2025. február 2. vasárnap

febr. 2
0:18
Nos, kinek lett ötöse? (Infostart)
Megvannak a nyerőszámok, ismertek a nyeremények is.
febr. 2
0:18
Mióta tilos a gyerekek testi fenyítése? – A gyerekjogok története (WMN)
A gyerekjogok manapság már fontos részét képezik a gondolkodásunknak és közbeszédnek, még ha nem is sikerül minden esetben betartani őket. A legtöbben tisztában vagyunk azzal, hogy a gyerekeknek vannak jogai, amelyek a felnőttekre és az államra is kötelezettségeket rónak. De mik ezek, és mióta vannak hatályban?
febr. 2
0:18
Öt 2025-ben érkező magyar film, amit már nagyon várunk (Hamu és Gyémánt)
Évről évre számos remek magyar alkotás kerül a hazai nagyvásznakra. Elég csak a 2024-es felhozatalból a Fekete pontra, az Egy százalék indiánra, a Kék pelikánra vagy a hatalmas nézőszámokat produkáló Futni mentemre és Hogyan tudnék élni nélküled?-re gondolni. Alább össze is szedtünk 5 olyan 2025-ös premiert, amire legszívesebben már most megváltaná
febr. 2
0:18
Pilsen varázsa: történelmi séták, ízletes sörök és felejthetetlen élmények! (Utazási Élmények)
A Cseh Köztársaság nyugati részén elhelyezkedő Pilsen (csehül Plzeň) nem csupán a világhírű söréről, a Pilsner Urquell-ről ismert, hanem gazdag történelmi örökségéről, lenyűgöző építészetéről és vibráló kulturális életéről is.
febr. 2
0:18
Orvosi bravúr: 14 éves gyerek májdaganatát műtötték robottechnikával a Semmelweis Egyetemen (Kölöknet)
A robotasszisztált műtéten elsőként átesett gyermek már az operációt követő nyolcadik napon hazamehetett, a komplex kezelésnek köszönhetően a teljes gyógyulás esélyével. (Fotó: Barta Bálint/Semmelweis Egyetem)
febr. 2
0:18
Februári horoszkóp: új, eddig ismeretlen utak nyílhatnak meg előttünk (Babanet)
A csendesebb januári kezdés után a február már több érdekes égi eseményt tartogat. A Jupiter és a Mars is előre indul, ami az új utak keresésének és a stressz csökkenésének ígéretét hozza el számunkra. Emellett a hónap közepén létrejövő telihold könnyen rávilágít a frusztrációt okozó problémáinkra.
febr. 2
0:18
Túl alacsony pulzus - ekkor lehet szükség az orvosra (EgészségKalauz)
Ellenőrizze a pulzusát ha ezeket a tüneteket tapasztalja.
febr. 2
0:18
Toplista: A 7 legcsodásabb téli úti cél, amit egyszer mindenkinek látnia kellene (InStyle)
Nem feltétlenül a könnyen elérhető kategória képviselői jutottak a listára, de az biztos, hogy mindegyik felejthetetlen élménnyel ajándékozza meg a kalandorokat.
febr. 2
0:18
11 kérdéses retró Kvíz: Bedeco, Limó és Márka – tudod, hogy mik ezek? (Hóvége)
Termékek és márkák, na meg a reklámok - emlékszel?
febr. 2
0:22
"Egy focicsapatnyi férfi járt a bugyidban…" – Fogalommagyarázó a Loupe Színházi Társulással (WMN)
Ha te is jártál már úgy, hogy zavarba jöttél, mert nem értettél egy sokak által használt szót vagy kifejezést, akkor neked ajánljuk új sorozatunkat. Epizódonként egy-egy jeleneten keresztül ilyen szavakat tisztázunk, hogy jobban megérthessük egymást. A mai fogalmunk: a slut shaming, amikor egy nőt megszégyenítenek, elítélnek az öltözködése vagy a p
febr. 2
0:22
Nemsokára közvetlen vonatjárat kötheti össze ezt a két európai nagyvárost (Hamu és Gyémánt)
Tavaly év végén számoltunk be arról, hogy decemberben megnyitották a francia és a német fővárost összekötő közvetlen vonatjáratot. A jelek szerint a vonal azóta annyira népszerű lett az utazók körében, hogy egy újabb járatot hoznának létre a két ország között.
