Önéletrajz

Putyin viccelődött vele, Pavarotti tévéstábbal rontott rá – egy este Bonóval
2022 december 9.   rtl.hu
Immár magyarul is elérhető Bono vaskos önéletrajzi könyve, amelynek londoni bemutatóján a U2 énekese az asztalra felpattanva még azt is eljátszotta, hogyan fűrészelte szét a mellkasát az orvosa, amikor ő élet és halál között kapkodott a levegőért. Alighanem nincs még egy rock ’n’ roll memoár, amelyben ennyit idézik a Bibliát, de vajon hogyan telepe
„Rendetlen szívvel születtem” - Megjelent Bono önéletrajzi kötete
2022 december 7.   Könyves Magazin
A kötetben Bono negyven U2-szám köré rendezte életét, de azért meghagyta rendetlennek. Mindig harcra kész művészként rá kellett jönnie, hogy csak akkor hozhatja ki magából a legtöbbet, ha megtanul megbékélni saját magával.
Karácsonyék fizetési listáján is rajta van a nyíltan antiszemita pesterzsébeti képviselő
2022 december 5.   Mandiner
Juhák Tamásról portálunk írta meg először, hogy ismerőseit zsidózással egybekötve köszöntötte fel. További adalék, hogy nyilvánosan elérhető önéletrajza szerint a politikus a Fővárosi Önkormányzat társadalmi kapcsolatokért felelős referense, amiért havi 450 ezer forintot keres.
Ai Weiwei a kínai kommunisták miatt műalkotássá vált
2022 december 2.   Könyves Magazin
Nézőként vagy olvasóként akadnak ritkán szerencsés pillanatok (például Marina Abramovic kiállítása is): ilyen volt, hogy pár hét különbséggel előbb Bécsben láthattam a kínai képzőművész, Ai Weiwei kiállítását az Albertina múzeumban, majd olvashattam 1000 év öröm és bánat című sokkoló és nagyszerű önéletrajzát, amiben egy családtörténetbe, sőt apa-f
Meghalt a kannibál, aki meggyilkolt és megevett egy holland diáklányt, de megúszta a börtönt
2022 december 2.   rtl.hu
A ködben című önéletrajzi regényében aprólékos részletességgel ecsetelte a gyilkosságot.
Laáramlásban: megjelent Laár András önéletrajzi könyve
2022 december 1.   Infostart
Zenéről, humorról, filozófiáról, vallásról és sok minden másról mesél a művész most megjelent könyvében.
Íme a kínos fotó: Harry herceg és Meghan Markle emiatt hozta meg a végső döntést, amely sokakat sokkolt? Úgy hírlik, ez volt az egyik fő kiváltó ok
2022 november 14.   Promotions
A teljes igazságot majd valószínűleg csak a januárban megjelenő, önéletrajzi könyvből fogjuk megtudni.
Gyerekként felgyújtotta a saját házukat, aztán beállt a fiatal posztfasisztákhoz, most meg Olaszország miniszterelnöke
2022 november 12.   444.hu
Giorgia Meloni önéletrajza, az Io sono Giorgia (Giorgia vagyok) roppant tanulságos olvasmány. Kiderül belőle, hogy a fiatal politikus miért ennyire abortuszellenes, hogy miért alapították meg az Olasz Testvéreket, és hogy miért ennyire pipa állandóan.
Könyvet írt a Jóbarátok Chandlerje - Matthew Perry önéletrajzi kötetében mesél a függőségeiről
2022 november 3.   Könyves Magazin
A Jóbarátok egykori szereplője önéletrajzi könyvében mesél az alkohol- és drogfüggőségéről, illetve arról, hogyan lehetetlenítette el a kapcsolatait az addikció. A Friends, Lovers, and the Big Terrible Thing című memoárja tegnap jelent meg a Flatiron Books kiadásában. A sorozat 25 éves jubileuma alkalmából két éve Saul Austerlitz megírta A Jóbaráto
Tartalék – ez Harry herceg "kíméletlenül nyers" önéletrajzi könyvének a címe
2022 november 2.   Infostart
A könyv január tizedikén jelenik meg – jelentette be a kiadó Penguin Random House.
