A gyümölcs nem olcsó mulatság manapság. Egy-egy doboz eper, málna vagy áfonya pillanatok alatt eltűnik a kosárból, az ára pedig a pénztárcából. Épp ezért is olyan jó érzés, amikor valamit saját magunk termelünk meg – és nem csak azért, mert friss és finom, hanem mert a boltban hagyott forintokat is megspóroljuk vele.
A Disney+-on már elérhető az 1987-ben indult Predator-franchise legújabb darabja, a Predator: Gyilkosok gyilkosa című animációs mozi, melyet Dan Trachtenberg érezhetően a novemberben érkező Predator: Halálbolygó felvezetésének szánt.
A nyári ruhatárunk szinte önkéntelenül is árulkodik rólunk, nemcsak az ízlésünk, hanem a személyiségünk mélyebb rétegei is tükröződnek benne. Bár sokan azt gondolják, a divat csupán felszínes jelenség, valójában az öltözködési stílusunk bámulatosan sokat mond el rólunk. Az alábbiakban feltárjuk, milyen kapcsolat lehet a nyári ruhatárad és az önbiza
Amilyen egyszerű, olyan nagyszerű a desszert, ami egy véletlennek köszönheti elképesztő sikerét. Egy adag forró presszókávé, amit egy előre lehűtött csészében szolgálnak fel – a széleken négy kis adag vaníliafagyival. Amilyen
Az FBI nyilvános figyelmeztetést adott ki egy hatalmas kiberbűnözői műveletről, amely a mindennapi internetkapcsolattal működő eszközöket használja ki. A BADBOX 2.0 névre keresztelt botnet csendben beépült több millió tévés streamingkészülékbe, digitális projektorba, táblagépbe, autós nfotainment-rendszerbe és más okos eszközökbe, amelyek gyakran m
Az olyan funkcionális emésztőszervi betegségeknél, állapotoknál, mint az irritábilis bél szindróma (IBS) nem ritkák az olyan tünetek, például a rossz szájíz, amelyek a közérzetet negatívan befolyásolják, vagy akár meg is nehezíthetik a mindennapi tevékenységet, mint akár a hasmenés.
A Samsung következő generációs okosórája, a Galaxy Watch 8 Classic váratlanul felbukkant az eBayen, és ezzel együtt lelepleződött az új, Ultra ihlette dizájnja is.
A nyár a szabadság, az önfeledt öröm, a játék, a kirándulások és a vízparti mókák időszaka, amikor a gyerekek végre kiszabadulnak az iskola vagy az óvoda falai közül, és átadhatják magukat a jól megérdemelt pihenésnek. A meleg hónapok azonban nemcsak élményeket, hanem kihívásokat is rejtenek a szülők számára.
Az amerikai elnök június első napjaiban visszavonta azt az elődjétől, Joe Bidentől származó rendeletet, ami megengedte az amerikai orvosoknak, hogy a nők életének védelme érdekében abortuszt végezhessenek – még azokban az államokban is, ahol a beavatkozás egyébként tilos.
Egyre többen használnak primert a sminkelés első lépéseként, mivel az alapozás előtt "előkészíti a bőrt", és hibátlan végeredményt biztosít. Bár ez igaz, a primerek mindezt (és még annál is többet) tudják, amit az is bizonyít, hogy számos különböző fajtájuk létezik.
A szépségápolás világában rengeteg olyan ajánlással találkozhatunk, amelyek hosszú évek, sőt akár évtizedek óta is velünk vannak. De belegondoltál már abba, hogy nem biztos, hogy minden csak úgy lehet jó ilyen téren sem, ahogy már megszoktuk? Maria McCool hajstylist, a Calista márka alapítója nemrég például arra hívta fel a figyelmet, hogy akár kif
Kevés olyan találmány van, amely annyira meghatározta a 20. század mindennapjait, mint a golyóstoll. És még ma sem mindenki tudja, hogy ez a praktikus eszköz egy magyar újságíró és feltaláló, Bíró László József nevéhez fűződik, aki 1936-ban jegyeztette be a szabadalmát. A találékonyságának köszönhetjük, hogy ma már mindenki életének a része a golyó
Az ezotéria és asztrológia izgalmas világa mindig tele van meglepetésekkel és lehetőségekkel, amelyek felfrissítik és új lendületet adnak az életünknek.
Az első masszázsmedence kiválasztása különösen nehéz feladat. Rengeteg apróságra kell figyelni, amelyek alapvetően meghatározzák a jakuzzis élmény minőségét. A méret, a kinézet és a jetek mellett a leginkább meghatározó eleme egy gyakran használt masszázsmedencének a megbízhatóság, az egyszerű karbantartás és a tartós minőség. A FreeFlow jakuzzikba
"Mi van akkor, ha este nem tudunk elaludni, mit lehet ilyenkor tenni?". Ezzel a kézenfekvő kérdéssel keresik fel leggyakrabban a szakembereket az alvásproblémákkal küzdők.
Januártól lakáscélra átmenetileg feltörhetők az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások. Az első negyedévben – számolta ki az Azénpénzem – összesen mintegy 17,5 milliárd forint lehetett a kifizetés. A jegybank felmérése is egyre kevesebb felhasználót jelez. A kormány éves szinten 300 milliárd nyugdíjforint lakáspiacra csatornázását remélte.