febr. 2
0:22
Amikor a gyerek lesz a szülő - A parentifikáció hatásai a felnőttkorra (Kölöknet)
A parentifikáció olyan pszichológiai jelenség, amely során a gyermek a szülő szerepébe kényszerül, mert a gondozója érzelmileg vagy fizikailag nem képes ellátni a feladatait.
febr. 2
0:22
Most kapott gyógyszert magas vérnyomásra? Ezt javasolja az orvos (EgészségKalauz)
Hasznos tanácsokat olvashat az orvostól.
febr. 2
0:22
8 film, amit Stephen King szerint egyszer mindenkinek látnia kell - neked mennyi volt meg? (InStyle)
A nagyközönség mindig szívesen fogadja egy-egy színész, rendező, író filmajánlóit. Következzen néhány zseniális horror és thriller a regényírás műfajában elismert Stephen King ajánlásával!
febr. 2
0:26
A mágikus túlgondolás kora: mi köze a sütésnek és a barkácsolásnak az önbecsapáshoz? (WMN)
A 21. században sok minden arra sarkall minket, hogy túlzásokba essünk: túlfogyasztunk, túlszeretünk, túlaggódunk és túlgondolunk. Utóbbiról írt könyvet a népszerű popkultúra-kutató, Amanda Montell, aki azt vizsgálja, a bizonytalanság közepette miért épp az irracionalitásban keressük, és leljük meg gyakran a válaszainkat.
febr. 2
0:26
Orvosmeteorológia: készüljön, komoly fagyok jönnek, és a lehűlést a szívbetegek is megérezhetik! (EgészségKalauz)
A Meteo Klinika részletes tájékoztatása szerint visszatér a tél, egyre keményebb országos fagyokkal! Mínusz 10 fok is várható a következő napokban!
febr. 2
0:26
A szakértő szerint 40 felett ez a 3 leghatásosabb gyakorlat a hasi zsír ellen (InStyle)
40 éves kor után a nők hormonrendszere megváltozik, így sokan könnyebben híznak, kiváltképp hasra. Ezekkel a gyakorlatokkal könnyedén tehetsz ellene és még edzőterembe sem kell menned hozzá!
febr. 2
0:30
Gombócérzés a torokban: ilyen légúti megbetegedések is okozhatják (EgészségKalauz)
Úgy érzi, mintha valami megakadt volna a torkán? A nyakkendő és a sál szinte bilincsként szorítja a nyakát? A gombócérzéstől krákogással, torokköszörüléssel és bőséges folyadékfogyasztással igyekeznek megszabadulni az érintettek, általában hasztalanul.
febr. 2
0:30
Az elmúlt évek legmegrázóbb sztárhalálai! Tragédiák, amiket a rajongók még mindig nem dolgoztak fel (InStyle)
Ezek a sztárhalálok sokkolták leginkább a világot az elmúlt években.
febr. 2
0:34
Ingerlékeny, és az étkezések után aludna? Így jelez a diabétesz (EgészségKalauz)
A fogyásra való képtelenség, az arc fokozott izzadása, a falási rohamok, a kajakóma figyelmeztető jelei lehetnek a cukorbetegséget megelőző állapotnak.
febr. 2
1:30
22 millió a csúcs: idén sem olcsók a Super Bowl-jegyek (InStyle Men)
Ennyiből persze páholyt még nem adnak, az pár kategóriával ennél is drágább lesz.
