2019. október 14. hétfő

okt. 14
13:18
Ez történt a testemmel amióta rendszeresen alszom egyet délután (Blikk)
Vannak, akik úgy tartják, hogy a délutáni alvás nagyon jót tesz a szervezetnek, mások pedig semmiképp le nem feküdnének egy kis időre sem, mivel szerintünk káros szokás.
okt. 14
13:27
Még börtönben lévő labirintusokat is találhat ezzel a keresővel (Travelo)
Összesen 5900 útvesztő van benne a világ minden tájáról.
okt. 14
13:29
Szépséges középkori várost figyelnek a mindent látó szebeni szemek (Travelo)
Tegyen egy sétát Nagyszeben macskaköves utcáin, ahol a mészárszékben művészeket, a kivégzések terén kávézókat talál.
okt. 14
13:36
Folyékony, vagy por állagú mosószer? Kiderült, melyik a jobb (Femcafe)
Kiderítettük, melyikkel járunk jobban.
okt. 14
13:39
Nem tudod elfelejteni? 4 jel, hogy lemondtál életed igazi szerelméről (Spabook)
Amikor találkozol az Igazival, azt egyszerűen tudod, mert másra sem tudsz gondolni... Ő a legjobb barátod és a lelki társad is egyben. Alig várod,...
okt. 14
13:42
Nem vicc! Ez a ronda lábbeli lesz az ősz nagy divatja! (Femcafe)
A divatipar ledobta az őszi atombombát.
okt. 14
13:57
A római kor hangulatát idézi majd a felújított gyógyfürdő (Travelo)
A panorámaablakokat a helyi ásatásokon készült képek fogják díszíteni.
okt. 14
14:09
5 jel, hogy amit műveltek, az minden csak nem szeretkezés (Spabook)
Csak szex, és más semmi – nincs is ezzel semmi baj, ha mindkét fél elégedett a helyzettel. De ha egy kapcsolatot próbál valaki erre alapozni,...
okt. 14
14:12
Figyelem, új gomb jött a billentyűzetekre, új funkcióval (Infostart)
Nem lenne meglepő, ha az új gomb elhelyezéséből iparági sztenderd válna. Az mindenesetre már biztos, hogy az ezzel szerelt billentyűzetek kedden már a boltokba kerülnek.
okt. 14
14:30
Gyógyíthatóvá válhat ez a gyakori mentális rendellenesség (Femcafe)
Ezt állítják a legfrissebb kutatások.
okt. 14
14:36
Segítünk! Így válaszd ki a számodra legmegfelelőbb diétát (Femcafe)
Valljuk be, hogy számtalan fogyókúrás módszer, újabbnál újabb diéták, csodaszerek és szuperételek jönnek velünk szembe nap, mint nap. Rengeteg az alternatíva, így sokszor fogalmunk sincs, hogy melyik lenne a biztos fogyást eredményező helyes választás. Ha a következő tippeket megfogadod, rövid időn belül látható eredményeket fogsz elérni.
okt. 14
14:39
Születési dátumodból kiderül, milyen rejtett képességet hordozol (Spabook)
Egy ősi bölcsesség szerint mindenki tehetséges valamiben, ám ha egy halat a fára mászás alapján próbálsz megítélni, akkor élete végéig...
okt. 14
14:45
Önálló fejfájások (WebBeteg)
Élete során a lakosság több mint 90 százalékának van hosszabb-rövidebb ideig vissza-visszatérő fejfájása. Bár a fejfájás szervi betegség (ritkán akár súlyos betegség) hírnöke is lehet, a visszatérő fejfájások túlnyomó többsége az úgynevezett önálló fejfájások közé sorolható (1,2).
okt. 14
15:00
Hihetetlen eredmény! Magyar applikáció segíti a babára vágyókat! (Femcafe)
Magyarországon rengeteg családra vágyó nő küzd a teherbeesés problémájával. Most egy új hatékony módszer jelent meg, az eredmények pedig megdöbbentőek.
okt. 14
15:02
Több ezer ember tornázott Rubint Rékával! Óriási rekord a FitBalance-on! (Femcafe)
A 2019-es őszi Fitbalance-ra, több mint 9000-en regisztráltak. Az év legjobban várt sporteseménye hatalmas rekordot döntött.
okt. 14
15:09
5+1 férfi típus, aminek a nők nem bírnak ellenállni (Spabook)
Vannak olyan férfiak, akik olyan hatást gyakorolnak a nőkre, hogy egyből azt érzed, kell neked. Egy megmagyarázhatatlan vonzalom köt hozzá és...
okt. 14
15:36
Tudod, melyik Európa legnagyobb tava? Lehet, hogy eddig mást gondoltál (Femcafe)
Ez a Föld 15 nagy édesvíz-tartalékának egyike.
