A világ legismertebb tudósa, Isaac Newton a tudomány elkötelezett híve volt, azonban azt is kutatta, hogy mikor jöhet el a végítélet, ami egy új kezdetet jelent.
Flörtölés közben sokan úgy érzik, mintha egy természetes tehetség birtokában lennének, de van, akinek ez a terület inkább próbatételként jelenik meg az életében. Vajon te melyik kategóriába tartozol? A csillagjegyed árulkodhat erről, hiszen sok mindent elmondhat a személyiségedről, így arról is, hogyan hódítasz.
Valószínűleg nincs olyan nő, aki élete során legalább egyszer ne gondolkodott volna el azon, hogy frufrut vágat. Mielőtt azonban meghoznád ezt a döntést, érdemes alaposan átgondolni néhány fontos részletet. Ebben segít most a magyar sztárfodrász, Frohner Fecó, aki szerint a frufru nem csak egy haj, hanem egy döntés, egy életérzés, egy potenciális i
Egy palackorrú delfin borjúnak adott életet egy chicagói állatkertben június 7-én hajnalban. A szülésben egy másik, tapasztalt delfin is segített, a lenyűgöző eseményt pedig az állatkert munkatársai rögzítették.
Az asztrológia mélyebb összefüggéseiben feltárja, hogyan befolyásolja a zodiákus jegyünk személyiségünket, mindennapjainkat, sőt még azt is, hogy miért és hogyan hajlunk időnként a füllentésekre. Vannak, akik az őszinteség védelmezőiként lépnek fel, míg mások könnyedén használják a csúsztatást, hogy kikerüljenek kényelmetlen helyzeteket. Nézzük meg
Talán már senkinek sem meglepetés, hogy a kilencvenes-kétezres évek divatja újra reneszánszát éli. A balerina cipőtől kezdve a szűk farmernadrágig, folyamatosan újabb és újabb, a korra emlékeztető darabokat mutatnak be a legfontosabb tervezők a kifutókon. Így történt, hogy a különleges – és jó eséllyel mindenki számára ismerős – ékszer az idei nyár
Télen jóval drágább a paradicsom, illetve a paprika, így sokan döntenek úgy, hogy tesznek el lecsót a hidegebb hónapokra. Azonban nem mindegy, hogyan spájzolod el.
Az egészségügy világában sokak számára még mindig az a legnagyobb kérdés, hogy "eljutok-e a megfelelő szakemberhez?" vagy "vajon meg tudnak-e gyógyítani?" – ezek után nem meglepő, hogy sajnos sokszor szinte mellékes, hogy hogyan történik mindez.
A körmünk rengeteg dolgot jelezhet előre, például azt is meg tudja mutatni, hogy milyen vitaminból kellene többet bevinni a szervezetünkbe, de betegséget is jelezhet előre.
A spanyol konyha világszerte híres változatosságáról, gazdag ízvilágáról és kreatív megoldásairól. Ha azon szerencsések közé tartozol, akik Spanyolországba utazhatnak, akkor garantáltan nem szeretnéd kihagyni azokat a kulináris kalandokat, amelyek felejthetetlenné tehetik az utazásodat. Fedezd fel velünk a legínycsiklandóbb spanyol finomságokat, am
A modern konyhák elengedhetetlen eszköze a mikrohullámú sütő, mellyel jelentősen megkönnyíthető a mindennapi étkezések elkészítése. Azonban nem minden étel alkalmas arra, hogy ebben a gépben újra melegítsük őket, mivel bizonyos ételek nemkívánatos átalakuláson mehetnek keresztül, ami egészségügyi kockázatokat rejthet magában. Ebben a cikkben arra f
Brooke Shields egy csapásra megmutatta, hogy a csillogás még mindig az ő terepe – nem véletlen, hogy a jelenlévők közül mindenki őt bámulta a Tribeca Filmfesztiválon.
Minden ember személyisége olyan összetett, mint egy kirakós, amelyben a pozitív és negatív vonások egyaránt részt vehetnek. A csillagjegyek, amellett hogy segíthetnek megismerni belső erőforrásainkat és erényeinket, gyakran sejtetnek rejtett kihívásokat és gyengeségeket is, amelyekkel tisztában kell lennünk. Hozzuk felszínre, milyen kevésbé előnyös
Wizz Air úgy döntött, hogy szeptember 15-ig meghosszabbítja a Tel-avivi és ammani járatok múlt héten bejelentett felfüggesztését, amelynek oka a közel-keleti háborús helyzet eszkalálódása. A légitársaság emellett elkerüli az izraeli,…
A hidratálás fenntartása nehéz feladat lehet, különösen a hosszú nyári napokon. A dietetikusok azonban azt mondják, hogy a vízfogyasztásnak kiemelt fontosságot kell tulajdonítani az év legmelegebb, legnaposabb időszakában.