febr. 2
2:30
Mindjárt bemutatkozik az F1-ben, de csak most szerzett jogsit (InStyle Men)
Andrea Kimi Antonelli igazi villámkarriert futhat be, méghozzá egy vérbeli élcsapatnál.
febr. 2
3:24
Rekordmennyiségű orosz gáz érkezik Európába – közvetett úton (Igényesférfi.hu)
Miközben az Európai Unió célja, hogy 2027-re teljesen függetlenítse magát az orosz fosszilis energiahordozóktól, a gyakorlatban az orosz cseppfolyósított földgáz (LNG) továbbra is nagy mennyiségben áramlik a kontinensre – csupán más útvonalakon.
febr. 2
3:30
A világ legkeményebb börtönei (InStyle Men)
Bemutatunk ötöt azokból a börtönökből, amiket az őrök is messze elkerülnének.
febr. 2
3:54
Mennyire fontos a szex egy párkapcsolatban? (Igényesférfi.hu)
A hétköznapok sodrása gyakran háttérbe szorítja azt, ami igazán fontos: az intimitást, a párkapcsolat mélyebb rétegeit. De vajon mit tehettek azért, hogy újra egymásra hangolódjatok és visszacsempésszétek a szenvedélyt?
febr. 2
3:54
Ha vigyázunk rájuk, vigyázni fognak ránk – vizes élőhelyek védelméről (egy.hu)
Különleges vasárnapra ébredtünk: ma van a Vizes Élőhelyek Világnapja. Az otthonainkat körbeölelő természetes vizek nemcsak élőlények millióinak létfeltételeit biztosítják, hanem teljes földi ökoszisztémánk vérkeringését is. Tartsatok hát velünk egy rövid utazásra, és ismerjék meg a vizeinkben rejlő kincseket, értékeket és lehetőségeket!
febr. 2
3:54
7 tipp, amivel könnyen helyrehozhatod az emésztésed (Igényesnő.hu)
A jó emésztés szinte észrevétlen luxus – egészen addig, amíg valami félre nem csúszik. Puffadás, székrekedés, gyomorégés vagy hasmenés – mind olyan kellemetlenségek, amelyek komolyan befolyásolják a közérzetet. A jó hír, hogy sok esetben néhány apró változtatás is elég ahhoz, hogy újra egyensúlyba kerüljön az emésztésed.
febr. 2
3:54
Napi horoszkóp 2025 február 2 – Sikeres nap következik (Bien)
Kos napi horoszkóp Ma igazán érezheted, hogy a világ a tenyeredben van. Bármihez is nyúlsz, siker koronázza. Érdemes kihasználni ezt a lendületet, és belevágni olyan dolgokba, amiket eddig halogattál. Ne feledd, a mai nap a te napod, használd ki minden pillanatát! Bika napi horoszkóp Ma igazán érdemes kicsit rendet tenni az életedben. A jószívűsége
febr. 2
4:24
Új-Zéland a digitális nomádok új paradicsoma (Igényesférfi.hu)
Új-Zéland a utóbbi időben jelentősen enyhítette a vízumkövetelményeit, így a szigetországba látogató külföldiek most már távmunkát is végezhetnek a nyaralásuk alatt.
febr. 2
4:24
Harmadszor is Oris Divers Sixty-Five 60th Anniversary Edition (Kronometer)
Harmadjára is visszatér az Oris Divers Sixty-Five eredeti, 1965-ös kiadása, ezúttal apró, de lényeges frissítésekkel. 2015-ben a semmiből tűnt fel újra az Oris Divers Sixty-Five kollekció, ami lassacskán a márka…
febr. 2
4:24
Íme a boldogság 7 fajtája – Mindegyiket megtapasztaltad? (Bien)
Minden ember a boldogságot hajszolja, pedig az mindenkinek mást jelent. Ez nem meglepő, hiszen nem is egyféle boldogság létezik.
