2025. február 20. csütörtök

febr. 20
4:42
Az állatok védelme kiemelten fontos az extrém hideg időben (Vital)
A hideg idő miatt kiadott riasztásra hivatkozva az állatok fokozott védelmére hívja fel a figyelmet keddi közleményében az állatvédelemért felelős kormánybiztos.
febr. 20
4:48
Veszélyt jelent az egészségünkre, ha az ételünk ezzel az anyaggal érintkezett (Vince)
Az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság szerint minden korcsoportban káros hatással van az immunrendszerre. Az Európai Bizottság 2024. december 19-én elfogadta a biszfenol-A (Bpa) élelmiszerekkel érintkező anyagokban való felhasználásának tilalmát. A döntés
febr. 20
4:54
Ezért elérhetetlen olykor a rendőrség fontos vonala – itt van az Orfk válasza (Femcafe)
Az egyik olvasónk bűnesetet szeretett volna bejelenteni, de ezt nem tudta megtenni a rendőrség egyik vonalán.
febr. 20
4:54
Döntöttek Bellingham eltiltásáról (Igényesférfi.hu)
A fegyelmi bizottság döntött: Jude Bellingham két mérkőzésre szóló eltiltást kapott, miután az Osasuna elleni találkozón összetűzésbe keveredett a játékvezetővel.
febr. 20
4:54
A norvégok tudnak valamit. A koselig szokással könnyen átvészelik a hátralévő hideget (Bien)
Ha október óta lemondod a barátaiddal való találkozókat, mert túl hideg van ahhoz, hogy kimozdulj, ezt a fogalmat érdemes megismerned! Van egy norvég fogalom, a "koselig" (ejtsd: kúsli) –, amely arra ösztönöz, hogy akkor is menj ki, amikor havazik és nagyon hideg van. Ez elsőre borzalmasan hangozhat azok számára (például számomra), akik utálják a t
febr. 20
5:00
Így szabadulj meg a torokfájástól villámgyorsan! (Vital)
A torokkaparás, rekedtség vagy a kellemetlen köhögési inger hátterében gyakran torkunk kiszáradt nyálkahártyája áll, ami így a külső kórokozók támadásának is jobban ki van téve.
febr. 20
5:00
Nem figyel rád a kutyád? A tudósok szerint ezt a módszert kellene alkalmaznod (Hamu és Gyémánt)
Egy új tanulmány szerint a kutyatulajdonosok számára a tárgyra való mutogatás és a kitartott nézés egyaránt a legjobb módja annak, hogy kedvencüket rávegyék az utasítások követésére – derül ki a ScienceAlert írásából. A gazdi tekintete és a gesztus külön-külön is hasznos, ,,de együtt erősebbek" – mondta az AFP-nek a tanulmány vezető szerzője, Chris
febr. 20
5:00
Ugyanaz a jelszavad a különböző weboldalakon? Azonnal változtass! (in.hu)
Még az sem elég, ha csak egy kicsit megváltoztatjuk a jelszavunkat.Köztudott, hogy nem ajánlott minden weboldalon ugyanazt a jelszót használni, de vajon hányan tartjuk be ezt a szabályt?A Forbes jelentése szerint nem sokan – e szerint több, mint 70%-a használja ugyanazt a jelszót több bejelentkezéshez.Bár rövid távon biztosan egyszerűbb mindig ugya
febr. 20
5:09
Hét dolog van, amit szakértők nem ajánlanak a repülőre (Roadster)
Nem csupán ruhákról van szó.
febr. 20
5:24
8 növény, ami már februárban virágzik: ezeket ültesd, hogy minél hamarabb színes legyen a kerted (Éva Magazin)
Már alig várod, hogy tavasszal és nyáron újra pompázatos színekben gyönyörködhess a kertedben? A legtöbb növény ugyan még a tél végén szunnyadozik, de van néhány, ami már februárban is szépen virít. Ha éppen nincs fagy, akár most is lehet ültetni!
febr. 20
5:24
Két hét mobiltelefon nélkül? Csodát művel az egészségeddel! (Igényesférfi.hu)
Mi történne, ha két hétre blokkolnák az okostelefonodon az internet-hozzáférést? Kitörne a frász? Eljönne a világvége? Épp ellenkezőleg!
febr. 20
5:24
Tenger gyümölcseivel készült saláta (egy.hu)
Borbás Marcsi receptje
febr. 20
5:24
5 kérdés, és megmondjuk, milyen menyasszonyi ruha illik hozzád (Bien)
A tökéletes ruha megtalálása minden menyasszony számára kihívást jelent, de ha egyszer rátaláltál, az egy olyan pillanat lehet, amire egész életedben emlékezni fogsz. Tesztünkkel egy kicsit segíteni próbálunk, hogy milyen irányba keresgélj.