Te is egyetértesz azzal, hogy a vezetés nem csupán feladatok kiosztásáról és határidők betartásáról szól? Igazi vezetővé akkor válunk, amikor képesek vagyunk bátor döntéseket hozni, vállalni a sebezhetőségünket, és olyan kultúrát teremteni, ahol az emberek biztonságban érzik magukat akkor is, ha úgy érzik, még fejlődésre van szükségük vagy hibáznak
A bőrápolás előtt álló lehetőségek tárháza szinte végtelen, különösen nyáron, amikor a bőrnek kiemelt ápolásra van szüksége. Bár sokan már rendelkeznek egy bevált bőrápolási rutinnal, mindig van hely az innovációnak és az újdonságok kipróbálásának. A nyári hónapok kiváló alkalmat kínálnak arra, hogy bőröd ragyogását fokozzák, és ebben a rózsaolaj i
Ahogy a kutatók előre jelezték, megkezdődött az árvaszúnyog-rajzás a Balatonon. Méghozzá olyan intenzitással, amilyet harminc éve nem láttunk. A Hun-Ren Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (Blki) igazgatója arra figyelmeztet, hogy ez még csak a kezdet, és a rajzás hetekig eltarthat. Ám a kellemetlenségek mellett ezeknek a rovaroknak komoly ökológiai
Június 16-án hétfőn este rendezték meg a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát, ahol kihirdették 2025 legjobbjait. Az Év Étterme díjat idén az őriszentpéteri Pajta nyerte, míg a Best Of The Best címet továbbra is a Stand őrzi. Az Év Szerethető Étterme a Alelí Budapest lett, az Év Fenntartható Étterme díjat
Földes Eszter színművész társulati munkáról, magánéleti mélypontokról és igazságtalan helyzetekről is beszélt a Popfilter stúdiójában. És persze a Fogalommagyarázó is szóba került!
16 hallgató vehette át az egyedülálló képzés végén az oklevelet, a következő évfolyamra már várják a jelentkezéseket. 2025. június 11-én a boré volt a főszerep a Magyar Tudományos Akadémia Széchenyi
A Meteo klinika részletes tájékoztatása szerint éppen csak frissített rajtunk a hidegfront, ráadásul meg is terhelte a frontérzékenyeket, de már jön is a kánikula!
Pamela Anderson leguggol, Drebint megfosatja az édesség, meg úgy általában mindenki más is totál hülye a Csupasz pisztoly zseniális új kedvcsinálójában.
"A cápa nem működik. Vétel. A cápa nem működik." Az ominózus mondat a forgatás mottója is lehetne, hiszen egészen más film készült volna, ha a mechanikus cápa rendesen használható. Így viszont Steven Spielbergnek újra kellett gondolnia a film koncepcióját, a többi pedig filmtörténelem: A cápa hollywoodi fordulópont, máig hat a popkultúrára – és arr
Az éjszakánként jelentkező fájdalom és izzadás nem csupán kellemetlen, de akár komoly betegségek előjele is lehet. Egy szakértő most elárulta, miért érdemes odafigyelni ezekre a tünetekre.
Mi történik, ha két színész úgy dönt, saját kapcsolatukat viszik színpadra, és közben a közönséget sem kímélik? Borbély Alexandra és Nagy Ervin önálló estje egyszerre őszinte, szórakoztató és megható. A MOMkult színpadán nemcsak a házasságukról mesélnek, hanem azt is megmutatják, hogyan lehet nevetni a legnagyobb káosz közepén is. Fiala Borcsa írás
A 17 és 25 év közötti fiatalok számára elérhetővé tett, szabad felhasználású munkáshitel rövid idő alatt hatást gyakorolt a gazdaság több szegmensére, így a használt autók piacára is.
A csillagok ma különleges energiákat hordoznak, mivel a Hold és a Vénusz együttállása színes érzelmi palettát fest a napunk elé. Ennek a kozmikus találkozásnak köszönhetően olyan lehetőségek nyílhatnak meg előttünk, melyek talán új látásmódokat vagy mélyebb megértést tesznek lehetővé. Ahogy a nap fénye áttetszik az üvegablakokon, úgy ragyogják be a
A Holter vizsgálat egy speciális EKG monitorozási módszer, amely során a szív elektromos tevékenységét folyamatosan rögzítik egy hordozható készülékkel, legalább 24 órán keresztül.