A legfontosabb, hogy ne lógjon a haja a szemébe, de vannak, akik szívesen bíbelődnek a kicsi hajával, és örömet okoz nekik, ha készíthetnek egy szép frizurát.
A legfontosabb dolgod ebben a hónapban: élvezd a kertedet! Mennyei illatok, káprázatos színek, bőséges gyümölcs- és zöldségtermés és remélhetőleg napsütés. Hiszen mi lehet élvezetesebb és kielégítőbb, mint örülni az egész éves kemény munkád megérdemelt eredményének!
Szokták mondani, hogy két dolog van, ami biztos, a halál, meg az adó. Nos, ha egy lakatlan szigetre költözünk, lehet, hogy az utóbbit meg lehet úszni, de az előbbit nem.
Milyen erő lakozik egy fiatal lányban, akinek gyermekkori álmait súlyos betegség árnyékolja be, majd egy pillanat alatt kerekesszékbe kényszerül, hogy aztán – kitartással, családi összefogással és rendíthetetlen hittel – újra talpra álljon? Faragó Larina, akinek több kiállítása is nyílt már a festményeiből, töretlenül hisz abban, hogy álmaink megva
A menstruáció, annak minden testi és érzelmi velejárójával, gyakran megpróbáltatást jelent a nők számára. Azonban ahelyett, hogy ezeket a napokat megpróbálnánk túlélni, lehetőségként is tekinthetünk rájuk a testünk jobb megismerésére és a sport nyújtotta előnyök kihasználására.
Idén a Sziget éjszakai élete jelentősen felpezsdül, főként az újonnan létrejött Delta Districtnek köszönhetően, amely az elektronikus zenei bulik központja lesz. De a Nagyszínpad programjai után tucatnyi más színpadon is folytatódik a buli egészen hajnalig. A szervezők kedvezményes "éjszakai jegyet" is bevezettek azoknak, akik csak az éjszakai élet
A generatív neurális hálózatot latin feliratok adatai alapján képezték ki, beleértve azok dátumát, helyét és pontos jelentését. A megoldás hatalmas áttörést jelenthet a régészek munkájában.
Biztos te is ismersz olyan embereket, akikből sugárzik a kedvesség, a melegség és a hűség – mintha csak aranyból lenne a szívük. Egyetlen pillantásuk elég, és úgy érzed magad mellettük, hogy hazaérkeztél.
Montágh Imre logopédusként szenvedélyesen kutatta a tiszta beszéd titkát, és népszerű előadásaival óriási presztízst szerzett a gyógypedagógiának, a nyolcvanas években az egyik legismertebb televíziós személyiség volt. Fáradhatatlanul és utánozhatatlan sármmal adta át a nagyközönségnek kivételes tudását, mégis az emberségével tanította a legtöbbet.
Miközben az árak folyamatosan emelkednek, egyre többen keresnek pénztárcabarát megoldásokat a háztartásban. Most megmutatjuk, hogyan lehet házilag is olyan öblítőt készíteni, amely vetekszik a bolti márkákkal, sőt, sok esetben túl is szárnyalja azokat.
A nyári szezonra jelentősen megnövekedett az utazási kereslet a magyar lakosság közében is, amit a FlixBus is aktív bővítésekkel követ: idén nyáron átlagosan napi 240 zöld busz fordul meg Budapest különböző állomásain. Ez a forgalom nemcsak az év többi hónapjához viszonyítva kiemelkedő, de az előző nyárhoz képest is közel 12%-os növekedést jelent
Ha úgy érezzük, hogy túl messzire nem utazhatunk, de mégis vágyunk valami különleges élményre, bátran forduljunk Szlovénia felé. Az ország különös varázsa abból fakad, hogy olyan, mintha Olaszország és Svájc legszebb elemeit hozta volna elénk, miközben saját, egyedi báját is megőrzi.
A hírességek világában az elmúlt években létrejött néhány váratlan (és nagyon édes) kapcsolat – gondoljunk csak Kylie Jennerre és Timothée Chalametre, vagy Gigi Hadidra és Bradley Cooperre. Ott van még Selena Gomez és Benny Blanco, akik évekig barátok voltak, mielőtt egymásba szerettek. A legújabb pletykák szerint Natalie Portman és Austin Swift kö
Mint valamennyi allergiás eredetű megbetegedésben, az allergiás nátha (akár szénanátha, akár nem szezonális allergiás nátha) esetében is a szervezet immunrendszerének hibás működése okozza a betegséget. Hogyan?