febr. 20
5:30
A csiga, aminek több foga van, mint a Telex szerkesztőségének összesen (Telex)
Az Észak-Amerikában őshonos banáncsiga a fajtársaihoz hasonlóan a nyirkos helyeket kedveli, és növényekkel, gombával, mohával táplálkozik. A sárga színű puhatestű különleges helyet foglal el a Santa Cruz-i lakosok szívében. Olyannyira, hogy a helyi egyetem kabalaállata egy banáncsiga.
febr. 20
5:33
Spectre Black Badge: minden idők legerősebb Rolls-Royce-a (InStyle Men)
Villanyhajtással tekeri fel maga alatt az aszfaltot a brit luxusmárka fenséges kupéja.
febr. 20
5:36
A tökéletes rántotta titka: hagyjunk ki belőle egy összetevőt! (Vince)
A tökéletes rántotta elkészítése még annál is egyszerűbb, mint eddig gondoltuk. Sokan vallják, nincs is jobb, mint egy ízletes, légies rántottával indítani a reggelt. Gondolhatnánk, a tökéletes rántotta elkészítése a
febr. 20
5:42
Újabb veszélyes gmailes átverés terjed, kiadták a vészjelzést (Infostart)
A csalók mesterséges hanggal indítanak telefonhívásokat, és egy olyan megtévesztő oldalra irányítják a felhasználókat, ahol könnyedén ellophatják az adataikat.
febr. 20
5:42
Ezek határozzák meg a a 2025-ös évet! 5 táskatrend, amit minden stílusos nő imádni fog idén (InStyle)
A táskatrendek terén sem lehet 2025-ben okunk a panaszra!
febr. 20
5:48
Vádat emeltek két kórházi dolgozó ellen, akik miatt meghalt egy férfi (Vital)
Vádat emelt a Miskolci Járási Ügyészség halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt két kórházi dolgozó ellen, akik a betegfelvevő pulttól kórházi ellátás helyett háziorvoshoz irányítottak egy férfit; a beteg másnap hajnalban meghalt
febr. 20
5:54
5 jel, amiből felismerheted azokat az embereket, akikre nem bízhatod rá a titkaidat (Éva Magazin)
A titok egy nagyon ambivalens dolog: miközben az a lényege, hogy magunkban tartsuk azt a bizonyos információt, iszonyatosan meg tudunk könnyebbülni, mikor megosztjuk mással. Nem mindegy azonban, hogy kinek áruljuk el a titkainkat.
febr. 20
5:54
Guy Pearce-t évtizedekre traumatizálta a Kevin Spacey-vel közös munka (Igényesférfi.hu)
A két hollywoodi színész a Szigorúan bizalmas című 1997-es neo-noirban játszott együtt. Pearce a Hollywood Reporter új podcastjában árulta el, hogy még mindig fájdalmas emlékeket ébreszt benne a Spacey-vel közös munka.
febr. 20
5:54
Így tisztítsd meg a hajkeféket: hálás lesz érte a fejbőröd! (Bien)
A hajkefe mindennapi használata során nemcsak hajszálak, hanem olajok, hajformázó termékek maradványai és elhalt hámsejtek is felhalmozódnak rajta. Ezek a szennyeződések idővel baktériumok és gombák melegágyává válhatnak, amelyek nemcsak a hajad egészségét, hanem a fejbőröd állapotát is negatívan befolyásolhatják. Ezért elengedhetetlen a hajkefék r
febr. 20
6:00
Magyarország vizeinek 90 százalékát eltékozoltuk. Van még remény? (WMN)
Magyarország vizeinek 90 százalékát eltékozoltuk, és sokfelé ma is pusztítás folyik helyreállítás helyett. Szendőfi Balázs dokumentumfilmje megérteti a nézővel, mi volna a megoldás és miért.
febr. 20
6:00
Egy pilóta szerint ezek segíthetnek, ha félsz a repüléstől (in.hu)
Egy brit pilóta segít a repüléstől való félelemmel küzdő követőinek azzal, hogy a pilótafülkéből oszt meg néhány józan tippet és bennfentes információt.Harrison Murray november óta oszt meg tippeket és válaszol a repüléstől szorongó utasok kérdéseire. Íme Murray legjobb tippjei a repüléssel kapcsolatos szorongás általános enyhítésére:1. Írjunk le m
febr. 20
6:00
Közeleg a 13. havi nyugdíj megszüntetése? Rengeteg nyugdíjas tarthat a változástól (Hóvége)
Tényleg van ilyen követelés?
febr. 20
6:06
A főváros tulajdonába került a hajléktalan kórház (Vital)
A fővárosi önkormányzat tulajdonába került a Szabolcs utcai, hajléktalanokat ellátó kórház
febr. 20
6:12
Ittas vezetésért mennyi időre veszik el a jogosítványt? Véralkoholszint szerint mutatjuk (Hóvége)
Ittas vezetés esetén mekkora mennyiségű alkohol fogyasztása számít szabálysértésnek és mikor követ el bűncselekményt a sofőr?
