A Turkish Airlines Észak-Macedónia egyik legfontosabb turisztikai célpontját, Ohridot is felvette járathálózatába. Ezzel a bővítéssel Ohrid lett a nemzeti légitársaság második úti célja Észak-Macedóniában Szkopje után, 123. európai és 353.…
A nemzetközi politikai helyzet forrósodásával egy időben egyre több európai ország dönt úgy, hogy veszélyhelyzeti útmutatót állít össze állampolgárainak egy esetleges természeti katasztrófa, háborús invázió vagy épp nukleáris csapás esetére.
A szakemberkeresés gyakran stresszes és bizonytalan, de ennek nem kell így lennie. A szakemberajanlo.hu segítségével te irányítasz: te választasz, te kérsz ajánlatot, és te döntöd el, kivel dolgozol együtt.
Nem mindennapi felvételek láttak napvilágot a napokban: a Duna-Ipoly Nemzeti Park igazgatósága által működtetett börzsönyi kameracsapdák egyikének ugyanis sikerült megörökítenie azt, ahogy megvadult kutyák egy muflonra támadnak.
Ha köretekről van szó, szinte mindenkinek a krumplipüré, a sült burgonya, a tészta vagy a rizs jut eszébe először, ami nem véletlen, hiszen talán ezek a legnépszerűbb, hazánkban legszélesebb körben elkészített köretek. Néha azonban nem árt, ha szakítunk a megszokottal, és elrugaszkodva az addig bevált kedvencektől, újabb ízek vizeire evezünk. Mutat
A szerelem egy kicsit mindenkit megváltoztat, de hogy előnyünkre vagy hátrányunkra történik mindez, általában csak a környezetünk visszajelzéséből derül ki. Ez a teszt segít kideríteni, hogy a rózsaszín köd hatására te milyen téren alakulsz át!
Bill Gates, a Microsoft társalapítója is érzi, hogy teljesen átalakít mindent a mesterséges intelligencia megjelenése. Vannak munkák, ahol egyre intenzívebben vethetik be az Ai-t.
Miért vonzóak a furcsa szokások? Sok férfi számára a női viselkedés bizonyos aspektusai ellenállhatatlanok, annak ellenére, hogy olykor kissé különcnek vagy szokatlannak tűnhetnek. Az ilyen apró, hétköznapi dolgok teszik különlegessé a nőket, és sok esetben nem is gondolnák, hogy ezek akár vonzerőt is jelenthetnek. Ezek a szokások gyakran a női báj
A James Webb Űrteleszkóp (Jwst) a napokban fejezte be a hírhedt "városgyilkos" aszteroida, a 2024 YR4 megfigyelését. Bár az objektum 2032 decemberében veszélyesen közel kerül a Földhöz, lényegében kizárható egy becsapódás – ugyanez viszont a Holdról már nem mondható el.
A húsvét az ünnepek közül is kiemelkedik különleges hagyományaival, mesés színeivel és természetesen a finom ételekkel. Az ünnepi lakomákhoz elengedhetetlenül hozzátartozik egy elegáns és kreatív módon megtervezett teríték is. Ha te is azon igyekszel, hogy a húsvéti asztal díszítése emlékezetessé tegye az ünnepet, akkor érdemes megfontolnod néhány
A 2025-ös tavaszi pedikűrtrendek tele vannak frissességgel és játékossággal! Egy jól megválasztott pedikűrszín vagy minta tökéletes kiegészítője lehet az outfitünknek – legyen szó akár egy pasztell rózsaszínről, egy nude árnyalatról, vagy éppen egy merész élénk színről.
Craig Wood megkezdte expedícióját, hogy ő lehessen a világon az első, aki három amputált végtaggal szólóban vitorlázik át a Csendes-óceánon. A 33 éves volt katona egyedül, megállás és támogatás nélkül tervezi megtenni a 7000 tengeri mérföldes utat, miközben adományokat gyűjt. Miután végzett az előkészületekkel, március 25-én, brit idő szerint 16:45
A cézáröntet az egyik kedvenc hozzávalónk, legyen az tésztasalátába keverve vagy sült csirkével tálalva. A krémes, szardella alapú öntet, amelyet a citromlé, bors és diós parmezán egészít ki, sok ételhez jól illik. Most mutatunk egy új felhasználási módot ezzel a mennyei uborkás cézársalátával. A ropogós, frissítő uborkaszeleteket egy gyors házi ké
Nem árt mindenkinek figyelnie, ha autópálya-matricát vesz, mivel a magyar sofőrnek ez csaknem félmillió forintjába fájt. Az autópálya-kezelő szerint ő a hibás, fizetnie kell.
Most, hogy már javában tart a tavasz, rengeteg okunk lehet arra, hogy több időt töltsünk a szabadban. De gondoltad volna, hogy még a bélrendszerednek, ezáltal pedig az immunrendszerednek is jót tehet, ha nap mint nap a friss levegőn időzöl? Mutatjuk, mire világított rá pontosan néhány szakértő, akik a Well & Goodnak beszéltek arról, hogyan hathat a
Sajnos rossz hírünk van a 40 éves kor felettieknek, mivel akkor is látásromlás következik be náluk, ha nagyon odafigyelnek. Azonban különböző módszerekkel ezt lehet minimalizálni.