Akár először ülsz repülőre, akár régóta küzdesz a felszállás előtti idegességgel, van megoldás. Összegyűjtöttünk 5 tudományosan alátámasztott módszert, amelyek segítenek megnyugodni és újra élvezni az utazás örömét – már a felszállás pillanatától kezdve.
Van az a pillanat egy kapcsolatban, amikor még minden csendes és működni látszik – a közös főzés, a délutáni szieszta, a mosogatógép bepakolása együtt. De közben valami mégis elmozdul. Érkezik egy gondolat, egy felugró üzenet. Mihez kezdünk azzal, amit már úgyis sejtünk?
A budapesti Time Out Market – amely a kelet-közép-európai térségben elsőként nyitja meg kapuit – új vendéglátóhelyek csatlakozását jelentette be. A főváros gasztronómiájának legjavát felvonultató piacnak a Corvin Palace ad majd otthont.
Carl Gustav Jung volt az, aki először használta a szinkronicitás fogalmát a 20-as években – egyedülálló pszichológiai elvről beszélt, amely látszólag független eseményeket köt össze egy mélyebb értelmi szál mentén, mindezt a véletlen kizárásával.
Itt a bejelentés: Ennyi plusz pénzt kapnak ősszel a nyugdíjasok A mai napon érkezett meg a hír, hogy magasabb inflációt vár a kormány, így az eredetileg tervezettnél magasabb, 1,5 százalékpontos lesz a nyugdíjkorrekció. Ez azt jelenti, hogy novemberben 42 ezer 600 forintot plusz kifizetést kapnak a nyugdíjasok – jelentette be a nemzetgazdasági mini
Nyilas A nyilas csillagjegy szülöttei kitartása és szorgalma minden más csillagjegynél nagyobb, ebben ők az élen járnak. Amit egyszer a fejükbe vesznek vagy célként kitűznek, addig mennek és csinálják míg meg nem valósítják. Ezek a célok mindig nagyra törőek és számtalan kihívás elé állítják őket, de semmi sem foghat ki rajtuk. Ezért gyorsan sikere
A török Alia Yachts által épített San számos megszokást felrúg formabontó elrendezésével és megjelenésével. A tulajdonos konkrét igényekkel kereste meg a török gyártót: egy nagyon letisztult jachtot szeretett volna, ahol a fedélzeten bárhol állva látszik a hajó orra és fara. Szembemenve a hagyományos megközelítéssel egy kecses és funkcionális úszó
Szerencsés vagyok, mert évek alatt sikerült kialakítanom egy olyan életformát, ami alapvetően nem hajt túl. Tudom, mennyi feladat fér bele egy hetembe, és nem vállalok többet annál, mint amennyit biztonsággal el tudok végezni – se munkából, se társaságból, se logisztikából. Legalábbis elméletben…
A modern kutatások és tapasztalatok rávilágítanak, hogy a vizeletszivárgás a nők különböző életszakaszaiban jelentkezhet. Most körbejárjuk, mi áll a jelenség mögött és hogyan lehet kezelni.
Az életünk során számtalanszor találkozunk olyan akadályokkal, amelyek forrását nehezen tudjuk megmagyarázni. Gyakran ezek a problémák nem új keletűek, hanem generációkon átöröklődő sebek, amelyek gyökerét a családi múlt homályába veszve találjuk meg.
Sarolta hercegnő már fiatalon méltó örököse édesanyja, Katalin hercegné, és néhai nagyanyja, Diana hercegné stílusának – erről pedig a minap ő maga tett egyértelmű tanúbizonyságot.
Az HBO szó szerint aranyat lelt Az aranykorral (The Gilded Age). A sorozat harmadik évada még több nézőt vonzott, mint a második, így nem kérdés, hogy az elkövetkező negyedik évad felé is óriási elvárásokat támasztanak a nézők. De mit is tudunk eddig róla?
Gondolkodtál már azon, hogy miért vonzódsz bizonyos emberekhez, vagy miért találnak meg téged speciális kapcsolatok? A vonzás törvénye, amely a hasonló energiák és rezgések kölcsönhatására épít, egyre inkább előtérbe kerül, amikor a párkapcsolatok dinamikáját vizsgáljuk. Egyedülálló módon képes mélységet és irányt adni annak, ahogyan a másokkal val
2025-ben is átadták „Az Év Pincészete Magyarországon” kitüntetést. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, a Magyar Bor Akadémia és a Magyar Szőlő- és Bortermelők Szövetsége által alapított, „Az Év Pincészete Magyarországon” kitüntető