febr. 20
6:18
Ez a szuperélelmiszer olyan szinten jóllakat, hogy elbúcsúzhatsz a kajasóvárgástól (Femcafe)
Ha folyton megéhezel, és a nassolási vágyad legyőzhetetlennek tűnik, akkor van egy jó hírünk: ez az apró, de annál hatékonyabb szuperélelmiszer segíthet! Nemcsak tápláló, hanem elképesztően laktató is – egy maréknyi belőle képes órákra csillapítani az éhséget.
febr. 20
6:21
Gyermekvállalás: ezért lehet gond, ha a leendő apuka elhízott (Babanet)
A jelentős túlsúly nemcsak a nők esetében jelenthet akadályt a gyermekvállalás szempontjából - a leendő apukák termékenységét is csökkenti!
febr. 20
6:24
Így neveld pénzügyi tudatosságra a gyerekedet (Igényesférfi.hu)
Talán még nincsenek is tisztában a pénz valódi funkciójával és működésével, de a gyerekek mégis sok mindent leszűrhetnek abból, ahogy szüleik az anyagiakhoz viszonyulnak. Apaként tehát nem tanácsos kerülgetned a témát, ha a csemetéid szemében ott csillog a leplezetlen kíváncsiság.
febr. 20
6:24
A török reggeliknél jobb mindfulness-gyakorlat nem létezik! (egy.hu)
Soha nem tulajdonítottam nagy jelentőséget a reggeliknek egészen addig, amíg Törökországba nem költöztem. Itt ugyanis a közösségi eseménynek számító hétvégi reggelizés nemcsak arra tanított meg, hogyan lehet ráérősen gyűjteni a kulináris élményeket, de arra is, hogyan legyek jelen a pillanatban.
febr. 20
6:24
10 tavaszváró manikűr, amit azonnal elfogadnál (Bien)
Ugyan az időjárás még többnyire hűvös, de a tavasz már kezdi bontogatni a szárnyait: egyre több növény bújik elő, tovább van világos, és a boltokban, valamint a piacokon is kezdenek feltűnni az olyan tipikusan tavaszi virágok, mint a tulipán. Ha pedig már te is várod a tavaszt, akkor miért is ne tükrözné ezt a következő manikűröd is? Hiszen a tavas
febr. 20
6:30
Üvegszilánk kerülhetett a palackokba, visszaveszik a söröket! (Vince)
Blokk nélkül visszaváltják a boltok azokat a söröket, ahol fennáll a veszély, hogy üvegszilánk került a palackba. A Heineken arra kérte a fogyasztókat, hogy az (általában a palack hátsó címkéjének
febr. 20
6:33
8 színésznő, akiről mindenki elfelejtette, hogy egykor a Playboyban pózolt (InStyle Men)
Pamela Andersonra mindenki emlékszik, pedig rajta kívül is akadtak páran, akik nem voltak szégyenlősek.
febr. 20
6:36
Az Utazás Kiállítás díszvendége a négy évszakos Balaton (AQUA)
Magyarország első számú turisztikai kiállítása, a szakmai körökben szezonnyitó rendezvénynek számító Utazás+ Nemzetközi Turisztikai Kiállítás és Élményfeszt február 20–23. között újra az E-bike Test&Show-val, a Budapest Boat Show-val és a Karaván Szalonnal egy időben várja a kiállítókat és a látogatókat a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítás
febr. 20
6:36
Ezért lehet veszélyes, ha méregteleníti akarja a máját - a gasztroenterológus tanácsai (EgészségKalauz)
Év elején sokakban felmerül az úgynevezett májméregtelenítés gondolata, különösen néhány átmulatott éjszaka után. De vajon valóban méregteleníthető a máj? Megvédhetjük-e a májunkat a károsodástól és ha igen, mit kell ehhez tennünk?
febr. 20
6:36
Nem mindennapi lehetőség kapujában állnak most a csillagjegyeknek - csodás fordulatot hoz az életünkbe a most beköszöntő Halak-szezon! (InStyle)
Az InStyle asztrológusának elemzéséből kiderül, hogyan hat az életünkre a most beköszöntött Halak-szezon!
febr. 20
6:42
Elmúlt az újévi motiváció? Ezzel a trükkel te sem fogod többé lemondani az edzéseket (Femcafe)
A januári lendület alábbhagyott, és egyre többször hagyod ki az edzéseket? Van egy egyszerű, de hatékony megoldás, amivel garantáltan betartod a terveidet – és ezt a pénztárcád is megerősíti!
febr. 20
6:48
Kedvelt konyhai eszközöket tilt be az EU (Infostart)
Az Európai Bizottság elfogadta a biszfenol-A (BPA) olyan jellegű felhasználásának tiltását, ahol élelmiszerekkel érintkezhet.
