Csáky András

Az MDF-frakció elfogyása: a kizárások története
2009 május 13.   inforadio.hu
Hock Zoltán, Katona Kálmán és Pettkó András törölték magukat az MDF soraiból - írta Herényi Károly elnökhelyettes a párt országos választmánya tagjainak küldött levelében. A párt így lemondott a frakcióalakításról, amire háromszor tettek kísérletet Csáky András kilépése óta. De miként is esett szét az MDF az előző húsz év folyamán?
Akár egy héten belül újjáalakulhat az MDF-frakció
2009 április 30.   Hír 3
Akár egy héten belül újjáalakulhat az MDF parlamenti frakciója - mondta Herényi Károly, a párt elnökhelyettese a Napkeltében. Amit lehet ebben az ügyben, azt megtettünk, és úgy tűnik, hogy lesz frakció - fogalmazott a korábbi frakcióvezető, utalva arra, hogy tíz ember kell a képviselőcsoport újraalakításához. Az MDF parlamenti frakciója március 16-án szűnt meg, miután Csáky András hivatalosan…
Az MDF még nem kereste meg sem Császárt, sem Gyeneseit
2009 április 27.   MR1-Kossuth Rádió
Az MDF hivatalosan nem kereste meg sem Császár Antalt, sem Gyenesei Istvánt egy újjáalakuló MDF-frakció ügyében. A Fideszből tavaly kilépett Császár Antal esetében ma járt le az a hat hónapos moratórium, amit a függetlenek között kellett töltenie. Herényi Károly korábban azt mondta: a képviselőben van hajlandóság az együttműködésre az MDF-fel, így április végén újjáalakulhat a frakció. Gyenesei…
Katona Kálmán el sem ment az MDF kampánynyitójára
2009 március 28.   MR1-Kossuth Rádió
A megszűnt MDF-frakció tagjai közül Boross Péter, Hock Zoltán, Csáky András és Katona Kálmán sem vett részt a párt mai kampánynyitóján. A távirati iroda információi szerint többen közülük nem is kaptak meghívót a rendezvényre. Katona Kálmán azt mondta: azért nem ment el a kampánynyitóra, mert nem ért egyet nemcsak Bokros Lajos jelölésével, hanem az egész Európai Parlamenti listával és a mostani,…
EP-választás: Boross, Hock, Csáky és Katona hiányzott az MDF-ből
2009 március 28.   hvg.hu
A megszűnt MDF-frakció tagjai közül Boross Péter, Hock Zoltán, Csáky András és Katona Kálmán sem vett részt a párt szombati EP-kampánynyitóján. Az MTI helyszíni információi szerint többen közülük nem is kaptak meghívót a rendezvényre.
„Amit most csinál a nő, azzal én nem értek egyet”
2009 március 28.   mno.hu
A megszűnt MDF-frakció tagjai közöl Boross Péter, Hock Zoltán, Csáky András és Katona Kálmán sem vett részt a párt szombati EP-kampánynyitóján. Az MTI helyszíni információi szerint többen közülük nem is kaptak meghívót a rendezvényre. • Bokros az SZDSZ felkérésére: „Még a gondolat is sértő” • Két EP-képviselővel számol Dávid Ibolya
Katona Kálmán becsmérlően nyilatkozott Dávid Ibolyáról
2009 március 28.   Népszava
A megszűnt MDF-frakció tagjai közöl Boross Péter, Hock Zoltán, Csáky András és a Katona Kálmán sem vett részt a párt szombati EP-kampánynyitóján. Az MTI helyszíni információi szerint többen közülük nem is kaptak meghívót a rendezvényre.
Bokros Lajos is beszédet mond az MDF mai kampánynyitó rendezvényén
2009 március 28.   MR1-Kossuth Rádió
Ma tartja az európai parlamenti választások kampánynyitó rendezvényét a Magyar Demokrata Fórum. A rendezvényen a pártelnök mellett az Európai parlamenti választási listavezető, Bokros Lajos is beszédet mond. A várakozásoknak megfelelően június 7-ére, vasárnapra írta ki a magyarországi európai parlamenti választást Sólyom László köztársasági elnök. Az államfő bejelentésével megkezdődött a hivatalos…
Pénteken megszűnik az MDF-frakció
2009 március 19.   Blikk.hu
Pénteken megszűnik a Magyar Demokrata Fórum országgyűlési képviselőcsoportja - jelentette be Szili Katalin házelnök a házbizottság ülése után csütörtökön. A frakció azért szűnik meg, mert létszáma Csáky András kilépésével a házszabályban előírt 10 fő alá süllyedt.
