Idén húsvétkor ideje elfelejteni a hagyományos sonka-tojás kombinációt, és megengedni magunknak, hogy három kivételes étterem újraértelmezze az ünnepi lakoma fogalmát. A városi pezsgéstől a fine dining eleganciáján át a vidéki
A húsvéti barkaág nem csupán szép tavaszi dekoráció. Mélyebb jelentése van: a természet újjászületését, a keresztény hagyományokat (Virágvasárnap), a védelmet és a bőséget is szimbolizálja.
Az alábbi klasszikusok és az új parfümök bizonyítják, hogy a virágos illatok nem mennek ki a divatból.A rózsa talán a legklasszikusabb összetevő a parfümkínálatban. A szerelem szimbóluma, amely a görög és római mitológiában is megtalálható (első említése Ázsiában, i. e. 3000 körül történt), a virág éppoly lenyűgöző, mint amilyen tartós.Sophia Loren
Lisszabon és Madrid Európa két talán legpezsgőbb, legizgalmasabb fővárosa, de a köztük való közlekedés eddig finoman szólva sem volt egyszerű. Ez azonban hamarosan megváltozhat, a Time Out szerint ugyanis a két város között közvetlen vonatjárat indul majd.
Valószínűleg veled is előfordult már, hogy kibontottál egy konzervet a gyors vacsorához, de nem használtad el az egészet – a maradékot letakartad és betetted a hűtőbe. Gondoltál már arra, hogy ez veszélyes lehet?
Az alkohol nem tiltott a cukorbetegek számára sem, azonban az anyagcserére gyakorolt komplex hatása miatt nagy odafigyelést igényel a diebéteszes beteg részéről. Nem mindegy, hogy mikor, mennyit és milyen formában fogyasztunk alkoholos italokat.
Hogyan lehet fakanálból, tojáshéjból, befőttes üvegből pillanatok alatt mutatós és pénztárcabarát húsvéti díszt készíteni? Kapaszkodj, most megmutatjuk, és még a gyerekeket is bevonhatod az alkotásba!
Mindnyájan keresünk olyan apró, de hatékony tippeket és tanácsokat, amelyek segíthetnek jobbá, harmonikusabbá és eredményesebbé tenni az életünket. Ezek az útmutatások nem csak egyszerű bölcsességek, hanem gyakorlati szempontból is hasznosak, hiszen olyan stratégiákat kínálnak, amelyek könnyen beépíthetők a mindennapi rutinunkba, és valódi változás
Természetes, hogy utazásaink során szeretünk fényképeket készíteni a látványosságokról, hogy azokat később is elő tudjuk venni, és vissza tudjunk emlékezni a világ különböző pontjain tett kalandjainkra. De jobb, ha tisztában vagyunk vele, hogy néhány ilyen fotónak nagy ára van.A Heepsy összegyűjtötte azokat a népszerű turisztikai látványosságokat,
A tapadásmentes edények napjaink konyháinak elengedhetetlen részei, hiszen használatukkal jelentősen csökkenthető a zsírok mennyisége, sőt az ételek is egyenletesen és gyorsan elkészülnek bennük. Azonban ahhoz, hogy ezeket az előnyöket hosszú távon élvezhessük, elengedhetetlen, hogy kíméletesen bánjunk velük a tisztítás során. A tapadásmentes bevon
Húsvétkor is mértékletes étel- és italfogyasztásra int a dietetikus. A szakember szerint ha ilyenkor is figyelünk, hogy elegendő mennyiségű zöldséget, gyümölcsöt együnk, elkerülhetjük a túlevést és a gyomorrontást.
Hajlamosak lehetünk gondolkodás nélkül rásütni másokra a manipulatív jelzőt, miközben életünk során legalább egyszer mi magunk is élünk ezzel a módszerrel kisebb-nagyobb céljaink elérése érdekében. A manipuláció különféle aspektusait szakértőnk segítségével térképezzük fel.
Marozsán Fábián kétszettes győzelemmel bejutott pályafutása első ATP-elődöntőjébe a 2,5 millió euró összdíjazású müncheni salakpályás férfi tenisztornán, ahol szombaton az első kiemelt Alexander Zverev vár rá.