Tartalék – ez Harry herceg "kíméletlenül nyers" önéletrajzi könyvének a címe
2022 október 31.   Infostart
A könyv január tizedikén jelenik meg – jelentette be a kiadó Penguin Random House.
A preparált önéletrajzi mozzanat
2022 október 26.   Magyar Hírlap
Szobakatedra. Nem hiszem, hogy Márait feszélyezte volna saját közelsége, mert nem szükségszerűen önmagát akarta megírni, hanem egy életformát, mögötte a történelemmel.
Terroristák akarták kivégezni a U2 frontemberét és családját: a színpadon akarták lelőni Bonót!
2022 október 17.   Blikk
Megdöbbentő titkokat árul el hamarosan megjelenő önéletrajzi könyvében Bono. A U2 zenekar frontemberének és családjának rettegésben kellett élnie, mert terroristák vadásztak rá és több halálos fenyegetést is kapott.
Visky András: Csak szabad emberek tudnak a szabadságért harcolni
2022 október 17.   Könyves Magazin
A Margón mutatták be vasárnap Visky András Kitelepítés című önéletrajzi regényét. A szerzőt Tompa Andrea kérdezte, a beszélgetés során szó esett a vers és próza határán egyensúlyozó regény formanyelvi kérdéseiről, Isten humoráról, az apa hiányáról és hideg kérdéseiről, valamint arról is, miért nem lehet Visky szerint az apját rehabilitálni. Visky A
Az EU online álláskeresővel (IS) segíti az ukrajnai menekülteket
2022 október 11.   Mínuszos
Az Európai Bizottság új online álláskereső oldalt indít, ezzel segítve az ukrajnai háború elől menekülő embereket, hogy sikeresen munkát találjanak az unióban – jelentette be a brüsszeli testület. Az EU Talent Pool elnevezésű kísérleti projekt segítségével, a regisztrációt követően az ideiglenes védelem alatt állók feltölthetik önéletrajzukat, így
4 tulajdonság, amivel minden leendő Apple-alkalmazottnak rendelkeznie kell
2022 október 8.   Növekedés
Bár Tim Cook általában nem azzal tölti munkanapjait, hogy önéletrajzokat olvasgat, de az Apple vezérigazgatójaként eltöltött 11 év alatt egyértelmű lett számára, mi kell ahhoz, hogy valaki jól boldoguljon a vállalatnál. Cook négy dolgot keres a leendő alkalmazottakban – melyek ezek?
Corvinus-kísérlet: a munkáltatók felével-harmadával alulértékelik egy idős álláskereső képességeit
2022 szeptember 30.   KKV Magazin
Egy 60 éves magyar nő a munkaerőpiacon feleannyi eséllyel sem indul, mint egy 34 éves, akár irodai asszisztensi, akár gazdasági elemzői állást hirdetnek. A Corvinus Egyetem fiktív önéletrajzai szomorú tükröt tartanak a magyar társadalomnak az október 1-jei idősek világnapja apropóján. A szerzők a kutatási eredményekről részletesen szeptember 30-án
Corvinus-kísérlet: a munkáltatók felével-harmadával alulértékelik egy idős álláskereső képességeit
2022 szeptember 29.   Növekedés
Egy 60 éves magyar nő a munkaerőpiacon feleannyi eséllyel sem indul, mint egy 34 éves, akár irodai asszisztensi, akár gazdasági elemzői állást hirdetnek. A Corvinus Egyetem fiktív önéletrajzai szomorú tükröt tartanak a magyar társadalomnak az október 1-jei idősek világnapja apropóján. A szerzők a kutatási eredményekről részletesen szeptember 30-án
Harry herceg finomítani akar az önéletrajzi könyvén a királynő halála után
2022 szeptember 27.   Hamu és Gyémánt
Tavaly júliusban Harry és a Penguin Random House bejelentette, hogy 2022-ben kiadják a herceg memoárjait.
Könyvesblokk: Térey János rendhagyó önéletrajzától Vonnegut ajándékáig
2022 szeptember 5.   Könyves Magazin
Az e heti Könyvesblokkban egy Térey-interjúkötetet, egy Goncourt-díjas regényt és egy Vonnegut-művet ajánlunk.