A különféle színek pszichológiai hatása egyre nagyobb figyelmet kap a mentális egészség területén, nem véletlenül. A lila szín különleges helyet foglal el a színek palettáján, köszönhetően rendkívüli tulajdonságainak. E szín gyakorta társul a spiritualitással, a nyugalommal és a harmóniával, ami nem csoda, hiszen a természetben is a béke szimbóluma
Életünk mindennapos részévé vált a mesterséges intelligencia: egyre több szakma van, ahol nemcsak lehetőség, de szinte kötelezően használt eszközként jelenik meg, magánemberként pedig már-már barátként, társként tekintünk rá. Sőt, egyre többen használják párkapcsolati tanácsadóként.
Manapság sokan úgy gondolják, akik hisznek a spirituális tanokban, hogy a lelkünknek nemcsak mélysége, hanem színe is van. A tiéd vajon milyen árnyalatban pompázik? Cikkünkből most megtudhatod!
Egyre valószínűbb, hogy a nyári szezon nemcsak melegebb időt, hanem keményebb árakat is hoz a benzinkutakon. Szakértők szerint akár 40-50 forintos literenkénti emelkedés is jöhet a következő hetekben.
Egyre növekszik a beszédfejlődési zavarok előfordulása, amelyek messze túlmutatnak a logopédiai zavarokon. Hiányos a gyerekek szókincse, nem ismerik a szavak szinonimáit, az adott beszédhelyzetben nem az odaillő kifejezéseket használják – az óvónők egybehangzó véleményét foglalta össze Dr. Gasparicsné dr. Kovács Erzsébet nyelvész, segítő szakembere
A nyár eleje nemcsak napsütést és könnyedséget hozhat, hanem olyan belső és külső változásokat is, amelyek alaposan felkavarják az állóvizet. A csillagok szerint mindenki életében megjelenhet valamilyen változás (főleg ebben a húzós időszakban), de van 4 csillagjegy, akiknek ez a mostani hullám különösen erősnek mutatkozik. Nézzük, kik ők!
A tüdőrák korai felismerés esetén legtöbbször operálható, de a nem operábilis esetekben is alkalmazható számos korszerű terápia, melyek az elmúlt években sokat javítottak a beteg gyógyulási esélyein. Sajnos azonban a tüdőrák nehezen felismerhető és kezelhető betegség, előrehaladott esetekben a kezelés célja a betegséggel járó panaszok csökkentése.
A mozgás terén a példamutatás fontosságával sincs tisztában a magyar szülők jelentős része. Elvárások sincsenek a gyerekek felé, pusztán harmaduk teszi kötelezővé a gyerekének a tanórán kívüli sportolást.
A nyár valójában különös időszak az emberi kapcsolatok dinamikájában. Ez az évszak, amikor az emberek könnyebben találkoznak, több időt töltenek a szabadban, és a fokozott szabadság érzése gyakran a romantikai kapcsolatok fellendüléséhez vezet. Azonban paradox módon ez az időszak a szakítások szempontjából is kiemelkedően jelentős lehet. A kérdés,
Ha igazán hatékony, izületkímélő kardióra vágysz, amely nemcsak a szívednek, hanem az ízületeidnek is jót tesz, az úszás remek választás. De ha cél az állóképesség turbózása, a kalóriaégetés vagy épp a feszültség levezetése, a futás is ott van a legjobbak között.
A túlturizmus jelensége már régóta fontos beszédtéma az idegenforgalomban – most pedig, hogy a nyári vakáció időszaka elé nézünk, talán még aktuálisabb. A 2024-es nyár sok európai úti cél számára jelentett fordulópontot: a turizmus áldás helyett egyre inkább átokká vált. 2025-ben a túlturizmus továbbra sem mutat lassulást, ezért több népszerű helys
Gyakran megesik, hogy amiért napközben hőn vágyunk egy pillanatra a csendre és békességre, az este megérkezik, mégsem hozza el a várt megnyugvást. Mi lehet az oka ennek? Sokan nem is tudatosítjuk, de életünk jelentős része a belső monológunk befolyása alatt zajlik. Ez a belső hang az, amelyik irányít minket, formálja érzéseinket, és sokszor szinte
Idén ünnepelte magyarországi indulásának ötödik évfordulóját a Samsung és az EdisonKids szervezésében életre hívott Megoldások a holnapért kihívás, amely ez idő alatt a fiatalok egyik legfontosabb jövőépítő hazai kezdeményezésévé vált. A zsűrinek idén sem volt könnyű dolga, hiszen számtalan bámulatos szakmai igényességgel kidolgozott, nagyfokú szoc
A hálószobánk az a hely, ahol naponta több órát töltünk el, így nem csoda, hogy az ágyunk higiéniája kulcsfontosságú szerepet tölt be mindennapjainkban. Egy hosszú nap végén nincs is jobb érzés, mint tiszta és friss ágyneműbe bújni, ám a rohanó életmódunk miatt gyakran megfeledkezhetünk az ágyneműk rendszeres cseréjéről. Ennek elhanyagolása nemcsak
Jennifer Garner és Ben Affleckkel tíz évig voltak házasok. És bár 2018-ban véglegesen elváltak, pozitív példát mutatnak a közös gyermeknevelésre: Violettel (19), Seraphinával (16) és Samuellel (13) közösen foglalkoznak. A hétvégén Garner ritka nyilatkozatot tett közzé volt férjéről, amikor apák napján egy kedves üzenettel tisztelgett előtte.
