"Hibáztunk" – mondja a rendőrség, és mi örülünk. Szinte tapsra nyitjuk a tenyerünket is, mintha valami igazán nagy teljesítményt kellene elismerni. Örülünk, mert nem ahhoz vagyunk szokva, hogy ezekben a körökben beismerik a hibát, így minden elénk vetett morzsát nagyra értékelünk. Mert ez is valami, a morzsa is valami.
Egy, az ízpreferenciákkal kapcsolatos globális fogyasztói trendeket vizsgáló kutatás szerint a fogyasztók szinte fele a hagyományos ízeket és fogásokat részesíti előnyben, és ilyen termékeket keres a boltok és éttermek választékában is. A jelenség a biztonságra törekvés növekvő tendenciáival, az életmódunkat befolyásoló stressz mérséklésének igényé
Kevesebb mint egy év kihagyás után ismét üzembe helyezték a vonatjáratot, ráadásul megnövekedett kapacitással.Hivatalosan is közlekedik a Londont és Amszterdamot összekötő vonatjárat. Az Eurostar közvetlen járata kilenc hónap szüneteltetés urán február 10-én indult újra. A szolgáltatás szüneteltetésére az Amszterdamban található Centraal pályaudvar
Kérdőjelekből sohasem elég???? Mindegy, hogyan zárod a leveleket, és nyugodtan be lehet "LOL"-ozni egy feszült hangulatú munkahelyi üzenetváltás közepébe? Összegyűjtöttük a leggyakoribb csajos hibákat, amelyekre érdemes odafigyelned.
A magzat egészséges fejlődéséhez elengedhetetlen a normális anyai pajzsmirigyműködés. A szükséges pajzsmirigyhormont a terhesség első harmadában csak az anyától kapja a magzat, majd folyamatosan beindul a saját hormontermelése is. Az anyai pajzsmirigy alul- vagy túlműködése egyaránt veszélyt jelent a gyermekre.
A Valentin-nap a szerelmesek ünnepe, de ha igazán ötletes ajándékban gondolkozol, érdemes olyan aprósággal meglepni a párodat, amely mindkettőtöket boldoggá tesz.
"Szakácsnak tanultam, 20 évig voltam kenusként a világ élvonalában, 35 éven át vezettem az üzletemet. Össze lehet adni. Az életem javát folyamatosan olyan tevékenység töltötte ki, amiben nagyon oda kellett figyelni ahhoz, hogy kiteljesedjek benne" – ez akár Wichmann Tamás ars poeticája is lehetne.
Szinte naponta jelennek meg hírek arról, hogy a Naprendszer távoli bolygói és azok holdjai ilyen vagy olyan formában vizet rejthetnek. A gond csak az, hogy ezek a feltételezett víztömegek, óceánok mind a felszín alatt rejtőznek, így szinte lehetetlen vizsgálni őket. Ám úgy tűnik, az Uránusz egyik holdjának, az Arielnek a felszíne lehetővé teszi, ho
Ha már te is alig várod a tavaszt, van egy jó hírünk: egy kis szerencsével már márciusra, de akár február végére is virágba borulhat a kerted vagy az erkélyed, csak be kell szerezned néhányat az elsőként nyíló virágokból. Mutatjuk, kik bontják ki először a színes szirmokat.
Tizenöt év elteltével már teljesen más szívtiprók uralják a reflektorfényt, de ez a lista nosztalgikus emlékeztető arra, hogy kik voltak a 2010 nagy sztárjai. Nálad ki volt a kedvenc?
A Hanse 360 elnyerte az Év európai vitorlása 2025 díjat, leginkább valószínűleg azért, mert 37 lábas hajók térkínálatával büszkélkedhet. A könnyű és élvezetes vitorlázás elvárásaihoz igazodva minden kezelőkötél hátra van vezetve a kormányhoz, így a hajó egyedül is könnyedén irányítható. A kabintetőre szerelt grószschottfordító csiga és az önváltós
2024. augusztus 1-jétől a pénzügyi tranzakciós illeték mértéke megnőtt: az átutalások, postai befizetések és értékpapír-tranzakciók esetében 0,3%-ról 0,45%-ra, a készpénzfelvételeknél pedig 0,6%-ról 0,9%-ra emelkedett. Az illeték maximális összege is változott, 10 ezer forintról 20 ezer forintra nőtt. A kormány 2024. október 1-jétől további kiegész
Virágkedvelőknek hóvirágot nézni hóolvadás után szinte kötelező. Ha nincs hó, a hóvirágok akkor is ezer virággal szórják elénk a tavaszt. Érdemes felkerekedni, és megnézni hazánk egy-egy újabb szép rejtekét, hóvirágmezejét.
Hagyd csak, majd én állom a cechet! Ha megszorulnál, bármikor szívesen adok kölcsön! Vendégem vagy valamire, válassz! – A financial fawning, azaz anyagi alárendelődés hátterében pedig a legtöbbször komplexebb folyamatok, mélyebb elakadások állnak, mint elsőre gondolnánk.