A társadalom tagjai vagyunk, és mindannyian különböző személyiségjegyekkel rendelkezünk, amelyek befolyásolják, hogyan kapcsolódunk másokhoz és hogyan navigálunk a világunkban. Olykor előfordulhat, hogy találkozunk olyan emberekkel, akik különösen manipulálónak vagy érzelemmentesnek tűnnek. Ezek az emberek gyakran lehetnek pszichopaták. Kérdés, men
A mai világban szinte állandóan kommunikációs és teljesítménykényszerben vagyunk, ami gyakran az aha-élményektől veszi el a lehetőséget, hogy a saját tempójukban csodát tegyenek. Hova tűnnek a nagy felismeréseink? És milyen előnyökkel járna, ha több lenne belőlük?
A zodiákus jegyek mindig is magukra vonzották a figyelmet, hiszen egyesek szerint a csillagok állása mély betekintést nyújt személyiségünkbe. Különösen érdekes lehet elgondolkodni azon, hogy milyen kutyafajta illik hozzád csillagjegyed alapján, hiszen a kutyák hűséges társai az embernek, és kifinomult érzékkel képesek alkalmazkodni gazdáikhoz.
Az anyaság csodálatos és felelősségteljes szerep, amely rengeteg örömteli pillanattal jár együtt. Azonban van egy olyan oldala is, amelyet sokan nem mernek hangosan kimondani. Ez az árnyoldal azonban valós és sokakat érint, így fontos, hogy beszéljünk róla.
Kiderült, kik lesznek a Beatles tagjait alakító színészek. Az együttesről 4 különálló film készül Oscar-díjas Sam Mendes rendezésében, melyek külön dolgozzák fel George Harrison, John Lennon, Paul McCartney és Ringo Starr történetét.A Normal People és a Gladiátor II színésze, Paul Mescal Sir Paul McCartney-t fogja játszani, míg a Saltburn sztárja,
Katalin hercegné számára elengedhetetlen, hogy frizurája mindig tökéletesen mutasson, személyes hajstylistja pedig megosztotta, melyek azok a termékek, amelyeket ennek érdekében mindig magánál tart.
Elkészült Budapest kürtőskalácsa – Bemutatkozik a nyár desszertje. Budapest kürtőskalácsa olyan, mint maga a főváros: sokszínű, zöld, bulis, nagyvilági. A kürtőskalács reneszánszát éli a turisták körében, de a készítők szerint most új szintre lép a minőség. Ez a kürtőskalács elsősorban a budapestieknek készül. Április 5-én a Szent István Bazilikáná
A Meteo Klinika részletes tájékoztatása szerint rendkívüli hidegfront készülődik, ami visszahozza a téli időt. Az előtte zajló melegedés csak kiélezi a panaszainkat.
Lázban ég az ország: idén kiváló hozammal ontja az erdő a kucsmagombát, amit már Néró császár is az istenek eledelének tartott. Titkos lelőhelyeket fésülnek át eső után a gombászok, és nem véletlen, hogy a világért sem árulnák el tudományukat, hiszen az idei termés tényleg különleges. Mit tud ez az aprócska, lyukas süvegű gomba, amitől oly nagy bec
A bölcsődés kisfiú nem akart ebédet enni, hangosan sírt és "rosszalkodott", ezért a két gondozónő okításképpen leragasztotta ragasztószalaggal a kisgyermek száját. Az eset azonnal kiderült, a két bölcsődei dolgozót elbocsájtották. (A fotó csak illusztráció, forrás: 123RF).
Három aranyérmet is bezsebeltek a Tokajicum borai az egyik legnevesebb nemzetközi borversenyen, a 2025-ös Mundus Vini Spring Tastingen. Három aranyérmet is bezsebeltek a Tokajicum borai az egyik legnevesebb nemzetközi borversenyen, a 2025-ös Mundus Vini
Messi Miamiba igazolása óta nagy sztár lett Yassine Cheuko is, aki az argentin testőre. Az izmos fickónak az volt a feladata, hogy minden oda nem való embert eltávolítson a nyolcszoros aranylabdás közeléből. De most őt távolították el.
Autista gyerekek rajzai árasztották el ma reggel a magyar politikusok, médiák közösségi oldalait, mert egy hatalmas, láthatatlan tömeggel nem foglalkoznak a döntéshozók. Április 2-a az autizmus világnapja.
Ha azt kérdezik tőlem, hogy a tengerpartot vagy a hegyeket szeretem jobban, akkor azt mondom, ez attól függ, épp hol vagyok. Amikor a partról nézem, ahogy felkel a nap, azt érzem, hogy ennél gyönyörűbbet és megnyugtatóbbat el sem tudok képzelni. Ha hegyet mászunk, átélem, hogy ennél csodálatosabb kilátás és szabadságérzés nem létezhet. Most hegyen-
Val Kilmer lánya, Mercedes Kilmer április 1-jén a The New York Times munkatársán keresztül közölte a világgal a szomorú hírt, hogy édesapja tüdőgyulladásban elhunyt.
A saját szemünkkel látjuk, hogyan szab új irányt a világgazdaság folyásának a Donald Trump által elindított vámháború. Vajon Magyarország a fejlődés útjára lép, vagy nehéz időkre számíthat az új kereskedelempolitikai környezetben?
Még, ha nem is fektetsz nagy hangsúlyt a húsvétra, a vallási vonatkozásra, talán akkor is szívesen dekorálsz a szezonális díszekkel. Milyen húsvéti tojás passzolna hozzád zodiákusod alapján?
A többség állandóan használja a partvist a lakásban, de nem is gondolnánk, hogy mennyi baktérium van rajta emiatt. Azonban egyszerűen megtisztíthatjuk, és így sokáig nem kell újat venni.
Az YCT-529 nevű hormonmentes fogamzásgátló különösen hatékonynak bizonyult az eddigi vizsgálatok során. A tabletta különlegessége, hogy nem nőknek, hanem férfiaknak kell használniuk.