okt. 14
15:39
10+1 baki, amit sokan elkövetünk az edzőteremben – Ugye te nem? (Spabook)
Kezdőnek számítok a súlyzós edzéseket illetően, ugyanis még csak most lesz egy éve, hogy rendszeresen járok konditerembe. Azonban mindig sportoltam:...
okt. 14
15:42
Sportosan és szexin: Így ragyogtak a sztárok a FitBalance-on (Femcafe)
Melegítőben, sportos ruhában is stílusosak voltak.
okt. 14
15:51
Itt a 2019-es székesfehérvári ingatlanpiaci körkép (SzMo)
Szakértők segítségével utánajártunk, mik a legkedveltebb városrészek és ingatlan típusok Székesfehérváron és hogy alakult az idei év.
okt. 14
15:57
Pókember kedvenc üdítője már itthon is kapható! (Travelo)
A tejes-szénsavas üdítőitalt harminc éve dobta piacra Ázsia egyik legnagyobb üdítőital-gyártója.
okt. 14
15:59
A norvég trónörökös pár különleges vonattal érkezik a híres könyvvásárra (Travelo)
Idén Norvégia a Frankfurti Könyvvásár díszvendége.
okt. 14
16:01
8000 négyzetméteres sportuszodát húznak fel Velencén (Travelo)
A létesítmény a Velence Resort & Spa szomszédságában lévő telken fog megvalósulni.
okt. 14
16:03
Az esős Manhattan hangjait is rögzítette a youtube csatorna (Travelo)
Az amerikai fiú 40 ország hangjait vette föl, hogy könnyebben el tudjon aludni.
okt. 14
16:05
Három nap a balatoni bor, a gasztronómia és a mulatság jegyében (Travelo)
A Tagore sétány ősszel igazi gasztro-paradicsommá alakul jó borokkal és finom borkorcsolyákkal.
okt. 14
16:07
Verselő telefon vár a pilisi erdőben (Travelo)
Tud a készülék Áprily Lajos verset, de mond részleteket a Bhagavad-gítából is.
okt. 14
16:09
Grandiózus tervekkel készül Dubaj a világkiállításra (Travelo)
25 millió látogatót várnak a 2020-ban esedékes rendezvénysorozatra.
okt. 14
16:09
Ez az Életfeladatod a csillagjegyed szerint (Spabook)
Sok apró-cseprő teendőnk között néha hajlamosak lehetünk elfelejteni, hogy a nagyobb képre is tekintsünk. Pedig az asztrológia szerint mindenki...
okt. 14
16:27
Észak nem volt mindig a térkép felső részén, tudja miért lett így? (Travelo)
Az Apolló 17 által készített fotókat meg is fordították, mielőtt közzétették volna.
okt. 14
16:39
5 tipp a magány ellen, ha otthonról dolgozol (Spabook)
Modern világunkban ma már sokaknak csak egy laptopra és internetkapcsolatra van szükségük és bárhonnan dolgozhatnak. Akár egy menő kávézóban,...
okt. 14
17:09
A korpásodás 12, filléres házi ellenszere (Spabook)
A korpás haj sokunk életét megkeseríti. Hiába mosunk gyakrabban hajat és figyelünk arra, nehogy megfázzon a fejbőrünk, mégis időről időre...
okt. 14
17:15
A rendszeres edzés jelentősége huszonéves korban (WebBeteg)
A huszonévesek leginkább a kinézetük miatt kezdik el az edzést, és az esztétikát tartják szem előtt, bele sem gondolva abba, hogy a fiatalkori edzéssel megalapozhatják izomzatukat, hiszen nem mindegy, hogy még 50 éves korukban is képesek lesznek-e sétálni egyet fájdalmak nélkül, és erőlködés nélkül haza tudják-e vinni a szatyrokat a bevásárlásból.
okt. 14
17:39
Apró tetoválások, amiket azonnal akarsz majd magadon (Spabook)
A tetoválásokat lehet szeretni vagy gyűlölni, de az alábbi aprócska, ízléses tetoválásokért valószínűleg a legtöbben odalesznek. Vigyázat,...
okt. 14
18:03
A győztes gondolkodás 11 lépése - nem csak sportolóknak! (SzMo)
Milyen hozzáállás kell ahhoz, hogy eredményesebbek legyünk a munkánkban, elégedettebbek az életünkkel és bármilyen helyzetben vissza tudjuk szerezni a motivációnkat?