febr. 2
4:30
10+1 dolog, amit valószínűleg nem tudtál az amerikai fociról (InStyle Men)
Az itthon is egyre nagyobb népszerűségnek örvendő amerikai futball még sokakban kérdéseket vet fel, főleg az átláthatatlannak tűnő szabályok miatt, pedig eredetileg nem volt ilyen bonyolult. A világ első amerikai focimeccse csak nyomokban tartalmazta azt a játékot, amit ma amerikai focinak hívnak, például a labda is gömbölyű volt, nem tojás alakú.
febr. 2
4:54
30 év után ismét F1-futamot rendezhetnek Afrikában (Igényesférfi.hu)
Két év múlva újra F1-futamot rendezhetnek Afrikában: a kontinens leggazdagabb országa 50 millió dollárt teremtene elő erre a célra.
febr. 2
4:54
Két szó, amit anyaként jobb kerülni (Igényesnő.hu)
Amikor legközelebb dicsérni szeretnéd a gyerekedet, próbálj a „szép munka” mögé nézni, és a konkrét erőfeszítéseit kiemelni. Kérdezz rá a folyamatra, és mutasd ki őszinte érdeklődésedet. Az ilyen beszélgetések nemcsak a gyereked önbizalmát építik, hanem mélyebb kapcsolatot is kialakítanak köztetek.
febr. 2
4:54
5 lakberendezési trend, ami idejétmúlttá válik 2025-ben (Bien)
Egytől egyig szerettük ezeket a trendeket, de mostanra kissé unalmassá vagy túlhasználttá váltak. Ideje, hogy 2025-ben valami izgalmasabb után nézzünk!
febr. 2
5:00
Egy népszerű reggeli ital kiegészítőjét véletlen fedezték fel (in.hu)
A vizet követően a tea az egyik legnépszerűbb ital a világon, mely főként Ázsiához és az Egyesült Királysághoz köthető. Ezért is lehet megdöbbentő, hogy a teázás történetének egyik legfontosabb találmánya az Egyesült Államokból származik. A teafilterről van szó, amelyet egy Thomas Sullivan nevű New York-i teakereskedő talált fel. Legalábbis sok for
febr. 2
5:06
Érkezik Európa egyik legolcsóbb elektromos SUV-ja, a szomszédban gyártják (Hamu és Gyémánt)
A Citroën második generációs C3 Aircross modelljéből tisztán elektromos változat is érkezik, melynek kiszállítására legkorábban márciusban kerülhet sor. A modell eladási ára külföldön 27 ezer eurótól, hazánkban 10,9 millió forinttól indul, ami azt jelenti, hogy ez lesz az egyik legolcsóbb elektromos jármű a saját méretkategóriájában – írja
febr. 2
5:12
Ezeket a csodálatos hidakat már nézni is lenyűgöző, hát még áthaladni rajtuk! (Roadster)
A hidak nemcsak a közlekedési infrastruktúra fontos részei, de erős szimbólumok is – főleg, ha ilyen látványosra sikerülnek.
febr. 2
5:24
Rekorddöntésre született a Renault saját Batmobilja (Igényesférfi.hu)
A Renault egy héttel az idei párizsi Rétromobile előtt mutatta be a Filante Record 2025 prototípusát, mellyel két fontos csúcsdöntésre is készülnek.
