Az utóbbi évtizedekben született kutatási eredmények fényében a táplálkozás jelentősége felértékelődött, hiszen ma már tudjuk, hogy az emésztőrendszer meghatározó szerepet tölt be a test és lélek működésében.
Sokan máris úgy vélik, a fotó megcáfolhatatlanul bizonyítja, hogy valaha egy idegen civilizáció élt a Marson. A különös felvétel már Elon Musk mérnök-üzletember figyelmét is felkeltette.
"Az apák jelentős része úgy érzi, válás során az ő szempontjait, apaságát kevésbé veszik figyelembe, és nem tekintik egyenrangúnak az apa-gyermek kapcsolatot az anya-gyermek kapcsolattal. Ezért sokszor az apák számára hátrányos döntés születik, akaratukon kívül kikerülnek a gyermekük életéből" – mondja Léder László pszichológus, az Apa Akadémia meg
Bár igenis fontos, hogy időnként halljuk egymástól azt, hogy "Szeretlek", ha túl gyakran használjuk ezt a kifejezést, akkor hosszú távon elvesztheti eredendő jelentőségét. Szerencsére a szeretetünk kifejezésére többféle módszer létezik, melyek többségéhez még szavakat sem kell használnod, hiszen az is elég lehet, ha érezteted a másikkal, hogy sokat
Imádom a sorozatokat, általában viszonylag gyorsan ledarálom őket. Ám sajnos abban a pillanatban, ahogy megszeretek egy karaktert, vagy magát a sorozat hangulatát, máris eszembe jut, mennyire rosszul fogom érezni magam az utolsó rész után - különösen akkor, ha nem lesz több új évad. Ha te is így vagy vele, nézd meg, mi a tudomány álláspontja ezzel
A chilei rózsaszín tarantula (Grammostola rosea) lakhelyéből adódóan jól viseli a klímaváltozásokat, és a nomád körülményeket, így kezdő póktartók is bevállalhatják.
A VINCI Airports hálózat részeként működő Budapest Airport bejelentette: új járatot indít a Jet2.com légitársaság Budapestről az angliai East Midlands Repülőtérre és Newcastle városába – tudta meg a Spabook.net. A…
"Kann ich ticket kaufen on the bus?" (Tudok jegyet venni a buszon?) – érdeklődöm a megállóban. Egy mellettem várakozó hölgy: "Yes. Wohin möchtest du gehen?" (Igen, hova szeretnél menni?) Én: "Piazza... I don't know. Centro!" (A … tér. Nem tudom. Központ!) Utólag jövök rá, az ösztönösen rögtönzött keverékből, a helyben használatos nyelvek közül csak
A Budapest Airport folytatja repülőtér-fejlesztési programját, amelynek soron következő állomása a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2. Termináljához vezető híd és az előtte található ki- és beszállási terület (curbside) megújulása lesz…
A Vízöntő férfiak olyanok, mint egy izgalmas, megfejtésre váró rejtvény. Ők a szabadság szerelmesei, az újdonságok megszállottjai és gyakran a társaság szellemi középpontjai is egyben. Ha igazán fel akarod kelteni az érdeklődésüket, felejtsd el a sablonos megközelítéseket – a kulcs a játékosság, a kreativitás és a könnyedség lesz!
Egy friss tanulmány azt állítja: a közhiedelemmel ellentétben a pingvinek nem egy életre választanak társat maguknak, a kék pingvinek megakolóniájában ugyanis sokkal magasabb a "válási arány", mint az embereknél. Ausztráliai kutatók szerint a kék pingvinek (Eudyptula minor) egyedei mégsem egy életre választanak párt maguknak, mint azt kor
Az Európai Bizottság jelentése szerint Magyarországon 2021-ben a daganatos halálesetek száma harmadával haladta meg az uniós átlagot. A dokumentumban kiemelik, hogy a rákos megbetegedések 2050-ig várhatóan két évvel csökkentik a várható élettartamot Magyarországon.
22 magyar borász részvételével tartottak szakmai beszélgetést és kóstolót. Január 24-25-én 16. alkalommal rendezték meg az Olaszrizling szerintünk sétáló borkóstolót Csopakon, a Jásdi Borteraszon és a Szent Donát birtokon. A
A spanyol csigák hatalmas károkat okozhatnak a veteményesben és a kerti növények között, így sokan keresnek természetes megoldásokat a megfékezésükre. Az egyik leghatékonyabb és fenntartható módszer az indiai futókacsák tartása, amelyek kiváló csigapusztítók.
Amikor egy gyógyhatású készítmény mindent ígér, elfog a gyanakvás. Nem ok nélkül. Hiszen nap mint nap találkozunk sokat ígérő ajánlatokkal, a hosszú élet elixírjeivel, ámításokkal és becsapásokkal – ezek pedig egyre inkább aláaknázzák bizalmunkat. Pedig ha jobban beleássuk magunkat a természet igazi kincseibe, van miből válogatni. És bár a bölcsek
A filmek és romantikus regények miatt meg vagyunk győződve arról, hogy amikor megismerjük az Igazit, az varázslatosan fog megtörténni, és mi bizony rögtön érezzük majd, hogy Ő az. A valóságban viszont ez nem így történik. Üvegcipellő és szőke herceg.
