Nemrég bejelentették, hogy a sorozat októberben ünnepli 25. évfordulóját, és ennek tiszteletére egy Searching For Stars Hollow című dokumentumfilm készül, amely állítólag kitér majd a sorozat legsúlyosabb hibájára is.
A sportos Orient Mako és az elegáns Bambino után most hétköznapi órákat mutatott be az Orient. Sokan búvárórát vagy integrált acél szíjas sportórát választanak a hétköznapokra, hiszen a legtöbb helyzethez,
Ma, 2025. augusztus 30-án Magyarországon változékony, de többnyire napos idő várható, a hőmérséklet Budapesten körülbelül 28 Celsius-fok körül alakul napközben, míg éjszaka 15 fok köré hűl le.
Természetes, hogy ha valaki hosszabb ideje rosszul alszik, mindent kipróbál, amit csak hallott vagy olvasott, hiszen az alváshiány rendkívül kimerítő és frusztráló. De pont ez a túlzott erőfeszítés válhat az egyik legnagyobb akadállyá: amikor valaki görcsösen ragaszkodik a jó minőségű alváshoz, az agy éberségi rendszere bekapcsol, és még nehezebben
Egy 16 éves amerikai fiú öngyilkosságot követett el, miután érzelmileg túlzottan kötődni kezdett a ChatGPT-hez. A szülei pert indítottak az OpenAI és a cég vezetője ellen, mert szerintük a program nemhogy segített volna a fiúnak, hanem ártott. A család azt szeretné elérni, hogy hasonló tragédia ne történhessen meg másokkal.
Ma, 2025. augusztus 30-án Magyarországon a legfontosabb névnapok a Rózsa, Bodony, Félix, Letícia, Létó, Letti, Pázmán, Róza, Rozalinda, Rozita, Rózsi, Tícia és Vadony nevekhez kötődnek.
A divatvilág színpalettája új árnyalattal gazdagodott, amely egyszerre váratlan és magával ragadó. A vajsárga lágy eleganciája és a "tomato girl" piros vibrálása után most a kaporzöld lép elő, és minden jel arra mutat, hogy hosszú hónapokra meghatározza majd az öltözködésünket. Ez a mély, enyhén fűszeres tónus a konyha világából érkezett, mégis kif
Egy jól megfogalmazott önéletrajz a sikeres álláskeresés és felvételi folyamat kulcsa lehet. Nem kell azonban mindent a munkáltatód orrára kötni – mutatjuk, miket érdemes kihagynod az önéletrajzodból, ha a tuti sikerre akarsz menni!
Szeptemberben újabb sikervárományos Stephen King-adaptáció fagyasztja meg a vért az ereinkben, idegtépő thrillerrel lopja be magát a mozikba Clint Eastwood fia, s végre azt is megtudhatjuk, hogyan sült el Paul Thomas Anderson és Leonardo DiCaprio első közös filmje.
Vo2max, laktát-küszöb, helyes testtartás, pedálfordulat, leadott wattok – a kerékpáros teljesítményének megannyi meghatározó tényezője. Erőkifejtésünk hatásfokának javításához azonban rendelkezésünkre áll egy mindennél kézenfekvőbb "instrumentum" is – mégis kevesen gondolunk rá fejlesztendő adottságként. Minden kerékpáros első számú és azonnali leh
Ma, 2025. augusztus 30-án Magyarországon a pollenhelyzet elsősorban a parlagfű pollenje miatt aktív, amely az allergiaszezon végéhez közeledve még mindig jelentős mennyiségben van jelen a levegőben.
Kedvenc városunk nemcsak a tiszta levegőjéről, hanem gazdag kulturális életéről és gasztronómiájáról is híres. A nemzetközi eSim-szolgáltató, a Holafly egy friss tanulmányban rangsorba szedte a világ legrelaxálóbb városait. A kutatás
Az érszűkület alattomos betegség, amely nemcsak a lábakat, hanem az egész érrendszert veszélyezteti. Ha nem vesszük komolyan, olyan súlyos következményekkel járhat, mint a stroke vagy az infarktus.
Az idei szeptember rendkívül érdekes energiákat szabadít fel asztrológiai szempontból és az év egyik legromantikusabb időszakát hozza el. Most 5 csillagjegynek megadja a lehetőséget, hogy rájuk találjon a szerelem!
