Akik megéltek egy-két világháborút, profi módon megtanultak néhány alapvető hozzávalóból és pár pótszerből remek ételeket készíteni, néha a semmiből lakomát varázsolni. Elevenítsük fel egy kicsit a titkaikat!
La Chaux-de-Fonds mintegy ezer méterrel a tengerszint felett fekszik a nyugat-svájci Jura-hegység mellett, csak néhány kilométerre a francia határtól. A település több dologról is nevezetes. Először is, ez Európa legmagasabban fekvő városa, másrészt a kisrégiót Svájc Szibériájának is nevezik a csípős telek miatt.
Még csak két hét telt el az évből, mégis már háromszázötven lakástűzhöz riasztották a tűzoltókat. Eddig összesen huszonhatan sérültek meg lakástűzben, közülük tizenegy emberen már nem lehetett segíteni.
Aki az év elején életmódváltásba kezd, és a fogyás szót beírja bármilyen keresőbe, fél perc alatt közel másfél millió találatot kaphat. A számtalan diéta, termék, étrend-kiegészítő és hirdetés között nehéz megtalálni a számunkra legmegfelelőbbet - ebben segítünk most.
Az északi sarkkörön túl, Moszkvától 40 órányi vonatozásra fekszik Vorkuta, melyet anno a szénbányászat miatt építettek fel gulágokra száműzött rabok kényszermunkára fogásával. A bányászat később megszűnt, így a várost szépen csendben elfelejtette Oroszország.
2012 óta csináljuk Bad Gastein környéki snowboardos/síelő freeride túráinkat. Ennek persze voltak előzményei. Csapatunk legöregebb tagjai már 1994 óta járnak rendszeresen pályán kívül is snowboardozni. Az elmúlt években a freeride rendkívül népszerű lett, divattá vált. Mi nem ezért freerideozunk, hanem egyszerűen csak azért, mert szerintünk ez a sn
Jól halad a magyar csapat felkészülése a Bocuse d'Or nemzetközi szakácsverseny január 28-29-i lyoni világdöntőjére, Pohner Ádám séf, Segal Viktor coach és Csillag Richárd segítő már a finomhangolásokat végzik. Az InfoRádió Hamvas Zoltánt, a Magyar Bocuse d'Or Akadémia elnökét kérdezte.
Megtette utolsó útját a világ utolsó, kereskedelmi forgalomban használt, utasszállító Boeing 727-ese, kivonta háromhajtóműves keskenytörzsű gépeit az Iran Aseman Airlines.
Őrületes havazás terítette be az Alpok északi oldalát az elmúlt két hétben. Minden a méterekről, a lavinákról, a lezárt utakról és síterepekről szól még most is. Nehéz elhinni, de azok a régiók (pl. Karintia), ahol szinte alig havazott, is jól jártak mások "hókáoszával".