"Ha a kutyám nem kedvel valakit, én sem fogom" – ismerős ez a mondat? Elsőre úgy hangzik, mintha vicc lenne, de egyre több kutatás és egyéni tapasztalat erősíti meg: a kutyák tényleg megérzik, ha valakivel "nem stimmel" valami.
Bár sokan érzelmi okokból ragaszkodnak régi cipőikhez, másokat a cipő kényelme vagy éppen az esztétikai élménye vonz továbbra is. Legyen szó egy ikonikus futócipőről vagy a kedvenc szandálodról, amely már nem kapható, minden cipő eléri azt a pontot, amikor már többet árt, mint amennyit használ. Az időben történő csere azonban nemcsak egészségi szem
A hajszárító rendszeres használata azonban magában hordozza a szennyeződések és a mindennapi lerakódások problémáját, amelyek nemcsak csökkenthetik az eszköz élettartamát, hanem komolyan befolyásolhatják annak hatékonyságát is. Nem is beszélve az eszközben felgyülemlett irritáló szennyeződésekről, amelyek egy idő után az allergiás tünetek megjelené
A gyász ellentmondásos és egyéni folyamat. Sokan úgy gondolják, hogy aki nagyon rosszul érzi magát, az „jól gyászol”, míg aki nem mutat fájdalmat, az biztosan elnyomja azt – ez azonban félrevezető lehet. Az emberek különbözőképpen gyászolnak, és nincs egyetlen „helyes” módja annak, hogyan éljük meg a veszteséget.
A nyár egyik legédesebb ajándéka a frissen szedett cseresznye – ám aki valaha próbált nagyobb mennyiségű cseresznyét feldolgozni, tudja, hogy gyakran nemcsak a gyümölcsöt, hanem a benne rejtőző kukacokat is „szüreteljük”. Hogyan lehet hatékonyan és egyszerűen eltávolítani ezeket, ha több kiló gyümölcsöt kell megtisztítani? Íme néhány jól bevált mód
Minden párkapcsolat egyik legnagyobb kihívása az, hogy a kezdeti szenvedélyt és szerelmet hogyan lehet hosszú távon megőrizni. Az első pillanatok izgatottsága és újdonsága idővel háttérbe szorul, különösen, ahogy a hétköznapok rutinja átveszi az irányítást. Azonban a szerelem és intimitás fenntartásához nem kell varázslatos módszer, csupán néhány k
A pszichológusok szerint vannak a "nagybetűs traumák" - nagy T-vel írt traumák – és vannak a kisbetűs traumák, amik szintén nagyon rosszul tudnak esni.
Az egészséges étkezés jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni, és most, hogy elérkezett a forró nyári időszak – ami sokaknak megterhelő lehet –, talán még jobban oda kellene figyelnünk arra, hogy mit kívánunk és mit juttatunk a szervezetünkbe. A saláták a kiegyensúlyozott táplálkozás fontos alkotóelemei, aki pedig szereti a fehérjetartalmú verzi
Szerinte a kórtermekbe, műtőkbe elhelyezett immunhiányos vagy frissen műtött betegek fokozott fertőzésveszélyben lehetnek. Az infrastruktúra romokban, a dolgozók végletekig kizsigerelve, a döntéshozók pedig érdektelenül nézik a kialakult helyzetet - vélte.
Gyakran találkozunk azzal az érzéssel, hogy minél többet szeretnénk kihozni a napi 24 órából, de valahogyan az idő mégis kicsúszik a kezeink közül. Az idő hiányával kapcsolatos stressz és a szüntelen rohanás sokunk életének szinte elválaszthatatlan részévé vált. De mi lehet ennek az oka, és mit mondanak erről a kutatók?
Van egy hely, ahol a képzeletnek nincs határa. Egy hely, ahová belépve mintha egy másik világba csöppennél. Egy világba, aminek minden négyzetméterét beborítja a csillogás, ahol minden a kristályokról, a szépségről, a határtalan kreativitásról és a művészetről szól. Ez a hely Wattens. Ez a hely a Swarovski Kristallwelten!
A kulináris világban nem sok olyan ital létezik, amely annyira népszerű volna az egészségtudatos emberek körében, mint a zöld tea. Eddig is tudvalévő volt, hogy segít a fogyásban, méregtelenít, és remek antioxidáns forrás, de a legújabb kutatások ennél sokkal fontosabb szerepet is tulajdonítanak ennek a különleges italnak: a rák elleni küzdelemben
Sajnos elhunyt a kisfiú, akinek agyevő amőba került a szervezetébe. Előtte a párkányi Vadas fürdő medencéiben mártózott meg, de az még nem derült ki, hogy ott kapta-e el a fertőzést.
A mindennapjaink során a pénzügyek kezelése elengedhetetlen, hiszen mindnyájan szeretnénk a legjobbat kihozni anyagi lehetőségeinkből. Miközben sok tényező befolyásolja, mennyire vagyunk képesek racionálisan viszonyulni az anyagiakhoz, a csillagjegyünk is jelentősen formálhatja e képességünket. Nézzük meg, melyik négy csillagjegy rendelkezik kivéte
A púpos bálnák még távolról is hatalmasnak tűnnek, de amikor lassan felúsznak, szemkontaktust teremtenek és buborékgyűrűt küldenek az ember felé, olyan érzésünk lehet, mintha kommunikálni akarnának velünk. Egy új tanulmány most ezt erősíti meg – szakértők szerint ugyanis ezek az emlősök a buborékgyűrűket fajok közötti interakcióra és kommunikációra