Nyugtalanságot kelt a magánszállásadók körében Horvátország turisztikai reformja, amely a tömegturizmus helyett a fenntarthatóbb, minőségi modell felé mozdulna el. A horvát szálláshelyek kapacitásának jelenleg felét kitevő magánszállások lesznek a legnagyobb érintettjei a közelgő változásoknak. A szakértők szerint a magánszállások dominanciája hozz
Nem minden zöldség lesz egészségesebb főzve – sőt, van, amit kifejezetten nyersen érdemes fogyasztani, mert így marad meg benne a legtöbb hasznos tápanyag. Mutatjuk, mik azok, amiket érdemes inkább egy alapos mosás után nyersen elrágcsálni!
A Lidl válaszul azt írta, prémium minőségű terméket akartak kínálni kedvező áron. A Gazdasági Versenyhivatal már vizsgálódik. A Magyar Cukrász Ipartestület megorrolt a Lidlre, amiért az áruházlánc akciósan kínálja az
Ahogy a nyár lassan búcsút int, és a természet hűvösebb időszakba fordul, valami láthatatlan energia is megmozdul körülöttünk, amely bizonyos csillagjegyek számára elképesztő szerencsét tartogat. Az ősz többet jelent puszta évszakváltásnál: egyfajta átmenet a külső pezsgésből a befelé fordulásba, amikor ideje számot vetni, és új alapokra helyezni a
Nyolc és fél percen át tartó álló ovációval köszöntötték George Clooney és Adam Sandler közös filmjét, a Jay Kellyt a 82. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon.
Nincs mit szépíteni: az illatoknak hatalmas erejük van. Egyetlen parfümfelhő képes visszarepíteni minket egy régi, különleges pillanathoz, feldobhatja a hangulatunkat – sőt, még a vágyat is felébresztheti. Bizonyos illatok ugyanis igazi afrodiziákumként működnek, és a tudomány is igazolja, hogy tényleg képesek hatni a vonzalomra. Ha szeretnél a gyű
A nyári hónapok egyik legnagyobb ajándéka, hogy tele van a piac lédús, illatos alapanyagokkal. Nem csupán desszertként, hanem köretként is érdemes kipróbálni a friss terményeket, hiszen a szezonális gyümölcs kiválóan párosítható sós hozzávalókkal. Tapasztald meg te is az élményt, amikor egy édes őszibarack vagy nektarin meglepően jól illik grilleze
Ízletes és gyönyörű zöldség étel, mely tökéletes köret lehet egy gyertyafényes steak vacsorához, de önálló vegetáriánus fogásként is megállja a helyét.
A cukrászda termékei világkiállításra is eljutottak, az alapító miniszteri dicséretet is kapott. 2025. augusztus 30-án az alábbi bejegyzés jelent meg az egri Sárvári Cukrászda Facebook-oldalán: Kedves Vendégeink! Sajnálattal tudatjuk veletek
Az éjszakai izzadás sokak életét megkeseríti, de vajon mindig ártalmatlan jelenségről van szó? A válasz korántsem egyértelmű, hiszen a háttérben akár súlyos betegségek is húzódhatnak.
A gyerekek világa tele van csodákkal és mély érzelmekkel, ám gyakran előfordul, hogy ezek az érzések szavak nélkül maradnak. A szülőknek sokszor éles szemmel kell figyelniük és értelmezniük a gyerekei viselkedésének finom jelzéseit. Mert bár a gyerekek ritkán fogalmazzák meg pontosan, mit éreznek, annál inkább sugároznak, ha odafigyelünk rájuk.
Van a félelemnek egy egészséges szintje, de van olyan is, ami képes megkeseríteni, vagy legalábbis nehezebbé tenni az életet. A fóbiák listája hosszú, rajta olyan iszonyokkal, amelyekről még biztosan nem hallottál. Vagy mégis? Mindjárt kiderül!
A hétvége első napja is számos izgalmat tartogat az egyes csillagjegyek számára, azt azonban, hogy neked mit üzennek a csillagok, csakis akkor tudhatod meg, ha elolvasod a szombati horoszkópot!
Nincs abban semmi meglepő, hogy a divat ismétlő önmagát, de míg a trapézszárú nadrágot könnyű eltenni a szekrény mélyére, majd pár év múlva ismét előkapni, addig vannak trendek, amelyek változását már nehezebb követni.
Az énekesek és színészek évtizedek óta kés alá fekszenek karrierjük elősegítése érdekében, de most ez a gyakorlat egyre inkább elterjed azok körében is, akik nem a reflektorfényben dolgoznak.