Ahogy megtaláljuk a számunkra tökéletes hajszínt, hirtelen minden a helyére kerül. Ilyenkor jobban áll a sminkünk és a ruha is rajtunk – megtaláljuk önmagunkat. A tökéletes szín és árnyalat megtalálása azonban sokszor nem könnyű feladat. Egy asztrológus segítségével azonban most eláruljuk, mely szín illik hozzád tökéletesen a csillagjegyed alapján.
A baklava a Közel-Kelet és a Balkán konyhájának egyik kiemelkedő édessége. Bár az elkészítését sokan macerásnak gondolják, közel sem annyira nehéz folyamat ez. Épp ezért bemutatunk egy könnyű receptet, amellyel pofonegyszerűen elkészíthetjük otthon ezt az ínycsiklandó desszertet.
A cikk, ami után átpakoljátok az egész hűtőtöket, mert tuti, hogy nálatok sem ideális az elrendezés. Szó lesz még olvasztásról és melegítésről, a készételek eltarthatóságáról, és arról is, hogy miért óriási hiba a hűtőben tárolni a paradicsomot.
Az április 8-i nemzetközi roma naphoz kötődően múlt héten az Uccu Roma Informális Oktatási Alapítvány egy egyhetes rendezvényt szervezett Opre Roma! – Roma hét Józsefvárosban címmel. A hét folyamán rengeteg izgalmas, érdekes programon lehetett részt venni. A Bura galériában a roma nők társadalmi helyzetéről beszélgettek, erről olvashattok most egy
A debreceni autógyárat érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal, aminek értelmében nagyobb befogadóképességű repülőket közlekedtetnek Debrecen és München között hétfői és pénteki napokon – írja az MTI.…
Szeretünk szenvedni – legalábbis erre utal, hogy szívesen olvasunk, nézünk az Egy naphoz hasonló szívfacsaró történeteket. A nyomorpornó népszerűségének okait kutattuk:
Sam Raimi Pókember-trilógiájának egyik legemlékezetesebb jelenetét 16 órán át forgatták, Tobey Maguire-nek pedig 156 próbálkozásra volt szüksége ahhoz, hogy megvalósítsa a rendező elképzeléseit. A végeredmény önmagáért beszél – és még CGI segítségére sem volt szükség hozzá.
Téged is visszarepít a gyerekkordba a tejleves említése? Kóstoltad sósan, vagy édesen? Vannak, akiket gyöngéd érzelmek fűznek hozzá, mások rá se hederítenek. Nálunk évtizedekre visszamenően a bodzás tejleves a menő. Most éppen időszerű!
Magyarországon 2022-ben a krónikus betegségek okozta halálesetek között a negyedik leggyakoribb volt a májbetegség. A krónikus májbetegek száma világszerte eléri a másfél milliárdot, és évente mintegy kétmillió ember hal meg ilyen betegség következtében – mondta az InfoRádióban a Semmelweis Egyetem Sebészeti, Transzplantációs és Gasztroenterológiai
A 18 millió eurós „Dalmacija” igazi innováció a horvát cég nemzetközi tengeri személyszállításában. A korábban „Oslofjord” néven futó hajót 1993-ban építették a norvég Fosen Mekaniske Verksteder As hajógyárban. 2014-ben a vezető globális hajózási társaságokkal együttműködő Osk Design tervei alapján a finnországi Stx-nél átépítették. Immár „Dalmacij
Áruló az, aki első perctől kezdve otthon érzi magát egy országban, ami nem a szülőföldje? Új kollégánk, Bereczki Szilvia, Erdélyből költözött Magyarországra, és most elmeséli, milyen vegyes érzésekkel küzd az országváltás kapcsán.
Vannak hírességek, akik ritkák mutatkoznak a tesójukkal a nyilvánosság előtt, pedig szívesen látnánk őket gyakrabban együtt, mert közösen simán ellopják bárki elől a reflektorfényt.
Hallásromlással fenyegeti a fiatalokat a zenés rendezvények többsége, ezért a szakma törvényi szabályozást sürget. Hacki Tamás fül-orr-gégész, foniáter azt mondta az InfoRádióban, hogy többek közt a jegyeken is jelezni kellene, milyen zajkategóriába esnek a koncertek, melyek alatt mérni kellene a hangerőt a szakember szerint.
Bergamo egy repülővel viszonylag olcsón megközelíthető Miláno közeli kisváros, ahová a legtöbben a repülőtér kedvéért érkeznek és ami Észak-Olaszország egyik legforgalmasabb fapados repülőterének számít. Ha már oda éerkezik valaki, érdemes megnéznie ezt a kevesek által ismert szép várost mielőtt tovább utazik, mert több érdekes látnivalót is fel
A trigliceridek a szervezetben található zsírok egy fajtáját jelentik. Az emelkedett szintek a szív- és érrendszeri betegségek fokozott kockázatához kapcsolódnak. Az étrend fontos szerepet játszik a trigliceridek termelésében a szervezetben, és bizonyos élelmiszerek akár csökkenthetik is a vérzsír szintjét.
A retek levele a zöldséghez hasonlóan ízes és aromás, ezért kár kidobni: legközelebb ne szabadulj meg tőle már a boltban, hanem készíts belőle finom fogásokat! A retek levelét sokan már a boltban vagy a piacon letépik és ott hagyják, hiszen nem akarnak fölösleges szemetet hazavinni. Ez azonban nagy hiba, hiszen a gyökeréhez hasonlóan a zöldség
A Bridgerton-rajongók örülhetnek, mivel a Netflix sorozat a harmadik évadban visszatért a pikáns jelenetekhez.Az új epizódokban állítólag leszbikus szexjelenet, hármas és orális szex is szerepel, ami a visszafogottabb második évadnál sokkal gőzösebbnek ígérkezik.A Sun szerint a karakterek rengeteget bohóckodnak majd, például lesz egy férfi, akinek
A pecsételő vérzés minden várandós nő rémálma, de nem mindegy, mikor tapasztaljuk, és az sem, mennyi ideig tart a "barnázás". A szülésznő elmondja, mikor, mire kell figyelni!