Nem újkeletű dolog a féltékenység, ritkán találunk olyan párt, akiknél még ne ütötte volna fel a fejét. Szakértőt hívtunk segítségül, hogy segítsen nekünk: hogyan lehet jobban kezelni az ilyen helyzeteket.
Mind a dolgozóknak, mind a munkaadóknak tisztában kell lenniük azzal, hogy a túlórázás negatív hatással van a munkavállalók egészségére, ezért mindenkinek érdeke, hogy ezt elkerüljék, de legalább, hogy ne váljon mindennapossá.
Vitaminokat természetesen akkor is érdemes szedni, ha nem vagyunk betegek, de ha már megtörtént a baj, nem fontos rögtön a legerősebb gyógyszerhez nyúlni.
A legtöbbünkkel előfordult már, hogy főzés közben egy kicsit megszaladt a kezünk a fűszerekkel, és az étel sokkal csípősebb lett a kelleténél. Bosszantó helyzet, de nem érdemes sem pánikba esni, sem pedig kidobni a már elkészített fogást. Akadnak ugyanis olyan egyszerű tippek, amikkel enyhíthetünk az étel fűszerezésén!
A női szexualitás nem csupán biológiai folyamatok összessége, hanem a hormonok, az érzelmek és a mentális állapot összetett játéka. Sokan tapasztalnak csökkent vágyat vagy szexuális diszfunkciót életük valamely szakaszában, amely jelentősen befolyásolhatja életminőségüket és kapcsolataikat. Korábban már szó volt arról, hogy milyen természetes libid
A múlt fájdalmai nemcsak a lélekben hagynak nyomot, hanem a sejtek szintjén is. Egyre több kutatás támasztja alá, hogy a trauma nemcsak az egyént érinti, hanem generációkon átívelő hatással is bír. Rachel Yehuda kutató munkássága kimutatta, hogy az átélt traumák epigenetikai módosulásokon keresztül képesek hatással lenni az utódok stresszkezelő mec
A koronavírus majd az ukrán-orosz háború rengeteg nehézséget, stresszt okozott, és egyéb veszélyek is fenyegetik társadalmunkat. Az idei év azonban számos pozitív változást tartogat a magyar családoknak. Hogy mi mindent, arról a Család 2025 konferencián beszéltek a szakértők.
Itt az ideje, hogy feltöltsd a készleted kabátokkal, csizmákkal és a nélkülözhetetlen pulóverekkel az elkövetkező hetekre. Bár abszolút úgy gondoljuk, hogy viselj bármit, ami neked tetszik, tagadhatatlan, hogy bizonyos kötött fazonok minden évben népszerűbbek, mint a többi. Idén frissülnek az alapdarabok és teret kap a kötött ruhadarabok maximalizm
Amikor elérsz egy bizonyos kort, rájössz, hogy amit éveken át hallottál vagy láttál otthon, a saját életedbe is beszivárgott, és hasonló szokásokkal és rutinokkal éled a mindennapjaidat, mint a szüleid. Vannak persze kivételek, de nem is az apróságokról van szó, hanem azokról az örök igazságokról, amiket édesanyánk tanított nekünk. Lássuk, mik is e
Holtan találtak egy japán nőt egy V. kerületi lakásban, a rendőrség pedig sokáig kiállt amellett, hogy baleset történt. Csakhogy számos nyugtalanító körülmény volt, amit sokáig nem vettek figyelembe – hiába kérték erre őket sokan.
A szívvonalad a legfelső, vízszintesen-keresztben futó vonal a tenyeredben: ez az a terület, amire a tenyérjósok sokszor még az életvonalnál is nagyobb figyelmet fordítanak.
Koffein nélkül ma már szinte elképzelni sem tudnánk az életünket – mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy a kutatások szerint az emberiség közel 80 százaléka valamilyen formában fogyaszt koffeines termékeket. Épp ezért nem csoda, hogy naponta jelennek meg újabb és újabb kutatások a serkentő vegyület élettani hatásaira vonatkozóan. Egy új tanul
Mindig óvatosan kell bánni azokkal a kutatásokkal, amelyek egyetlen tulajdonságot kiragadva próbálnak elmondani valamit az emberiség egy igen nagy csoportjáról. De még ha tudjuk is, hogy az alábbiakat nagyon sok körülmény befolyásolja, érdekes lehet elolvasni, hogy a te szemszíneddel bíró emberek általánosságban hogyan bírják például a szülési fájd
Orlando Bloom számos egzotikus helyszínen forgatott már, és ha külföldre utazik, szereti felfedezni az adott hely kulturális és kulináris sokszínűségét, és az extrém kalandoktól sem riad vissza.