Békesi László

2012. január 21.
2012 február 10.   Klubrádió
Lássuk a műsor tartalmát röviden – Újabb figyelmeztetés az unióból, a Régiók bizottságában minden frakció jogfosztásnak tekinti a magyar alaptörvény több passzusát. Uniós alapértékeket sért szerintük az önkormányzatok vagyonának elkobzása. Békesi László téziseiből kirajzolódik az egyik lehetséges út, amin a csőd elkerülése után elindulhatna Magyarország, de a szerző sem érzi úgy, hogy jelentős…
Brüsszeli döntés: huszonkilenc napja maradt Orbánéknak
2012 január 24.   atv
Mint arról beszámoltunk, az Európai Unió pénzügyminiszterei keddi brüsszeli találkozójukon megerősítették az Európai Bizottságnak azt az értékelését, hogy Magyarország eddig nem hozott elegendő intézkedést annak érdekében, hogy államháztartási hiányát tartósan az Európai Unióban előírt háromszázalékos küszöb alatt tartsa. Ennek kommentálását kértük Békesi László volt pénzügyminisztertől.
Bokros tandíjat és magánbiztosítókat akar
2012 január 16.   168 óra
Gazdaságpolitikai fordulatot, reformokat sürgettek a Demokratikus Koalíció konferenciáján felszólaló előadók. Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök szerint egy esetleges kormányváltás után mindenkinek fájni fognak a gazdasági intézkedések. Békesi László volt pénzügyminiszter azt mondta: egy-két évig is eltarthat a romok eltakarítása. Bokros Lajos európai parlamenti képviselő pedig arról beszélt,…
Gyurcsány, Békesi, Bokros: jobban élünk, mint négy év múlva
2012 január 16.   atv
Gazdaságpolitikai fordulatot, reformokat sürgettek a Demokratikus Koalíció konferenciáján felszólaló előadók. Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök szerint egy esetleges kormányváltás után mindenkinek fájni fognak a gazdasági intézkedések. Békesi László volt pénzügyminiszter azt mondta: egy-két évig is eltarthat a romok eltakarítása. Bokros Lajos európai parlamenti képviselő pedig arról beszélt,…
Gyurcsány: az ország problémáit az itt élőknek kell megoldaniuk
2012 január 15.   ProfitLine
Gyurcsány Ferenc szerint az ország problémáit a magyaroknak kell megoldaniuk, nem szabad azt várni, hogy kívülről, nemzetközi szervezetek döntsenek a jövőjéről, arról, hogy merre menjen Magyarország. A volt miniszterelnök mellett a Horn-kormány két pénzügyminisztere, Békesi László és Bokros Lajos is gazdaságpolitikai fordulatot és reformokat sürgetett a Demokratikus Koalíció (DK) konferenciáján…
Ajjaj: radikális gazdasági letargia Bokrossal és Gyurcsánnyal + Videó
2012 január 15.   mno.hu
De. Ez volt a leggyakrabban hangoztatott szó a gazdaságpolitikai konferencián, amit vasárnap rendezett meg a Vista rendezvényközpontban a Demokratikus Koalíció (DK). Felszólalt Gyurcsány Ferenc, Békesi László, Bokros Lajos, Köllő János, Soós Károly Attila, Ádám Zoltán és Bauer Tamás. Leginkább persze a gazdaságról és annak determináltságáról volt szó, de szóba került demokratikus erők összefogása,…
Képek! Gyurcsány velük vezetné ki az országot a bajból?
2012 január 15.   ma.hu
A volt miniszterelnök mellett a Horn-kormány két pénzügyminisztere, Békesi László és Bokros Lajos is gazdaságpolitikai fordulatot és reformokat sürgetett a Demokratikus Koalíció (DK) konferenciáján vasárnap Budapesten.
Békesi: szét fogják tépni a magyar pénzügyi rendszert
2012 január 14.   atv
A piacok szét fogják tépni a magyar pénzügyi rendszert, ha tovább tétovázik – erről Békesi László beszélt az Egyenes Beszédben. A közgazdász szerint a kormány alibizik, semmilyen konkrét vádat nem cáfol, csak kibúvókat keres, de ennek nagyon komoly következményei lehetnek.
"Orbán nagy hibát követett el"
2011 december 27.   168 óra
Békesi László közgazdász szerint a miniszterelnök nagy hibát követett el tiltakozó kijelentésével: „amit a miniszterelnök mond, az klasszikus fából vaskarika.”