Hiába drágul a kávé és lesz egyre nehezebb hozzájutni, a kávézási szokásaink talán még soha nem voltak olyan színesek, mint napjainkban. Itt van például rögtön a szezámmagból készült krémes massza, vagyis a tahini, ami ugyan nagyon régóta népszerű a közel-keleti konyhában, egy viszonylag friss trend szerint azonban most még a kávéfogyasztást is for
Mindig is imádtam a rejtélyeket és a borzongást, de az úgynevezett jump scare-ek (amikor az ijesztgetés forrása az, hogy a szörny kiugrik a szekrényből) jobban szeretem a lassan építkező, valódi történetet felépítő sorozatokat. Az alábbiak éppen ezért nálam nagy kedvencek lettek az elmúlt években.
Az önbizalomhiány olyan láthatatlan lánc, amely sokakat visszatart attól, hogy kibontakoztassák valódi képességeiket és teljes életet éljenek. Gyakran észrevétlenül épül be a mindennapokba, még azok számára is, akik a felszínen magabiztosnak tűnhetnek. Az alábbiakban hét olyan viselkedésformát mutatunk be, amelyek az önbizalom hiányára utalhatnak,
Miközben csodáljuk a hírességek lenyűgöző vörös szőnyeges szettjeit, néha jól esik őket visszafogottabb, mégis elegáns megjelenésekben látni. Gigi Hadid például a Tom Ford által készült elegáns kék ingben és egyszerű fekete nadrágban jelent meg a The Tonight Show-ban, és ezzel bebizonyította, hogy bizonyos alapdarabok örökké divatosak lesznek.A kék
Mommy, a Philadelphiai Állatkert százéves lakója hivatalosan is méltó lett a nevéhez: négy kisteknősnek adott életet, így 100 évesen anyává vált. A születések okot adnak az ünneplésre, mivel az állatkert több mint 150 éves történetében ez az első alkalom, hogy egy kritikusan veszélyeztetett nyugati Santa Cruz galápagosi óriásteknős (Chelonoidis por
Miért maradnak sokan olyan párkapcsolatokban, amelyek inkább ártanak, mintsem jót tesznek? A válasz nem egyszerű, és számos pszichológiai, érzelmi és társadalmi tényező játszik szerepet ebben. Sokszor a bizonytalan önértékelés, a félelem az egyedülléttől, vagy a remény, hogy a dolgok talán idővel jobbra fordulhatnak, tart bent bennünket egy nem műk
Ha a te életedben is prioritást élvez a kiegyensúlyozott, egészséges táplálkozás, akkor minden bizonnyal már sok hasznos vitaminról, ásványi anyagról és antioxidánsról hallottál. Van azonban egy vegyületcsalád, ami méltatlanul kevés figyelmet kap, pedig komoly előnyökkel jár. Ezek a flavonoidok, amelyek közül az egyik legerősebb hatású a csupán egy
A The Last of Us második évada csak úgy berobbant a képernyőkre, és ezt az energikusságot jórészt Isabela Mercednek köszönhetjük. A fiatal színésznő, aki Dina karakterét kelti életre, az évad egyik kulcsfigurájává is válik."Dina olyan, mint egy fénycsóva a sötétben, laza, vicces, kiegyensúlyozott. Pont, mint én. Ha valami feszültség alakul ki, én v
Michael Jordan a legtöbb rajongó számára egyet jelent a kosárlabdával és a győzelemmel. Sokan minden idők legjobb játékosának tartják, és ezzel mi sem vitatkozunk. Jordan legendás teljesítményeit feleleveníteni mindig kellemes dolog. Ezt tesszük most, összeszedtük a hatszoros Nba-bajnok pályafutásának tíz olyan pillanatát, amelytől rögtön feláll a
Most, hogy már két hete véget ért a Watches and Wonders, ideje feleleveníteni az emlékeket, és átszaladni mégegyszer az ottani összefoglalókon. Aki akkor lemaradt, most pótolhatja, íme az első rész.…
Ugye te is hallottál már a kék zónákról? Ha esetleg mégsem, rengeteg okod lehet rá, hogy megismerkedj velük, méghozzá alaposan! A világ azon részei ugyanis, ahol az emberek kimagaslóan sokáig élnek, és gyakran egészségesebbek. Dan Buettner, a hosszú élettartam kutatója pedig régóta kutatja, minek is köszönhető ez. Nos, nem meglepő módon a lakosok é
Innovációs elismerésben részesült a győri Széchenyi István Egyetem, az intézmény Digitális Fejlesztési Központja, illetve tudáshasznosító vállalkozása, az Uni Inno Zrt.
Határidők, kipipálásra váró listák, család, munka és millió apró teendő, amit újra és újra eltolsz, mert még talán várhatnak – és valahol a háttérben ott motoszkál a gondolat: "jó lenne egy kis énidő". De mikor és főleg: hogyan?