Az HBO The Last of Us című sorozatának alkotói, Craig Mazin és Neil Druckmann már többször is kifejezték, hogy a 2020-as The Last of Us Part II című videojáték kalandos történetét több évadon keresztül szeretnék feldolgozni. Most már biztos, hogy az alkotói vágy ténylegesen megvalósulhat, hiszen a hírt hivatalosan is megerősítették: megkezdődtek a
Háborítatlan csend és nyugalom honol Magyarország ötödik legnagyobb városa, Pécs déli szegletében, mindössze 5-10 kilométer távolságra a forgalmas városközponttól, ahová a nyüzsgő város zaja helyett csak a szél zúgása, a madarak éneke, a víz csobogásának és a békák kuruttyolásának hangja szűrődik be. Egy hatalmas parkerdő, melyben, mintha egy hajda
A shaggy (vagy shag) frizurának sokféle változata létezik, és véletlenül a legújabb Mango kollekcióban több olyan változatot is találtunk, amelyekről képtelenség levenni a szemünket. A tavaszi-nyári kollekciókat bemutató modellek közül több lány is 70-es évekbeli inspirációjú frizurát visel, amely folyamatosan visszatér. Van közöttük pl. egy autent
Megnéztük, mit jelent a valódi újrahasznosítás: mi történik a ruhákkal, ha nem a kukába, hanem a megfelelő helyre kerülnek. Videón mutatjuk, miért nem mindegy, hová dobod a textilt!
A Védőháló című "társadalmi célú szomorújáték" célja, hogy segítsen kimondani azokat a kérdéseket az öngyilkossággal kapcsolatban, amikről sokszor hallgatunk. Meg lehet előzni egy öngyilkosságot? Mik azok a pontok, ahol a kívülálló még belenyúlhat a folyamatokba? Hol van a nulladik perc, a pillanat, ahol először megfogalmazódik valaki fejében szuic
Aki már élt vele együtt, az tudja, hogy a pumi ellenállhatatlan késztetést érez arra, hogy a középpontban legyen, a maga saját kicsi világában szerepeljen.
A kiscicák ivartalanítása nemcsak a nem kívánt szaporulat megelőzése miatt fontos, hanem egészségük megőrzése és viselkedésük kiegyensúlyozottsága érdekében is.
A Mars egy roppant rejtélyes bolygó, ami rengeteg titkot tartogat számunkra. Most azonban a Harvard kutatója érdekes elmélettel állt elő egy nukleáris támadásról.
A Dunakanyar legszebb részen található Magyarország egyik legkülönlegesebb panorámájú szállodája. Most megújulva, olyan attrakcióval is készülnek, amihez hasonlót nem sokat találni idehaza.
A Dunakanyar legszebb részen található Magyarország egyik legkülönlegesebb panorámájú szállodája. Most megújulva, olyan attrakcióval is készülnek, amihez hasonlót nem sokat találni idehaza.
Lesújtó statisztika: a munkavállalók fele semmit nem sportol. Új, országos kezdeményezés ösztönözhet mozgásra tízezreket. A munkavállalók több mint 50 százaléka semmilyen rendszeres fizikai aktivitást nem végez, a Fitt Magyarország (FIMA) és az egyik hazai magánkórház új, közös kezdeményezése viszont magyarok tízezreit sarkallhatja mozgásra. A Fitt
A digitálismédia-fogyasztás a fejlett országokban egyre növekszik, a gyerekek és tinik körében is. Ide tartozik az internetezés számítógépen, de egyre inkább okostelefonon, a játékkonzolok használata, de a tv-nézés is. A gyerekek és a fiatalok szabadidejük jelentős részét ezzel töltik.
Alapvetően az alvás a hosszú távú egészségünk egyik legfontosabb kulcsa, az egyik legégetőbb biológiai szükségletünk, amely elengedhetetlen a testi-lelki egészségünk megőrzéséhez. Fontos azonban tisztában lenni azzal, hogy a modern, stresszes életvitel rossz hatással van az alvásunkra, ez pedig hosszú távon nagyon komoly negatív következményekkel j
A mai technológiai megoldások lehetővé teszik, hogy a mentőegységekhez a korábbinál rövidebb idő alatt jussanak el a vészhívások, azok minél több információt tartalmazzanak, hogy aztán a mentés a lehető leghatékonyabb legyen. Bő negyven éve jelentek meg az olyan szolgáltatók, amelyek a bajba, de nem életveszélybe került hajósoknak igyekeztek segíte
A tökéletes körömlakk árnyalatának megtalálása nem mindig egyszerű, de ezzel a trükkel sokkal könnyebben rátalálhatunk a számunkra legideálisabb színre.
A tavalyi év különösen aszályos volt, ami a legtöbb növény piaci árára kihatott, de talán semmit nem befolyásolt annyira negatívan, mint a kávé eladási értékét. Miközben a serkentő ital ára az egekben, a Vince emlékeztet, hogy sokak otthonában megtalálható több olyan növény is, melyekkel tökéletesen helyettesíthetjük azt.
Egyre több fiatal száll be a TikTokon terjedő trendbe, aminek lényege, hogy a nők a párkapcsolat idején, és a szakítást követően készült fotókkal prezentálják, hogy mennyit változott a külsejük. De vajon mi a mögöttes tartalma, valamint milyen hatással van a fiatalokra?A legújabb TikTok-trend nem más, mint az úgynevezett "szakítás utáni ragyogás“.
Ránija jordán királyné nemrég Olaszországban járt, a miniszterelnökkel való találkozójára pedig – szokásához híven – egy pompázatos ruha mellett tette le a voksát.
