Állásközvetítő

Elfogták a csaló állásközvetítőt
2013 március 4.   HR Portál
Több mint 100 ember dőlt be annak a csalónak, aki állásközvetítőnek adta ki magát. A jelentkezési lapra kért pénzt. A Jászberényi Rendőrkapitányság további sértetteket keres. Úgy tűnik, az ország egész területéről szedett áldozatokat a csaló.
Péniszvillantással keres munkát a mutogatós
2013 február 12.   BorsOnline
Egyszer már eljárás indult az amerikai férfi ellen, amiért nyilvános számítógép előtt maszturbált. Most meg két munkaközvetítő irodában próbálta a nemi szervével lenyűgözni a titkárnőket.
Csaknem ezer embert csapott be egy horvát munkaközvetítő cég
2012 november 16.   hirado.hu
Európai állásokat ajánlottak a munkásoknak, akiktől előre száz euró ügyintézési díjat kértek.
Érzik a válság negatív hatását a munkaerő-közvetítők
2012 november 7.   HR Portál
Egyre inkább érzi a gazdasági válság foglalkoztatásra gyakorolt negatív hatását a Magyarországon is érdekelt svájci Adecco, a világ vezető munkaerőközvetítő cégének bevétele 5 százalékkal csökkent a harmadik negyedévben az egy évvel korábbihoz képest, 5,28 milliárd euróra, az adózott eredmény pedig 18 százalékkal 118 millió euróra apadt.
Érzik a válság negatív hatását a munkaerő-közvetítők
2012 november 6.   HR Portál
Egyre inkább érzi a gazdasági válság foglalkoztatásra gyakorolt negatív hatását a Magyarországon is érdekelt svájci Adecco, a világ vezető munkaerőközvetítő cégének bevétele 5 százalékkal csökkent a harmadik negyedévben az egy évvel korábbihoz képest, 5,28 milliárd euróra, az adózott eredmény pedig 18 százalékkal 118 millió euróra apadt.
Egyre fontosabb munkafolyamatokat hoznak hazánkba a cégek
2012 október 29.   HR Portál
Bár sok szolgáltató központ elindításának a terve nem valósul meg, így is bővül a szektor. A nyelvtudás mindig piacképes lesz és ha egy cég hosszú távra berendezkedett egy országban, nem valószínűsíthető, hogy továbbáll - véli Pethő Anikó, az Aarenson munkaerőközvetítő vezető tanácsadója, aki az SCC-kel kapcsolatos tapasztalatairól beszélt a Világgazdaságnak.
173 embert károsított meg egy csaló munkaközvetítő
2012 július 3.   HR Portál
Külföldi munkavállalás ígéretével 173 embert károsított meg egy budapesti férfi, akit a napokban otthonában fogtak el az esztergomi rendőrök - tájékoztatta a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense kedden az MTI-t.
Online munkaközvetítés 50 fölöttieknek
2012 június 26.   hirado.hu
Online munkaközvetítőt indított a Nagy Generáció Egyesület 50 éven fölülieknek, az adatbázisban fizetős és önkéntes munkát is találhatnak.
Mely szektorokban emelkedtek a bérek?
2012 június 21.   HR Portál
Jelentős növekedést észleltek egy munkaerőközvetítő ügynökség szaktanácsadói az utóbbi időben az informatikai és pénzügyi szakemberek bérezésében, de tapasztalataik szerint a frissdiplomás műszaki végzettségűek is jelentősen magasabb fizetésre számíthatnak, mint más területen - áll a portálunkhoz eljuttatott felmérésben.
Munkaközvetítő cégeket bíz meg munkahelykereséssel a kormány
2012 február 13.   HR Portál
Nagy-Britanniában a kormány munkaközvetítő magánvállalkozásokat bíz meg munkahelykereséssel, de egy BBC tévériportból az derült ki, hogy nem ez a legcélravezetőbb mód a munkanélküliségi probléma megoldására - írja az inforadio.hu.
