Csapody Miklós

Csapody szerint Sólyom nem újrázhat
2010 április 12.   Klubrádió
Sólyom László tegnap esti retorikája sokak szerint nagyon hasonlatos volt a Fideszéhez, az államfő az „ország újjáépítése” kifejezést használta. Csapody Miklós szerint ez már nem politikai függőség, a volt MDF-es politikus úgy véli, a Fidesz tapintatos módon értésére adta Sólyom Lászlónak, hogy kész vége, ismétlés nincs.
Thomas mozdonyként pöfögött Bokros, de hiába
2010 április 12.   Klubrádió
Az MDF-nek január közepéig volt esélye arra, hogy ő legyen az LMP, egészen addig, amíg Bokrost Lajost nem választották meg miniszterelnök-jelöltnek. Az értelmiségi világban ez egy „ejha” effektust idézett elő: először nem értették, aztán megjelent a gazdasági szakember legendája, amelynek meg is van a szilárd alapja - mondta Csapody Miklós a Kontrában.
Azt mondták
2010 április 6.   Hetek
„Én ezt így tovább nem tudom vállalni, tettem, amit tettem” – Csapody Miklós politikus kedd este az ATV Egyenes beszéd című műsorában jelentette be, hogy kilép a Magyar Demokrata Fórumból, és egyelôre nem kíván közreműködni a magyar politikai életben. „Nem látok rá semmi okot, miért ne alkalmaznánk a fiatalsággal való kapcsolatteremtésben” – érvelt Robert Reed tiszteletes, miután…
Csapody távozik
2010 április 3.   168 óra
Csapody képviselő honlapját „elaltatta”, választóitól elköszönt. A cédulákat köszöni, a jelöltségtől eláll. Az MDF Országos Választmánya kemény vita után Bokros Lajos „határozott érvekkel alátámasztott” indítványát fogadta el. A húszas lista (esetleges) befutói közé beékelődött két poszt-SZDSZ-es káder, Retkes elnök és Ikvai-Szabó alpolgármester. Az élbolyból pedig nyom nélkül „eltűnt” a…
Két budapesti MDF-es jelölt indulását már engedélyezte a bíróság
2010 március 26.   origo.hu
A Fővárosi Bíróság úgy döntött, hogy az MDF-es Slosár Gábor és Pusztai Erzsébet indulhat egyéni jelöltként az áprilisi választásokon. A bíróság szerint indulhatna Csapody Miklós is, de ő időközben visszalépett a jelöltségtől. A bíróság pénteken döntött MDF-es jelöltek elleni beadványokról.
Mégsincs budapesti listája az MDF-nek?
2010 március 25.   orientpress
A Fidesz, az MSZP és a Jobbik 'első fokon' közösen utasította el az MDF budapesti listáját a Fővárosi Választási Bizottság esti ülésén - értesült a nol.hu Az indoklás szerint ugyanis Csapody Miklós visszalépésével nincs meg a 8 képviselő-jelölt.
Csapody pecsételte meg az MDF sorsát?
2010 március 25.   Klubrádió
Csapody Miklós kilépése pecsételhette meg az MDF sorsát. A bizottság tegnap arra hivatkozva utasította el a listát, hogy nincs meg az előírt 8 jelölt – mert Király Zoltán és Slosár Gábor indulását nem lehetett volna elfogadni, Csapodi Miklós pedig azóta kilépett a pártból.
3:2-re kikapott az MDF az FVB-től
2010 március 24.   inforadio.hu
A Fővárosi Választási Bizottság elutasította az MDF budapesti választási listáját. Sajtóértesülések szerint a párt három képviselőjelöltje több száz olyan ajánlószelvényt adott le, amelyet különböző színű tollal töltöttek ki. Néhány órával korábban pedig Csapody Miklós lépett vissza az egyéni képviselő-jelöltségtől, miután szerdán kilépett a pártból is.
Eltűnik a politikából a megélhetési politikusok "keresztapja"
2010 március 24.   inforadio.hu
Csapody Miklós kedd este bejelentette: kilép az MDF-ből. Honlapját "lekapcsolta", nyilatkozata szerint egyelőre nem kíván közreműködni a magyar politikai életben. Az MDF képviselőjére sokan úgy emlékeznek, mint a "megélhetési politikus" kifejezés megalkotójára. Összeállításunkban felelevenítjük, mennyiben járult hozzá Csapody Miklós az elmúlt évek eseményeihez.
