Sokunk számára a sorozatnézés egyet jelent a kikapcsolódással. Léteznek azonban olyan szériák, amelyek bár szórakoztatóak és izgalmasak, rossz hatással lehetnek a minőségi pihenésünkre – ilyenből mutatunk most ötöt.
Bár hazánkban nem költ, nagy számban vonul át országunkon, és előfordul az is, hogy pár példánya itt telel át. A nyílt, vizenyősebb élőhelyeket kedveli: legelőkön, mocsarak, lápok környékén és hegyoldalakon egyaránt megfigyelhető. Kártevőink szorgos pusztítója, és messze földön híres a párok közötti együttműködésről: ő a réti pityer – ismerkedjünk
Ma egy izgalmas nap elé nézünk, hiszen a csillagok állása minden jegy számára valami különlegeset tartogat. A napi horoszkóp segít felkészülni a lehetőségekre és kihívásokra, amelyeket a 2025. február 25-i nap hoz magával. Nézzük meg, mit üzennek a bolygók!
Milyen laboratóriumi fázisokon megy keresztül egy biopsziás minta? Hogyan lesz a mintából lelet? Mit és milyen módszerrel vizsgál a patológus szakorvos, hogy pontos diagnózis készüljön? Ez is kiderül a Semmelweis Egyetem szakembereinek beszámolójából.
6 óra autóval Münchenig, úgy, hogy előző nap még az autó sincs meg, de az újdonságokért megérte. Minden év óraipari fénypontja a nagy svájci szalon, korábban a BaselWorld, most pedig…
Akár minden nap is sorban állni az élelmiszerboltokban fárasztó és hosszú tevékenység is lehet. Ezért ha teheted, sokkal praktikusabb kiválasztanod a héten egy napot, azon belül is egy jellemzően kevésbé forgalmas időpontot, és akkor egyszerre megvásárolnod mindent, amire az elkövetkezendő napokban szükséged lesz. Ha pedig azért is szeretnél tenni,
Népszerűségét még Róma bukása sem tudta megtörni, a kora középkor királyi udvaraiban és nemesi köreiben terjedt tovább a használata. A gyömbér egyike a legrégebb óta termesztett fűszereknek. Pontos eredete homályba
A torokkaparás, rekedtség vagy a kellemetlen köhögési inger hátterében gyakran torkunk kiszáradt nyálkahártyája áll, ami így a külső kórokozók támadásának is jobban ki van téve.
Egy jól elhelyezett fa nemcsak szebbé teszi az otthonunk környezetét, hanem árnyékot ad, biztosítja a magánszférát és karaktert is ad a kertnek. Azonban nem minden fa ideális választás a ház közelébe ültetve, mivel egyesek gyökerei túlságosan agresszívan terjednek, míg mások törékeny ágai könnyen letörhetnek, és akár komoly károkat is okozhatnak az
Azt már régóta tudjuk, hogy a magas zsír-, só- és cukortartalmú ételek nagyon károsak a szívre. Azonban nem csak az, hogy mit, hanem az is, hogy hogyan eszünk, jelentősen megnövelheti a szívelégtelenség kockázatát - derült ki egy új tanulmányból.Kínai tudósok szerint a műanyag dobozokból való ételfogyasztás gyulladást okoz a bélrendszerben, amely k
A kulturális jelentőséggel bíró vajat, vagyis a ghit évezredek óta használják szertartásos, gyógyító és kulináris célokra. A 101 Cookbooks most bemutatta felhasználási lehetőségeit. Recept! Indiában az ayurvédikus orvosok a ghít folyékony aranynak nevezik; az egészség és a jó közérzet szempontjából létfontosságúnak tartják, tanításaik sz
Négyszer annyi trófeát vittek be a vadászok az Egyesült Királyságba 2023-ban, mint 2022-ben – közölte a CITES. Az elejtett állatok között van elefánt, víziló, leopárd, gepárd, de oroszlánból volt messze a legtöbb. A brit lakosság négyötöde ellenzi a trófeavadászatot, a kormány viszont továbbra sem váltotta be a trófeák behozatalának tiltására vonat
Sok embernek, különböző okokból (életkor, betegség stb.) nehezére esik a lépcsőn közlekedés. Nekik ajánljuk a Stannah lépcsőlifteket, amelyek alkalmasak mindenféle lépcső akadálymentesítésére, lakásba, családi házba, akár több emeletes társasházba, kertbe, vagy közintézményekbe is.
Tudod, hogy a kutyádnak rendszeres fürdésre van szüksége, de pontosan milyen gyakran? Íme, hogyan alakíthatod ki a megfelelő fürdetési rutint kedvenced számára.
Bár itthon csak nemrég jött divatba, ez valójában egy letűnt kor lenyomata, amikor a borbélyok még nem csak szakállat és hajat, hanem ereket is vágtak.
A Parkinson-kór egyik legismertebb és legjellegzetesebb tünete a kézremegés, amely eleinte leginkább csak az egyik oldalon alakul ki, és esetleg remeghet a láb és az áll is. Ugyanakkor nem minden kézremegés oka a Parkinson, ez csak az alapos kivizsgálás során derülhet ki.