Tanárokból fuvarozók - munkaközvetítők segítségével is nehéz állást találni
2012 február 10.   Infostart
Nagy-Britanniában stagnál a gazdaság, aminek következtében 17 év óta legmagasabbra szökött a munkanélküliek száma. A 16-tól 24 évesig terjedő korcsoportban meghaladta az egymilliót és összességében két és félmillió fölé nőtt. A kormány munkaközvetítő magánvállalkozásokat bíz meg munkahelykereséssel, de egy BBC tévériportból az derült ki, hogy nem ez a legcélravezetőbb mód a probléma megoldására.
Változtak az adatvédelmi szabályok - erre kell figyelniük a munkáltatóknak
2012 február 9.   HR Portál
Január elsejével életbe lépett az új adatvédelmi törvény, amely a korábbi szabályozáshoz képest nem tartalmaz jelentős számú újdonságot, mégis vannak figyelemre méltó eltérések, amelyeket érdemes kiemelni, különösen azokat, amelyek a munkaközvetítőket, munkáltatókat, munkavállalókat érintik. Ezeket foglalja össze dr. Menyhárt Anna szakértő, a dr. Fodor T. Gábor és Partnerei munkatársa, a JAM blog…
Furcsa kérdések az állásinterjún - hogyan toboroznak az IT-vállalatok?
2012 január 30.   HR Portál
Ahogy az egy amerikai állásközvetítő portál felméréséből is kiderül, a nemzetközi techcégek szeretik furcsa kérdésekkel "zaklatni" az álláskeresőket. A Magyar Nemzet kiderítette, mire számíthatnak a hazai informatikai szakemberek a munkakeresési procedúra során.
Önkormányzati állásközvetítő nyílt Újbudán
2012 január 24.   HR Portál
Önkormányzati állásközvetítő nyílt a főváros XI. kerületében, az irodában a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) új kirendeltsége is helyet kapott.
Késsel fenyegetőzött egy férfi a munkaközvetítőnél
2012 január 11.   HR Portál
Hétfőn a zalai megyeszékhelyen egy román állampolgárságú férfi, akit elbocsájtottak munkahelyéről, megjelent a munkaközvetítőnél, és veszekedni kezdett, mert kevesellte a hazautazáshoz kapott támogatást. A fenyegetőzés során a férfi előkapta kését, és azt belevágta az asztalba - tudta meg a stop.hu.
Kirúgása után késsel fenyegetett
2012 január 10.   hirado.hu
Késsel fenyegetette meg munkaközvetítőjét egy román férfi hétfőn Zalaegerszegen.
Szinte csak a németeknél bővülnek a munkahelyek
2012 január 7.   Portfolio
Sokatmondó a munkaközvetítők decemberi jelentése, amely szerint Európában jóformán csak Németországban bővítik a cégek a foglalkoztatottjaik létszámát. Ott viszont mintegy fél éve töretlen a...
Figyelmeztetés - Egyre több fejvadász próbál csalással pénzhez jutni
2011 november 18.   ATV
Az elmúlt években a munkaerőközvetítők iránti igény mintegy százszorosára nőtt, ezt kihasználva pedig egyre többen próbálnak csalással pénzhez jutni – figyelmeztetett a Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetségének elnöke. Csapos Noémi az ATV Start-ban elmondta, a komolyabb tanácsadó cégek évekkel ezelőtt azért tömörültek egy egységes szervezetbe, hogy jó hírnevüket megőrizzék, illetve hogy a…
Munkaerő-közvetítés: a munkavállalótól nem kérhetnek pénzt
2011 november 18.   HR Portál
A magán-munkaerőközvetítők semmilyen körülmények között nem kérhetnek pénzt a munkavállalóktól sem belföldi, sem külföldi közvetítésnél. Ezt egy kormányrendelet szabályozza –- hívta fel a figyelmet Köves Balázs, a Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetségének alelnöke az m1 Ma reggel című műsorában.
Csaló munkaközvetítők - Nem lehet pénzt kérni a munkavállalótól
2011 november 18.   hirado.hu
A magán-munkaerőközvetítők semmilyen körülmények között kérhetnejk pénzt a munkavállalóktól.