-
Huszárvágás - Orbán megosztotta Európát
2012 január 19.
Hetek
-
Varrás mentén repesztette szét az Európai Parlamentet a magyar miniszterelnök a hét közepén, pont egy nappal azután, hogy az Európai Bizottság három kötelezettségszegési eljárást indított hazánkkal szemben. A magyar álláspont finomodott, és a békülékeny hangnem elérhető közelségbe hozta az IMF-hitelt. Gyorsított ütemben indított kötelezettségszegési eljárásokat Magyarországgal szemben az Európai…
-
Sikeres félévet zárt a lengyel elnökség
2011 december 14.
fidesz
-
Az Európai Parlament szerdai plenáris ülésén értékelte a lengyel elnökség által elért eredményeket. Gyürk András, a Fidesz delegációvezetője felszólalásában üdvözölte az elnökség fáradságot nem kímélő munkáját, melynek eredményeként a magyar és lengyel elnökség egymást erősítve ért el jelentős eredményeket.
-
Tőkés László nem kívánja jelöltetni magát januártól újabb EP-alelnöki mandátumra
2011 december 7.
Hírszerző
-
A dokumentum szerint Tőkés december 2-án küldte el Szájer Józsefnek, az Európai Néppárt EP-frakciója alelnökének, valamint Gyürk Andrásnak, a magyarországi néppárti küldöttség vezetőjének azt a levelet, amelyben erről az elhatározásáról értesítette őket.
-
Európa fellép a hitelminősítők ámokfutása ellen
2011 november 17.
fidesz
-
"Elfogadhatatlan, hogy a világgazdasági folyamatokat és egyes országok gazdaságának megítélését olyan hitelminősítők rángassák, akik az elmúlt években sorozatosan hibás, esetenként öncélú minősítéseikkel felelősek a gazdasági válság kirobbanásáért és annak elmélyülésért" - jelentette ki az euróválság kapcsán rendezett európai parlamenti vitában írásban leadott hozzászólásában Gyürk András, a…
-
Európa fellép a hitelminősítők ámokfutása ellen
2011 november 16.
fidesz
-
"Elfogadhatatlan, hogy a világgazdasági folyamatokat és egyes országok gazdaságának megítélését olyan hitelminősítők rángassák, akik az elmúlt években sorozatosan hibás, esetenként öncélú minősítéseikkel felelősek a gazdasági válság kirobbanásáért és annak elmélyülésért" - jelentette ki az euróválság kapcsán rendezett európai parlamenti vitában írásban leadott hozzászólásában Gyürk András, a…
-
Elengedhetetlen az emberek vallási és kulturális identitásának megerősítése
2011 november 11.
fidesz
-
Nyilatkozat elfogadásával zárult az Európai Parlament jobbközép néppárti frakciója által Esztergomban megrendezett 14. Vallások Közötti Párbeszéd konferencia. A találkozó résztvevői egyetértettek: elengedhetetlen az emberek vallási és kulturális identitásának megerősítése és a személyes felelősség kérdésének újraértelmezése. A tanácskozás zárónapján az egyházak és a politika előtt álló kihívások…
-
El kell kerülni egy újabb ciánkatasztrófát !
2011 október 26.
fidesz
-
A Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportja levelet intézett Kelemen Hunorhoz, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökéhez, a verespataki cianidos aranybánya-beruházás ügyében. A Fidesz EP-delegáció nevében Áder János, az EP környezetvédelmi bizottságának tagja, valamint Gyürk András delegációvezető arra kéri az RMDSZ vezetését, hogy kormányzati és politikai befolyásukat latba…
-
Október 23. – Gyürk András az EP ülésén megemlékezett az 56-os forradalom évfordulójáról
2011 október 25.
boon
-
Brüsszel, 2011. október 24., hétfő (MTI) - Gyürk András, az Európai Parlament (EP) magyar néppárti delegációjának elnöke az EP hétfői strasbourgi plenáris ülésén megemlékezett az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 55. évfordulójáról.
-
A magyarok hősiességét és szabadságvágyát példázták
2011 október 24.
mno.hu
-
Gyürk András, az Európai Parlament (EP) magyar néppárti delegációjának elnöke az EP hétfői strasbourgi plenáris ülésén megemlékezett az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 55. évfordulójáról.
-
Szabadság Napja: 1956-ra emlékeztek Brüsszelben
2011 október 21.
fidesz
-
Az Európai Parlament (EP) Magyar Néppárti Képviselőcsoportja, valamint a Magyar Hullám nevű brüsszeli közéleti és kulturális társaság nagyszabású ünnepségen emlékezett meg szerda este a belga fővárosban található Saint-Géry csarnokban az 1956-os forradalom és szabadságharc 55. évfordulójáról. A megemlékező ünnepségen Sebestyén Márta Kossuth- és Liszt-díjas népdalénekes és előadóművész adott…
-
Uniós szerv felügyeli a gáz- és áramkereskedelmet
2011 szeptember 14.