Gyurcsány megbízottja nem tud az MDF feltámasztásáról
2009 március 19.   origo.hu
Császár Antal független képviselőben van hajlandóság az együttműködésre az MDF-fel, így április végén újjáalakulhat az MDF frakciója - mondta Herényi Károly, a megszűnőben lévő képviselőcsoport vezetője a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában. Császár azonban ezt cáfolta, azt állítja, nem is tárgyalt az MDF-fel, és nem nyilatkozik az együttműködésről. Csáky András kilépésével az MDF-frakció…
Herényi szerint tovább működhet az MDF frakció
2009 március 19.   DunaTV
Azzal, hogy Csáky András hétfőn kilépett a képviselőcsoportból, 9 MDF-es képviselő maradt a parlamentben, a házszabály szerint azonban minimum 10 képviselő kell egy frakcióhoz.
Ma megszűnik az MDF-frakció
2009 március 19.   gondola.hu
Ma hivatalosan is megszűnik az MDF-frakció, mivel csütörtökkel lejár az a három nap, ami alatt Csáky András kilépéséről tájékoztatni kell a párt frakcióvezetőjének az Országgyűlés elnökét. Csáky...
Ennyi? - hivatalosan is megszűnik az MDF parlamenti frakciója
2009 március 19.   mno.hu
Ma hivatalosan is megszűnik az MDF-frakció, mivel csütörtökkel lejár az a három nap, ami alatt Csáky András kilépéséről tájékoztatni kell a párt frakcióvezetőjének az Országgyűlés elnökét. • Herényinek nem világos, mikor alakulhat újra az MDF-frakció + Képek
Ma megszűnik az MDF-frakció
2009 március 19.   Klubrádió
Ma hivatalosan is megszűnik az MDF-frakció, mivel csütörtökkel lejár az a három nap, ami alatt Csáky András kilépéséről tájékoztatni kell a párt frakcióvezetőjének az Országgyűlés elnökét.
Ma megszűnik az MDF-frakció
2009 március 19.   fidesz
Ma hivatalosan is megszűnik az MDF-frakció, mivel csütörtökkel lejár az a három nap, ami alatt Csáky András kilépéséről tájékoztatni kell a párt frakcióvezetőjének az Országgyűlés elnökét.
Ma megszűnik az MDF-frakció
2009 március 19.   FigyelőNet
Ma hivatalosan is megszűnik az MDF-frakció, mivel csütörtökkel lejár az a három nap, amely alatt Csáky András kilépéséről tájékoztatni kell a párt frakcióvezetőjének az Országgyűlés elnökét.
"Bokros" ár: ma vége az MDF-frakciónak
2009 március 19.   privatbankar
Ma hivatalosan is megszűnik az MDF-frakció, mivel csütörtökkel lejár az a három nap, ami alatt Csáky András kilépéséről tájékoztatni kell a párt frakcióvezetőjének az Országgyűlés elnökét. Csáky An...
Ma lesz vége az MDF-frakciónak
2009 március 19.   168 óra
Ma hivatalosan is megszűnik az MDF-frakció, mivel csütörtökkel lejár az a három nap, ami alatt Csáky András kilépéséről tájékoztatni kell a párt frakcióvezetőjének az Országgyűlés elnökét - közölte az MTI.
Utoljára ült össze az MDF-frakció
2009 március 18.   Hír 3
Utoljára ült össze az MDF-frakció szerdán a Parlamentben. Herényi Károly az ülés után az MTI-nek azt mondta: technikai jellegű kérdéseket kellett megbeszélniük. Az MDF országgyűlési képviselőcsoportjának a megszűnés előtti utolsó ülésére a kilenc frakciótagból heten jöttek el, Hock Zoltán és Katona Kálmán távol maradt az üléstől. A frakcióülés után az MDF elnöksége is összeült. Csáky András…
84 milliót bukott az MDF
2009 március 17.   BORS Online
Az éves támogatástól, irodáktól és bizottsági helyektől esik el az MDF, azok után, hogy tegnap kiderült: a párt frakciója felbomlik. Az előzmény: Bokros Lajos EP-képviselői jelölése megosztotta a képviselőket. Csáky András elhagyta a frakciót, így az MDF már nem tudja a minimálisan szükséges tíz képviselőt felvonultatni a Parlamentben. Dávid Ibolya pártelnök szerint csak átmeneti állapotról van…

Közélet