Visszadobták az MDF fővárosi listáját
2010 március 24.   MR1-Kossuth Rádió
A Fővárosi Választási Bizottság 3:2 arányban úgy döntött, nincs meg a nyolc "tisztán" MDF-es jelölt, miután Csapody Miklós visszalépett.
Végső csapás az MDF-re: nem lesz budapesti listája a pártnak?
2010 március 24.   mno.hu
Veszélybe került az MDF budapesti listája, mivel az MNO nem hivatalos információja szerint a Fővárosi Választási Bizottság három-kettő arányban elutasította a lista nyilvántartásba vételét. Információnkat szerda este az MTI is megerősítette. • Csapody Miklós kitálal és a képviselő-jelöltségtől is visszalép
A képviselőjelöltségtől is visszalépett Csapody Miklós
2010 március 24.   origo.hu
A pártból való kilépése után az egyéni képviselőjelöltségtől is visszalépett Csapody Miklós, korábbi MDF-es képviselő. Lépését azzal indokolta, hogy nem tudja vállalni azokat a viszonyokat amelyek szerinte az MDF-et jellemzik. Az 1990 óta képviselő Csapody korábban befutó helyet szeretett volna a párt országos listáján, de nem kapta meg. Lépése nem befolyásolja az MDF fővárosi listaállítását.
Csapody Miklós visszavonta jelöltségét
2010 március 24.   gondola.hu
Visszavonta a főváros 15-ös számú választókerületében vállalt képviselő-jelöltségét Csapody Miklós, aki kedden jelentette be, hogy kilép az MDF-ből. A politikus közleményében azt írta: úgy...
Csapody: Bokros ultimátumot adott
2010 március 24.   FigyelőNet
Az MDF–SZDSZ Bokros Lajos által összeállított listáit az országos választmány Bokros ultimátumára hagyta jóvá. Sem ezekkel, sem néhány korábbi politikai és személyi döntéssel nem érthettem egyet - indokolta lemondását Csapody Miklós.
Csapody Miklós visszavonta jelöltségét
2010 március 24.   MR1-Kossuth Rádió
Visszavonta a főváros 15-ös számú választókerületében vállalt képviselő-jelöltségét Csapody Miklós, aki kedden jelentette be, hogy kilép az MDF-ből.
Csapody Miklós visszavonta jelöltségét
2010 március 24.   Hír 3
Visszavonta a főváros 15-ös számú választókerületében vállalt képviselő-jelöltségét Csapody Miklós, aki kedden jelentette be, hogy kilép az MDF-ből. A politikus közleményében azt írta: úgy tartja tisztességesnek, hogy Budapest 15-ös választókerületében vállalt jelöltségét is visszavonja, hiszen a választók MDF-esként töltötték ki ajánlószelvényeiket a nevére. Csapody Miklós szerint "az MDF-…
Csapody Miklós kitálal és a képviselő-jelöltségtől is visszalép
2010 március 24.   mno.hu
Visszavonta a főváros 15-ös számú választókerületében vállalt képviselő-jelöltségét Csapody Miklós, aki kedden jelentette be, hogy kilép az MDF-ből. Időközben megfellebbezték az MDF Nógrád megyei területi listaállítását, a fellebbezést az Országos Választási Bizottság bírálja majd el, • Nagyon nehezen éli meg Herényi Csapody kilépését
Csapody Miklós a jelöltségét is visszavonta
2010 március 24.   hvg.hu
Visszavonta a főváros 15-ös számú választókerületében vállalt képviselő-jelöltségét Csapody Miklós, aki kedden jelentette be, hogy kilép az MDF-ből.
Csapody: Bokros ultimátumot adott
2010 március 24.   FigyelőNet
Az MDF–SZDSZ Bokros Lajos által összeállított listáit az országos választmány Bokros ultimátumára hagyta jóvá. Sem ezekkel, sem néhány korábbi politikai és személyi döntéssel nem érthettem egyet - indokolta lemondását Csapody Miklós.
Nagyon nehezen éli meg Herényi Csapody kilépését
2010 március 24.   mno.hu
Herényi Károly, az MDF elnökhelyettese és Retkes Attila, az SZDSZ elnöke a köztévé reggeli műsorában a két párt kedden létrejött végleges megegyezéséről beszélt. • Bokros nem lát megélhetési politikusokat az MDF-ben • Csapody Miklós kilép az MDF-ből

Közélet