okt. 14
18:09
Ismét pezsgőket és desszertborokat tesztelünk – Frissítés (WMN)
Szerkesztőségünk novemberben tartja nagy ünnepi tesztjét! Körüljárjuk az ünnepi pezsgőkínálatot, majd az édes borok választékát. A közelgő ünnepekre készülődve négy kategóriában várjuk a mintákat (pezsgők,...
okt. 14
18:09
5 tabu a hálószobában, amire sose lenne szabad igent mondanod (Spabook)
Azt mondják, egy igazán jó kapcsolatban nincsenek tabuk, és ez igaz is lehet, abban az értelemben, hogy bármiről lehet, sőt sokszor kell is beszélni....
okt. 14
18:39
5+1 biztos jel, hogy a kiszemelteddel jól lesz az ágyban (Spabook)
A legfinomabb radarjaid csak nagyon kivételes esetekben vezethetnek félre, ezért ideje hallgatnod rájuk, amikor súgnak a nagy Őt illetően. De hogyan...
okt. 14
18:45
Jake Gyllenhaal az Instán közölte: tervei vannak Tom Hollanddal (Joy)
Jake Gyllenhaal és Tom Holland a Pókember: Idegenben forgatásán találkozott először, azóta pedig olyannyira jó barátok lettek, hogy szabadidejükben is sokszor találkoznak. Sőt, kiderült: a két srác kellően humoros is együtt!
okt. 14
18:45
Házi módszerekkel a fáradtság ellen (WebBeteg)
Bizonyára Ön is észrevette, hogy az őszi-téli időszakban hamarabb érzi magát fáradtnak. Néhány kisebb életmódbeli változtatással könnyen úrrá lehet a fáradtságon. Összeszedtük a legjobb praktikákat, amikkel leküzdhetjük a kellemetlen tüneteket.
okt. 14
19:09
12 gyerekkori tévhit, amiről te is magadra ismersz. Te melyikben hiszel még mindig? (Spabook)
A gyermekek hihetetlenül élénk fantáziával vannak megáldva – mi sem bizonyíthatná ezt jobban, mint azok a vicces tévhitek, amiket akkoriban...
okt. 14
19:27
Hermionéból stílushercegnő – Ebben rejlik Emma Watson stílusának titka (Joy)
A színésznő stílusát te is magadra öltheted, amiben a Joy-napok kuponok most nagy segítségedre lehetnek.
okt. 14
19:39
Melyik napon születtél? Kiderül, hogyan alakulnak idén a pénzügyeid (Spabook)
A pénzügyeink persze nagyrészt azon múlnak, milyen az állásunk, hol élünk, mennyi segítséget kapunk a családunktól. De az, hogy hogyan bánunk...
okt. 14
20:09
5 dolog, ami minden mániákus félrelépőre igaz (Spabook)
Talán könnyebben feldolgozod a megcsalást, ha megérted, hogyan viselkednek, és milyen rossz tulajdonságokkal rendelkeznek azok, akik szinte hivatásszerűen...
okt. 14
20:12
Akár 10 évet is fiatalodhatsz, ha ezt az olcsó szépségelixírt használod (Femcafe)
Hihetetlen, milyen hatással van a bőrre.
okt. 14
20:30
Különleges rekord születhet a Hortobágyon (Infostart)
Csaknem 160 ezren éjszakáznak ezekben a napokban a Hortobágyon.
okt. 14
20:33
Áramszünet: 46 utassal állt le az osztrák ülőlift (Síelők)
A kellemes őszi hétvégét egy kellemetlen élmény árnyékolta be a karintiai hegyekben vasárnap délelőtt.
okt. 14
20:39
A piros az új fekete: ennyi képpen hordhatod a kis piros ruhát! (Spabook)
A kis fekete ruha régóta hű bajtársunk és megmentőnk számtalan helyzetben. Most azonban itt az ideje, hogy valami sokkal merészebbre váltsunk:...
okt. 14
20:45
A vizelet inkontinencia kivizsgálása (WebBeteg)
Mivel az inkontinencia számos formában jelentkezhet és számos tényező okozhatja, rendszerint alapos kivizsgálás szükséges a diagnózis felállításához. Amennyiben úgy dönt, hogy felkeresi orvosát, célszerű felkészülni már az első találkozásra is.
okt. 14
21:09
Abbahagynád a fogamzásgátló szedését? Ezekről jobb, ha tudsz (Spabook)
A fogamzásgátló abbahagyása nagy lépés és döntés mindenki életében, legalábbis akkor, ha a család gyarapításának céljából történik...
okt. 14
21:39
Születésed órája elárulja, milyen ember mellett leszel igazán boldog (Spabook)
Az, hogy mikor születtél, nagy szerepet játszik abban, ki vagy ma. A csillagjegyed és az adott hónap alapján ugyanis rengeteg titokra bukkanhatsz...

Keresés