Február elején vette kezdetét a New York-i divathét, amelyen ahogy mindig, most is a divatvilág legnagyobb márkái vonultatták fel legújabb kollekciójukat. Mutatjuk a legizgalmasabb trendet, amelyet a következő hetekben érdemes lesz beépítened a ruhatáradba. Habár a New Yorkban, Londonban, Milánóban és Párizsban bemutatott, friss kollekciók az őszi/
Meghan Markle kiválóan ért a divathoz, mesteri érzékkel válogatja össze a szereléseit, így nem csoda, hogy arra is ráérzett, milyen nadrágtípus most a sláger.
A gyümölcsfák koronakialakításakor több dolgot kell szem előtt tartanunk. Milyen gyümölcs, milyen alanyon, mekkora helyünk van és milyen gépek állnak a rendelkezésünkre? Koronaválasztás a kiskertben.
A schengeni határnyitás hatása már érezhető Berettyóújfaluban, különösen a turizmus területén. A fejlődés egyik ékes bizonyítéka, hogy a Bihar Termálliget Gyógy- és Strandfürdő elnyerte a rangos 4 csillagos minősítést. Erről…
Dzsungel, felhőkarcolók, nyitottság – Panama nagyon sokszínű ország, a fővárosában érdemes több napot eltölteni. A káprázatos természeti látnivalók felfedezése mellett bóklászhatunk az egykor kalózok által megszállt óvárosban és végigkóstolhatjuk a helyi fogásokat, a grillezett polipot és a sült banánt. A Kiwi.com World Travel Hacker magyar párosa
Lombos Petra, a ferencvárosi Áldozatsegítő Központ koordinátora a 25 éves praxisa tükrében úgy látja, az, hogy valakit milyen hosszan bántalmaz a partnere, csak a szerencsén, az elkövető mintázatán és kitartásán múlik. A szakember szerint a párkapcsolati erőszak problémájának megoldását nem bízhatjuk csak az államra, a közösségen és a tudatos szoms
Master of Wine és a Dumaszínház tagja egyaránt tart előadást a 13. Borkonferencia keretében! A „Zöld gondolatok zöldszüret helyett” alcímmel futó esemény generációs kérdésekkel, vulkanikus és bioborokkal, jó hazai és
Ez a menta tea több, mint egy ital. Remek tipp, ha Marokkóban jársz: igyunk valamit, például a menta teát nem érdemes kihagyni, ami egy igazi gasztronómiai különlegességnek számít. Ez több, mint egy átlagos vagy megszokott tea. Ennek az italnak ugyanis zöld tea az alapja, amelybe menta leveleket szórnak. Már maga az elkészítése sem tekinthető szokv
A sors érdekes fintoraként most éppen az lett a dolgom, hogy a múlt értékeit próbáljam átmenteni a jövő számára, és megtalálni azok mának szóló üzeneteit.
Zalakaros ismételten bebizonyította, hogy a hazai turizmus egyik gyöngyszeme, hiszen a legfrissebb statisztikák szerint a város a legnépszerűbb vidéki fürdővárosok között a vendégéjszakák számát tekintve felért a dobogóra és bronz…
Egyiptom, az évezredek titkait rejtő, varázslatos ország, ahol a történelem és a pihenés tökéletes harmóniában találkozik. A fáraók földje nem csupán a monumentális építményekről, hanem a Vörös-tenger kristálytiszta vizéről, a sivatag rejtélyes oázisairól és a Nílus folyó lélegzetelállító panorámájáról is híres.
Sokan el sem tudják képzelni, hogy egy fedél alatt, de külön ágyban hajtsák álomra a fejüket, ám mégis számtalan pár dönt az ’alvási válás’ vagyis a sleep divorce mellett.
A mostani idényben a csütörtök este sorra kerülő mérkőzés lesz az egyik legfontosabb a magyar bajnoki címvédő Ferencváros számára, amely a cseh Viktoria Plzent fogadja a Groupama Arénában a labdarúgó Európa-ligában.
A legnagyobb eséllyel olyan kertekben találkozhatunk vele, ahol a napraforgón kívül cinkegolyóval is etetnek, és aminek közelében erdős területek is fekszenek. Az ornitológusok szerint az egyik legnagyobb fészeképítő mester a kontinensen, és szociális viselkedéséről, társai iránti elkötelezettségéről és hűségéről mi magunk is példát vehetnénk.
2025. február 13-án a csillagok különleges üzeneteket küldenek minden csillagjegynek. A napi horoszkóp felfedi, hogyan hatnak a bolygók a mindennapjainkra, és milyen lehetőségek vagy kihívások várhatnak ránk. Olvass tovább, hogy megtudd, mit tartogat számodra ez a nap, és hogyan készülhetsz fel a legjobban!
Az egyik legnépszerűbb vintage Omega tért vissza modern köntösben, hogy elindítsa a visszaszámlálást a 2026-os téli olimpiára. Mint az Olimpia hivatalos idomérője, az Omega számtalan különkiadást készített már a játékokra.…
A Hold szerepe és hatása az asztrológiában izgalmas terület. Ezúttal azonban egészen más szemszögből nézzük meg, hogyan hat ez az égitest a zodiákusodra!
Az elhatározás és a cselekvés között elég sok minden zajlik le az emberekben, ha futásról van szó. Nem mindenki számára egyszerű a megvalósítás, de tippjeinkkel megkönnyítjük számodra.
A pszichiátriai, pszichológiai vagy pszichoterápiás segítségkérés fontos lépés lehet bárki életében, hiszen a mentális egészség ugyanolyan figyelmet igényel, mint a testi.