Sötét humorával, társadalomkritikájával, őrült karakterdinamikájával és rejtélyeivel A Fehér Lótusz minden héten 15 millió nézőt vonzott a képernyők elé. A sikeres HBO sorozat a gazdagok bonyolult és gyakran katasztrofális kapcsolatait mutatja be olyan luxushelyszíneken, mint Maui, Szicília és Koh Samui.Ha már neked is hiányzik a sorozat, mutatunk
Ez a horoszkóp megmutatja milyen ember vagy igazából – Ez az igazi személyiséged. Fontos válaszokat ad ez a horoszkóp. Meg fogja mutatni milyen ember is vagy a lelked mélyén. Nyilas Álmodozó, érzelmes, őszinte ember vagy, akinek csodálatosan tiszta a lelke. Közel állsz a szeretteidhez, gyakran találkoztok, beszéltek, összetartotok, nagyon fontosak
A legtöbben nem gondolnák, de van egy olyan közkedvelt fűszer, melynek erős, édeskés illata és aromája serkentheti az emésztőnedvek termelését, ami fokozza az étvágyat – ezért is vetik be diszkréten egyes éttermek előételekben és italokban.
Ragyogó arany fényezéssel nem is egy kihegyezett sportautónak tűnik a Porsche 911 Gt3 Rs, hanem egy műtárgynak, amit nem a versenypályán kell hajtani, hanem nézegetni a temperált garázsban.
A terheléses EKG (stresszteszt; ergometria) egy olyan diagnosztikai eljárás, amely a szív működését és teljesítőképességét méri fizikai terhelés alatt.
A kapcsolatok világa rendkívül sokszínű, ahol az érzelmi kapcsolódás és a kölcsönös tisztelet lenne az ideális alap. Azonban sajnos nem minden kapcsolat épül ezekre a pillérekre. Amikor az agresszió és a szexualizálás kerül előtérbe, az a kapcsolat mély problémáira utalhat, amelyeket nem szabad figyelmen kívül hagyni.
2025. június 7-én szombaton újra a Szent György-hegy Hajnalig. Idén egész hétvégére rengeteg programmal készülnek a szervezők. 2025. június 7-én szombaton újra a Szent György-hegy Hajnalig indítja a nyarat a
Lenyűgöző szupersportautó tanulmányát mutatta meg a General Motors, és ami még érdekesebb: Corvette a neve. A legendás sportkocsi következő generációját vetíti előre, de mégsem egészen ilyen lesz az új Corvette.
A takarók mindennapi életünk fontos részét képezik, hiszen nemcsak a hideg ellen védenek, de otthonos hangulatot is teremtenek. Ám az idő múlásával porral, szennyeződéssel és különféle allergénekkel telítődhetnek, ezért elengedhetetlen, hogy rendszeresen tisztítsuk őket. De hogyan lehet ezt úgy megtenni, hogy a textília ne károsodjon, és hosszú éle
Már eddig is a városi crossoverek egyik legélénkebb, legtöbb élményt nyújtó típusa volt a Puma, és ezt csak tovább fokozhatja a most elkészült tisztán elektromos hajtású változata. Nem a hatótávjával fog rekordot dönteni, de nincs is rá szüksége, ráadásul olyan téren is jobb a benzines testvérénél, amire nem számítottunk volna.
Ezzel az autóval kezdődött a kihegyezett szívómotoros Porsche 911-esek sora, a Carrera Rs 2.7-es már az első pillanattól egy igazi ritkaság. A legendás sportautó komfortosabb és jobbkormányos változata pedig olyan kincs, amiből nagyon kevés másik van.
A Holter-monitorozás, más néven 24 órás EKG monitorozás, egy diagnosztikai eljárás, amely során a beteg szívének elektromos aktivitását folyamatosan rögzítik egy hordozható EKG-készülék segítségével.
A lélektani változások olykor szükségszerűvé válnak életünk során. Akár a hétköznapok monoton ritmusa miatt érezzük úgy, hogy valami újat kell beépítenünk életünkbe, akár azért, mert belső hangunk azt súgja, ideje megújulni, a spiritualitás és az asztrológia iránti nyitottság ebben segíthet bennünket. Horoszkópunk, vagyis az, amit a csillagjegyünk
Hol a határ az amatőr és a futást komolyabban vevő futók között? Zavaró-e, ha egy lassabb futót kell kerülgetni edzés közben? Egyáltalán mi alapján minősítjük, kategorizáljuk a futókat? Mi kell ahhoz, hogy az amatőr profi legyen?
A megfelelő függönyök nemcsak jól néznek ki, hanem abban is segítenek, hogy ne lássanak be az ablakon és jobban védjenek az időjárás viszontagságaitól. De mi történik, ha a függönyök koszosak? A poros, büdös függönyök nemcsak hogy egészségtelenek lehetnek, hanem azt az érzést is kelthetik, hogy a lakás nincs rendben.
A napi szinten viselt ruhadarabjaink sokkal többek egyszerű anyagoknál, amelyekkel eltakarjuk magunkat. Valójában lenyomatát adják annak, hogyan látjuk magunkat, miként kívánjuk, hogy mások lássanak bennünket, és gyakran tükrözik érzelmi állapotunk mélységeit is. A bő ruházat választása, bár sok esetben egyszerű komfortérzet növelése céljából törté
A fáradtság, amely szinte minden pillanatodat uralja, gyakran nem csak a fizikai aktivitás hiányából vagy az alváshiányból fakad. Sokszor olyan lelki tényezők húzódnak meg mögötte, amelyekre talán nem is gondolnál. Ez a cikk igyekszik útmutatást nyújtani, hogy jobban megértsd, miért is érzed magad állandóan kimerültnek.