Munkanélküliség

Rekordmagas a magyarországi foglalkoztatottság
2025 február 27.   Demokrata
A foglalkoztatottak száma továbbra is kiemelkedő, miközben a munkanélküliség továbbra is az európai uniós átlag alatt van, mondta Czomba Sándor.
Szijjártó nem ezt akarta látni: A KSH megpróbált elbüszkélkedni a munkanélküliségi adatokkal, ám akad itt pár bökkenő
2025 február 27.   Nyugati Fény
Alapjaiban kérdőjelezi ez meg a kormány terveit.
4,4 százalékra emelkedett a munkanélküliség 2025 elején
2025 február 27.   Üzletem
A decemberi 4,3 százalék után 2025. januárban 4,4 százalékos volt a munkanélküliség a 15–74 éves korosztályban – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
Nőtt a női foglalkoztattak száma
2025 február 27.   Adózóna
2025 januárjában a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezer fővel, 4 millió 684 ezer főre emelkedett – közölte honlapján a KSH. Az év első hónapjában a munkanélküliek száma 214 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 4,4% volt.
Hány magyarnak nincs munkája?
2025 február 27.   Piac és Profit
4 millió 684 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma, a munkanélküliségi ráta 4,4 százalék – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Halvány javulás a munkaerőpiacon
2025 február 27.   Portfolio
2025 januárjában a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezer fővel, 4 millió 684 ezer főre emelkedett - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal. Az év első hónapjában a munkanélküliek száma 214 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 4,4% volt. A friss adatok kis mértékű munkaerő-piaci javulást mutatnak
Ismét nőtt a foglakoztatottak száma
2025 február 27.   Növekedés
2025 januárjában a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezer fővel, 4 millió 684 ezer főre emelkedett. Az év első hónapjában a munkanélküliek száma 214 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 4,4% volt - írja a KSH.
Nagy Márton: 2025 az áttörés éve lesz
2025 február 23.   Magyar Hírlap
Hazánkban 4,7 millió a foglalkoztatottak száma, és alacsony a munkanélküliségi ráta.
Estek a dollár kötvényhozamok; stagnált a forint
2025 február 21.   ProfitLine
A tegnapi, kisebb jelentőségű amerikai konjunktúraadatok - Philadelphia Fed index, újonnan munkanélküli segélyért fordulók száma - az amerikai gazdaság lassulására utaltak. Emiatt a dollár kötvényhozamok estek, a tízéves 4,5%-ig.
Nemzetközi piacra lép a DreamJobs
2025 február 21.   MMonline
A Quantum Digital Solutions által felvásárolt DreamJobs, Románia egyik legnagyobb vállalkozói központjával a StartUp HUB-bal indítja útjára a DreamJobs Romaniát, aminek a célja nem más, minthogy versenyelőnyt biztosítson a vállalkozások számára a toborzásban, illetve a felnőttoktatási és szakképzési programjaikkal csökkentsék az ország munkanélküli
Új stratégiai partnerrel akarja bekebelezni a román piacot a megújult DreamJobs
2025 február 19.   Digital Hungary
A Quantum Digital Solutions által felvásárolt DreamJobs, Románia egyik legnagyobb vállalkozói központjával a StartUp HUB-bal indítja útjára a DreamJobs Romaniát, aminek a célja nem más, minthogy versenyelőnyt biztosítson a vállalkozások számára a toborzásban, illetve a felnőttoktatási és szakképzési programjaikkal csökkentsék az ország munkanélküli
Rekord közeli a munkanélküliség Svédországban
2025 február 18.   Adózóna
A decemberi 9,7 százalék után rekord közeli, 10,4 százalékos munkanélküliséget mértek januárban Svédországban, szemben az elemzők által a múlt hónapra várt 8,5 százalékkal.
Svédországban januárra rekord közeli mértéket öltött a munkanélküliség
2025 február 18.   Demokrata
Az idei januárinál magasabb ráta csak 2021 júniusában volt, akkor 10,5 százalékos munkanélküliséget mértek Svédországban.
Így védi a nyugdíjtörvény a nők érdekeit a nyugdíjszámítás során
2025 február 17.   ProfitLine
Sokan nem is gondolnák, de a nyugdíj megállapításánál nem minden kereset számít bele az életpálya-átlagkeresetbe. Ennek egyik célja, hogy az érintett személy ne kapjon alacsonyabb nyugdíjat olyan időszakok miatt, amikor kevesebb jövedelme volt – például gyermeknevelés vagy munkanélküliség idején.
Hála a magas inflációnak, a bankok nagyon jól vannak – még
2025 február 13.   Menedzsment Fórum
Mérsékelten, de nő a közép-kelet-európai régió gazdasági teljesítménye, alacsony a munkanélküliség, és csökken az inflációs nyomás is. Ennek köszönhetően remekül jövedelmez a térség bankszektora, így nincs semmilyen kényszer arra, hogy jelentős eladások, valamint ezzel párhuzamosan a nagy bankcsoportok részéről felvásárlások történjenek. Ám mégis v
Ez most a magyarok álomszakmája: havi 950 ezer forintot is simán megkereshetsz vele, és diploma sem kell hozzá
2025 február 11.   Femcafe
Magyarországon még mindig magas a foglalkoztatottság, és a munkanélküliség sem nőtt olyan mértékben, ahogy azt a gazdaság teljesítménye indokolta volna. Mégis vannak olyan szakmák, melyek háza táján egyre nagyobb a hiány, pedig havi 900-950 ezer forintos fizetést kínálnak, és még diploma sem kell hozzájuk.
Emelkedett a munkanélküliség Csehországban
2025 február 11.   HR Portál
Januárban 4,3 százalékra emelkedett a munkanélküliség Csehországban a decemberi 4,1 százalékról - közölte a cseh munkaügyi hivatal hétfőn Prágában.
Csehországban 4,3 százalékra nőtt a munkanélküliség januárban
2025 február 11.   ProfitLine
Januárban 4,3 százalékra emelkedett a munkanélküliség Csehországban a decemberi 4,1 százalékról - közölte a cseh munkaügyi hivatal hétfőn Prágában.
Kína egyre nagyobb válság felé sodródik
2025 február 10.   Portfolio
Kínában tavaly egyötödével kevesebb ember kötött házasságot az előző évhez képest - derült ki a polgári ügyek minisztériuma által közzétett adatokból hétfőn. A romló trend mögött az áll, hogy a 2023-ban rekordmagas ifjúsági munkanélküliség alakult ki, miközben az ingatlanszektor válsága is sújtja az országot, valamint a magas gyermekgondozási és ok
Magyar munkás nincs – sokan már életvitelszerűen munkanélküliek –, maradnak a filippínók
2025 február 9.   Magro
Miközben a kormány felére csökkentette a vendégmunkás-engedélyek számát, és szűkíti a potenciális küldő országok körét is, a munkaerőhiánnyal küzdő, de mégis fejleszteni tervező cégek egymás után látják be, hogy csak hazai munkaerővel már nem tudnak működni. A több ágazatot érintő helyzet a mezőgazdaságban és élelmiszeriparban is érezteti a hatását