A hűvös éghajlaton élő és kevés napsütéssel találkozó emberek jóval hajlamosabbak a fokozott alkoholfogyasztásra. Azaz a nagy, téli hidegben jobban csúszik a stampedli, jó a depresszió ellen, arról nem is szólva, hogy beszeszelt állapotban a hideg se csíp meg bennünket. Az istenadta nép már jóval az amerikai kutatók előtt tudta ezeket! Sajnos.
A szegedi A Cappella Cukrászda hozzáadott cukor nélkül készült alkotása nyerte idén a Magyarország Cukormentes Tortája versenyt, amelyet az Egy Csepp Figyelem Alapítvány minden évben...
A Zempléni Nemzeti Parkért Szövetség a Tokaji Borvidék Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet szakmai támogatásával minden hónap második vasárnapján 10-16 óra között kézműves piacot rendez Tokaj-Hegyalja Piac néven a 37-es...
Itt a Playernél muszáj, hogy nyitott szemmel járjunk, ha naprakészek akarunk maradni. Természetesen fél szemmel figyelgetjük a nyugati testvéreket is, és nem rég az AskMen egyik cikkjében valami olyasmit találtunk, amit mindenképpen meg kell osztanunk.
Egy forgatókönyvben általában a legapróbb részletekig megtervezik, a főszereplőknek mit kell mondaniuk, a szavakat milyen mozdulatoknak kell kísérniük,...
A lakberendezésben virágkorát éli most minden, ami rusztikus: hódítanak a kicsit befejezetlennek ható terek, a nyersbeton, a szabadon hagyott kőfelületek...
Már egy ideje ismeritek egymást, de nem tudsz kiigazodni rajta? Lehet, hogy titkon beléd szeretett a pasi, csak még nem adta tudtodra? Most kiderítheted,...
Ljasuk Dimitry varázslatos kisfilmjéből kiderül, mi az az úszókunyhó, milyen a civilizációtól távol sátrazni a Tisza-tó közepén, vagy milyen a kényelmes nyaralóhajón egy sziget csücskében éjszakázni.
Magyarországon több ezer daganatos vagy gyulladásos bélbetegségben szenvedő ember él sztómával. Sokan szégyellik ezt, mert mások azt hiszik, a sztómának szaga van, nem higiénikus. Pedig ez egyáltalán nem igaz.