Fontos a hajunk ápolása a különböző tápláló termékekkel, de annak eredendő egészségét és növekedési képességét a fejbőrünk állapota, valamint az étrendünk is nagyban befolyásolja.Ha a szervezet nem kap megfelelő mennyiségű tápanyagot, amire szüksége van, a szőrzet gyakran az elsők között fogja ennek hátrányait megérezni. Mivel a szőr nem szükséges
Március 1-től olcsóbban juthattunk hozzá a havi Budapest-bérlethez: 9450 forintról 8950 forintra csökkent az ára. Habár ezt még mindig sokan drágálják, világviszonylatban a magyar főváros tömegközlekedése kifejezetten olcsónak számít. Azonban nem messze tőlünk vannak olyan országok, ahol sokkal borsosabb áron utazhatunk A-ból B-be.
A 2018. április 20-án elhunyt Avicii egy naiv és érzékeny művészlélekként maradt meg barátai emlékezetében, aki imádta a rajongóit, az ismertséggel járó nyomást viszont képtelen volt feldolgozni. Ez vezetett oda, hogy huszonnyolc évesen önkezével vetett véget az életének.
Egymás legnagyobb támogatói, szurkolói vagyunk; jóban, rosszban kitartunk a másik mellett - legalábbis azt gondoljuk, egy jól működő kapcsolatban mindez alapvetés. De hogyan támogassuk a partnerünket, ha nem értünk egyet némely döntésével, vagy az éppen elérni vágyott céljával?
Az azonos című kínai sci-fi könyvtrilógia alapján készült A 3-test-probléma sorozat az év egyik legnagyobb Netflix-sikere eddig, nemrég pedig ígéretes hírek érkeztek a folytatásról.
Közel 13 év telt el Vilmos herceg és Katalin hercegné mesebeli esküvője óta. A királyi vőlegény pedig egy elképesztő meglepetést tartogatott új feleségének, miután a nagy felhajtás véget ért.A pár már majdnem egy évtizede volt együtt, amikor 2011. április 29-én a Westminster apátságban összekötötték az életüket. A ceremóniát világszerte több tízmil
Mutatunk egy férfit, aki otthoni módszerekkel nemcsak ledobott 10 kilót, de szálkásodni is tudott. Gyakran látni a Redditen inspiráló fitneszátalakulásokat,
Robert Pattinson egyik filmjében nem színlelte az intim jelenetet, egy interjúban elárulta, hogy valójában is megtörtént! Ezekben a filmekben a színészek tényleg szeretkeztek.
Milliók fantáziáját izgatja a kérdés, hogy van-e élet a Földön kívül. A világhírű angol elméleti fizikus, Stephen Hawking ugyancsak foglalkozott a témával, azonban komoly aggályokat is megfogalmazott.
A leszokási hajlandóságot nagyban befolyásolja, hogy mennyire érezzük távolinak a dohányzás negatív, illetve a leszokás pozitív következményeit – derül ki az ELTE PPK kutatóinak 1500 dohányost bevonó vizsgálatából.
Itália a főszezonon kívül is tele van örömökkel és nem csupán azért, mert olyankor – vagyis már ilyenkor – kisebb a tömeg, nincs agyleolvasztó kánikula és alacsonyabbak az árak.
Fejenként 44 forint a liftezés ebben a fura házban, amit egykor kormánytagoknak és katonatiszteknek építettek, de mára divatboltok, kávézók és co-working irodák otthona.
Egy friss egészséggel kapcsolatos trend a láthatáron.Egy ohiói házaspár a TikTokon vírusként terjedő videóban azt mondja, hogy ők annyira elkötelezettek a mezítláb járás iránt, hogy műtéti úton eltávolították az összes cipőjük talpát, hogy nyilvános helyeken is észrevétlenül végezhessék ezt a gyakorlatot. @christifritz the new age of barefoot walk
Tudományosan bizonyított tény, hogy zöldséget és gyümölcsöt enni Nagyon egészséges - feltéve, ha odafigyelünk arra, hogy előbb alaposan megtisztítsuk őket.
A „gyerekinflációt” vizsgáló termékkosárba a gyerekek körében legnépszerűbb termékek kerültek bele, úgy mint a kakaós csiga, gyümölcsjoghurt, hamburger, literes narancslé, hátizsák és szemüvegkeret.
Házi aiolival és spanyol bravas szósszal küldtük meg a tavaszi piacok sztárját, és annyit mondhatunk: SOHA TÖBBÉ nem akarjuk máshogy enni az újkrumplit!
Az Alpokalja csodahelye, Kőszeg, nem véletlenül az egyik kedvenc hazai városom, szépségeivel ugyanis nem lehet betelni. Jó tíz évvel ezelőtt, amikor először Kőszegen jártam, jó időre lenyűgözött a macskaköves, zegzugos utcák hangulata és a barokk épületek színkavalkádja.
A penészgombák nem mindig képeznek látványos bevonatot az élelmiszereken, így nem is olyan nehéz véletlenül olyasmit fogyasztani, amin megtelepedtek. Felmerülhet a kérdés, mennyire veszélyes a penészes élelmiszer fogyasztása. Mire számíthatunk? Mit tegyünk?
Az ölelés és a fizikai érintés más formái minden korosztályban segíthetnek a fizikai és mentális egészségen.A németországi Ruhr University Bochum és a Holland Idegtudományi Intézet kutatócsoportja 212 korábbi tanulmány eredményeinek kombinálásával szélesebb képet kapott arról, milyen előnyökkel járhat az érintés."Tisztában voltunk az érintés mint e
Londoni csillagászok megtalálták a legnagyobb olyan fekete lyukat, amely egy csillagból alakult ki. A Gaia-BH3 tömege 33-szor annyi, mint a Napé, és csak a szupermasszív fekete lyukak nagyobbak nála, írja a New Scientist.
A méhpempő a méhek garatmirigyében termelődő fehéres, tejszerű, sárgás színű, savanykás, szúrós illatú anyag, mely megfelelő tárolási körülmények nélkül megbarnul, és hamar elveszíti bioaktív hatását. A méhpempő elsősorban a méhanya tápláléka, de élete első három napján minden méhlárva ezt a táplálékot kapja. A méhpempő sok összetevőből áll; tartal
A gyógyvizek összetevőinél gyakran említjük a ként, a jódot és a brómot is, azonban létezik egy ritkábban emlegetett, ám annál hatékonyabb összetevő, amely nagyon fontos szerepet játszik a szépségünk és a fiatalságunk megőrzésében.
Április 20-án érkezik a Jupiter-Uránusz együttállás, ami az év legjelentősebb asztrológiai eseménye. Tudd meg, hogy a te csillagjegyedre hatással lesz-e!
Az Aldi akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg az Aldi akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
Az Aldi akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg az Aldi akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
A Lidl akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg a Lidl akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
A Lidl akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg a Lidl akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
A Lidl akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg a Lidl akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
Paloták, jachtok, magánséfek. Lesz család, amelyik százmillió forint felett költ majd egy tíznapos párizsi kalandért, és ez még egy közepes büdzsének számít.
A gyomorégést és a reflux egyéb tüneteit minden esetben komolyan kell venni, a betegséget kezelni kell. Hosszú távon - kezelés nélkül - ugyanis a nyelőcsövet, a légcsövet és a szájüreget irritáló maró hatású gyomorsav számos súlyos szövődmény kialakulásához vezethet.