A Nagy Testvér tényleg mindig figyel. Paranoiásnak persze nem kell lenni, és olyanok is vannak, akik azt mondják, őket aztán egyáltalán nem zavarja,...
A megfelelő életmódnak és helyes, változatos táplálkozásnak fontos szerepe van az egészség megőrzésében, a daganatok kialakulásának, illetve kiújulásának megelőzésében is.
A hőség által kiváltott egészségártalmak kivédésének leghatékonyabb módja a bőséges, napi 2-4 liternyi folyadékfogyasztás, ezért a megfelelő folyadékbevitelre a nagy melegben fokozottan figyeljünk. Magyarországon a csapvíz iható és az ország legnagyobb részén minősége is jó.
A mucositis kezelésének célja többrétű. Szükséges a fájdalom csillapítása, a gyulladás visszaszorítása, a felülfertőzés elkerülése, illetve a táplálási nehezítettség megoldása.
A Szerencsejáték Zrt. immár negyedik alkalommal kapta meg az európai lottótársaságokat tömörítő European Lotteries (EL) felelős játékszervezési tanúsítványát. A vállalat a független, külső értékelő auditor jelentésére alapozott vizsgálat minden részterületén szinte maximálisan, közel 100 százalékosan teljesített a megfelelőséghez szükséges 75 száz
Folyik az orrod, könnyezel, és tüsszögsz? Az allergiával küzdők nem feltétlenül szeretik a tavaszt. Ám van pár olyan tényező, ami tovább ront a tüneteiden - gondoltad volna, hogy ezek is ártanak?
A szúnyogok és a szúnyogcsípés bosszantó, és ráadásul több betegséget is terjesztenek. A legnagyobb valószínűséggel a szúnyogok hajnalban vagy alkonyatkor csíphetnek meg bennünket, mivel ilyenkor a legaktívabbak.
Nincs vita, az HBO Csernobil című sorozata az első percétől az utolsóig zseniális. A Trónok harca befejezése előtt még nagyjából senki nem gondolta volna, hogy lesz egy másik széria, ami egy csapásra átveszi a világsikerű fantasy helyét a közbeszédben, mégis így lett.
Ezt a házat azzal biztosan nem lehet megvádolni, hogy nem lenne elég fényes. Azzal sem, hogy a konyhája szürke, átlagos, feledhető, ugyanis a helyiség úgy fest, mint amiben évekkel ezelőtt felnyitották a frigyládát.
A krónikus gerincpanasz a betegszabadságok leggyakoribb oka az iparilag fejlett országokban. Nemzetközi statisztikák szerint a felnőtt lakosság kb. 90 százaléka életében legalább egyszer szenved nyak-, hát- vagy derékfájástól.
Sokunkat foglalkoztat a gondolat, hogy vajon volt-e előző életünk, és ha igen, milyen is volt az. Erről valószínűleg soha nem fogunk megbizonyosodni,...
Ötletes, viszonylag egyszerűen kivitelezhető, praktikus, esztétikus, na és egyedi. Pedig utóbbit már tényleg nehéz összehozni a tömeggyártás korszakában.