Ha jobban belegondolsz, napi szinten több időt töltesz a munkahelyeden, mint otthon a családoddal. Amikor pedig a karriered rendkívül fontos számodra, sokat túlórázol, esetleg hétvégén is dolgozol, bizony nem egyszerű fenntartani egy boldog házasságot is. A statisztikák szerint pedig azok, akik az alábbi munkaterületeken dolgoznak, nagyobb eséllyel
Miközben az alma az egyik legnépszerűbb gyümölcsünk, egy fontos részéről nem veszünk tudomást. Az alma alapvetően rendkívül sokoldalú gyümölcs: kiváló saláták, főételek és desszertek készíthetők belőle. Néhány fogás azonban egyszerűen
A kutyák rengeteg szeretetet adnak gazdáiknak, ám rengeteg felelősség is jár velük, különösen, ha az egészségük védelméről van szó – ennek egyik kulcsfontosságú eleme, hogy tisztában legyünk azokkal az ételekkel, amelyek számukra veszélyt jelenthetnek.
Vilmos herceg és Katalin hercegné igen nehéz éven van túl, ugyanis a hercegné 2024 elején rákdiagnózisáról adott hírt. Ugyan ebben az évben Károly királynál is rákot diagnosztizáltak, így Vilmos kénytelen volt az egész családról gondoskodni és a leendő királyi szerepét betölteni. Jason Knauf, korábbi királyi tanácsadó a hétvégén a 60 Minutes Austra
Akár a kiszemelt parfümöd teszteled le egy boltban mielőtt megvásárolnád, akár az évek óta jól bevált illatodat választod, talán te is ismered azt az érzést, amikor nemcsak a bőrödre, hanem a ruhádra is fújsz egy kicsit, hogy napközben is veled lehessen. A parfümök illata ugyanis nemcsak a bőrön, hanem a ruházaton is sokáig megmarad...
Lassan itt a tél vége, de a hideg még úgy tűnik velünk marad egy darabig. Ha már unod a szürkeséget és a bezártságot, törd meg az egyhangúságot masszázsmedencével! Ne hagyd, hogy a sötét, fagyos reggelek és a bezártság fokozza a rosszkedved! Merülj el a meleg vízben és élvezd a lazító masszázs megnyugtató erejét!
Ön is tapasztalta már, hogy egy hideg reggelen kapar a torka, rekedt a hangja, vagy kellemetlen köhögési inger keseríti meg a napját? A torokszárazság gyakori probléma, amely nemcsak kényelmetlenséget okoz, hanem növeli a fertőzések kockázatát is.
Vannak olyan fák, amelyek, bár első pillantásra ártalmatlannak tűnnek, valójában komoly veszélyt hordoznak magukban, és akár az otthonunkat, az egészségünket vagy akár az életünket is fenyegethetik.
Megugrott a patkányok száma a nagyvárosokban, kutatók pedig arra jutottak, hogy az elszaporodásuk az átlaghőmérséklet emelkedéséhez köthető. Megállapították, hogy a kutatásaik során vizsgált városok esetében a felmelegedés mértékével korrelált a patkányok számának növekedése. Ugrásszerűen növekedhet a patkányok száma a városokban a globális felmele
A magjából sajtolt vaj valódi csodaszer: antioxidánsokban, vitaminokban gazdag, és úgy szívódik be a bőrbe, hogy nem tömíti el a pórusokat. Indiában a gyümölcs minden részét hasznosítják. Hozzánk leginkább a kokum vaj érkezik, amit akár főzéshez is használhatunk. Borbás Marcsi Kertem testvaját is a kokum vaj teszi rendkívül hatékonnyá.
Minden nemzetnek vannak olyan bevett szokásai, amelyek más vidékeken meglehetősen furcsán hatnak. Bár magyarként igaz, hogy rajongok a gulyáslevesért, de sosem vágytam arra, hogy megkóstoljam a pacalpörköltet, és a töltött káposzta sem a kedvencem, hiába az egyik legnépszerűbb nemzeti ételünk. Sok turistának pedig a tradicionális konyhánk egész fűs
Egy új tanulmány szerint nemcsak egy óriási jéghegy okozta a Titanic katasztrófáját, hanem egy természeti jelenség. Az elsüllyeszthetetlennek hitt Titanic óceánjáró hajó az első útján, 1912. április 14-én 23 óra 40 perckor jéghegynek ütközött és elsüllyedt az Atlanti-óceán északi részén, a fedélzeten tartózkodó 2240 utasból és legénységből 1500-an
A gyermekek rajzain, mesekönyvek lapjain és kerti séták során is gyakran felbukkan egy apró, piros pettyes kis lény, amelyhez rengeteg pozitív jelentést társítunk. A szerencse jelképeként tartják számon, megjelenése örömet okoz, és senkiben sem ébreszt félelmet. Mindenki szereti, és ha rászáll az ujjunkra, óvatosan engedjük útjára, remélve, hogy sz
A King’s College London és a Swansea Egyetem kutatói létrehoztak egy olyan eljárást, amely által visszafordíthatóak az aszfaltban található bitumen repedései. Ha az olcsónak számító technológia széles körben alkalmazhatóvá válik, az azt jelentheti, hogy hamarosan világszerte "öngyógyító" autóutakon közlekedhetünk.
Érzékeny téma ez, hiszen ha betelepszünk egy másik ember konyhájába, óhatatlanul is szemrevételezzük a konyharuhát is. Azt nehéz elrejteni, hiszen vendéglátás közben szinte biztos, hogy használja a vendéglátó…Milyen a jó konyharuha tehát? Elsősorban tiszta, de akad még néhány fontos tulajdonsága azért. A konyharuha az egyik legfontosabb textília a
A kávé a felnőttek egyik legkedveltebb itala, amely segít az éberség fenntartásában és a koncentráció növelésében. A mindig álmosok kamaszok körében pedig idővel szinte természetes, hogy felmerül a kérdés: ihat a kamasz egy lattét vagy feketét, ha nehezen indul a reggele? Egyre több tinédzser is rendszeresen fogyaszt koffeint, a szakemberek azonban