febr. 20
6:48
Sokkoló felvételek készültek a landoláskor fejre állt repülőgépről (Hamu és Gyémánt)
Ahogy arról mi is beszámoltunk, a napokban a Delta Air Lines Endeavour 4819 számú járata leszállást követően fordult a tetejére a torontói Pearson nemzeti repülőtéren. Az esetről megrázó videók is készültek, és bár a képsorok valóban sokkolóak, a balesetben szerencsére senkinek nem esett komoly baja.
febr. 20
6:54
Ilyen stílusú az álomesküvőd csillagjegyed szerint: ezek passzolnak a leginkább hozzád a horoszkópod alapján! (Éva Magazin)
Az esküvőszervezés sok nehéz döntéssel megterhelő időszak lehet, hiszen mindenki a tökéletességre törekszik élete nagy napján. Ha úgy érzed, túlterhel a sok ötlet, érdemes megnézned, milyen esküvő illik hozzád a legjobban csillagjegyed alapján!
febr. 20
6:54
Előzetest kapott Pedro Pascal őrült vígjátéka (Igényesférfi.hu)
Pedro Pascal ezúttal egy vad, korhatáros vígjátékban tér vissza a képernyőre. A Freaky Tales című film parádés szereposztással készült Ryan Fleck és Anna Boden rendezésében, és a napokban megérkezett az első előzetese is.
febr. 20
6:54
Ez a ciklusod legjobb része és így hozhatod ki belőle a legtöbbet (Bien)
Észrevetted már, hogy van 1-1,5 hét minden ciklusodban, amikor minden könnyebbnek és egyszerűbbnek tűnik? Tele vagy energiával, jó a kedved és mintha minden a helyére kerülne...
febr. 20
6:57
Szorongást szülhet a társadalmi nyomás, ha nincs házasság, ha nincs gyerek (Life&Body)
Sokan mondanak véleményt, adnak kéretlenül tanácsot házasságról, gyerekvállalásról. Sürgetnek másokat, beleavatkozva olyasmibe, amihez valójában nincs közük. Ez a fajta társadalmi nyomás akár ellenállást is szülhet. Lassan egy éve házasodott össze két ismerősöm, mindketten a harmincas éveik közepén járnak. Öt évvel ezelőtt ismerkedtek össze, sokáig
febr. 20
7:12
Hóvége Kvíz – Igaz vagy hamis: Az ónos eső ónt tartalmaz (Hóvége)
Az ónos eső tartalmaz ónt? – Tette fel a kérdést ügyfélszolgálatos kollégánk. Te tudnád a választ?
febr. 20
7:18
Az S25 Ultra mutatja az utat a telefonok jövője felé (Rakéta)
A Samsung legújabb zászlóshajója hardveresen egy szinte tökéletesen összerakott telefon, ami ugyanakkor szinte kiköpött mása a tavalyi szériának, az új AI megoldásoknak köszönhetően viszont szoftveres szempontból az egyik legizgalmasabb telefon, amit az elmúlt években láttunk.
febr. 20
7:24
Lazac helyett pisztráng, chia mag helyett lenmag - superfoodok helyett egyen hazait! (EgészségKalauz)
Ne üljön fel a superfood hullámra, a hazai legalább olyan jó! A superfood a megjelölés olyan élelmiszerekre vonatkozó marketing fogalom, amelyekről egyesek azt állítják, hogy tápanyagsűrűségük (makro- és mikroelem tartalmuk) kiemelkedő, ebből adódik kivételes egészségügyi hatásuk.
febr. 20
7:24
Ez a legcsinosabb tavaszi kabát – 8 mód, ahogyan viselheted (Bien)
Az idei tavaszi-nyári szezon egyik nagy visszatérője a rövid szabású kabát. Persze, ezen nem nagyon lepődnek meg azok, akik követik a divatot: nincs olyan szoknya, nadrág, vagy akár top, fürdőruha, ami ne lenne trendi, ha derékszabással bír. A trükkös kiskabát azonban nem csupán azért lesz a gardróbod kihagyhatatlan alapdarabja, mert divatos: a seg
febr. 20
7:42
Szédülésre panaszkodott a magyar nő: olyan gyógyszert kapott a kollégájától, amitől ájultan esett össze (Femcafe)
Fejfájásra és szédülésre kezdett panaszkodni a munkahelyén egy 35 éves magyar nő, a kollégája pedig felajánlotta neki a saját gyógyszerét. A kedves gesztus hatalmas hibának bizonyult.
febr. 20
7:48
Fraktálszerű anyagi formát fedeztek fel magyar kutatók (Rakéta)
Jól hallhatóan "sikítanak" az anyag részecskéi mozgás közben.

Keresés