febr. 2
5:24
Szárítmány, morzsolmány, fűszersó – a gyógynövények útja a termőhelytől az asztalunkig (egy.hu)
A gyógynövények legtöbbször akkor jutnak eszünkbe, ha valamilyen betegséget szeretnénk megelőzni, vagy éppen valamilyen nyavalyából szeretnénk a segítségükkel kigyógyulni. Szerencsére azonban ezekre a növényekre nem csak kórságokkal kapcsolatban gondolhatunk, hiszen a fűszernövényként is nagyon sok örömet szerezhetnek fogyasztóiknak! Már a tavasz e
febr. 2
5:24
A tökéletes pörköltszaft titka egy eszköz, ami minden magyar konyhában ott van (Vince)
A jól bevált recepten nem is kell változtatni, mégis új szintre emelkedik a pörköltszaft nyújtotta élmény. A pörkölt a magyarok egyik kedvenc étele. Egy 2021-es internetes szavazáson éppen, hogy nem
febr. 2
5:24
Neked mi a holdjegyed? Ezt árulja el a személyiségedről (Bien)
A hagyományos horoszkóppal ellentétben a holdjegyed – ami nem a Nap, hanem a Hold születésed pillanatában történt állásából számítható ki – nem a külvilágnak mutatott személyiségedet, hanem a hangulatodat, érzéseidet magyarázza. Ismerd meg a holdjegyedet, és tudj meg valami újat magadról!
febr. 2
5:24
Kaphat-e egy cukorbeteg vezetői engedélyt? Mutatjuk, mikor kell és mikor nem alkalmassági vizsgálat (Hóvége)
Köztudott, hogy a jogosítvány megszerzéséhez vagy meghosszabbításához bizonyos egészségügyi feltételeknek kell megfelelni, mint ahogy az is, hogy a cukorbetegség vagy szövődményei befolyásolhatja a vezetési képességeket.
febr. 2
5:30
A rezisztens keményítő – Mit érdemes tudni róla? (WebBeteg)
Ételeink és élelmiszereink egyik kevésbé közismert alkotóeleme a rezisztens keményítő, amely – mint a keményítők általában – a szénhidrátok raktározásáért felelős tartalék tápanyag, egyfajta vízben oldódó rost.
febr. 2
5:30
Az Oscar kapujában: a zseniális Ralph Fiennes legjobb alakításai (InStyle Men)
Vajon a harmadik jelölést már sikerül díjra váltania? Ha rajtunk múlna, már több szobrocska is pihenne a vitrinjében.
febr. 2
5:36
Idegesítő krákogás, köhécselés – ez a rejtett probléma is okozhatja (EgészségKalauz)
A gasztroenterológus arra hívja fel a figyelmet, hogy az elhúzódó, száraz köhögés, gyakori torokköszörülés és a környezet számára rendkívül irritáló krákogás nem csak légúti problémákat jelezhet.
febr. 2
5:42
Ha ezt alkalmazod, nyárra kétszer olyan dús lesz a hajad! 8 hajápolási tipp a sztárok fodrászaitól a hideg hónapokra (InStyle)
A sztárok fodrászaitól megéri tanulni, ha dús és tökéletes frizurát szeretnénk. Mutatjuk, mit ajánlanak a világ legjobb szakemberei a hajápolás területén!
febr. 2
5:54
Te már megtaláltad a lelki társad? Mutatjuk, csillagjegyed szerint ki számodra a tökéletes választás! (Éva Magazin)
Az életünk során mindannyian vágyunk arra, hogy megtaláljuk azt a különleges személyt, aki megért és elfogad minket olyannak, amilyenek vagyunk. A lelki társunk az a személy, akivel mélyen kapcsolódunk, akivel megoszthatjuk legbensőbb gondolatainkat és érzéseinket. Ő az, aki támogat minket az álmaink megvalósításában, aki mellettünk áll a nehéz idő
febr. 2
5:54
Bill Gates ezt tartja élete legnagyobb hibájának (Igényesférfi.hu)
Szokatlanul őszinte interjút adott a 69 éves Bill Gates: a világ egyik legbefolyásosabb techguruja elmondta, mely múltbéli döntését bánja a leginkább.
febr. 2
5:54
"Itt a farsang, áll a bál" – Ötletes, egyedi farsangi jelmezek gyerekeknek fillérekből, gyorsan (Bien)
Ahogy közeledik a február, nekünk, szülőknek lassan gondolnunk kell csemeténk farsangi jelmezére is.

Keresés