Egykori pénzügyminiszter: komolyan fenyeget az államcsőd
2011 december 23.   atv
Nincs olyan pozitív fejlemény a magyar gazdaságban, amely egy jottányit is megalapozná a kormány optimizmusát – ezt Békesi László egykori pénzügyminiszter mondta pénteken az ATV Start című műsorában.
Szervezett felvilág
2011 december 22.   Hetek
A közvagyon magánvagyonná alakításának tekintetében csak annyi különbség van az MSZP és a Fidesz között, hogy az utóbbi jóval szervezettebb ezen a téren - állítja Debreczeni József. A közíró A politika fertője című, a pártfinanszírozásról is szóló új könyvében a korábbról ismert botrányos történeteket foglalja egységes rendszerbe. Persze kérdéses, hogy mindennek lesznek-e komoly következményei. A…
Békesi: „Aljasság” a magánpénztárak lenyúlása
2011 december 20.   168 óra
A költségvetés három forrásból százhúsz milliárd forintot „összevakar” – fogalmazott Békesi László volt pénzügyminiszter az ATV-nek azzal kapcsolatban, hogy a Ház hétfőn () elfogadta a 2012-es büdzsét.
Békesi: „aljasság” a magánnyugdíjpénztári vagyon einstandolása
2011 december 20.   atv
Hétfőn az Országgyűlés elfogadta a 2012-es költségvetést. Az atv.hu erről kérdezett két volt minisztert, Békesi Lászlót és Bod Péter Ákost.
Államközi megállapodás: döntés márciusig
2011 december 11.   atv
Eltérően ítélik meg szakemberek Orbán Viktor pénteki – a brüsszeli európai uniós csúcson hozott – döntését, amely szerint márciusig a parlament határoz majd az államközi megállapodás aláírásáról. Két ismert közgazdász, Lengyel László és Békesi László szerint a miniszterelnök hibázott, két pénzügyi elemző, Madár István és Bánhalmi Gábor ugyanakkor híradónknak azt mondta: Orbán Viktor nem utasította…
Békesi László: Belpolitikai szándékok húzódnak Orbán eljárása mögött
2011 december 9.   Népszabadság
Békesi László közgazdász véleménye Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök esti, brüsszeli "teljesítményéről".
'Orbán Viktor szembefordult a Nyugattal'
2011 december 9.   Népszabadság
Heller Ágnes filozófust, Gombár Csaba politológust és Békesi László közgazdászt kérdeztük Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök esti, brüsszeli "teljesítményéről".
Vagy így vagy úgy, de a változtatásokat végre kell hajtani - Békesi
2011 december 9.   Klubrádió
Békesi László volt pénzügyminiszter a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában úgy fogalmazott az uniós megállapodásról, hogy vagy csatlakozunk és akkor önszántunkból a többi értelmes tagországgal hajtjuk végre a változtatásokat vagy önállóan, de úgyis végre kell hajtani, az IMF tárgyalások keretében.
A kormány döglött lovon ül, ráadásul fordítva
2011 november 28.   Népszava
Régóta a levegőben lógott Magyarország leminősítése. A Moody's lépése indokolt volt, mert a kormány az elmúlt másfél esztendőben kiszámíthatatlan, megbízhatatlan és hiteltelen gazdaságpolitikát folytatott - mondta lapunknak Békesi László. A volt pénzügyminiszter szerint a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatott tárgyalásokra szükség van, de vágyálom abban reménykedni, hogy a magyar kormány fogja…
Csak akkor lehet spekulálni, ha egy ország okot ad rá - Békesi
2011 november 25.   Klubrádió
Már rég benne volt a levegőben a leminősítés, a magyar gazdaságpolitika hiteltelen, megbízhatatlan, az ország finanszírozásának kockázata és kitettsége óriási – mondta Békesi László a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában annak kapcsán, hogy a Moody’s leminősítette hazánkat. Minden arra utal, hogy középtávon hazánk finanszírozása nem vagy csak nagyon drágán biztosítható – fogalmazott a volt…
Békesi László: „van élet a halál után”
2011 november 25.   168 óra
Csak istenben bízhatunk az elmúlt másfél év gazdaságpolitikája után, de a halál után is van élet - derült ki a Republikon Intézet mai konferenciáján, ahol nem volt hiány hasonlatokban. A nyugdíjállamosítás például olyan, mint az ágybavizelés: az elején kellemes meleg, de ahogy hűl, rájövünk hogy előbb-utóbb vissza kell fizetni a pénzeket.

Közélet