A retket már az ókorban is ismerték és termesztették, több fajtáját is kedvelték. Hazánkban a piros és kerek hónapos retek a legkedveltebb, de ismert még a jégcsapretek, a vajrépa és a fekete retek is.
Hazudik, manipulál, és nem akar kikapcsolódni. Nem egy új sci-fi film főgonosza, hanem a legfejlettebb mesterséges intelligencia-modellek viselkedése laboratóriumi körülmények között. Yoshua Bengio, a mesterséges intelligencia egyik legismertebb kutatója ( "keresztapja" ) szerint a technológia már túl van azon a határon, ahol pusztán eszköz marad –
A gyümölcs különösen szezonális élelmiszer, így egyes fajták nem mindig elérhetők a boltok polcain. Szerencsére a fagyasztásnak köszönhetően egész évben gondoskodhatunk otthon a gyümölcsellátmányunkról, hogy kedvenceinket változatos formákban élvezhessük.
Mind a túl sok, mind a túl kevés alvás egészségi kockázatokat vonhat maga után. A felnőtt szervezet számára a napi hét-nyolc óra alvás számít optimálisnak. A túl sok (9 óránál is több), illetve a túl kevés (6 óránál kevesebb) alvás olyan betegségek kialakulását segíti elő, mint az elhízás, a cukorbetegség, a magas vérnyomás, a depresszió, valamint
A gyermektervezés időszaka mindig izgalmas – de különösen akkor, ha az első babánk fogantatására készülünk. Ilyenkor persze hagyatkozhatunk az intuíciónkra és egész egyszerűen belevethetjük magunkat a „próbálkozásba” – ez a párok nagy részénél elég is a sikerhez. Akadnak azonban olyanok is, akik esetében valamilyen akadályba ütközik a fogantatás. H
Egyre több magyar utazik autóval Olaszországba nyaralni, ám sokan még mindig meglepődnek a határ átlépése után, amikor szembesülnek az olasz autópálya díjak 2025-ben érvényes rendszerével.
A reggeli a legfontosabb étkezésünk – tartják az orvosok. Reggelizős szokásaink azonban igen nagy változatosságot mutatnak. A reggeli rohanás nem kedvez a komótos evésnek, sokszor csak éppen felhörpintjük a kávét, bekapunk egy falatot, és máris úton vagyunk. Rosszabb esetben pedig még ennyit sem teszünk, csak felkelünk, és azután útközben szerzünk
Már az ókori görögök és rómaiak is felismerték jótékony hatásait. A nyár két legkedveltebb gyümölcse valószínűleg a meggy és a cseresznye. Nemcsak ízletesek, de a népi gyógyászatban is kiemelt szerepet
Amikor a világ zaja elnyomja saját belső hangunkat, mindennél fontosabb, hogy visszataláljunk önmagunkhoz. Egy jól megválasztott reggeli rituálé segíthet, hogy mindezt elérjük, és a napunkat egy teljesen más szemszögből közelítsük meg. Itt van néhány ötlet, amelyeket könnyedén beépíthetsz a hétköznapjaidba, hogy minden reggel újra önmagadként ébred
Egy alapos méregtelenítés és salaktalanítás szuper módja annak, hogy megtisztítsd a szervezetedet és felfrissítsd a tested. Mutatjuk mit kell tenned, hogy tavasz végére, mire a nyári nagy meleg beüt, bomba formában és kitörő erőben várd a szezont!
Ha valaha is előfordult velünk, hogy néhány perccel a napozás után viszkető, vörös kiütések jelentek meg a bőrünkön, akkor lehet, hogy napallergiánk van.
A hajózás történetének legdrágább balesetei nemcsak a költségek miatt emlékezetesek, hanem több száz vagy akár több ezer ember tragikus halála miatt is. Hatásukat a hajók értékén felül a mentési műveletek, a takarítási erőfeszítések, a jogi követelések, a kártérítések és az ebből eredő környezeti károk költségein is mérik. Az egyik legdrágább ütköz
Imádom a tetoválásaimat. Mindegyik egy emlék, egy gondolat vagy egy érzés lenyomata, amit örökre magamon akartam viselni. Van, amelyik a szülésélményem mementója, más egy, a szülőföldemhez kapcsolódó legendáról emlékezik meg, és olyan is van, aminek a történetét csak én értem igazán.
Június 11-én szerdán reggel 9:45-kor különösen intenzív telihold érkezik az Nyilas jegyében, amely felszínre hozza az önérvényesítés vágyát, a harcot a figyelemért és a belső bizonytalanságainkat. A bolygók fényszögei mély érzelmi átalakulásokat, őszinteségre hívó leckéket és karmikus tisztulást ígérnek, ha bátran szembenézünk a lelkünk mélyével, m
Sorhatos turbómotorral, kézi váltóval, hátsókerék-hajtással és a bukólámpával az A70-es Toyota Supra vérbeli japán sportautó, melynek plüss kárpitos ülései egyenesen a nyolcvanas évekbe rántanak vissza.