–74 évesek munkanélküliségi rátájának alakulása az EU tagországaiban - grafikon
2025 június 19.
HR Portál
-
Így alakult a munkanélküliségi ráta a férfiak k9rében az EU tagországaiban 2024-ben.
-
Borúsabbá vált az amerikai gazdasági kilátások képe
2025 június 19.
Infostart
-
Az eddig vártnál alacsonyabb gazdasági növekedés, magasabb munkanélküliség és infláció várható a friss jelentés szerint.
-
Meglepetés a kínai gazdaságban: féléves mélypontra mérséklődött a munkanélküliség
2025 június 16.
vg.hu
-
A hivatalos adatok szerint a munkanélküliségi ráta hathavi mélypontra süllyedt.
-
Az értelmiségi állások felét törölheti el a mesterséges intelligencia
2025 június 14.
Mandiner
-
A mesterséges intelligencia értelmiségi munkahelyek millióit törölheti el, megnövelve a munkanélküliséget, hosszú távon akár a demokratikus berendezkedést is fenyegetve. Erre figyelmeztet Dario Amodei, az Anthropic vezérigazgatója, aki szerint ezt a folyamatot nem hirtelen lefékezni, hanem megzabolázni kell.
-
Ókovács Szilveszter: Még a lista sincs meg, hogy kiket bocsátanak el, de leépítés mindenképpen lesz
2025 június 14.
Telex
-
Az Operaház főigazgatója a megnövekedett bérköltségek mellett a belső munkanélküliséggel indokolta, hogy miért van erre szükség.
-
Kaphatunk-e hitelt, ha nincs munkánk?
2025 június 13.
Haszon.hu
-
Mit tehet az, aki munkanélküli, de lakást szeretne vásárolni. Az álláskeresési járadékot nem fogadják el jövedelemként a bankok, de van megoldás. credi
-
A vártnál kisebb lett az amerikai termelői infláció
2025 június 12.
Portfolio
-
A vártnál lassabban nőtt a termelői maginfláció, míg a termelői infláció infláció és az új munkanélküli segélykérelmek száma megegyezett a várakozásokkal.
-
Alacsonyabb lesz-e a nyugdíjunk, ha gyesen voltunk?
2025 június 12.
Haszon.hu
-
Lenyomhatja-e a nyugdíjunk összegét, ha gyesen, gyeden voltunk, esetleg valamilyen támogatásban - például munkanélküli segély - részesültünk? Erre a kérdésre válaszol új hírlevelében Farkas András nyugdíjszakértő.
-
Megszűnik a bértitok - Készülnek már a vállalatok a női és a férfi fizetések közötti különbség jelentésére?
2025 június 11.
Portfolio
-
Fenntarthatósági jelentés, adatgyűjtés a saját munkaerőről, az EU fizetési átlátszóság direktívája (Pay Transparency Directive), amely meg kívánja erősíteni a férfiak és nők egyenlő munkáért járó egyenlő díjazásának elvét, generációs kihívások, AI és a munkanélküliség - csak néhány aktuális téma, amire most a vállalatok HR-vezetői és a HR-területek
-
Meghalt Frederick Forsyth, a „Sakál napja” világhírű szerzője
2025 június 10.
Librarius
-
Frederick Forsyth hazatérve a háborúból, munkanélküliként, megtakarítás nélkül, lakás és autó híján elhatározta, hogy regényt ír.