Napi Online
-
Megszavazta az Európai Parlament szerdai plenáris ülésén, Strasbourgban az energia-nagykereskedelmi piacok integritásáról és átláthatóságáról szóló jelentést. Gyürk András, a Fidesz EP-delegációvezetője... ...
-
Az egységes uniós energiapiac felé vezető jelentést fogadott el az Európai Parlament
2011 szeptember 14.
Elemzésközpont
-
Megszavazta az Európai Parlament szerdai plenáris ülésén, Strasbourgban az energia-nagykereskedelmi piacok integritásáról és átláthatóságáról szóló jelentést. Gyürk András, a Fidesz EP-delegációvezetője szerint az új jogszabály jelentős lépést tesz az energiaárak féken tartására, az ellátásbiztonság növelésére és a kereskedelmi visszaélések megelőzésére. A vitában szintén felszólaló Herczog…
-
Uniós felügyeleti rendszer az energia-nagykereskedelem területén
2011 szeptember 14.
fidesz
-
Az Európai Parlament nagy többséggel megszavazta az energia-nagykereskedelmi piacok integritásáról és átláthatóságáról szóló jelentést (REMIT). Gyürk András, a jelentés néppárti felelőse szerint az új jogszabály jelentős lépést tesz az energiaárak féken tartására, az ellátásbiztonság növelésére és a kereskedelmi visszaélések megelőzésére.
-
Uniós felügyeleti rendszer az energiapiaci visszaélésekre
2011 július 12.
fidesz
-
Az Európai Parlament Ipari, Kutatási és Energiaügyi szakbizottsága a mai napon elsöprő többséggel szavazta meg az energia nagykereskedelmi piacok integritásáról és átláthatóságáról szóló jelentést. A félév egyik legfontosabb jogalkotási dokumentuma az EP és az Európai Tanács azon megállapodását tükrözi, melyet még a Magyar Elnökség alatt sikerült tető alá hozni. Gyürk András, a jelentés néppárti…
-
Újabb lépés az egységes energiapiac irányába
2011 július 12.
mno.hu
-
Elsöprő többséggel szavazta meg az Európai Parlament ipari, kutatási és energiaügyi szakbizottsága kedden az energia-nagykereskedelmi piacok integritásáról és átláthatóságáról szóló jelentést. Gyürk András, a jelentés néppárti felelőse kiemelkedő sikernek tekinti a megegyezést, mivel fél év alatt sikerült megvalósítani egy olyan, teljesen új kezdeményezést, amely konkrét lépést tesz az…
-
Szabadság Kör
2011 július 9.
Hetek
-
Idézetek egy nyilatkozatból: „Az emberi jogi és közjogi állapotok – a rendszerváltozás vívmányaként – az elmúlt évig alapvetően rendezettek voltak hazánkban. Ma azonban azt látjuk, hogy a kormánytól a hatalmi ágak rendszerén keresztül elválasztott jogállami intézmények függetlensége és általában a szabadságjogok a rendszerváltás óta soha nem látott mértékben veszélyben vannak. A kormány – egy…
-
Az EU szégyene
2011 június 10.
mno.hu
-
Még senki nem vádolta Gyürk Andrást, az Európai Parlament magyar néppárti küldöttségének vezetőjét, hogy euroszkeptikus, de szerdán délután az új magyar alkotmányról e testület teljes ülésén rendezett szégyenletes vitán felszólalását azzal fejezte be, hogy ami ott folyik, az gyengíti az Európai Unió híveit, a benne kételkedőket pedig megerősíti. Kijelentésével nehéz szembeszállni. Bauer Edit…
-
Kulcstényező a városfejlesztés a fellendülésben
2011 május 27.
fidesz
-
Az Európai Unió magyar elnökségének célkitűzései összhangban vannak azokkal a feltételekkel, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a nagyvárosok a nemzetközi gazdasági válság utáni helyzetből megújulva emelkedjenek ki - hangoztatta Gyürk András, a Fidesz európai parlamenti delegációjának vezetője Brüsszelben csütörtökön azon a konferencián, amelyen Budapest mutatkozott be.
-
Gyürk: Egységesebb szabályozásra van szükség
2011 május 24.
mno.hu
-
A magyar soros elnökség és az Európai Bizottság 2011. május 16–17-én az uniós energiapiacok infrastrukturális kihívásairól szervezett konferenciát Budapesten. A rendezvényt az uniós szervek képviseletében Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter, Günther Oettinger energiaügyi biztos, valamint Gyürk András nyitotta meg – áll Gyürk András, a Fidesz európai parlamenti delegációvezetőjének…
-
További erőfeszítésekre van szükség
2011 május 16.
mno.hu
-
A magyar soros elnökség és az Európai Bizottság 2011. május 16-17-én az uniós energiapiacok infrastrukturális kihívásairól szervez konferenciát Budapesten. A rendezvényt az uniós szervek képviseletében Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter, Günther Oettinger energiaügyi biztos, valamint Gyürk András nyitotta meg – áll a politikus sajtóközleményében.